KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Polgárdy Géza: Az ukránok rendkívül „érdekes” emberek (A kárpátaljai magyarokat üldözik, vegzálják, simfelik, Magyarországra viszont örömmel és szívesen jönnek.)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Igen, hogy finoman fogalmazzunk, az ukránok rendkívül „érdekes” emberek. Mondhatnánk persze azt is, hogy nem következetesek.

Mert a történelem úgy alakult, hogy Kárpátaljára, azaz a tákolmány állam Ukrajna, nyugati részére százezernél is több, kétszázezernél viszont kevesebb magyart sodort, – ajándékba. Ajándékba az ukránoknak.

Mármost ezek az ukránok a legújabb időkben nem bírtak magukkal, s mindent megtettek, hogy ezt a parányi magyar néptöredéket beolvasszák, asszimilálják, ukránná gyúrják. Jogszabályokkal lehetetlenítették el Kárpátalján a magyar életet, nyelvtörvényt hoztak, a vereckei emlékművet időről-időre megrongálták, Petőfi ungvári szobrának a kardját ismételten is letörték, a KMKSZ (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) székházát felrobbantották és sorolhatnám a sérelmeket napestig! Mindent megtettek ezen ukránok, hogy a kárpátaljai magyarságot felszámolják!

Ám most, hogy az oroszok jól megérdemelt „feddésben” részesítik ezeket az emberi mivoltukból kifordult, Dombasz és Luhanszk ukrajnai régiók orosz lakosait vadállati kegyetlenséggel leöldöső ukránokat, a háború elől előszeretettel menekülnek el. Több országba is, összesen immár több milliónyian menekültek el. Lengyelországba, Szlovákiába, Magyarországra, Romániába és Moldovába.  Ami tény, a nem egészen 10 milliós Magyarországra fél milliónál is több ukrán menekült a háború elől! Ez pedig azt jelenti, hogy az ukrán menekültek által felkeresett szomszédos államok közül számarányosan

Magyarországra érkeztek a legtöbben!

Mármost felvetődik a kérdés: kedvelik-e az ukránok a magyarokat?

Mert hogy a kárpátaljai magyarokat NEM SZERETIK, AZ BIZTOS! ENNEK SZÁMTALAN JELÉT ADTÁK AZ UKRÁNOK! Ha viszont az ukránok ennyire nem szeretik, nem kedvelik a magyarokat, akkor miért özönlött már eddig is 530 ezer ukrán Magyarországra, ahová további százezrek érkezése várható?

Jó lenne, ha az ukránok tisztába jönnének önmagukkal és következetesek lennének. Ez alatt azt értjük, hogyha Magyarországra özönleni nagyon is szeretnek, akkor szeressék a kárpátaljai magyarokat is, adják meg nekik legalább azokat a jogokat, amelyeket az átkosban – amikor Ukrajna még Szovjetunió volt – élveztek! De ha a kárpátaljai magyarokat nem szeretik, hanem üldözik, vegzálják, simfelik, erőszakkal asszimilálják őket, akkor ide, Magyarországra se meneküljenek, amikor az oroszoktól megkapják a kegyetlenkedéseik következményeit.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Mert hogyan néz az ki emberek, hogy a kárpátaljai magyarokat üldözzük, ám Magyarország vendégszeretetét természetesnek vesszük és alaposan élünk is vele?

A hivatalos Magyarország ezt a kérdést nem teszi fel az Ukrajnából menekülőknek! Még pedig azért, mert be akarja bizonyítani a világnak, hogy a Magyarország határaihoz érkező, illegális afrikai és ázsiai migránsok joggal tartatnak távol, hiszen nem Magyarország az útjukba kerülő első biztonságos ország! Hanem a sokadik!

Viszont az Ukrajnából ide, Magyarországra átözönlőknek mi vagyunk az első biztonságos ország! Ide tehát jöhetnek az ukrán menekültek dószt!

Én azonban egyszerű betűvetőként nem vagyok a hivatalos Magyarország, azaz bátran felvethetem, hogy az ukránok döntsék már el végre: kedvelik, vagy utálják a magyarokat? Ja és igen! És ha egyszer véget ér az orosz-ukrán háború, az ukránok ismét üldözni fogják a Kárpátalja maradék magyarságát? Megvalósítják, a jótett helyébe jót sose várj elvét?

 

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, de aktív közíró

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük