KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Bene Gábor: 800 éves az Aranybulla! – Legyünk már büszkék rá!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

A magyar történeti alkotmány alapját jelentő szabadságlevél vagy alaptörvény jellegű oklevél az 1222 áprilisában Székesfehérváron kiadott Aranybulla. E bulla hivatkozási alap volt a rendi szabadság védelmében, a 16. századtól pedig egészen a 20. század közepéig az írott törvénycikkelyeiben, vagy csak a szellemében. S szerintem ma is lehet hivatkozási alap, hiszen még az ún. alaptörvény sem ismeri el a történeti alkotmány (s benne az Aranybulla) megszállások miatti felfüggesztését!

Nézzük Az Aranybulla főbb pontjait, érthetően és egyszerűsítve!

1.Évi törvénylátó nap megtartása Fehérváron;
2. Szerviensek személyének és birtokainak védelme;
3. Nemesek, szerviensek és az egyház adómentessége
4. Szerviensi birtokok öröklésének szabályozása
7. Szerviensek hadkötelezettségének szabályozása (csak védekezésnél kell fegyverbe állniuk)
11. Idegenek tisztségviselésének szabályozása (csak az országos tanács beleegyezésével)
15. Tilos a beszállásolás a szerviensekhez
16. Tilos a tisztségek öröklése
17. Valódi szolgálattal szerzett birtok elidegeníthetetlen
18. Várjobbágyok és idegenek szabadságának rögzítése
20. Egyházi tized fizetése csak terményben
23. Pénzről: olyan legyen, mint III. Béla alatt és csak egyszer lehet évente rontani
24. Zsidók-muzulmánok tisztségviselése tilos
26. Tilos idegennek földet adományozni
30. Tisztségek halmozása tilos (kivéve: király, királyné, nádor, bán)

Ma valószínűleg a 24.-ik pont miatt hallgatják el az egész bullát, mert az keményen kimondja:

”A pénzügyi, a só- és a vámtisztek az ország nemesei és ne izmaeliták és ne izraeliták legyenek.” Ez természetesen nem valami antiszemitizmus volt, hanem a rossz tapasztalatok eredménye!

A hagyomány szerint II. András a Csúcsos-hegyen hirdette ki a király és a nemzet jogait, kötelezettségeit és a nemzeti kiváltságokat rögzítő bullát. Az ottani emlékművön a rendelkezés alábbi szövegrészlete olvasható: „Méltó szolgálattal szerzett birtokából soha, senki meg ne fosztassék.”

Aranybulla mozgalom valószínűleg II. András  király akaratával párhuzamosan érte el ezen alaptörvény kiadását. Bár a nagybirtokosok, sérelmezték, hogy II. András a merániai lovagoknak adományoz címeket, birtokokat, a szerviensek pedig a szolgálati földjeiket örökbirtokká akarták alakíttatni. E két réteget összekötötte az is, hogy egyaránt felháborította őket II. András pénzügyi politikája: az adó- és vámemelések, az évente többszöri pénzrontás, illetve a regále szedés zsidóknak történő bérbeadása.

(Regálék, a királyi haszonvételek, két félék; A nagyobb R.-k kizárólag a korona jövedelmeihez tartoznak, és a közszükségletek fedezésére szolgálnak pl.  a Pénzverési reálé, harmincad, be- és kiviteli vám; valamint a só-kereskedelemi regálé. A kisebb R.ék az italmérési és kocsmáltatási jog,  a húsmérési jog, Malomjog); d) a helyi vám- és révjog, a vásárjog, valamint az egyházi tized haszonbérlési joga.

Némely történészek a volt földesurak több más jövedelmeit is a kisebb R.-k közé számították, p. a boltnyitást, a vadászatot, madarászatot és halászatot, míg mások ezeket a nemesi jószág egyszerű tartozékának tekintik.)

 

Ez a 800 éve született bulla azonban az évközbeni pénzrontást, és a regálék zsidóknak, vagy muzulmánoknak történő bérbeadását is tilalmazta. (24. pont) Rögzítette a bárók és főként a szerviensek – vagyis királyi kísérők v. szolgák jogait. A jogok közt fő helyet foglalt el, az egészen 1848-ig érvényben lévő nemesi adómentesség, és a szerviensek szolgálati földbirtokainak ún. örökbirtokká nyilvánítása. Így 1222 és 1351 között a szerviensek szabadon rendelkeztek földjeik felett, melyet örökíthettek és az ősiség törvény megjelenéséig, vagyis egészen 1351-ig még el is adhatták birtokaikat.

Ezt akkor a saját érdekükben megszüntették, s így Nagy Lajos király támaszkodott először a köznemességre azzal, hogy éppen az érdekükben kiegészítette az Aranybullát az ősiség törvényével!

A magyar nemesi jogok rögzítése tehát két törvénnyel lett teljes: az 1267-es dekrétumokkal még IV. Béla idején. Ott a nemeseknek nevezett szerviensek jogainak megerősítése, és a fehérvári törvénylátó napokra megyénként 2-3 nemes meghívása történt, illetve 1351-ben született meg a köznemesség védelmében az ősiség törvénye! Valójában a kisnemesi földek bárók által történő, eladásra való kényszerítésének megakadályozása érdekében hozta létre Nagy Lajos idején az országgyűlés ezt a ma is szükséges törvényt!

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

Az eredeti, vagyis az 1222-es Aranybulla előírta az évente megtartott fehérvári panasznapot – törvénylátó napok néven – és azt is, hogy a szerviensek közvetlenül fordulhassanak a királyhoz igazságtételek ügyében(Ha ez ma működne, Budaházy Gyuri szabadon élhetne!)

Szabályozta a nemesek hadba vonulását is. Előírta, hogy a nemes saját költségén, de csak a király hívására, és csak akkor köteles hadba vonulni, ha az országot külső támadás éri. A bulla királyi betartását az ún. ellenállási záradék garantálta. Kimondta, hogy a nemesek a hűtlenség vétke nélkül ellenállhatnak, ha a király az Aranybulla rendelkezéseit megszegné. 

Az Aranybulla bekerült hazánk azon sarkalatos törvényei közé,

amelyek betartására későbbi királyaink koronázási esküt tettek.

(Ha ma is esküt kellene tenni a bulla elveire az országot irányítóknak, úgy nem lenne annyi anomália hazánk politikai életében!)

A bullát eredetileg hét példányban állították ki, a király és a nádor példánya mellett kapott belőle a pápa, a templomosok, a johanniták, az esztergomi és a kalocsai káptalan (mint a két érseki központ). Ezen példányok  nem maradtak fenn, de hiteles másolatok készültek, ezek közül mára egyetlen darabot sikerült megőrizni, mégpedig az esztergomi Prímási Levéltárban.

(a prímás egy komoly közjogi tisztség volt, s az utolsó hercegprímásunk jogszerűen meg is vétózta pl. az 1946 évi I. – a köztársaságot bevezető törvényt -, ami de jure ezért is semmis, ám de facto sajnos itt ül a nyakunkon egy teljesen törvénytelen köztársaság!) Érdekes, hogy ezt (?) ma egyik politikai párt sem veti fel! Kivéve természetesen a Nemzetegyesítők Mozgalmát!)

 

E bullát 9 évvel később a katolikus egyház nyomására módosította a király!

Az 1231. évi ’’Egyházi Aranybulláról’’ a következőket kell tudni!

Az 1222-es Aranybulla korlátozta a só egyházi kereskedelmét, és a tizedet csak terményben rendelte el beszedni. Emellett az adómentesség körébe sem vonta be a papságot. Így az egyház 1231-ben valóban egy újabb Aranybulla kiadására kényszerítette II. Andrást, melyben helyreállították az egyház sókereskedelemre és tizedszedésre vonatkozó korábbi kiváltságait (tizedet pénzben is lehet szedniük) illetve az adómentességet kiterjesztették a papságra is.

E dokumentum is kapott egy ún. ellenállási záradékot, amely a mindenkori esztergomi érsek számára engedélyezte csak a király kiközösítését, ha az uralkodó megszegné a rendeletet.

II. András (a Bánk bán című Katona József mű ellenéreegy tudatos, ambiciózus, nem mindig következetes, de erős akaratú király volt!

András már a bátyja, Imre király trónra lépésétől fogva törekedett biztosítani igényét a koronára, akár fegyveres erővel is, de azt is képes volt felismerni, mikor kell alkut kötni; így vált a bátyja elleni lázadóból a kiskorú III. László melletti kormányzóvá, majd annak idő előtti halála után lett magyar király. Többen az Aranybullát nem egy II. András királyunkra kényszerített kompromisszumként, hanem egy saját hatalmát megszilárdító, ugyanakkor az ország, illetve az uralkodó és a nemesség viszonyait átfogóan rendező jó döntésként mutatja be. S magam is hajlok erre a felismerésre, bár a szervezett nemzet akarata sem lehetett elhanyagolható körülmény 1222-ben! (Ha ma is olyan erős szervezettséggel rendelkeznénk, nem lehetne a bulla elveit ma sem félretenni!)

Levezeti a bulla, hogy a király főleg olyan cselekedetektől, eljárásoktól való tartózkodásra vállalt garanciát, amelyek korábbi politikája tanúbizonysága szerint amúgy sem álltak szándékában.

Így az Aranybulla csupán II. András hosszú távú terveinek, egy új, saját elképzelései által formált politikai berendezkedés kialakításának egyik állomása volt, amely alkalmas volt abban  a korszakban az ellenálló csoportok lecsillapítására, miközben a király a saját kezét nem kötötte meg túlzó mértékben. (Ha az alaptörvény nemzeti hitvallását, majd a a normaszövegét vizsgáljuk, hasonló eredményre juthatunk!)

Lássuk az ellenállási záradék jelentőségét és hosszú távú hatását! 

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

E rendelkezés adott jogot a nemeseknek, hogy az Aranybullában vállalt kötelezettségeket be nem tartó királlyal szembe szálljanak. Csakhogy II. András idején a nemességfogalomba még nem tartoztak bele a királyi szerviensek, akik így ezt a jogot nem is élvezték, így csak Werbőczy 1514-es Tripartituma után, amely az ellenállás jogát a magyar nemesség egyik alapvető jogaként írta le, terjedt ki ez a jog az akkori és későbbi magyar nemesség valamennyi rétegére.

Ezért az ún. ellenállási záradékot sem II. András, sem az Aranybulla rendelkezéseinek egy részét (de nem egészét!) 1351-ben saját törvényébe emelő I. Lajos nem tekintette saját főhatalmára vonatkozó jelentős fenyegetésnek – már csak azért sem, mert az uralkodói hatalom ellen fellépők a középkorban sosem hivatkoztak az ellenállási záradékra, vagy az Aranybulla más pontjaira.

Ám a rendi magánjogra jelentős hatása volt már a megszületésekor is!

Tudnunk kell, hogy a magyar rendi magánjog csak igen szűk körben tette lehetővé pl. a végrendelkezést. Ennek ismeretében azonban fel kell tenni a kérdést, miképpen vált lehetségessé, hogy a szigorú szokásjog ellenére oly sok végrendelet készült a társadalom minden rétegében?

Az embereknek az a vágya, hogy haláluk esetére is elrendezzék ősi javaikat, szinte szükségessé tette, hogy életük utolsó szakaszához érve végrendelkezzenek. Számba vegyék meglévő vagyonukat, s annak további sorsáról intézkedjenek. Ezért a rendi magánjog keretei között igen sok testamentum készült, amelyekben ősi vagyonról éppúgy olvashatunk, mint királyi adománybirtokról.

A földesúr ugyanis nem volt tulajdonos, de birtokát képező urbáriális telekről, a lányai kiházasításról, vásárolt szőlőről, ingóságról bőven olvashatunk.

Mindez természetesen nem mond ellent annak a ténynek, hogy a fent említett jószágok némelyikéről nem lehetett rendelkezni. Ezért tettek említést az ősi földről vagy épp adománybirtokról. De ott konkrétan megjegyezték, hogy kinek kell örökölni a szokásjog szerint. Miközben  a pénzen vásárolt birtok esetében már eltérhetett az örökhagyó a törvényes öröklés szabályaitól.

Nánásy Benjámin nemcsak a szokásjog és a törvények szabályait elemzi, de segítségül hívja a királyi kúria döntéseit, s ahol szükségesnek tartja, példákon keresztül igazolni a tanítását. Mindent tud Nánásy a korának magánjogáról, és az ő segítségével napjaink közjogászai is megtalálhatják öröklési jogunk azon elemeit, amelyek az ősi szokásjogi rendszerből erednek. (Ezért ajánlom a könyvét elolvasásra!)

Egyébként II. József erőszakos nyelvrendelete döbbentette rá a magyar politikai elitet: a magyar államnyelv hiánya, a német bevezetése Magyarország alkotmányos különállását fenyegeti.

A nyelv fejlettsége és tisztasága, a fogalmak pontosított és egyértelmű meghatározása, a jogi szakterminológia pontosítása alapvető érdeke volt a magyar jogásztársadalomnak – akárcsak az ügyfeleknek, bíráknak, sőt a hatóságoknak is. A reformkori mozgalmak erősödésével egyre jobban elismertebbé vált a rendi szervek, törvényhatóságok és rendi politikai szervek részéről, hogy a magyar jogi szaknyelv precíz kifejlesztése nem csupán nemzeti kérdés, s nem csak egyszerű identitásnövelő, mozgósító eszköz, hanem az igényes joggyakorlat előfeltétele. Ez az idegen jog és az idegen eredetű joggyakorlat azonban bizonyos hátrányokkal is járt!

Az utolsó rendi országgyűlés meglehetősen lakonikusan jelentette ki, hogy „az ősiség eltörlése ezennel elvileg kimondatván. […] a legközelebbi országgyűlésig mindazon perek folyamata, melyek az ősiségi viszonyokból vették eredetüket, és még végítélet által befejezve nincsenek, felfüggesztetnek…” mindaddig, amíg „a minisztérium az ősiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján a polgári törvénykönyvet ki fogja dolgozni, és ezen törvénykönyv javaslatát a legközelebbi országgyűlés elibe terjesztendő”.

Ez is érdekelheti:  Amikor majd Magyar Péter megkapja az Oscar-díjat...

Ki gondolná, hogy ez az egyszerű elintézési mód egy évezredes jogintézmény halálát jelentette egyben, amely a sokszor lenézett feudális-rendi társadalom vagyoni viszonyait alapvető módon szabályozta? 1848-ban sor került a magánjog néhány alapelvének megfogalmazására is, amelyek közül a legnagyobb horderejű kétségkívül a rendi magánjog alapjait képező ősiség felszámolása volt. Az alkotmányos forradalom hazug eufóriájában ezt a döntést a polgárosodás felé tett nagy lépésként ünnepelték; a másik oldalon azonban a rendi öröklési (és vagyon-)jog ősi oszlopát döntötték ki, s állították teljesen új helyzet elé a társadalmat. Az öröklési jogunk legjellegzetesebb intézménye pedig az ősi jog részeként alakult ki.

Messze a honfoglalást megelőző időkben a nemzetségi társadalom ház-, vagyon-, munka-, tulajdon- és elosztási közössége alapozta meg ennek a jogi alaptételnek általános érvényét, amelyet uralkodóink jogalkotói akarata sem tudott megtörni 1848-ig.(Ám akkor önként mondtunk le róla, nem számolva a következményekkel!)

Pedig magától értetődő volt az öröklés főszabályát az ősi, nemzetségi szokásokból levezetni; a családfő valamennyi leszármazója annak halála után igényt tartott a nagycsaládi vagyonra, s ha valamelyikük leszármazó nélkül halt el, a család többi ágai örökölték a vagyont.

A rendi korszak nemzetségei továbbvezették ezt a gyakorlatot, s a királyi jogalkotás kénytelen volt tudomásul venni az ősi jog hihetetlen erejét.

A királyi törvényalkotás már Szent István uralkodása alatt kísérletet tett a királyi öröklés bevezetésére, amikor elrendelte, hogy ha „magzat nélkül maradt el özvegyül, és házasságtalan az ő özvegységében való megmaradásra ígéri magát, akarjuk, hogy bírja minden javát, és ha azzal cselekedni akar, cselekedje azt.’’

AZ ARANYBULLA tehát, amely az egy és oszthatatlan Szentháromság nevében. II.András, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Ráma, Horvátország, Szerbia, Halics és Ladoméria királya szentesítésében   született meg, így kezdődött:

Mivel mind országunk nemeseinek, mind másoknak Szent István királytól megszabott szabadságát az olykor haragjában bosszúálló, olykor pedig rosszindulatú vagy saját hasznukat hajhászó emberek tanácsára hallgató némely királyok hatalmukkal sok mindenben megrövidítették, ezért maguk a nemeseink a mi és király elődeink felségét buzgó könyörgésekkel országunk megjavításáért zaklatták. Mi tehát az ő kérésüknek mindenben — ahogy tartozunk — eleget kívánunk tenni, különösen, mivel közöttünk emiatt már gyakran nem csekély volt az elkeseredés, amit a király iránti tisztelet teljes egészében való megőrzése érdekében illik elkerülni, ezt ugyanis senki más jobban meg nem teheti, mint ők. Ezért megadjuk a Szent István királytól mind nekik, mind országunk más embereinek megadott szabadságot, valamint más, az országunk megjavítására vonatkozó dolgokat ily módon rendeljük:

Ma is nagy szükség lenne az országunk megjavítására vonatkozó dolgok kapcsán visszanyúlni az Aranybullához, mint a szokásjogot rögzítő, ősi joghagyományunkhoz! E 800 éves szabadságlevél vagy alaptörvény jellegű oklevél a magyar történeti alkotmány egy fontos alapját jelenti. Legyünk végre büszkék rá!

Szerzőnk közjogász és nemzetépítő segédmunkás

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük