KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Polgárdy Géza: Az államfőválasztások éve Európában

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Idén, 2022-ben Magyarországon, de Ausztriában és Franciaországban is államfőválasztások lesznek, így bátran nevezhetjük az ideit az államfőválasztások évének Európában.

Nekünk, nemzeti konzervatív magyaroknak kifejezetten öröm, hogy Áder Jánost követően ismét patrióta köztársasági elnöke lesz Magyarországnak, Novák Katalin személyében. Tegyük hozzá, hogy várhatóan.

Mert az igaz, hogy az államfőválasztás még nem történt meg, de nehezen lenne elképzelhető, hogy a mai magyar parlament ne Novák Katalint válassza meg az első számú közjogi méltóság posztjára. Hogy miért? Mert ismert a mai magyar országgyűlés pártok szerinti összetétele, s a 133 fideszes és KDNP-s parlamenti képviselő a saját jelöltjüket egészen biztos, hogy támogatni fogja.

Novák Katalin, aki eddig a családokért felelős miniszteri posztot töltötte be – tegyük hozzá, hogy rendkívül sikeres módon -, már lemondott e tisztségéről, így a maga részéről megtette azt a lépést, amely az egyetlen akadálya (lett volna) köztársasági elnökké választásának. Riválisairól mindeddig nem túl sok szó esett, mindössze annyi vált ismertté, hogy Szanyi Tibor pártja, az IGEN Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) Pál Évát, a Neoton Família korábbi énekesnőjét jelöli köztársági elnöknek, aki e jelölést örömmel elfogadta.

A kétfordulós, áprilisban sorra kerülő, franciaországi köztársasági elnökválasztásról már többször is írtunk, ezért itt és most csupán a lényegre szorítkozunk.

Emmanuel Macron jelenlegi köztársasági elnök minden franciaországi nyilatkozó és „illetékes”szerint bejut a második fordulóba, ahol majd a döntés születik. Mivel a baloldali aspiránsok néhány, 10 % alatti támogatottságukkal teljesen esélytelenek a második fordulóba jutásra, a kérdés csupán az, hogy a jelenleg ismert három jobbközép jelölt közül, ki kerül be Macron ellenfeleként a második fordulóba? Marine Le Pen, Valérie Pecresse, vagy Eric Zemmour?

Végül Ausztriában ősszel lesz az elnökválasztás. A hivatalban lévő – függetlenként, de a Zöldpárt által támogatva indult – Alexander Van der Bellen még nem jelentette be, hogy akar-e „újrázni” azaz indul-e ősszel? Megfigyelők minden esetre valószínűsítik az indulását. Az is csupán valószínűsíthető, (ma még) hogy az Osztrák Szabadságpárt (ÖVP) ismét Norbert Hofert jelöli köztársasági elnöknek. Mindesetre ma még egyetlen hivatalos jelöltről tudunk. Jelesül a Sörpárt (Bierpartei) elnöke, Dominik Wlazny, művésznevén Marco Pogo jelentette be, hogy indul a választáson. A Szociáldemokraták (SPÖ) köreiben jelenleg még nincs kitisztult álláspont. Egyes vélemények szerint der Bellen ellen (ha indul) nem érdemes jelöltet állítani. Más vélemények szerint – például a befolyásos Hans Peter Doskozil, burgenlandi tartományfőnök is e véleményt támogatja – nehéz lenne megmagyarázni a választóknak, hogy legnagyobb ellenzéki pártként miért nem indítanak saját, önálló jelöltet? Márpedig, – amint az közismert -, Ausztriában a polgárok közvetlenül választanak államfőt, az alkotmány e feladatot nem ruházta át a parlamentre.

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus. de aktív közíró

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük