Dr. Halász József: Kiket sértett meg az árpádsávval szembeni gyűlöletkeltés?


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Az árpádsáv leírása: vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező.

A Magyar Köztársaság címerének „Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott.”

Tehát a Magyar Köztársaság címerének része az árpádsáv.

A címer elkülöníthető elemeire (a Szent Koronára és az árpádsávot tartalmazó pajzsra) ugyanaz a védettség vonatkozik, mint a címer egészére.

Tehát az árpádsáv nagy nyilvánosság előtti megsértése nemzeti jelkép megsértésének minősül, ami vétség.

Amennyiben ez a vétség – a tárgyát képező jelképén keresztül – a magyar nemzet gyűlöletére uszít, megvalósítja a közösség elleni izgatás bűntettét.

Závada Pál „Az árpádsáv tegnap és ma” című időszaki kiállítás megnyitóján a következőt mondta: „az árpádsáv nem történelmi ereklye, hanem a nyilas hagyomány, a kirekesztő gyűlölet, az antiszemitizmus és a rasszizmus jelképe.” Vagyis védett jelképünket sértette meg, és ezzel a magyar nemzet ellen gyűlöletre uszított, azt kirekesztőnek, antiszemitának és rasszistának bélyegezve. Így nemcsak a nemzeti jelkép elleni vétséget, hanem a közösség elleni izgatás bűncselekményét is elkövette.

A fentiek és a kiállítás anyaga alapján megállapítható, hogy a Holokauszt Emlékközpont zsinagógaépületében rendezett kiállítás célja a nemzeti jelkép megsértése és ezen keresztül a magyar nemzet elleni gyűlöletkeltés, így törvénytelen, amiért a törvényesség őrének, a Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészségének hivatalból be kell tiltania, a rendezők és Závoda Pál elleni büntetőeljárás indítása mellett.

___________________________

Az árpádsáv – mint a Szent Korona testét (tehát területét és az azt birtokló államalapító és államalkotó nemzeteket) kifejező szimbólum – a magyarság számára ősidők óta a szabadságot jelenti. Aki ezt gyalázza, az attól fél, hogy az egyetemes magyarság visszaveszi szabadságát, és érvényesíti önvédelmi jogait, vagyis ellenáll mindenkivel szemben, aki veszélyezteti vagy megsérti a magyarság értékeit és érdekeit.

A kiállítással és a megnyitóbeszéddel azonos, vagy azokhoz hasonló gyűlöletkeltő provokáció lehetőségének kizárására kell a Szent Korona Értékrend szerint következetesen meghatározni társadalmi együttélésünk (jogrendszerünk) alapját (Alkotmányát) és az ebből eredő irányelveket (az Alaptörvényt), nem pedig a jelenlegi hatalom számára tűrhető „radikalizmus” álságosságával félrevezetni azokat, akik ellen a gyűlöletet keltik.

Ezzel a következetességgel tudjuk teljesíteni a Magyar Küldetést, ami a rövidesen kezdődő világtörténelmi korszak megalapozását jelenti.

Kelt Szegeden, 2009. november 27-én.

A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:

Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája


(2) A Magyar Köztársaság címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szentkorona nyugszik. (1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA 1949. évi XX. tv. 76. §)

3. § (1) Ha törvény, illetőleg törvény felhatalmazása alapján jogszabály másként nem rendelkezik, magánszemély a foglalkozásának (hivatásának) gyakorlása során, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet – az 1. §-ban említett szerveken (személyeken) kívül – a tevékenysége során, illetőleg a szervezete jelképeként vagy ennek részeként a címert nem használhatja.

(2) Az (1) bekezdést kell alkalmazni – a Magyar Köztársaság hivatalos lapjai kivételével – a sajtótermékek címfeliratára is.

(3) Az (1) és (2) bekezdést a címer elkülöníthető elemeire (Szentkorona, pajzs) is alkalmazni kell.

(1995. évi LXXXIII. Törvény a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról)

Nemzeti jelkép megsértése

269/A. § Aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről)

Közösség elleni izgatás

269. § Aki nagy nyilvánosság előtt

a) a magyar nemzet,

b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen

gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről)

[v] Závada Pál: az árpádsáv a kirekesztő gyűlölet jelképemti.hu 2009. november 25. 11:55 – http://mti.hu/cikk/443552/

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó:

Reiner Péter: Veszélyérzet

Facebook hozzászólások

2 hozzászólás a(z) “Dr. Halász József: Kiket sértett meg az árpádsávval szembeni gyűlöletkeltés?” bejegyzéshez

  1. Ez a Halász az a Halász, aki már évek óta a zavarosban halász?
    Néhány évvel ezelőtt még menetrendszerűen HAVONTA jelentette be, hogy “két hét múlva kezdődik a forradalom…” – de addig is küldjenek Szegedre, a lakáscímére pénzt. Mindenkitől akit elért “csak” egy vacsora árának megfelelő pénzt kért.
    Ismereteim szerint a cigányok nem tiltakoztak, hogy elvette a kenyerüket.

  2. Kutasi Úr!
    Ön azt állitja mágáról,hogy külföldön él(a Reiner Péter féle cikknél olvasható),akkor honnan tudja,hogy mi is folyik ebben az országban (azért nem irom,hogy hazája,mert ezek szerint elhagyta!!!) Honnnan veszi a bátorságot, hogy bárkit is megsértsen,mert ha nem vette volna észre,folyamatosan ezt teszi.Annak örülni lehet,hogy az interneten tudakozódik a jelenlegi állapotok felől,de nincs itt,tehát “messziről jött ember azt mond-az Ön esetében azt hisz el- amit akar.Gondolkozzon el ezen,és utána “szóljon hozzá”.Talán Ön is egy külföldön élő “pártkatona”?

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Read previous post:
Czakó István: Nem szeretem Gálvölgyit, de …
Reiner Péter: Veszélyérzet
"Zsidók, menjetek haza!"
Close