KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Bene Gábor: Ukrajna magára maradt?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember” Széchenyi István

Nem lettem ukrán szakértő, csak megszakad a szívem az oda szakított őshonos magyarokért. Nem vagyok Putyin imádó sem, csak világosan látom, hogy legtöbb ember nem érti, hogy mi is lehet a háttérben. Én többször is jártam Kárpátalján a magyar településeken, s komoly barátság is fűz jó néhány ottani magyarhoz. Ráadásul ismerem a történelmet!

Amióta csak megszállta a Szovjetunió hadserege Kárpátalját, s Benes még le sem mondott Kárpátaljáról elkezdődött a magyarok irtása, korlátozása, elhurcolása. Ahogy a Szovjetunió felbomlás után 1991-ben megtörtént a népszavazás arról, hogy milyen autonómiát kapjanak a terület őshonos és betelepült népei, hazánk miniszterelnöke és külügyminisztere gyorsan tető alá hozták az Ukrán –Magyar Alapszerződést, amiben végleg lemondtak a történelmi Magyarországhoz ezer éven át tartozó – főleg ruszin és magyar népességről – illetve területről. Az ukrán politikai vezetés pedig eleinte jól kezelte a nemzetiségi kérdést, majd a szélsőséges ukrán nacionalisták hatására elkezdte korlátoznia jogaikat. Először a nyelvi jogok és az oktatás, majd módszeresen elkezdődött a magyarság vegzálása, sőt a szovjet korszakhoz hasonló módon az emlékműveinek, szobrainak meggyalázása. Már az első orosz-ukrán konfliktus alkalmával, vitték az ottani magyarokat ágyútölteléknek a harcokhoz. S megújult az elüldözésük az ősi települési földjeikről.

S ezek után azt írni, hogy szegény ukránokat legázolta a putyini erőszak, bizony arcátlanság. Főleg, ha tudjuk, hogy a kb. 10 milliós áldozatot hozó Holodomort nem az orosz nép, hanem a Sztálin parancsára hajtották végre a több nemzetiségű kommunista pribékek. S a mostani konfliktust is az okozta, hogy az oroszokat nem akarták békén hagyni sem azon a területen ahol nem küzdöttek ki önálló államot, ám ahol ez megtörtént, oda pedig rakétatámadásokat indított az orosz állam ellen heccelt ukrán államvezetés.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Február 21-én, hétfőn Putyin elismerte Donyeck és Luhanszk megye függetlenségét. Az oroszbarát szeparatisták és az ukránok közötti, úgynevezett alacsony intenzitású konfliktus már régóta dúlt a térségben, 2014 óta 14 ezer áldozatot szedett. S Putyinnál valóban betelt az a bizonyos pohár.
Most pedig már Kijevben is folynak a harcok, s Putyin tárgyalásokat ígér, de belső hatalomátvételre biztatja a hadsereget a NATO-hoz csatlakozni akaró politikai ál-elit ellen. Oroszország pedig azt állítja, 1146 katonai létesítményt semmisített meg Ukrajnában, s éppen a győzelem közelében van. Ám nézzük mit olvastam a Facebook-on Bertalan Kata Tara tollából!

’’ Ukrajnában nacionalista alapokon gyakorlatilag egy terrorista kormány működik. E fölött szemet hunyt az Unió az USA és az ENSZ. Donbasz-ban évek óta gyilkolják az oroszokat és ellehetetlenítik őket…A kisebbséget semmibe nézik. Lásd ukrán nyelvtörvény. Gyakorlatilag az emberi jogokat teljesen aláásva működik egy ország Európában, akik legálisan irtják a saját kisebbségüket. Mind ezt úgy, hogy Amerika, a demokrácia hazája pontosan tudja ezt. A magyarokat ugyanúgy üldözik, mint az oroszokat. Sokan elvándoroltak, de még mindig 200 ezer magyar honfitársunk ott él. Az ukrán kormánynak volt nyolc éve békés úton rendezni a kisebbség kérdését. Ez nem sikerült. Putyinnál betelt a pohár. Ő kiáll a saját népe mellett, független attól, hogy a határ melyik oldalán laknak. Neki olyanok a donbaszi oroszok, mint nekünk az erdélyi székelyek. Annyi különbséggel, hogy ő ki is áll mellettük. Így most a kárpátaljai magyarok csak Putyinban bízhatnak. Sajnos az anyaországi politikusoktól nincs mit várni. Rendkívül nagy népszerűségnek örvend Putyin. Ha ne adj isten Putyin elbukik, akkor az agresszív ukrán kormány végleg leradírozza a térképről a kisebbségeket. Ezért bíznak abban, hogy nyerni fog. Ukrajnának nem kellenek a magyarok. Itt a csonka országban sajnos megint nem kellenek. Ugyanaz a helyzet, mint Romániában. A román azt mondja a székelyre, hogy bozgor ( hazátlan ). Az itthoni magyar pedig azt mondja a székelyre, hogy román. Így az elszakított magyarok magukra lettek hagyva mindenütt. Szomorú, de a kárpátaljaiak már egy idegen hatalomtól várják a megváltást. Ez pedig Putyin. Ők nem az oroszoktól félnek és nem attól, hogy lebombázzák Ungvárt, vagy Munkácsot. Ők a saját kormányuktól félnek és a kényszersorozásoktól. Magyar ember ne legyen golyófogó. Ezt már láthattuk a délszláv háború idején. A szerbek a magyarokat sorozták be először, ugyan úgy mint a horvátok. Így magyar lőtte a magyart. Most a kárpátaljai magyarok egy olyan háborúnak lehetnek részesei, amihez semmi közük. Miért harcoljanak ők egy elnyomó ukrán kormány mellett, ha őket is elnyomják? Ezért már semmiben nem tudnak bízni, csak Putyin gyors győzelmében. Jelenleg a nemzetközi és az itthoni média terrorista agresszorként tekint rá, mert kiáll a saját elnyomott népe ellen és szembe megy Amerikával. A NATO most várakozó állásponton van, mert Ukrajna nem NATO tag. De ne felejtsük el, hogy Oroszország mellé állt Kína és Irán. Oroszország egyedül bedarálná a NATO- t. De Kínával és Iránnal együtt elsöpörné Amerikát is. Így most feladta a leckét a világnak. Most mindenki kivár, úgy hogy közben nemzetközi szankciókkal fenyegetik az oroszokat. De Kínát sem jó felbőszíteni, mert annak hihetetlen gazdasági vonzata lenne. Most úgy adtak az oroszoknak sakkot, hogy igazából az oroszok adták a mattot. Jelenleg a NATO jobban fél, mint az oroszok. Amerikának kár beleszólnia. Ő mindig akkor jelenik meg, ha gazdaságilag érdekelt benne. Lásd Kuwait, Irak, Afganisztán, vagy annak idején Vietnam, vagy Korea. Most Ukrajnát kell megvédeniük. Amerika már most elvérzett. De hagyjuk a nagyhatalmakat! Most a magyarjaink fontosabbak. Jelenleg 200 ezer magyar érdekét kell okosan képviselni. Ha nyalunk a NATO-nak és az UNIO-nak, azzal 200 ezer magyar életét kockáztatjuk. Ha szembe megyünk Ukrajnával, azzal hadat üzenünk az UNIO-nak. Most a legnehezebb a döntés. Itt egyetlen jó döntés van, ha semlegesek maradunk. Amennyiben Putyin nyerni fog, úgy felvetődött, hogy mi lesz Ukrajna sorsa. Mert akárhogy is nézzük, ez egy mesterségesen összehozott bábállam. Úgy földrajzilag, mint a népességét nézve, bebizonyosodott, hogy életképtelen. Mint mindegyik összetákolt ország. Jugoszlávia széthullott. Csehszlovákia széthullott. Szovjetunió széthullott. Most Ukrajna a soron. Putyin elkottyintotta, hogy Ukrajnának semmilyen követelése nem lehet Kárpátalját illetően. Az oroszok vissza vennék azt ami az övék, a lengyelek szintén és nekünk járna Kárpátalja. Putyin nem tart rá igényt. Ebben bíznak a kinti magyarok. Ott egyöntetűen szeretnének Magyarországhoz tartozni. A visszacsatolás lehetősége most ott van. Talán nem adódik ilyen lehetőség az életben. Béke!

Bertalan Kata Tara

ÁLDÁS !

 

Ez is érdekelheti:  Varga Judit megdöbbentő írása: Az az ember volt képes erre, akit 3 fiúgyermekkel ajándékoztam meg

Én se tudtam volna ezt jobban körbe írni, s Kata világosan megfogalmazta a lényeget: semlegesnek kell maradnunk! Úgy ahogy 1956-ban követelte a népünk. S ha jól alakul a helyzet, akkor talán nem ismétlődik meg az a csúfság, amit Jeszenszky és Antall követett el a népszavazás ellenében!

Akkor lesz biztosan béke a szomszédunkban, ha Kata jóslatai beválnak! No ezért pedig érdemes imádkoznia most minden magyarnak!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük