KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Polgárdy Géza: A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke Friedrich Merz

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Angela Merkel 16 éves pártelnöki és kancellári tevékenysége alatt meglehetősen balra „csúsztatott” s a tavaly szeptemberi szövetségi választásokon történelmi, mert csupán 24,1 százalékos eredményt elért CDU új elnöke most szombattól Friedrich Merz.

Ám ahhoz, hogy ez az eredmény hivatalos legyen, ezt még levélszavazáson, írásban is meg kell erősíteni, s ennek eredményét pedig csak január 31-én fogják nyilvánosságra hozni. Ez azonban a mostani eredmény ismeretében merő formaságnak tűnik. Tény persze, hogy legfeljebb az volt bizonytalan, hogy a konzervatív párt online meg-tartott szövetségi kongresszusán hány küldött szavaz bizalmat a 66 éves Merznek. A 983 küldöttből végül 915-en, azaz 94,62 százalék voksolt rá, 16 tartózkodás mellett.

Harmadszorra tehát sikerült Merznek a pártelnöki győzelem! Mert emlékezhetünk rá: mióta Angela Merkel bejelentette visszavonu –lását, két megmérettetés is volt a CDU pártelnöki tisztségére. Merz pedig 2018 decemberében Annegret Kramp Karrenbauerrel, majd 2021 januárjában Armin Laschettel szemben maradt alul a pártelnökségért lefolytatott szavazáson. Miután pedig a fentebb említett tavaly szeptemberi szövetségi választáson a CDU csupán 24,1 százalékot ért el, Armin Laschet vállalta ezért a felelősséget és lemondott. (Azon persze el lehet gondolkodni, hogy e katasztrófális CDU szereplésért kizárólag Laschet tehető-e felelőssé, vagy erősen közrejátszott ebben az Angela Merkel által hosszú időn keresztül „balra” kormányzott párt eltávolodása a konzervatív értékektől.)

Friedrich Merz minden esetre a CDU konzervatív szárnyához tartozik, és semmiképpen sem a balra (esetleg középre) húzók közé. Megválasztásával ezért konzervatív fordulat várható a pártban, s ez nekünk magyar nemzeti konzervatívoknak is jó hír. (A rossz pedig az, hogy a CDU és Merz ellenzékben és nem kormányon fejtik ki tevékenységüket. Ám ne felejtsük el, hogy a CDU esetében egy 380 ezer tagot számláló, azaz ugyancsak fajsúlyos pártról van szó.)

Ez is érdekelheti:  Antall József klasszikus mondásával élve: "Tetszettek volna forradalmat csinálni" - alternatívák

Merz úgy nyilatkozott, hogy mélyen meghatotta a mostani választási eredmény, amelyet erős felhatalmazásnak nevezett. Kifejtette, hogy a CDU-nak határozott vezetésre és egyértelmű irányvonalra van szüksége.

Merz már első beszédében TÉTLENSÉGGEL vádolta meg Oláf Scholz, jelenlegi (szociáldemokrata) kancellárt. Utalt az oltási kötelezettségre, a magas inflációra és az orosz-ukrán vitára, mint olyan súlyos problémákra, amelyek megkívánták volna a kancellár (elmaradt) állásfoglalásait, határozott fellépését.

Mi pedig, magyar nemzeti konzervatívok,- noha tudatában vagyunk annak, hogy a Merz vezette CDU nem kormányon, hanem ellenzékben fog politizálni, – fokozott érdeklődéssel várjuk, hogy mikor következik be a párt politikájában az (általunk is) várt konzervatív fordulat. Amely majd, egyszer, remélhetően a migráció visszaszorításában és az európai szuverén államok létének támogatásában is megnyilvánul…

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, de aktív közíró

Forrás: Polgárdy Géza blogja

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük