KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

"Döntsd el végre, melyik oldalon állsz!" – Dr. Morvai Krisztina beszéde a Fidesz székháznál (videóval)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Több mint 1000 ember tüntetett csütörtökön este a Fidesz Szentkirályi utcában található központi épülete előtt.

Sokan úgy képzelték korábban, hogy a politikai okok miatt, és konkrét bizonyítékok nélkül börtönben sínylődő Budaházy György a Fidesz kormányra kerülésével rövid időn belül visszanyeri szabadságát és egy korrekt eljárás keretében tisztázódnak a vele kapcsolatos gyanúsítgatások. A nemzeti radikálisok többsége biztosra vette, hogy ez nem következik be, azonban mégis titokban, a józanság és az emberiesség tulajdonságait remélve bíztak a pozitív fordulatban. Mivel azonban a bíróság és az ügyészség személyi összetételében változás lényegében nem történt, ezért az elvárásnak is sajnos minden alapot nélkülöznie kell.

Ami Pintér Sándor belügyért illeti, ő nem csak a saját nemzete ellen rontó „rendőrkatonákat”, bátor verőlegényeket, hanem a mentalitást és a külső elvárásokból megfogalmazódó politikai módszereket is örökölte elődjétől. Ma már egy-egy ilyen beszámoló kapcsán talán meg sem kell említenünk – hiszen ezen alkalommal is – emberei – akiket mi nem tartunk rendőröknek, csupán a mindenkori politikai érdekek kiszolgálóinak – ismételten zaklatták a gárdaruhához hasonló öltözetben megjelenő, Budaházy György és társa Szász Endre mellett kiállókat.

Az eseményen több, a Nemzet függetlenségéért, a szabadságért és a politikai foglyok szabadon bocsátásáért korábban is kiálló nemzeti gondolkodó és politikus szólalt fel. Többek között Dr. Morvai Krisztina EP képviselő és Toroczkai László a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági mozgalom elnöke is. (NIFAdmin)

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=pCIOOlTURP8]

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=B-EXcg4Bixo]

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Kiderült, mennyi Donald Trump vagyona

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “"Döntsd el végre, melyik oldalon állsz!" – Dr. Morvai Krisztina beszéde a Fidesz székháznál (videóval)

  1. Az égvilágon semmi sem változott, ebben a fene nagy „fülke forradalomban”.
    – ugyanúgy terrorizálják az országot a cigányok, és a rendőrök,
    – továbbra is egyoldalú „szerződés”eket erőltethetnek ránk a banki kiváltságosok,
    – a multik ugyanúgy mérgezik a lakosságot európai élelmiszernek nevezett szennyel,
    – nem történik semmi érdemi változás az oktatásban és az egészségügyben,
    – az uralkodó párt képviselői ugyanolyan szemérmetlenül álláshalmoznak, élősködnek mint az előző váltás prominensei,
    – idegen kultúrákkal, ellenséges, vérszívó, magyarellenes világhatalmi csoportok erőteljes befolyásának engedélyezésével mérgezik a magyar közéletet, mindennapokat,
    – az országot tönkretevő politikai bűnözők ugyanúgy élősködhetnek, ronthatják az ország helyzetét, mintha hatalmon maradtak volna,
    és ami változás volt, érdemi, pozítiv előrelépést az amúgyis gazdagabb társadalmi rétegnek hozott.
    A kitűzött célnak megfelelően tovább pusztul a magyar. Nem kell ide háború, történelmi léptékben mérve hamarosan szabad a gazda…

    1. 10 pont tisztelt kanalasgem-
      Csupán ráadás:Zagyva említette a helyszínen,egy kedves Fideszes képviselő/aki mellékesen helyes döntésnek tartja Budaházy Gyuri fogva tartását/azt közölte vele,nem lesznek sokan a tüntetésen mert hideg van……..
      Érdekes forradalmár ő is……..

      1. Emlékezetem szerint, gyurcsótány is így véleményezte az anno tüntetéseket („majd megúnják”). Micsoda párhuzam !
        A történelem ismétli önmagát…
        Összenő, ami összetartozik…
        stb., stb., ezek a közhelyek, most igazak.

  2. Ritka sötét beszédeket hallgathatott a szánalmas lúzer hallgatóság. Ezért tényleg kár volt, a Jobbik tekinthető megszűnt tényezőnek is akár.
    Butuska szónokaik gondolkodhatnának is, mielőtt beszélni kezdenek, de ezt már megszoktuk tőlük.
    Csak egy példa: ha a Jobbik azt kéri számon a 8 évig ellenzékben levő Fidesztől hogy miért nem zavarta el a kormányt, akkor most mutassa meg ő, hogyan kell ezt csinálni! Ja, hogy ez nem megy? Akkor lapítani kéne, mint sz@r a gazban, nem számonkérni olyat, amire ő sem képes…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük