KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Donáth, Dobrev, Márki-Zay és Karácsony elmentek Macronhoz ócsárolni hazánkat

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Bár eddig úgy tudtuk, hogy a francia elnök a V4-ek vezetőihez érkezett tárgyalásra Budapestre, ennek ellenére szakított időt arra, a hazánk belső ellenségeinek képviselőivel is találkozzon egy meglehetősen szűkös helyiségben.

Magát a tényt Donáth Anna közölte közösségi oldalán közzétett bejegyzésében. Röviden összefoglalta, hogy miről is szólt a megbeszélés, amiről egyébként a Demokratikus Koalíció egy kétrészes OS közleményt tett közzé.

A találkozón Donáthon kívül még ott volt Karácsony Gergely is, aki ma sem a főváros kormányzásának kérdéseivel foglalkozott, Márki-Zay Péter, aki legutóbb Bige Lászlótól kapott „némi aprót” (5 millió forintot) a kampányához (de ehhez még majd több kell neki), és Dobrev Klára, akiből olyan simán folynak ki a hazugságok, mint a csapból a víz.

Donáth Anna úgy összegezte a megbeszélés lényegét, hogy azon elmondták Macronnak, hogy a magyar kormány korruptsága miatt nem kapja meg az ország az uniós pénzeket. Természetesen a választások után majd Márki-Zay Péterrel antikorrupciós garanciákat építenek ki. Donáth szerint Macron is érti, hogy ők (márhogy Donáthék) megválasztásuk óta miről beszélnek (értsd hazudnak) az Európai Parlamentben.

Természetesen a demagógia, a frázisok pufogtatása sem maradhatott el ebből a bejegyzésből:

Egyetértettünk, hogy a jogállamiság nem lehet alku tárgya: egy erős, igazságos és emberséges Európa csak sziklaszilárd értékeken, működő demokrácián alapulhat.

Donáth állítása szerint felhívta Macron figyelmét arra, hogy Magyarországon – szerinte – Orbán Viktornak köszönhetően párhuzamos valóságok épültek ki, mert a független lapok tönkretétele és az állami pénzből finanszírozott propagandagép kiépülése miatt bizonyos információk el sem jutnak a magyarok egy jelentős részéhez.

Csoda, hogy Macronra nem szakadt rá a mennyezet.

Kiemelt képen a nagy találkozás

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Ukrajna csapást mért a krími orosz parancsnokságra

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük