KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Lenkei Gábor – Amit a rák ellen ajánl, az elsőre meglepő lehet! (NIF kiegészítéssel)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Dr. Lenkei Gábor nem finomkodott: a kemoterápia durva méreg! Amit a rák ellen ajánl, az elsőre meglepő lehet!

A híres orvos beszél a kemoterápiáról és elárulja meglepő gondolatait arról, hogy mi az, ami hatékonyan meggyógyítja a rákot!

„Többen is megkérdezték tőlem, hogy mi a véleményem a rák kezelésében alkalmazott kemoterápiáról. Az alábbi választ fogalmaztam meg.

Valamelyik előadásomban beszéltem erről a témáról, külön kiadványom nincs róla.

Ha a privát véleményemre kíváncsi, akkor az, szemben áll a hivatalos orvosi felfogással.

Én nem hiszek abban, hogy olyan erős és durva mérgekkel, amilyenek a kemoterápiás szerek, meg lehet gyógyítani egy embert.

Számomra nem az öt éves túlélés jelenti a gyógyulást.

Az öt éves túlélést a magam részéről egyfajta statisztikai kozmetikázásnak tartom, amely nem jelent biztonságot a gyógyulni kívánó ember számára.

Ha valaki 5 év és egy nap múlva hal meg, akkor már szépen javította a statisztikát.

A gyógyulás az gyógyulás. Nem öt évre, hanem a teljes hátralévő, józan ésszel még elvárható élettartamra szól.

Megosztom Önnel néhány gondolatomat a rákkal kapcsolatban, remélve, hogy ezzel is tudhatok segíteni.

Én dolgoztam onkológiai osztályon, még Debrecenben a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán, a 90-es évek elején. Az ott szerzett „élmények” nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy felálljak, és elhagyjam a hivatalos gyógyítás terepét. Nem azért, mert az a klinika rossz volt. Az egy nagyon jó klinika volt, de ebben a kérdésben ugyanazt a hivatalos szemléletet követte, ami mindenütt általánosnak mondható.

Én akkoriban azt értettem meg, hogy a rák pszichoszomatikus betegség.

Pszichoszomatikus. A kifejezés két idegen szóból tevődik össze:

1.) psziché = lélek

2.) szoma = test

A jelentése: olyan betegség, amely megoldatlan lelki problémákkal kezdődik, és ha ez a probléma az illető számára súlyos, és számára úgy tűnik, hogy nincs rá megoldás, akkor ez a teher egy idő után testi tünetek formájában is megnyilvánul.

Én úgy találtam, hogy a rák akkor jelenik meg, amikor egy ember elveszíti valamilyen fontos, éltető, boldogító célját, vagy céljait.

Éltető, boldogító célról beszélek. Olyan célról, amiért megérte küzdeni. Amiért megérte élni.

Ez az éltető cél – én így találtam – az esetek többségében valamilyen módon a családi élethez kapcsolódik.

Az esetek többségében van valamilyen nagy kudarc, veszteség, amely a családi élethez köthető.

Ezt követően jelenik meg a rák.

A veszteséget követően, hiszen az éltető, boldogító célok adnának értelmet a jövőnek. Az ilyen cél, vagy célok elvesztése valamilyen formában értelmetlenné teszi a jövőt a személy számára.

Ilyenkor az éltető, boldogító célok hiányában az ember, mint szellemi lény, abbahagyja a saját jövője teremtését.

A test erre reagál.

A test – egyfajta buta reakcióval, egyfajta buta, ügyetlen segítségként – átveszi a jövő teremtését az által, hogy bizonyos sejteket fokozott szaporodásra, burjánzásra késztet. A test úgy viselkedik, mintha újra kellene teremtenie saját magát, hasonlóan ahhoz, amikor az anyaméhben a petesejtből – intenzív sejtosztódás révén – kifejlődött.

Én így látom a rák keletkezésének okát.

Ezek a ráksejtek – az én véleményem szerint – nem rosszindulatú sejtek. A sejtek nem rendelkeznek rosszindulattal. Nem gonoszak. Nem is tudnak gonoszak lenni.

Segíteni próbálnak, igaz hogy sután-bután, a fokozott sejtosztódással.

A test buta reakciója arra a helyzetre, amikor magának az embernek, aki egy lélek, azaz szellemi lény, nincs megoldása valamilyen nyugtalanító, szorongató problémára, vagy arra, amikor az ember, mint lélek, nem tud túllépni valamilyen számára nagyon súlyosnak tűnő veszteségen.

Tehát én nem fogadom el azt a hivatalos orvosi magyarázatot, hogy egy „rosszindulatú betegséggel állunk szemben”.

Sőt! Még azt is gondolom, hogy a rák valójában nem is igazi betegség. Nem valódi betegség, csak a szervezet suta reakciója az adott helyzetre.

Csak egy piros lámpa, ami kigyullad, és figyelmeztet arra, hogy baj van. De nem testi, hanem lelki szinten van a baj.

Meg lehet próbálni elpusztítani a jövőt teremteni akaró sejteket. Ez – az én véleményem szerint – nem kezeli az elveszített éltető, boldogító célok problémáját.

A valódi segítséget az jelenti, ha valaki újraéleszti a számára bukottnak tűnő éltető célját vagy céljait, vagy talál új ilyen célt, célokat. Ha túl tud lépni azon a bizonyos veszteségen, ami úgy tűnik lehengerelte őt.

Azt találtam, hogy a rákból – testi szinten – egyáltalán nem nehéz felépülni.

Amikor egy ember képes rátalálni azokra az éltető, boldogító célokra, amelyek derékba törni látszanak, és képes újraéleszteni a saját éltető, boldogító célját vagy céljait, akkor meg fog gyógyulni.

Valaha úgy fogalmazták meg ezt, hogy „boldog ember nem kap rákot”.

Az ember akkor boldog, ha vannak olyan éltető céljai, amelyekért érdemes küzdeni, harcolni, amelyek fontosak annyira, hogy már az irányukba történő haladás is a boldogság érzetével tölti el az embert.

Hosszú évek tapasztalatai alapján az alábbi következtetésre jutottam:

A rák testi terápiája már régóta megoldott. Van sokféle hatékony rákterápia.

De én azt találtam, hogy ezek mindegyikénél az a kulcs, hogy a gyógyulni kívánó ember rendelkezik-e olyan (valódi, őszinte, saját) éltető, lelkesítő célokkal, amelyekért érdemes tovább élnie, és amelyekért érdemes meggyógyulnia.

Magát a testet – az én tapasztalataim alapján – nem nehéz meggyógyítani.

A lelket az gyógyítja meg, ha visszatalálunk az eredeti éltető, lelkesítő céljainkhoz, vagy teremtünk újakat. Így léphetünk túl egy súlyos veszteségen is. Az életnek értelmet adó, éltető célokkal.

Ezt a kérdést sem a műtét, sem a sugárkezelés, sem a kemoterápia nem oldja meg.

De bárki megoldhatja saját maga számára.

Szóval, én így látom ezt a kérdést.

Mindez nem jelenti azt, hogy nincs szükség hatékony testi kezelésekre. Azok szükségesek, de a tapasztalataim szerint önmagukban nem minden esetben érik el a kívánatos eredményt.

Arról a segítségről, amit én tudok nyújtani a testi állapot javítása érdekében, az alábbi könyveimben olvashat:

1.) Cenzúrázott egészség

2.) Mentőöv beteg emberek számára

Javaslom ezek elolvasását és a bennük leírt módszer alkalmazását.

Fontosnak tartom, hogy megértse: én nem foglalkozom rákbetegek gyógyításával. Az általam ajánlott vitaminok nem gyógyszerek. Csupán a szervezet általános állapotát hivatottak erősíteni.

Találja meg az Ön számára leginkább megfelelőnek tűnő testi kezelést.

De ne feledkezzen meg az éltető, boldogító céljai helyreállításáról!!! Ez fontosabb, mint a testi kezelés.

További hasznos olvasmányok lehetnek, és további lelki támaszt jelenthetnek az alábbi könyvek is, amelyeket gyógyult rákbetegek írtak:

1.) Beata Bishop: Ideje a gyógyításnak

2.) Penny Brohn: Szelíd óriások

Ezeket a könyveket olyan asszonyok írták, akikről már lemondtak az orvosok, de ők maguk nem adták fel, és győztek.

További hasznos olvasmány lehet:

Edward G. Griffin: A világ rák nélkül.

A legfontosabb az, hogy vegye vissza az élete fölött az irányítást. Azt az irányítást, amely a jelek szerint – a rák legalábbis ezt üzeni – kicsúszott a kezei közül.

Legyenek éltető céljai, és találjon vissza saját magához. Remélem, tudtam segíteni a gondolataimmal.”

Dr. Lenkei Gábor – Dr. Lenkei Gábor Facebook oldaláról

 

NIF kiegészítés (írta: Czakó István):

Egyetértek Lenkei dr. gondolataival. Sokan gondolkozunk hasonlóan. Már kb. 40 éve az a meggyőződésem, hogy a lelki állapotunk összefüggésben a testünk immunrendszerével, védelmi rendszerével. Azt is gyanítottam, hogy a rák oka az immunrendszer meggyengülése. Valami elszabadul a szervezetünkben, mert megszűnt a gát. Ezekből egyértelmű a következtetés a rák és a lelkiállapotunk között. Elképzelésemet tudatosan alkalmaztam a környezetemben előforduló rákos megbetegedések megfigyelése során, és minden estben igazolódott, hogy a megbetegedett embert előtte valami súlyos lelki sérülés érte. Nem véletlen az a sokak által már tapasztalt jelenség, hogy a stressznek, a negatív gondolatoknak betegítő hatása van.

Vigyázzunk tehát lelki épségünkre, mentális egészségünkre. Egyértelműen gyógyító hatása van a komoly hitnek, az Istenbe vetett bizalomnak. Kutatók egyértelműen állítják, hogy a hívő emberek sokkal jobban és nagyobb számban gyógyulnak testi betegségükből, mint a hitetlenek. Ezt valami olyannal magyarázzák (a pontos magyarázatot még nem tudják, de feltételezik), hogy a hívő ember valami különleges erőket, energiákat tud felszabadítani, amik gyógyítják a testet.

Ezért tiszta szívvel merem ajánlani a Bibliát, mint a gyógyító gondolatok igazi tárházát. Sok újszövetségi ige és számos zsoltárvers segít ebben.

A teljesség igénye nélkül ajánlott néhány biztató bibliai Ige:

„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz.” (Józs 1:9)

——–

„Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem! Ezt mondom az Úrnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem. A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem. Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak. Nem mutatok be nekik vérrel kevert italáldozatot, még nevüket sem veszem ajkamra. Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem. Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm. Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van. Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba. Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.” (Zsolt 16)

——

„Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék? Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy marcangoljanak engem, majd megbotlanak, és elesnek. Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom. Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az Úr, és gyönyörködhessem templomában. Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem. Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve mutatok be áldozatot az Úr sátrában, és éneket zengek az Úrnak.” (Zsolt 27: 1-6)

————

(Zsolt 31.)

„Hozzád menekülök, Uram, ne szégyenüljek meg soha! Ments meg engem irgalmasan! Fordítsd felém füledet, siess, ments meg engem! Légy erős kősziklám, erős váram, segíts rajtam! Mert te vagy az én sziklaváram; vezess és terelgess engem nevedért! (1-4)

Légy kegyelmes, Uram, mert bajban vagyok, szemem elhomályosodott a bánattól, odavan testem-lelkem. A gond miatt vége lesz életemnek, a sóhajtozás miatt esztendeimnek. Bűnöm miatt megrokkant az erőm, csontjaim sorvadoznak. (10-11)

Én már azt gondoltam ijedtemben, hogy eltaszítottál magadtól. De te meghallgattad könyörgő szavamat, amikor hozzád kiáltottam segítségért. Szeressétek az Urat, ti, hívei mind! Az állhatatosokat megtartja az Úr, de kamatostul megfizet a gőgösöknek. Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az Úrban reménykedtek! (23-25)”

———–

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.” (Zsolt 46:1-4)

————-

„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen, hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád.” (Zsolt 51:12-15)

—————-

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Fil 4:6-7)

————–

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.”(Jn 14:1-4)

—————–

„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is.” (2Kor 1:3-5)

—————-

Végül pedig figyelembe ajánlom a következő igét (2Kor 4: 7-18), különösen a 17 és 18 verseket:

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek. Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk. Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére. Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”

(Czakó István)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “Dr. Lenkei Gábor – Amit a rák ellen ajánl, az elsőre meglepő lehet! (NIF kiegészítéssel)

  1. Javaslom még egy könyv elolvasását a fentiekhez: Bollinger: Az igazság a rákról, Kutatás gyógymódok után. 11 részes amerikai sorozatot fordított le magyar nyelvre és tett közkincsé DR. Csicsor János.Mindenkinek el kellene olvasni!

  2. A szcientológus Lenkei már csak tudja miben van az üzlet! Kiló számra adja el a vitaminokat tagtársainak (is),nem törődvén azzal, hogy a túl sok vitamin többet árthat, mint azok hiánya. A rákkal kapcsolatos meglátása viszont igaz.

    1. A ma orvostudomány napi 60 mg C vitamin fogyasztását tartja elfogadottnak. Szentgyörgyi Albert napi 10-20.000 mg-ot fogyasztott. Javaslata szerint a C vitaminnak ugyanúgy az étkező asztalon a helye, mint a sónak, borsnak. Vitamin túladagolás következtében történő elhalálozási okot ma még a patológia sem tudott feltárni. Vitaminhiány következtében viszont számos betegség alakul ki, a tüneteket pedig újabb gyógyszerekkel kezelik, amelyekbe viszont emberek ezrei halnak bele. A mai felpörgetett élet és a kizsigerelt talajok okozta vitaminhiányos gyümölcsök/zöldségek fogyasztása sem segít pótolni a mára egyébként is megnövekedett vitamin-szükségletet. A gyógyszeripar érdekeivel ellentétes, hogy a betegségek KIALAKULÁSÁT egyszerű vitaminok/ásványi anyagok szedésével megelőzzük. Gazdaságilag mi a kifizetődőbb a gy.iparnak? Vitamin-szedés gyakorlatilag fillérekért, vagy 10-féle gyógyszer napi szedése horribilis összegekért? A Lenkei-féle vitaminok/ásványi anyagok pozitív hatásait emberek ezrei tapasztalták meg, sokak egészségét adta vissza a készítményeivel, üzletének „virágzása” csak őrá és az adóhivatalra tartozik. Mindenkinek jó egészséget kívánok!

  3. Tisztelet Lenkei Doktor Úrnak!
    Többek közt ezen elfogulatlan véleményéért, és amit Edward Griffin,a „Világ rák nélkül” című könyvéért is tett. Amiben a szerző rámutat a mindenkori hatalom és bizonyos „vallási körök aljasságaira az orvoslás terén is. Tisztelet mindazokért, amit Embertársaiért tett, tesz ! Ugyan ez nem mondható el „kollégái többségéről,akinek fogalmuk sincs,hogy mi az orvoslás, vagy annak négy alappillére,amit anno Paracelsus megfogalmazott. Az „asztronómia,alkímia,filozófia, etika,vagy erény”, amit hírből sem ismernek. A lehetőleg „ne árts” szóba sem jön náluk, az orvosi esküben(?) sem. Többségük „gyógyszerdílerként tengeti(?) parazita életét,pusztán egyetlen dolgot szem előtt tartva, a profitot. Azért is hívják orv-osnak őket., mert lesből várják áldozataikat,mint az orv-vadászok. Ha az orvosok többsége „szolgálni akarná az Emberiséget,akkor fennhangon hirdetnék az „új német medicinát,vagy bio logikus gyógyítást, amiről Lenkei Dr beszél, ami a mai napig mellőzve van, bár több ,mint harminc éve létezik. („semmi sem jelenik meg a testen,ha nem előbb az elmében”) Vagy nem tiltaná az ÁNTSZ olyan anyagok használatát,mint a klórdioxid(MMS), nátrium-tetraborát, dimetil-szulfoxid, B-15, B-17 vitamin, kannabiszolaj,stb. Ma az orvos,a politikus a gyógyszeripar terméke,őt szolgálja, addig az ” ipar uralkodik.
    „mi fosztja meg az orvost a kenyerétől?
    a) az egészség, b) a halál.
    Ezért,hogy élni tudjon, a kettő között lebegtet minket.” (Eugen Roth)
    Tisztelet a Gyógyító kivételeknek!

  4. Kedves Lili!
    Becsülöm a tájékozottságát!
    Dr Rath kétszeres Nobel díjas,holland kardiológus minimum 6 gramm C-vitamint javasol koszorúér betegeknek, L-Lizin aminosav szedése mellett,amik egy év múltával megszüntetik a szűkületet. Bizonyított tény,amit ultragyors CT -vel is igazolt. (amikor neves(?) magyar kardiológusoknak mondtam, faképnél hagytak) Többségük,még mindig a tévesen betanult koleszterin elmélettel lovagolnak. Vitamin szükségletek egyéni eltérése akár ezerszeres is lehet! Skizofrén betegeknél 42 !! gramm C-vitamin bevitele estén sem sem ürül semmi! Nem mellékes,hogy míg húsz éve 400 mg C-vitamin volt egy almában,ma mindösszesen 4 !!mg van. A műtrágyázás következtében hiányzik a talajból többek közt a szelén és a bór. Szelén nélkül a vitaminok legfeljebb 50% -ban hasznosulnak. Bór hiány (nátrium-tetraborát) okozza az ízületi problémákat. Legtöbb,ha nem az összes betegség megfelelő ásványi anyag adásával gyógyítható. (Paracelsus) B-vitaminból naponta minimum 50 mg szedése javasolt. Hiány állapot estén akár 2-3 szor 100 mg. Vajon hová tűnt a Biopharma kolloid ásványa? Helyette piacra dobták a fitominerált, ami 800 mg alumíniumot tartalmaz,ami az egyik legerősebb idegméreg,a fluorral együtt!!
    Amit ma orvoslásnak hívnak,az nem más ,mint halálipar!!
    Tisztelet a Gyógyító kivételeknek!

  5. Tisztelt Czako Ur,
    A cikk érdekes volt, és lehet megfontolandó.
    Sött, mint kételkedönek, és utkeresönek irányadó is.
    Kérem, miért kell mindenféle bibliai hablattyal elrontani?
    Ne kavarjunk már mindenbe himi-humi bibliai ákombákomot.

    1. Kedves Lala71! A Biblia több, mint 2000 éves múlttal rendelkező könyvek gyűjteménye, melyben ún. „tanító könyvek” is vannak. Ha az emberiség egy része nem a kukába söpörte volna, most nem itt tartana a világ, háborúkkal, terrorral, erőszakkal sújtva. Ha nem tetszik a lapnak valamely része, akkor azt nem kell elolvasni. Azonban, olvasóként a szerkesztésbe beleszólni, az a jómodor hiányáról tanúskodik.

  6. A gyógyszergyártóknak semmi nem számít csak a pénz – az az istenük.
    Az elvük az, hogy a gyógyászatban két dolognak nem szabad megtörténni: a gyógyulásnak és a halálnak, mert mindkettő a gyógyszerfogyasztás megszűnéséhez vezet.
    H.B.
    „Az orvostudomány (beleértve a gyógyszeripart) közvetlenül a szívinfarktus és a rák után az emberiség legveszélyesebb kórokozója lett.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük