KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Polgárdy Géza: A jövő évi francia elnökválasztásról, Emmanuel Macron budapesti látogatásának idején

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ezeket a sorokat december 13-án, hétfőn írom, amikor Emmanuel Macron hivatalban lévő francia államfő Áder János magyar államfővel, Orbán Viktor miniszterelnökkel és a V4 –ek miniszterelnökeivel tárgyal Budapesten.

Az írásra alapvetően az a tény késztetett, hogy az általam ismert francia közvélemény kutatások, – tehát nem egy, hanem közel tucatnyi, – egyetlen kérdésben kivétel nélkül megegyeznek. Ez pedig az, hogy Emmanuel Macron jelenlegi francia államfőt valamennyien a második, döntő fordulóba várják. Aztán abban, hogy ki lesz a másik jelölt, aki mellette a második fordulóba jut, már megoszlanak a vélemények.

Tény és való, de olyan meghatározó jobboldali politikusok, mint korábban Jacques Chirac, vagy Nicolas Sárközy voltak, jelenleg nincs a színen. Amióta a republikánusok az öt önjelölt közül megválasztottak és eldőlt, hogy Valérie Pecresse-t, Ile de France régió elnökét indítják hivatalos jelöltjükként, több közvélemény- kutató is Macron – Pecresse párharcot jósol a második fordulóra. (A többi republikánus (ön) jelölt, Xavier Bertrand, Michel Barnier, Eric Ciotti, és Philipp Juvin független jelöltként ugyan indulhat, de párttámogatás híján az esélyeik vajmi csekélyek.)

Aztán olyan vélemény is előfordul, hogy Macron ellenfele a második fordulóban Marine Le Pen lesz. S amióta hivatalosan is bejelentette indulását Eric Zammour, akad olyan is, aki Macron – Zammour párharcot jósol.

Mindezt persze csupán érdekességként érdemes megemlíteni, hiszen Kovács László örökérvényű megállapítása szerint nem közvélemény kutatást, hanem választást kell nyerni.

Így igaz!

Mégis érdekes, hogy baloldali (ön) jelöltet egyetlen (általam ismert) közvélemény kutatás sem emlegetett, mint a második fordulóba esedékes továbbjutót. Sem Anne Hidalgó, Párizs szocialista főpolgár- mesterét, sem Jean-Luc Melenchon-t, a Lázadó Franciaország szélső-balos vezetője, sem más esetleges balos (ön) jelöltet egyetlen közvélemény kutató sem jósol a második fordulóba.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Macron jelenleg regnáló francia államfő tehát ma itt tárgyal Buda-pesten. Sem Orbán Viktorral, sem a V4-ek másik három kormány- főjével nem fognak mindenben egyetérteni, az előre tudható.

Azt azonban kár lett volna nem megemlíteni, hogy hazájában Macron elnököt minden közvélemény kutató egységesen a jövő év április 10-én sorra kerülő első fordulót követően, az április 24- én megrendezésre kerülő második fordulóba várja…

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, de aktív közíró.

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Kiemelt képen Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt a Karmelita kolostorban 2021. december 13-án.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük