KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Polgárdy Géza: A családok léte, a magyar gyermekek születése megmaradásunk egyetlen lehetősége

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

A magyarság érték! Mondjanak bármit is belső ellenségeink, a gyurcsányok, dobrevek, szabótimeák, tordaibencék és hasonszőrű társaik, a magyarság érték! Márpedig ennek az értéknek, a magyarságnak a meg- és fennmaradása, csakis és kizárólag a családok által, a családok révén történhet. Azaz akkor, ha az egy férfiból és egy nőből álló házasság során gyermekek (minél több egészséges magyar gyermekek) születnek, akik családban nevelkedve ugyancsak egészséges felnőttekké cseperednek, akik ugyanúgy, mint szüleik, egy férfiból és egy nőből álló házasságot kötnek, s e házasságokból ismét gyermekek születnek. És így tovább, az idők végezetéig.

Házasság, család, gyermekek, – kizárólag ez a jövő, a megmaradás útja! Amint az egyes embernek is alapvető érdeke, hogy életben maradjon, ugyanúgy a népek, nemzetek elsődleges célja is a meg- és fennmaradás! Mivel pedig az egyes emberek élete véges, amint a születéssel kezdődik, ugyan úgy a halállal végződik, ezért semmiféle más út nincs a népek és nemzetek fennmaradására, csakis a házasság révén megvalósuló család, a családban születő újabb és újabb gyermekek és azok felnevelése. Így, ilyen formán követik, váltják fel egymást az újabb és újabb nemzedékek. Nincs ebben semmi új, így megy ez már évszázadok óta és így is fog menni a jövőben is, mert egész egyszerűen nincs más út, nincs más lehetőség!

Épeszű, ép erkölcsi érzékű, az életet és nem a halált, a kipusztulást választó, életerős népek, nemzetek ezt, a jövőt biztosító egyetlen utat választják! Kétségtelen, hogy elsősorban Nyugat-Európában vannak önmagukat túlélt, túlérett, enervált, a kipusztulásukba beletörődő, dekadens nemzetek is! Ezen puhányok jövője saját maguk által megíratott: csak idő kérdése és kikopnak, kihalnak, lekerülnek a létezés térképéről, eltűnnek a föld színéről, tán még nyomuk sem marad! Nyugat-Európa nem egy népe sajnos ebbe a végső megszűnése felé menetelő kategóriába tartozik! Ha ezek a már most is el- öregedett népek rá nem döbbennek az önmegsemmisülés rémére és hatékony intézkedéseket nem tesznek, hogy fiataljaikat rádöbbentsék a családi élet fontosságára, ha mindenféle elképzelhető módon támogatni nem kezdik a családok létét, akkor a kipusztulásuk, tény, hogy elkerülhetetlen. Ezt nem hogy nem nehéz belátni, hanem egész egyszerűen látni muszáj, mert NINCS MÁS ÚT!

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Vagy a családok, vagy a nemzethalál.

(Meg kell jegyeznünk, hogy az un. migránsok céltudatos, megfontolt, szándékos betelepítése és letelepítése általi megmaradás nem más, mint egy öncsalás, egy rossz illúzió! Az Európába telepített afrikai és ázsiai embertömegek, az ottani „embergyár” országok népfeleslegét ugyan a migráció által leadják, az európai őslakóknak pedig sem az emberi utánpótlás fizikai részével, sem a születendő európai gyermekek felnevelésével ez által nem kell foglalkozniuk, de a felnövekvő nemzedékek a népesség kicserélődése révén, már nem az egykori európai nép gyermekei lesznek, hanem valami egészen más! Azt mindenképpen látni kell, hogy a jövevény migránsok magukkal hozzák a szokásaikat, a nyelvüket, a kultúrájukat, a vallásaikat stb. és mindezen őket jellemzőket nem is akarják feladni, másra cserélni! Ragaszkodnak hozzá! A migráció révén vitathatatlan a muszlim előretörés, miközben a muszlim kultúra Európában nem tekinthető őshonosnak! Minden, a migrációhoz fűzött remény elbukott! Tény, hogy illúziónak, megvalósíthatatlan álomnak bizonyult, a fogyatkozó európai népesség migránsokkal pótlása! Kik azt hitték, hogy a jövevények itt Európában letelepedve megtanulják a befogadó ország nyelvét, magukévá teszik kultúráját, szokásait, vallásait, erkölcseit s felhagyva muszlim életvitelükkel, európai „változnak” – tévedtek! Ma már a gyakorlatban bebizonyosodott tény, hogy az európai nemzetek, – köztük a magyar – fennmaradása csakis és kizárólag a régi európai nemzetek ébredése, öntudatra jutása révén valósítható meg! A magyar családok léte, a magyar gyermekek születése magyar megmaradásunk egyetlen lehetősége.

A szerző nyugalmazott jogász, közgazdász, szociológus. De aktív közíró.

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük