KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Eva Maria Barki: Egymilliárd migráns jöhet!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Eva-Maria-Barki

A Dublin III és a schengeni rendszer „meghalt”, ezért a genfi egyezményt fel kellene mondani – mondta lapunknak a migráció kapcsán Eva Maria Barki nemzetközi jogász.

A migránsszakértő szerint a probléma égető, hiszen egy tudatosan előkészített, jól koordinált betelepítés zajlik, 2050-ig akár 950 millió érkezővel is számolhat a kontinens. De a kihívásra Európának nincs válasza. Angela Merkel és Jean-Claude Juncker azt az álláspontot képviselik, amit Washingtonból diktálnak nekik. Kiemelte, Ausztriában véleményterror van: tilos a migráció ellen szót emelni. Aki így tesz, azt kirúgják az állásából.

– Ön Ausztriában született, mégis erős a kötődése Magyarországhoz. Honnan ez a vonzalom?
– Édesapám volt magyar, féléves koromban meghalt, mégis magyar nevelést kaptam, akkor is, ha anyukámmal németül beszéltem. Az iskolában egyetlen magyar származású gyerekként kiemelten foglalkoztam a magyar történelemmel, sokat vitáztam a történelemtanáraimmal. Amikor ügyvéd lettem, az egyetlen voltam Bécsben, aki beszélt magyarul, így nagyon sok honfitársam képviseletét láttam el.

– Ön nemzetközi jogász, migráns-szak­értő. Nemzetközi fórumokon, szervezetekkel szemben teljes erejével, tudásával a magyar érdekek mellett áll. Miért?
– Nemcsak a magyar érdekeket védem, hanem az igazságot. Amúgy más népek esetében is hangot adok a véleményemnek.

– Évtizedek óta foglalkozik a migránskérdéssel: az ön szótárában ki a menekült és ki a gazdasági bevándorló?
– Háborúk, polgárháborúk, egyéb háborús tevékenységek, fegyveres konfliktusok, erőszakos törzsi rivalizálások a menedékjog szempontjából nem képezhetik az elbírálás során a menedék megadásának alapját, hiszen az csak individuális, azaz személyre szabott, illetve politikai üldöztetés esetén állapítható meg. Így a genfi konvencióban meghatározott menekültstátus, és ezzel az állandó tartózkodáshoz való jutási jogosultság, a most érkezők esetében kevesebb mint három százalékukat illetné meg. Ráadásul erősen kifogásolható, hogy az érkezők nagy része csak a gazdag európai országokat pécézi ki magának, hol­ott aki az életét félti, annak bármelyik ország ideális, ahol biztonságban van.

– De Európának van egy Angela Merkele…
– Sajnos ő Európa sírásója, tudatosan meghívja a migránsokat, s ezzel tönkreteszi Németországot, de Európát is.

Merkelt akasztófára kívánó tüntetők Drezdában
Merkelt akasztófára kívánó tüntetők Drezdában

– Hány migráns várható?
– Évente milliók jöhetnek, és a bevándorlási hullám még korántsem érte el a csúcsát. A NATO Defense College katonai demográfiai tanszékének professzora, Gunnar Heinsohn szerint 2050-ig csupán Afrikából és a Közel-Keletről 950 millió bevándorló érkezhet Európába.

– Mennyi?!
– 950 millió.

– Nincs az a gazdaság, amelyik ezt elbírja. Kinek áll érdekében az invázió?
– Ez egy tudatosan előkészített, jól koordinált betelepítés. Thomas Barnett amerikai katonai stratéga, a korábbi védelmi miniszter tanácsadója két köny­vében is már arról értekezik, hogy Európának évi 1,5 millió bevándorlót kellene befogadnia. Szerinte olyan társadalomra van szükség, amelyben nincs különbség nemzetek, kultúrák, vallások és nemzetiségek között, ahol az emberek jelentős részének az IQ-ja nem éri el a 90-et. Ezzel dolgozni még lehet, de gondolkodni már nem. Az Egyesült Államokban nem értik, mi a nemzet, mi a történelem, és főleg, mi a kultúra és hagyomány, hogyan néz ki egy jól felépült társadalom.

Nyitva vagy Halál! Tüntetők a lezárt Mecedon határon
Nyitva vagy Halál! Tüntetők a lezárt Mecedon határon
Ez is érdekelheti:  Zaharova a Bloomberg cikkére: ez minden álhír anyja

– A korábbi fő migrációs célpontok, az Egyesült Államok, a gazdag Öböl menti országok és Ausztrália sem fogadja számolatlanul – nagyon helyesen – a bevándorlókat. Akkor hogy mer beleszólni bárki is abba, mit tegyen Európa, mit tesz Magyarország?
– A megmondóembereknek, kormányoknak – számos más mellett – ez az egyik fő csapásmérő eszközük az európai gazdaságra és a szociális hálóra, miközben az európai önvédelem nem működik.

– Mi lesz Európával?
– Kétpólusú kontinens jön létre, amelyben felértékelődik Közép-Európa szerepe. A nyugati államok az Egyesült Államokkal együtt elsüllyednek, mert az értékhanyatlás, a morális válság már olyan méretű, hogy visszafordíthatatlannak tűnik. Ehhez jön a gazdasági és politikai válság.

– A migráció és a terrorizmus között van összefüggés?
– Igen. Ezért is hatalmas probléma, hogy Európa vezetői, Angela Merkel német kancellár és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a valóságtól elrugaszkodva, álhumánus és álszolidáris tézisek mögé bújva nem védik meg a kontinens lakóit.

– A szociáldemokrata osztrák kancellárt, Werner Faymannt sem lehet mindig az egyenes beszéd és a következetesség mintapéldányának nevezni. Például, a magyar kerítés építése kapcsán először tiltakozott. Majd amikor az osztrákok is így döntöttek, azt nem kerítésnek nevezte, hanem ajtócskának oldalelemekkel…
– Az osztrák kancellár azt mantrázza, amit Angela Merkel, a német kancellár, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pedig azt, amit Washingtonból meghatároznak nekik. És az amerikai politikában a pénzoligarchia és a fegyveripar, a tanácsadók még mindig nagyon befolyásosak.

– Nemcsak a migránsáradattal érkező kiképzett „katonák”, terroristák jelentenek veszélyt, de az uniós állampolgárként már itt élő, második és harmadik generációs migránsok némelyike is. Az ő apjuk, nagyapjuk még örült, hogy béke van, dolgozhat, víz folyik a csapból, fedél van a feje felett, étel az asztalán, de leszármazottaik már nem tudnak vagy nem akarnak beilleszkedni. Miért?
– Nem akarnak és nem is tudnak integrálódni. Mert teljesen más a kultúrájuk, a mentalitásuk, másak a motivációik.

– Kanadában mégis szinte mindenkinek sikerül.

– Ott nem ilyen mértékű és összetételű migrációval szembesülünk.

– Lehet a dzsihád – a világ iszlám hitre térítésének – tudatos része a migráció?
– Igen, ez történik, főleg Szíriában.

– Több EU-tagállamban a hatóságok éveken át tudták, kik a terrorgyanús személyek, akik hazajártak Szíriába „bombakészítő tanfolyamokra”, mégsem történt semmi lekapcsolásuk, likvidálásuk érdekében. Mi ez? Dilettantizmus? Vagy ezt hiszik jogállamiságnak?
– A migrációs probléma mutatja, hogy ez a fajta jogállam csődöt mondott. A helyzet már ellenőrizhetetlen. A hatóságok mégsem mernek fellépni a minél nagyobb bűnözés ellen, és ha igen, akkor ezt nem szabad nyilvánosságra hozni, hogy ne legyen lázadás. Ha pedig az érintettek bírósághoz fordulnak, az nekik ad majd igazat, mert azt mondják, számításba kell venni az ő kultúrájukat és szokásaikat. Attól tartok, polgárháború lesz, ha Európa több államában – leginkább a németeknél, a franciáknál és az olaszoknál –, több helyszínen lesznek terrorakciók. Hogy mi jön utána? Diktatúra, csak nem lehet tudni, hogy jobb- vagy baloldali.

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

– A jövőben várható gigantikus embertömeget hogyan és mivel lehet hatékonyan visszatartani?
– A kerítés jó, de a szívóhatás igazából azzal szűnne meg végleg, ha nem lenne érvényben a már 1990 óta nem aktuális genfi menekültügyi egyezmény, ezért azt fel kellene mondani. Ez esetben a csempészek sem tudnák megígérni a migránsoknak, hogy menedékjogot kapnak Európában. Az unió külső határait pedig hatékonyan kellene védeni, s ehhez a hadsereget is használni kellene.

A svájci szélsö jobboldalinak tartott SVP hetilapján: Orbán Viktort Európa megvédöjének tartják
A svájci szélső jobboldalinak tartott SVP hetilapján: Orbán Viktort Európa megvédőjének tartják

– Mit szól a kötelező betelepítési kvótához? Szlovákia és Magyarország az Európai Bíróságtól várja, hogy mondjon nemet a brüsszeli diktátumra.
– Tartok tőle, hogy az Európai Bíróság – mint eddig már sokszor – a tagállamok érdekei ellen fog ítélni. Ugyanis a fő probléma az uniós irányelv, amely azt mondja: a háborús területről érkezőkkel ugyanúgy kell bánni, mint a politikai menekültekkel. Az uniós irányelv megszüntetését kellene először kérni.

– Ha ma szét is osztják a migránsokat az országok között – bár ez is nyögvenyelősen megy –, holnap Schengen miatt viszont könnyedén visszasétálnak az általuk megálmodott célországba. Akkor mi értelme a kvótának?
– Mindenhol lesznek majd kerítések. Ezért kell elérni, hogy ne jöjjenek se az EU-ba, se egész Európába.

– A visegrádi országok (V4) a krízisben együttműködnek. Mit gondol, lehet ez egy későbbi, hatékony politikai, gazdasági érdekérvényesítés csírája?
– Remélem, hogy még szorosabb lesz ez a partnerség, de ehhez csatlakozni kellene más régiós országoknak, a szlovénoknak, a horvátoknak, a románoknak, s közös célok alapján képviselni érdekeiket Brüsszelben vagy akár Brüsszel ellenében.

– Mi lenne most a helyes magatartás az unióban és a nemzetállamokban a migrációs probléma megoldása érdekében?
– A Dublin III és a schengeni rendszer „meghalt”. Ezért – ahogy már mondtam – a genfi egyezményt fel kellene mondani, mert azt a második világháború után, más körülmények között, más problémákra találták ki. Válság van mindenütt: katonák az utcákon, bezárt iskolák, félelem az emberek szívében, tehetetlen düh a lelkekben. Felbolydult a világ. A mai helyzet nagyon hasonlít az első világháború előttihez. Igaza van a pápának: ez a harmadik világháború. És ezt nem csak a terrorizmussal szemben vívjuk, miután a háborúnak több eszköze, terepe van: gazdaság, valutatámadás, fegyverszállítás, média, propagandaháború.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter szerint rettegnek a Karmelitában

– A német ajkú sajtó – tisztelet a kivételnek – által a migrációval kapcsolatban írtak számtalan esetben köszönőviszonyban sincsenek az igazsággal. A németeknél gyakorlatilag utasításba kapták az újságírók, hogyan kell beszámolni a menekültválságról.
– A média sok esetben hazudik, a hatalom eszköze. Élni kellene a panaszokkal és keresetekkel.

– Ön 2012 óta pereskedik a Lendvai Film (Nationale Träume –Un­garns Abschied von Europa?, Nemzeti álmok – Magyarország búcsúzik Európától?) és az azt követő vitaprogram miatt. Hol tart ez a Paul Lendvaihoz kötődő ügy?
– Az első eljárást megnyertem a legfelsőbb bíróságon, amely azt mondta, tárgyalni kell az ügyben – ami addig nem történt meg, csak visszautasították a beadványaimat, mondván, az objektivitás elve nem lett megsértve. A legfelsőbb bíróság viszont kimondta: felül kell vizsgálni, hogy a filmben betartották-e az újságírói etikát, a tényállítások igazak-e vagy nem. A médiahatóság közben tárgyalás nélkül visszautasított, mert szerintük minden korrekt és objektív. A 65 oldalas határozat ellen ismét fellebbeztem.

– Az osztrák kedves, jóindulatú, kellemes nép, mégsem lehet hallani, hogy a „félrebeszélő” politikusaik, a művészeti világ, a kultúra területén amúgy sikeres, de a valóságtól elrugaszkodott emberek véleménye ellen szót emelnének. Miért?
– Sok minden nem tetszik itt az embereknek, de Ausztriában véleményterror van. A vállalatoknál, a hivatalokban, a bankoknál tilos az alkalmazottaknak a migráció ellen bármilyen negatív véleményt megfogalmazniuk. Elbocsátják azokat, akik mégis szólni mernek.

– Ilyen nálunk is volt, úgy hívták, kommunizmus.
– Ez, ami Ausztriában történik, sok tekintetben még annál is rosszabb. Például be kell jelenteni azt a kollégát, aki a migráció ellen szólni mer, kvázi besúgóhálózatot építenek ki.

–A szólásszabadság a demokrácia egyik legfőbb értéke.
– Nem érdekli az embereket. Inkább hallgatnak, mert féltik az állásukat, fizetésüket. Sajnos Nyugaton a szabadság már nem érték, csak a biztonság számít.

– Ez a korlátozott véleménynyilvánítási lehetőség mire vezethető vissza?
– A második világháború után az embereket átnevelték. A németeknek nem szabad gondolkodniuk, már egyetlen pártjuk sincs, amely az érdekeiket képviseli. Nálunk is folyik a butítás, a politika szintjén pedig talán még a Szabadságpárt az, amelyik képviseli az átlagemberek érdekeit.

– Na, most jó sokan elhelyezik önt a politikai térképen…
– Semmilyen pártpolitikát nem képviselek, sohasem voltam, nem vagyok és nem is leszek semmilyen párt tagja. Tevékenységem természetesen politikai jellegű is, de csakis az igazság érdekében léptem és lépek fel, emelek szót, és ez a jövőben is így lesz. Mivel teljesen független vagyok, megengedhetem magamnak ezt a luxust.

titkolthirek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

10 thoughts on “Dr. Eva Maria Barki: Egymilliárd migráns jöhet!

  1. Itten nem az a gond hogy hány milliárd munkakerülő jön ,, jöhet akár az egész világ ide Európába , az a legnagyobb gond , hogy hol marad a békességes élet , ami századokon át alakult ennyire amennyire ..-enni –xarni és szemetelni jönnek ,, hát jósolni a szomszédasszony is tud —valami okosabb megoldással előállni, azt már nem –hát akkor ??

    1. A hamis prófétáktól mentsd meg uram minket! Ismerős a rég múltból!
      Szóval túltettük tudásban- magunkat tőletek – ami a miénk az nem a tiétek——— mindenki menjen vissza a helyére! Ha minden a helyén van akkor van rend!
      Folytassam?
      Ne hazudj – csalással már nem tudsz háborút csinálni – a fény diadalmaskodik a sötét felett – Miért?

      MERT FELKAPCSOLTUK A LÁMPÁST!
      A VAKNAK LÁTÁST ADTUNK – ÉS FÜLÉNEK HALLÁST HALJON!

      ÉRTED TE BAROM? AZ EMBER AZ ÚR NEM AZ ÁLLAT!

      AZAZ:
      AZ É R T E L E M !
      tisztelettel: id. Kiss László

      1. Hát Kis Laci a dr-i címed látszik hogy a komcsi barmoktól kaptad ,,őrizd is foggal körömmel mert semmi hasznát nem veszi senki csak te mint egy barom

  2. Gond gondot szül! Tehat az elsödleges gond, amiröl Barki Eva beszél, az bizony az, hogy a milliardos bevondorlo tömeg az mind a szociàlis hàloba kerül. S akkor mind kevesebb lesz a munkanélküli segély, mind kevesebb lesz a szociàlis segély. Es elveszik a munkahelyek egy részét, az is biztos. Europa népeinek fogyàsa összhangban van a technologiai fejlödéssel, vagyis a robotizàlàssal, az automatizàlàssal. Semmi szükség a milliàrdos rànkvàndorlo tömegre. Ez csak stratégiai hazugsàg a Junckerek, Merkelek és Schulzok meg bandàjuk részéröl.

    1. szekelyse50
      2015/12/14 – 12:13

      Hát Kis Laci a dr-i címed látszik hogy a komcsi barmoktól kaptad ,,őrizd is foggal körömmel mert semmi hasznát nem veszi senki csak te mint egy barom.”

      Hát mit írjak nem csak ostoba de buta is vagy – olyan valakiről mondasz véleményt akit nem is ismersz – az én fám gyümölcse a szeretet – az olyan gyűlölet amit belőled árad elrohad már a fán – és lehull a földre újra igazodás végett,
      szóval hagyjatok már fel a magnépének beszennyezésével egyes elemek csúfolásával – semmire sem mentek vele – mert a szeretet győzedelmeskedik a gyűlölet gondolatok felett!

      ÉRTED?

      spari………

      1. Nálad a szeretet összeolvad a parancsra viselkedj , talán te ismersz másokat hogy osztod az észt ..nagy spari . amúgy maradj akkor a saját berkeiben — spari…..és a szereteteddel amellyel gyilkolni is képes vagy

        1. sajnos nem tévedtem, minden szavadból árad az az indulat amellyel felruháztad magad – a szeretet nem gyilkol – ha nem öl – ha kell – a szeretet nevén nevezi a dolgokat – például a bűnözőt bűnözőnek mondja és nincs olyan liberális amely bele kötne -ha csak nincs olyan liberális, hogy védjük meg a bűnözőket – szavával végleg de így is már leírta magát ….. ezért írtam, hogy ne zsidózz – ne cigányozz – meg stb. nép – nemzet faj neve – a szeretet – mindig tudja mi a teendő – és a szeretet nem – cselez – tehát teszi a dolgát – úgy hogy ne cselekedj – ha nem tedd a szeretet igéjét … és úgy élj példát mutatva körödben!
          . – és ne feledd soha nem kérkedik – igen valóban befejeztem veled én is – ha érted akkor érted ha engem-ért akkor azért – de tudd mindannyiunkért!
          tisztelettel. id. Kiss László
          ui: a bűnözőknek köréből menekülj…

  3. Bizony tévedtél , mert sosem zsidóztam meg így tovább , sajnos kiderült a kiléted is , hát te vagy KisPista mostoha fia Kislaci így már érthető a ..spari, tudod az a bűnöző , és ne osztogassál tanácsokat inkább menekülj a szeretetedbe , és gyilkolj tovább – máskor meg a cikket elemezd ne mások véleményét turkáld te szerencsétlen spari

    1. Kedves Hegel – úgy volt, hogy befejeztem és nem szólók többet – de arra késztettél, hogy tisztázzam a dolgot: tudd nem Eva Maria Barki általam is tisztelt úrhölgy írásához írtam – ha nem ami nem tetszett – idézem ide, hogy egy helyen legyen és olvasd el:
      „…szekelyse50
      2015/12/13 – 17:15

      Itten nem az a gond hogy hány milliárd munkakerülő jön ,, jöhet akár az egész világ ide Európába , az a legnagyobb gond , hogy hol marad a békességes élet , ami századokon át alakult ennyire amennyire ..-enni –xarni és szemetelni jönnek ,, hát jósolni a szomszédasszony is tud —valami okosabb megoldással előállni, azt már nem –hát akkor ??…”

      tehát a hamis próféta jelző az idézett írás szerkesztőjét illette – aki ki is tett magáért .- engem ócsárolva a többi megnyilvánulásában is…
      erről van szó…
      itt konkrétan taglalja az előadó a lényeget és bizony számít, hogy egy se jöjjön ide a szeretet hazámba!
      a videó:
      https://www.youtube.com/watch?v=lRUVazF82Uw
      Kedves Hegel így értelmezd az írásom – köszönöm
      tisztelettel.
      id. Kiss László

  4. Spari valóban durva amit odatettél! Eva Maria Barki bizony sok magyar embernél is külömbűl harcol az emberek igazáért így a cikkéhez nem szólunk hozzá. Ha lehet javítsd kérlek.

    És köszönet illeti a Jogásznőt kívánom hogy beadványára pozitív válaszokat kapjon. valamint nemsokára év vége felé kellemes ünnepeket fényvárást és Boldog névnapot kívánok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük