KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Eva Maria Barki: Egyre agresszívabb álhírekkel és dezinformációkkal támadják Magyarországot

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A hamis tényeken nyugvó jogellenes támadások a július elején meghozott gyermekvédelmi törvény kapcsán Magyarországgal szemben most még agresszívabb formában folytatódnak.

A 2017-ben Párizsban alapított „Forbidden Stories” nevű szervezet két nappal ezelőtt feltételezte, hogy világszerte újságírókat, politikusokat, és emberjogi aktivistákat hallgatnak le az izraeli Pegasus kémszoftverrel. Hivatkoztak továbbá egy listára, mely szerint több, mint

50.000 telefonszámokhoz tartozó célszemélyek után kémkedhettek. Ezt az alkalmat kihasználva ismét Magyarországot támadják, újságírók és politikusok lehallgatásával és megfigyelésével.

A vádak, a mainstream média csatornáin érkeznek – ahogy már megszokhattuk – a tények és állítások valóságtartalmának, hitelességének ellenőrzése nélkül.

Valószínű tény, hogy – a már évek óta ismert – izraeli NSO GROUP TECHNOLOGIES szoftverét az államok rendelkezésére bocsátották a bűn- és terrorcselekmények ellenőrzésére a törvények alapján ellenőrzött és előírt módon.

Magyarországot konkrét indoklás és bizonyíték teljes hiányában vádolják, miszerint nemcsak, hogy használták a „Pegasus”-t, hanem vissza is éltek vele, mely szerint 4 újságíró és további 4 személy után kémkedtek, sőt az ellenzék állítása szerint további 300 potenciális telefonszámról is szó lehet.

Nem járnak utána, hogy hogyan és – ami még fontosabb – kitől szerezhette meg a „Forbidden Stories” az 50.000 telefonszámot. Az izraeli NSO kizártnak tartja, hogy egy ilyen lista ténylegesen létezne. Az izraeli cég tagadja, hogy „Forbidden Stories” és a nemzetközi újságírókból álló nyomozócsoport által megállapított telefonszámok a Pegasussal bármilyen összefüggésbe hozhatók, valójában a nyílvánosan hozzáférhető HLR-adatbankból is megszerezhették. Az NSO továbbá kifejti, hogy a „Forbidden Stories” jelentése „tele van hamis feltételezésekkel, megalapozatlan teóriákkal, melyek megjelölt forrásainak megbízhatósága komoly kétségeket ébreszt”.

A jelentésekben két magyar újságírót a „Direkt36” portáltól megneveztek mint a kémkedés áldozatai, akiknek mobiltelefonjain az Amnesty International technikai laboratóriumában megtalálták a Pegasus szoftvert, melyet aztán a torontói Citizen Lab is megerősített.

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

Hogy lehetséges 50.000 telefonszám közül – még ha Magyarországon csak 300-ról is beszélünk – ezt a két telefonszámot megtalálni és azonosítani?

A „Die Presse” osztrák újságnak adott interjúban, az egyik állítólagos „áldozat”, Panyi Szabolcs újságíró kielégítő választ ad.

Panyi Szabolcs a „Direkt36” internetes platform újságírója, mely platform együtt dolgozik a Süddeutsche Zeitung,  Wochenzetiung Zeit, NDR és WDR-rel közösen alakult nemzetközi konzorciumban a Pegasus-botrány kapcsán.

Panyi Szabolcs így adja elő a történteket az interjúban:

„Az egész azzal kezdődött, hogy Frederik Obermaier a Süddeutsche Zeitungtól a főnökömnél érdeklődött a telefonszámom után.” Panyi Szabolcs ezért várt egy fontos hívást,  ám ez sohasem történt meg. „Ehelyett még több telefonszám után érdeklődött a főnökömnél.” Ezt követően Frederik Obermaier egy személyes beszélgetést kezdeményezett, de kérte, hogy mindenekelőtt alakítsanak ki „egy megbízható kommunikációs csatornát”. Panyi Szabolcs ekkor már sejtette, hogy itt egy „lehallgatási történetről” lesz szó.

A titkos megbeszélés után, Frederik Obermaier felkérte, hogy Panyi Szabolcs adja át az okostelefonját   az   Amnesty   International-nek   vizsgálat   céljából.   Panyi   így   folytatja:

„Megállapításra került, hogy a vizsgálatot megelőző hét hónappal telefonomat meghackelték.”

Figyelemre méltó, hogy ugyan ez a Frederik Obermaier kulcsszerepet játszott az osztrák IBIZA-botrányban, ami az osztrák kormány lemondását eredményezte.

Ez az interjú bizonyítja, hogy Panyi Szabolcs telefonszáma semmi esetre sem az 50.000 főt számláló listáról került elő. Ha így lett volna, egy telefonhívással megállapítható lett volna, ki a telefon tulajdonosa. A valóságban ez fordítva történt: a „Direkt36” platform vezetőjén keresztül lettek az újságírók telefonszámai megkérdezve, akik aztán egy titkos megbeszélést követően áldozatként lettek bemutatva.

Nem véletlen, hogy az ügyben érintett összes szervezetet az Open Society szervezeten keresztül Soros György finanszírozza, ami a szervezetek honlapján nyomon követhető. Nemcsak a Direkt36 platformot, hanem a Párizsban tevékenykedő „Forbidden Stories”-t, amely az ügyet kirobbantotta, és a torontói Citizen Lab-et (aki az Amnesty International vizsgálatát megerősítette) is Soros György pénzeli.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Ha belegondolunk, hogy az említett 50.000 célszemélyből 10.000 Franciaországban található (akikről senki nem beszél), míg ezzel szemben Magyarországon 16 esetet külön kiemelnek, akik közül ketten Soros György által pénzelt internetes platform újságírói, valamint 14 további személy, akikről csak feltételezhető, hogy áldozatok lettek, jelentős kétségek merülnek fel.

Úgy látszik, hogy nyilvánvalóan egy nagyon jól előkészített és szervezett, célzott támadásról van szó a magyar kormánnyal, illetve Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben, akiről most már azt is állítják, hogy személyesen hallgatta le a telefonbeszélgetéseket.

A cél teljesen egyértelmű: támogatást nyújtani a magyar ellenzéknek és a jövő évi választásokkor egy kormányváltást elérni. Ez a támadás nem az utolsó. A támadók fantáziája nyilvánvalóan nem ismer semmilyen határt, ezért fel kell készülnünk további meglepetésekre.

Bécs, 2021.07.20.                                                                                                  Dr. Eva Maria Barki

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Támadás a magyar ügy és a kereszténység képviselői ellen – Dr. Eva Maria Barki levele

Migráció és menekültjog – Dr. Eva Maria Barki levele Frans Timmermanshoz

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük