KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Polgárdy Géza: Csehország lesz a V4-ek leggyengébb láncszeme?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az októberben lezajlott csehországi választások eredménye alapján a Spolu (Együtt) nevű, három párti koalíció nyert a szavazatok 27,79 %-ával, míg Andrej Babis ANO nevű pártja 27,12 %-ot kapott. A különbség ugyan 0,67 % csupán, de a Spolu-t támogatja a PirStan, azaz a Kalózok és Polgármesterek kéttagú koalíciója is. Így viszont a Spolu 71 mandátumához a PirStan 37 mandátuma is hozzáadódik, ez pedig már összesen 108 mandátum, az ANO 72 mandátumával szemben.

Így érthető, hogy Petr Fiala, a Spolu szövetség legerősebb pártja, az ODS (Polgári Demokratikus Párt) elnöke kormány alakítási tárgyalásokat  kez -dett ,miközben Babis elismerte vereségét, s kinyilvánította, hogy ellenzékbe vonul.

Milos Zeman cseh államfő november 26-án, pénteken nevezte volna ki Petr Fialát kormányfővé, ez azonban Zeman betegsége miatt elmaradt. (Mint ismert, az államfőt a prágai központi katonai kórházban ápolták, ám alig néhány órával aztán, hogy a kórházat elhagyta, pozitív lett a koronavírus tesztje, s emiatt visszakerült a kórházba. Jiri Ovcácek az elnök szóvivője bejelentette, hogy péntek helyett így vasárnap (november 28-án) nevezi ki Petr Fialát kormányfővé.

Eddig a tények, amelyhez annyit feltétlenül érdemes hozzáfűzni, hogy Andrej Babis, az ANO elnöke, egyben mindeddig Csehország miniszterelnöke kiváló kapcsolatokat ápolt a V4-ek másik három miniszterelnökével, Orbán Viktorral pedig különösen. A jövendő cseh miniszterelnök, Petr Fiala a magyar határvédelmet illetően többször is támogatóan nyilatkozott, s a migránskérdésben a magyar állásponthoz hasonló elveket vall. Most viszont, az új, Fiala jelöltjeiből álló, hamarosan kinevezésre kerülő cseh kormány több tagja is aggodalomra okot adó nyilatkozatokat tett. Az európai ügyekért felelős miniszternek Mikulás Beket, a centrista STAN párt politikusát jelöli, aki azonnal lekezelően nyilatkozott a V4-ek szövetségéről és jelezte, hogy a Brüsszellel folytatott vitákban nem állna ki Lengyelország és Magyarország mellett. Az 57 éves, muzikológus végzettségű Bek 1988-ban beadta felvételi kérelmét a cseh kommunista pártba, amely végül is azért nem vált realitássá, mert a nevezett párt szétesett. Aztán külügyminiszternek Jan Lipavskyt jelölte Fiala, aki a radikális baloldali Kalózok párt tagja. S mint az is köztudomású, a Kalózok törekvései gyakorlatilag minden vonatkozásban eltérnek a V4-ek törekvéseitől. Közismert, hogy Ivan Bartos, a Kalózpártot megalakító és máig vezető politikus elkötelezett az EU iránt, s hazája politikáját illetően „több Európát és kevesebb V4-eket” követel. Mindezek után megismételjük a fentebb, a címbe foglalt kérdést: Csehország lesz a V4-ek leggyengébb láncszeme?

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus. De aktív közíró

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük