KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Bene Gábor: A szocializáció és elidegenedés

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Mi is az az elidegenedés, illetve mi az ami további elmélyülését elősegíti a mai Magyarországon?

100-150 éve még létezett minden magyar embernek egy megvalósult nemzeti identitása, amelyet leginkább a Szentkorona tagsága körében tudott megélni. Azután ezt fokozatosan elveszítette, s mára már legtöbb magyarnak fogalma sincs arról, hogy ez mit is jelentett őseinknek.

A nagy változás Trianon traumájával kezdődött, amely komoly nemzetgyilkossági kísérlet volt, majd folytatódott a II. világháború elvesztésével, amikor a Szentkorona országa helyett egy kommunista terrorral szembesült a magyarság. 1956 őszén még egyszer felmutatták az erős nemzeti identitást a magyar nép legjobbjai, de a véres megtorlások akasztásai és a kádári konszolidáció gerincpuhító rendszere a Szentkorona iránti nosztalgiát – mint nemzeti identitást – szinte teljesen felszámolta. Az újabb hitegetés 1989-ben következett be, s a naiv magyarság maradék nemzeti érzéseit kihasználva, végleg ránk telepedett a bankárkaszt. A pénzpórázra vett pártpolitika ideig-óráig visszatartotta az elidegenedés hullámait, de 2006 őszén ez is megtört, hiszen az élet minden területének piacosításával állandósul az emberekben a feszültség. Mivel állandó nyomás alatt vagyunk és a hírfogyasztás erősödése is megtapasztalható, üdítő időszak volt a Magyarok Szövetsége-Nemzetépítő Népmozgalom megjelenése, ám az sem tarthatott sokáig, mert megzavarta a pártos rendszer dualista gondolkodását. A magyarság ráadásul olyan lelkialkattal bír, ami az igazságtalanságot nagyon nehezen tudja feldolgozni. S a hírek nem a valós tényeket, hanem egy virtuális világot erőltetnek ránk, s így a figyelem szüntelen lekötése folyik.

G. Ági egyik cikkében ezeket írta:

A lakhatás és megélhetés elvesztése gyorsítja fel a folyamatot, akit nem fogad be senki, azok az utcára kerülnek, a többi sorsa a lassú, de biztos halál. A kitalált sosem volt „halálos” járvány, a korlátozásokkal, bezárásokkal, a „távolságtartással” nem az egészségünk és az életünk védelmére kellett, hanem arra, hogy a személyes kontaktusok megtiltásával rászoktassanak a digitális rendszerek, az okostelefonok, az internet otthoni használatára. Így tudták két év alatt elidegeníteni az embereket egymástól, így érték el, hogy féljenek egymás közelébe menni, leszokjanak a kézfogásról, baráti puszikról, családlátogatásokról, de minden emberi, közvetlen kapcsolatról! El kellett valahogy fogadtatni a távgyógyítást, távoktatást, a személytelenséget, a be, és elzárkózást, átterelve így mindent a megfigyelhető, cenzúrázható digitális világba, ahol már nincs szükség tanárokra, orvosokra, irodistákra, de vendéglőkre, boltosokra sem! Ez volt a főpróba. Az embert emberré tevő személyes kapcsolatok és a gondolkodás eltörlésének a főpróbája. Megmondták már az elején: Semmi se lesz olyan, mint régen!„

Mindezek miatt képtelenség a saját helyzetünk helyes értelmezése, ami azt is eredményezte, hogy a kb. 80%-ban magyar társadalom nagy része elidegenedett!  

Az elidegenedés valójában egy társadalomfilozófiai fogalom, amely az egyetemi szakdolgozatom témája volt, s amely egy jelenség, illetve folyamat, amelynek során emberek tudatában eltorzulnak a reális életviszonyaik.

Vagyis az Őt körülvevő jelenségek, társadalmi viszonyok másmilyenként jelennek meg a tudatában, mint ahogy azok a maguk valóságában léteznek.

Árvai Attila írta az alábbi gondolatokat le, s idéznem kell őket, hogy nem csak én gondolkodom így:

„Kik most tehetősnek, gazdagnak, sebezhetetlennek hiszik magukat, egyik napról a másikra, lecsupaszított senkikké válnak holnapra. Elő lettünk készítve „vágásra”, mint a hizlalt mangalicák.

Valódi történelmünkről, gyökereinkről semmit sem tudunk, a belénk nevelt érdektelenség, érzéketlenség és felületesség olyan sebezhetővé tett minket, amit ma teljes mértékben ellenünk fordítottak. Napjaink embere, egyéni szintjén hajlamos azzal hülyíteni magát: ’majd én és a családom megússzuk, a többi úgysem számít’. Van egy rossz hírem: akik ma így gondolkodnak, azok közül senki sem fogja megúszni…..”

 

Miért olyan káros az elidegenedés a magyarság számára?

 

Ha valaha létezett össztársadalmi elidegenedés, akkor ma erőteljesen megközelítettük azt a kort, mert oly annyira általános lett, hogy már sokaknak fel sem tűnik. Mindezt elsősorban az intézményrendszer – ezen belül az iskola – szerepének alapvető változása, másodsorban az elhibázott családi minták miatt, s végül de leghatásosabban, a politikai közbeszéd számlájára írom! Megszoktunk egy kényelmet, már észre sem vesszük a média agyfertőzését, kialakul bennünk egy kicsi vagy nagy passzivitás, elhisszük, hogy a pénz „dolgozik helyettünk” s a háttérhatalom máris itt van a nyakunkban. Úgy nézzük a világméretű politikai színjátékot mintha egy moziban ülnénk és nem is velünk történne mindez a szemfényvesztés, hanem csak a vásznon! Pedig nekünk magyaroknak, már az őseink is felismerték ennek az élősködő rendszernek a negatívumait, s védekeztek is ellene, csak el kellene olvasni az 1222-es Aranybulla pontjait. Csak meg kellene érteni, hogy miért nem akarták esendő emberi kézbe adni a főhatalmat, s miért bízták azt a zsarolhatatlan Szentkoronára. Ehhez azonban nyitottság kell és érdeklődés őseink gondolatai és erkölcsei irányában, s nem lenne szabad átvenni a Nyugat –számunkra nagyon káros – jogi és életvezetési mintáit!

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

A mai civilizáltnak mondott emberiség – főleg a városlakók – nagyobb része személyiségzavaros, boldogtalan, s unalmában irigykedik minden tehetségesebbre!

A modern kor gyermekei nem élik át az egészséges gyermekkor élményét, mert nem kapnak az életkoruknak megfelelő feladatokat, vagy a szülő nem ér rá vele elegendő minőségi időt eltölteni, mert azért gürizik, hogy mindene meg legyen a gyereknek, s ne cikizzék szegénysége miatt a társai az iskolában. Mindez olyan önbecsülési hiányt okoz – főleg a serdülő korban – hogy nem is bízhatunk abban, hogy a gyermek 100 százalékban egészséges lesz, sőt érdeklődik majd az ősei élete, áldozatvállalása iránt, amit pedig elsősorban miatta, vagyis a hálás utókor miatt tettek.

Miért nincs a fiataloknak önbecsülése, vagy ha van, akkor azt mi határozza meg leginkább?

Szerintem az alábbiak hatnak az önbecsülésre: Nevelési stílus, előítéletesség, szülők iskolázottsága-vitakultúrája, családi sorsesemények, döntési szabadság,

Ám az unatkozva felnövő generációktól nem várhatunk mást, mint amit ma tapasztalunk. Hiszen ismerjük a mondást: A tétlen kezeknek az ördög ad munkát! S ez a munka – ami valószínűleg élősködő kufárkodás, tőzsdei spekuláció, vagy sok fizetésért kevés teljesítmény lesz – biztosan ártalmassá válik magára az egyénre is, de a nemzeti közösség számára egyenesen katasztrófa. Kopp Mária magyar orvos, pszichológus egy magánbeszélgetésben azt mondta, hogy Európát nem a harmadik világháborútól, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól félti!

Most azonban félthetjük a gyermekeinket a harmadik világháborútól is, hiszen itt van a nyakunkban, s a gyermekeinket nem tanítottuk meg a túláradó szeretetünk okán arra, hogy az életnek vannak komoly nehézségei is, ám azon is úrrá kell lennünk, s azt is le kell tudniuk majd küzdeni. „A fogyasztói társadalom sikerének tekinthető, hogy világszerte felnőtt egy olyan generáció, melynek jó részét nem lehet feladatokkal terhelni! Neki minden unalmas, semmihez nincs kitartása! Örökké elégedetlen„

A szülői nevelésen és mintaadáson kívül ott van az iskola, amely egy alapvetően nemzetstratégiai ágazat. Ám az iskola – ismereteim szerint épp a Ratio Educatio (vagyis Mária Terézia uralkodása) óta – kifejezetten jó alattvalókat, engedelmes állampolgárokat akar nevelni, akik nem politizálnak, csak fogyasztanak és termelnek. (A profitot pedig besöpri a bécsi udvar, majd a bankárkaszt) Maga a politika is egy lejáratódott idegen szó, ami persze a közügyekkel való foglalkozást rejti, s így aki nem akar politizálni, az a közügyeket ráhagyja arra a pártos társaságra akik közel 500, de kézzelfoghatóan 80 éve elárulják, s labancként kiszolgáltatják a közembereket úgy, hogy azt legtöbbször maguk a kiszolgáltatottak sem veszik észre. Ez a társadalmi-nemzeti elidegenedés legbiztosabb jele.

Az iskolát napjainkban meghatározó Nemzeti Alaptantervek nem fogalmaztak meg sem szkíta erkölcsi alapokat mint nevelési célt, sem értékrendet amely kapaszkodó lehetne a tanár és a diák számára egyaránt! Az elmúlt évszázad végére kialakult az értékteremtést megvető, de a bőséges fogyasztáshoz szoktatott, s annak elvesztéséért rettegő, de mesterségesen tudatlanságban tartott – viszont divatosan felsőiskolát végzett tömegember. S ez lett a divat, már a múlt század hatvanas éveitől kezdve, mert azokkal nem volt baja a sem a kommunista diktatúrának, sem pénzpórázra vett globalista hatalomnak, akik úgy szolgálják ki a bankárkaszti érdekcsoportokat, hogy legtöbbször nincs elképzelésük sem arról, amit tesznek. Egyszerűen működik náluk a fogyasztói lét automatizmusa.

Mivel kitartást és szorgalmat igénylő munkát sem az iskolában, sem az életben nem végzett a mai átlagpolgár, így elhiszi azt, amit a dezinformációs csatornákon töltenek bele a fejébe. Ezzel a hibás tudással – amit főleg a gondolkodási, elemzési képesség hiánya okoz –, csak is műveletlen és elégedetlen, sőt sérült lehet a személyiség.

Ám egy sérült személyiség nem képes alkotni, nem kreatív, hanem lustácska, nem is tud magának parancsolni, sőt minél kisebb az IQ annál hatalomvágyóbb és erőszakosabb! Ha nem lustácska, akkor viszont átesik a ló túlsó oldalára és harácsol, kizsákmányol, kihasználja a másik ember nehézségeit, tájékozatlanságát, naivitását.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Ezek képtelenek más véleményét elfogadni, illetve nem képesek érvelni még a saját igazuk mellett sem. Ha egy-egy mégis megpróbálja, akkor veszít, így a kudarcok miatt elidegenedik, megkeseredik, s legtöbbször a könnyű drogokba, vagy az alkoholba menekül. Pedig a családi minta mellett éppen az iskola tudná segíteni a diákok tehetségéhez méltó társadalmi hely elfoglalását. Mert a számára nem kényelmetlen, hanem éppen az őt kiteljesítő munka örömének, valamint az ősei által kitaposott út egyszerű megtalálását kifejezetten az iskola tudná biztosítani. Ez utóbbit gondolom én a nemzeti identitásnak, a „magyarnak lenni büszke gyönyörűség” érzésének és a tiszta forrású népi műveltségnek! Sajnos az állam már régen nem az eredeti célt, vagyis az államalkotók érdek-képviseletét, a közjót és az igazságos-méltányos társadalmi együttélést szolgálja, így az iskola is követte az állam elfajzását. Vagyis az iskola is az elitképzést gondolja feladatának.

Pedig milyen „vitézlő oskola” volt egykor a végvárak közössége, s ezért arra kell gondolnom, hogy csak a nagy veszedelmek idején jönnek elő az igazi tanítók, azok a tanáregyéniségek, akiket úgy szerettek a diákjaik, hogy az életük árán is képesek voltak megvédeni. Ma azonban egy beteges személyiségű kislány ordítozik a tanárok tüntetésén olyan obszcén szavakat, amelyek az USA legsötétebb reppereinek a stílusából valók. Mi lesz így a tanárokkal, akik nem azért tüntetnek, mert a diákjaiknak kénytelenek hamis történelmet, elképesztően primitív irodalmakat is tanítani, hanem a „lóvé” miatt, vagyis csak a tanári alulfizetettség okán?

Nekem még voltak bátor, szókimondó, s az igazságot is feltáró tanáraim. Volt olyan történelem tanárom, aki a hatvanas években – amikor még akasztottak Kádárék – elmondta, hogy két álláspont van 56 kapcsán, s Ő ránk bízza a választást. Majd

elmondta korrektül a két álláspontot – pedig nem is volt benne az akkori tananyagban –, s arra kért minden diákot, hogy ne mondják el, hogy melyiket gondolják helyesnek, mert abból bajuk lehet. Amikor otthon elmondtam ezt, Édesapám megjegyezte: csak egy buta kölyök kell, aki elmondja otthon a párttitkár, vagy csak elkötelezett párttag apjának mindezt, s a tanár holnaptól eltűnik!

De hol vannak ma ezek a tanáregyéniségek?

Hiszen még az orosz nyelvet tanító tanárom is bátrabb volt mint a mai tanári gárda csahosai, akik persze követelik a tanár-tekintély visszaállítását is, miközben a liberális maszlaggal etetik a gyerekeinket. Mert ha Ormos tanár úr el merte mondani, hogy azért tanulunk gyerekeim orosz nyelvet, mert megjelent a Népszabi főoldalán, hogy „Megkapták az öröklakásokat a hazánkban ideiglenesen állomásozó Szovjet Hadsereg tisztjei.” S azután hozzá tette: A Népszabadság a párt lapja, tehát igazat ír. Így bizony állandónak is csúfolhatjuk a szovjet haderőt, mert a tisztek nem véletlenül kaptak öröklakásokat! Azt, hogy ehhez mekkora bátorság kellett akkor, csak azok tudhatják, akik éltek akkor és ismerték a hatalom módszereit. (Akkoriban még működött a Fehér ház pincéjében az emberdaráló!)

Hogyan lehetne ezeket az elpuhult mai fiatalokat megmenteni a depressziótól és az elidegenedéstől? Talán a család és az iskola együttműködését kell szorgalmazni? Vagy az állam vezetőit kell ráébreszteni arra, hogy az SZDSZ nem véletlenül kezdte szétrombolni azt a keveset, ami még megmaradt a kommunista rendszerben is Klebelsberg oktatáspolitikájából. A gróf ugyanis felismerte azt, amit a mai politikai vezetésünk egy sajátos elitképzés keretében akar csak megvalósítani, igen szűk, bennfentes kör részére csupán. Klebelsberg szerint a Trianonban megcsonkított hazánknak csak a kultúra, a tudás, a szellem erejének segítségével lesznek kitörési esélyei a válságból. Így a kulturális szakigazgatás lett a politikai struktúra egyik kulcságazata. A fojtogató gazdasági nehézségek leküzdése után az akkori állam megteremtette a pénzügyi alapot az oktatás és a tudomány új intézményei számára. Ma ez csak nagyon szűk körben érvényesül, így a két terv hatása, össze se hasonlítható! Azonban mindezek mára oda juttattak minket és a gyerekeinket is, hogy lassan véget ér számunkra felépített, mű-civilizáció hamissága, s ha nem szervezzük újjá a nemzet kis helyi köreit, nem élünk a nemzeti közösség mindent elsöprő erejével, képtelenek leszünk túlélni azt amit nekünk szán az összeesküvés elméletét gyakorlatba ültető világelit, vagyis a bankárkaszt. Fel kellene ébredni tehát minden magyarnak, s megérteni ezt: „egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen!” Tömeges nemzeti összefogás kellene ahhoz, hogy el lehessen hárítani a bennünket – vagyis a teljes emberiséget – lecsökkenteni, és robotizációval helyettesíteni akaró ál-elit ármánykodást. Ők ugyanis több évszázada tervezik a világkormányt, s a társadalom-mérnökösködők mögött állva mára már diktálják az Isten akarata elleni új világrendet. Ezzel szemben tehát csak az őseink által kimunkált ellenállási kötelezettség tudna felállni. Ám azt már szinte teljesen elveszítettük, mert nem vagyunk képesek felismerni az alkotmányellenes kormányzást, hisz elhitették velünk, hogy a polgári-demokrácia milyen nagyszerű.

Ez is érdekelheti:  Amikor majd Magyar Péter megkapja az Oscar-díjat...

Lehetnek-e büszkék a fiatalok ma valamire? Ha igen, akkor miért nem a nemzetük múltjában keresik a követendő mintákat?

Jó lenne helyreállítani a nemzeti önszerveződést, aminek az iskola lehetne az alapja. Ám ahhoz tanári tekintély is kellene, de nem a nemzeti hivatástudattal rendelkező tanár a sikeres ma, hanem az erőből politizálókat elfogadó, párt-behódoló személy.

Vagyis az egyfajta megalkuvást felmutató tanárok érvényesülnek, tehát az ún. stréberek. Korunkban a társadalmi lénnyé válás, azaz a szocializáció tényezői még véletlenül sem egymást erősítik, hanem a pénzpóráz iránya határoz meg mindent. A közhangulat egyre lehangolóbb, életerőnk kezd elapadni, s már szinte sehol nincs, megbízható eligazodást jelentő fix pont, mert nyugaton a liberalizmus gázolta le azokat, keleten pedig a tekintélyelv. Ezt hívja a magyar közjogi gondolkodás hamis nép- és királyszuverenitásnak. A nyugati liberalizmus beadagolta a szavazópolgárok fejébe, hogy a népszuverenitás azt jelenti, hogy minden hatalom a népé! Pedig soha nem volt a népé a hatalom, legfeljebb felhasználták a nép változtatni akaró energiáját és vérét. S amikor létrejött a változás, akkor beleültek a készbe a szabadkőműves pénz-lobbisták. A keleti tekintélyelv, pedig a királyszuverenitást modernizálta, s a régi abszolutista uralom helyett, most egy elfajzott népuralmi játékot, az ún. demokráciát tolják előre. Nekünk magyaroknak azonban van egy speciális szuverenitás elméletünk, ami a Szent Koronához kötődik. Hiszen őseink pontosan tudták, hogy ember kezébe nem helyezhető a főhatalom, vagyis a szuverenitás. Így egy olyan személy kezébe adták a főhatalmat, aki nem zsarolható, nem szervezhető be pártba, vagy szabadkőművesnek. S ez a személy a Szent korona. Ez egy elvonatkoztatás, amit sajnos egyre kevesebben értenek, pedig szerintem ez lenne az egyetlen megoldás a nemzetünk, de az egész emberiség számára is! Annak a kis hazai rétegnek akik nemzetben gondolkodnak még, a versengés társadalmából a szinergia, vagyis az együttműködés társadalmába kellene átvezetni a magyarságot! Ez jelentheti az egyedüli kivezető utat az elidegenedésből, s a városi tömegember számára is ez hozhat emelkedést, s nem a gyógyszeripar! Az elidegenedésből – ami persze sokszor válik betegséggé, depresszióvá – csak a nemzeti önszerveződés szolidaritása vezethet ki bennünket, de nem a teljesítménykényszer, hanem a jövőbe vetett hit és bizalom! Nekünk tehát nincs szükségünk ezekre szuverenitást mímelő a színházi előadásokra, mert a speciálisan magyar állameszme a korona-szuverenitás megoldja ezeket a problémákat, hisz 1848 óta a nemzet tagjai közé lett emelve a jobbágy, a polgár és az idegen nyelven beszélő nemzetiségi, vagyis minden hungarus. Ám ezt sem akarja megérteni a hazai labancság, mert számukra „annyira fontos” a jogállamiság, hogy egy Fleck Zoltán nevű egyetemi tanár nyíltan meg is hirdette, hogy „egy ’22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről”. Még szerencse, hogy nem tudnak próbálkozni a nem létező jogállamiság tiszta érvényesüléséről! Mi azonban nem akarunk jogállamot, mert József Attila táltos-költőnk világosan leírta a Gyönyörűt láttam c. versében a jogállam legfőbb lényegét: „a jogállamban pénz a fegyver”! Nekünk nagyon is jó lesz az az ősi alkotmányos elvek rendszere, amit történeti alkotmánynak hívunk. Ám ahhoz, hogy ez tudatilag is megjelenjen a magukat még nemzetinek gondoló személyeknél, ahhoz sok idő és komoly tudati emelkedés szükséges. Dolgozzunk tehát ezen a lehetőségen!

A szerző közjogász és nemzetépítő segédmunkás

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük