KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr .Polgárdy Géza: Ki lesz Olaszország tizenharmadik államfője?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

E kérdést azért jogos feltenni, mert rohamosan közeledik február 3-a, amikor lejár Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök mandátuma, ám az már tavaly kiderült, hogy a nyolcvan éves politikus – életkorára tekintettel, – nem kívánja újra jelöltetni magát.

 Az olasz államfői mandátum egyébként hét évre szól. Ha belegondolunk, már csak két hét van hátra, hivatalos jelöltet azonban még egyetlen párt sem állított. Politológusok véleménye szerint Mario Draghi hivatalban lévő olasz miniszterelnök a legesélyesebb jelölt, de ő maga – tudomásunk szerint – még nem nyilatkozott. Nyilatkozott viszont Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország! nevű párt első embere, aki kijelentette, hogy készen áll a megmérettetésre. Az olasz jobbközép pártok ( a Liga, illetve az Olasz Testvérek) ugyan támogatásukról biztosították a négyszeres volt kormányfőt, hivatalos jelöltjüknek azonban még nem tekinthető.

Berlusconi – aki Milánóban született 1936. szeptember 29-én, azaz 85 éves -, a jelek szerint korántsem tartja kizáró oknak a korát. Azt azért meg kell jegyeznünk, hogy mandátumának teljes kitöltése esetén 92 évesen még hivatalában lenne… (Tény és való persze, hogy a magas életkor az államfők esetében nem kizáró ok. Noha nem akarunk udvariatlanok lenni, de II. Erzsébet angol királynő sem fiatal már…)

Ma január 20-a van, s hétfőn, 24-én megkezdődik Olaszországban a köztársasági elnökválasztás határideje.

A baloldali Demokrata Párt egyértelműen elzárkózik Berlusconi támogatásától, s a jelenlegi kormányban legnagyobb erőnek számító Öt Csillag Mozgalom sem hajlandó beállni Berlusconi támogatói közé. (Itt azonban meg kell jegyezzük, hogy az Öt csillag jelenleg meglehetősen csekély támogatottságú mozgalom.)

Draghi tavalyi évzáró tájékoztatóján ugyan jelezte, hogy kormányzati munkáját lezártnak tekinti és nem utasítja el az  esetleges elnöki jelölést, de ezt sem a Demokrata Párt, sem az Öt Csillag nem nézné jó szemmel. Hiszen ebben az esetben könnyen borulna a kormány, amelynek jelenleg tagjai, de ha Draghi távozik a miniszterelnöki székből már nem biztos, hogy ugyanez lesz a helyzet…

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

A szerző nyugd, jogász, közgazdász, szociológus, de aktív közíró

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Kiemelt képen Sergio Mattarella jelenlegi olasz köztársasági elnök (La Stampa)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:

Dr. Polgárdy Géza: Szavazzunk négy nemmel a népszavazáson a gyermekeinket megcélzó LMBTQ ügyben!

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük