KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Polgárdy Géza: A kormánypártok végzetes tévedése

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

(Gyurcsány következmények nélkül szíthatja az Orbán-gyűlöletet)

 

A 2022-es országgyűlési választások kimenetele most természetesen nehezen megjósolható. A vágyak és remények egyfelől, míg a realitás másfelől könnyen ütköznek.

Ami az én vágyaimat és reményeimet illeti, mint pártokon kívüli nemzeti konzervatív azt szeretném, ha a magyarság meg- és fennmaradásán dolgozó pártok győznének ismét. Azért ismét, mert úgy 2010-ben, mint 2014-ben és 2018-ban is a FIDESZ-KDNP pártszövetség győzött, az én legteljesebb megelégedésemre. Most ezt a 2010 óta tartó tíz évet nem kívánom sem részletesen, sem nagy vonalaiban áttekinteni, csupán néhány körülményt, néhány tényt említek meg, melyek elégedettségemet kiváltják.

A magam részéről első helyre teszem a migráns-kérdés megnyugtató és helyes kezelését. A tévedések ugyanis nagyon sok esetben helyrehozhatók, kijavíthatóak, a migráns-kérdés téves kezelése azonban egy ország számára végzetes. Ha ezt egy ország vezetése elhibázza, tévedését soha többé ki nem javíthatja. Több nyugat-európai országot is megemlíthetnék ennek bizonyítására, ám megelégszem Franciaország példájával.

A franciák, mint volt gyarmattartók nem zárkóztak el az arab világból és fekete Afrikából hozzájuk özönlő óriási embertömeg befogadásától. E főleg muszlim embertömeg beilleszkedését. beolvadását illetően a franciák hatalmasat tévedtek, ezt helyrehozni ma már nem áll módjukban, így tudatosítaniuk kell magukban, hogy Franciaországnak a régi értelemben vége, Franciaország tisztán muzulmán ország lesz. Csupán idő kérdése, hogy ez mikor fog bekövetkezni? Nos, Magyarország, amely hasonló demográfiai problémákkal küszködik évtizedek óta mint Franciaország (azaz a magyar népesség képtelen magát még reprodukálni is, nem hogy szaporodni) a migráns kérdést helyesen kezelte és kezeli. Nem fogad be migránsokat, a határt kerítéssel és jogi határzárral védi, mi több rendőri és katonai élőerővel is! Remek!

Második helyre a magyar családpolitikát teszem, azt hogy a mai kormányzat, a világon egyedülálló módon támogatja a családokat, meg azt, hogy minél több magyar gyermek szülessen! A miniszterelnök ezen törekvése egyszerűen zseniális, s hogy Novák Katalin személyében megtalálta a terület irányítására  legalkalmasabb személyt,  majd miniszteri rangra is emelte: csak dicséretet és elismerést érdemel! Ez is remek!

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Harmadik pozitívumként a magyar gazdaság soha nem látott megerősítését említem. Ebbe sem kívánok belemerülni, elég megemlíteni annyit, hogy egy adósságoktól roskadozó, eladósodott országból egy biztos lábakon álló országgá lettünk, amelynek mindenre jut pénze! Varga Mihály is dicséretet és elismerést érdemel! Van az országnak adóbevétele, a munkából élő emberek száma rekordot ért el! A gazdaság mindennek az alapja, lehet, hogy az első helyen kellett volna említenem.

Végül negyedikként a magyar nemzetpolitikát kell említeni! A Trianonban sokfelé trancsírozott magyar nemzet hallatlanul bölcs nemzetpolitikával az önösszeszedés iskolapéldáját valósítja meg! Úgy a környező utódállamokba kényszerített magyar nemzetrészek, mint az egész világban szétszóródott magyar diaszpórák felkarolása óriási tett! Csak gratulálni lehet hozzá! Többek között Potápi Árpádnak!

Ennyi jó felsorolása után adódik a kérdés, hogy a címben megfogalmazott végzetes tévedés hol lelhető fel a mai kormány pártok részéről?

Nos, sajnos ilyen is van!
A kormánypártok ugyanis vagy nem ismerték fel a problémát, vagy ha felismerték, nem tettek meg mindent ennek megoldására, felszámolására. Esetleg nem volt erejük hozzá! Tehetetlenek!
Miről van szó?
Az iszonyatos, az elementáris, az eget-földet behálózó Orbán-fóbiáról, Orbán-gyűlöletről!

S annak az embernek, Gyurcsány Ferencnek a kiiktatás helyetti békén hagyásáról, aki ennek az Orbán-gyűlöletnek a szellemi atyja, kitalálója, kieszelője és gyakorlati végrehajtója! Ez a Gyurcsány szabadon garázdálkodhat, magában jókat nevet a kétharmadosok tehetetlenségén, impotenciáján! A kormánypártok, élükön a Miniszterelnökkel, majd belegebednek az országért végzett munkába! Hallatlanul kreatív, szinte mindenre gondoló, bámulatosan aktív kormányzást valósítanak meg, közösen! S mindeközben tétlenül szemlélik, hogy a róka kiénekelje a szájukból a jól megérdemelt sajtot!

Hogy követhetnek el a kormánypártok, élükön a Miniszterelnökkel ekkora hibát! Ha csak csupa polgárok, ha csak csupa úriemberek lennének a választók, akkor joggal hihetnék azt kormánypárti oldalon: de hiszen a tettek, az eredmények magukért beszélnek! Ám tessék megnézni Magyarország lakosságának, a választóknak a szociológiai összetételét! Tény, hogy háromszor is kétharmaddal nyert a FIDESZ-KDNP! De fog-e negyedszer is így nyerni? Ebben erősen kételkedem! Az ellenoldalon egyetlen vezéregyéniség található, Gyurcsány!

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

A többiek? Sok akarnok, önjelölt, tehetségtelen senki, mitugrász figura! Képtelenek jelentős hatást gyakorolni a választókra! Ez egyetlen egy ellenzékinek sikerül, Gyurcsánynak!

Ez a minden hájjal megkent, rafinált politikai bűnöző az emberi természet legundorítóbb, legvisszataszítóbb tulajdonságára, az irigységre építi lejárató kampányát! Akármilyen eredményeket is érhet el a miniszterelnök és a kormányzó pártok, a sikertelen, a tehetségtelen emberek bizony ellenük hangolhatóak!

Munkanélküli vagy? Az ok: Orbán! Nincs házad, mert eliszod a keresetedet és nem gyűjtesz házra? Az ok: Orbán! Utaznál a Balatonhoz, vagy külföldre, de nem megy: az ok Orbán! Sőt! Esik az eső és nem süt a nap? Az ok: Orbán! Az aljas, gátlástalan briganti, Gyurcsány Ferenc találmánya az Orbán-fóbia! Orbán, Orbán, Orbán! És a kétharmados többség nem találja meg a módját, hogy ezt a gengsztert kikapcsolják, kivonják a forgalomból és jól megérdemelt helyére, a börtönbe juttathassák! Nem és nem!

Gyurcsány pedig pártalapítóként, parlamenti frakcióvezetőként okádja magából az Orbán-gyűlöletet, amit a kormányoldal dermedt némasággal és tehetetlenül szemlél!

Elképesztő!

Ez a kormánypártok végzetes tévedése! Ez, hogy a fenevad Gyurcsány gerjesztette eszement Orbán-gyűlölet ellen képtelenek fellépni! „De hát demokrácia van!” – hallani a gyámoltalan érvelést.

Igen, demokrácia van, de tehetetlenség is van!

Vajh, mikor lenne képes a kormányoldal aktívan, tevőlegesen fellépni a gyurcsányi aljas, ezerszer átkozott cselvetésekkel szemben? Talán három harmados támogatottság esetén? Ilyen azonban soha nem lesz! Ám félek, tartok tőle, hogy 2022-ben az egyszerű többséggel elért győzelem is odalesz! Miért?

Mert a mai kormányoldal nem tesz meg mindent az emberekért? Nem azért! Aki ugyanis ennél többet tesz a magyarságért, az már csal. Hanem azért, mert nem hajlandók kiiktatni Gyurcsányt, a legfőbb élősdit és elsődleges rákfenét a nemzet testén! A legnaivabb, legelképesztőbb módon alábecsülik a vészt, a bajt, amit ez a politikai bűnöző jelent!

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

Csak nehogy késő legyen! Csak nehogy bukáshoz vezessen a kormánypártok végzetes tévedése 2022-ben…

(A szerző jogász, közgazdász, szociológus, közíró)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:

Dr. Polgárdy Géza: Tűzparancsot!

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük