Dohán Mihály: Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok és a többiek (17. rész)


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Az X civilizáció heroint terjeszt vodka helyett, milliárdos kölcsönöket ad két rubel helyett, népek gazdagságát szívja el a paraszt sovány megélhetése helyett és inkább az atomfegyvertől fél, mint a muzsik fejszéjétől, egyébként a felfogásnak és módszereknek a rendszere ugyanaz. Röviden, az X Civilizáció az angol-amerikai alanyba oltott zsidó szellemiségnek egy veszélyes és agresszív mutációja.” (kiemelés tőlem)

Ugyanebben a részben Nuriel Roubini cikke alapján számoltam be az izraeliek erkölcsi zülléséről, amely a palesztinok elleni, a 13. részben leírt és képekkel szemléltetett gátlástalan brutalitásban is kifejezésre jut.

Az alábbiakban egy amerikai felmérés eredményeit összefoglaló cikket közlök fordításban, hogy tisztán lássuk az „egyetlen szuperhatalom” erkölcsi állapotát és azt, hogy mik is azok az un. „amerikai értékek” és milyenek az USA által nagy hangon képviselt és népirtással terjesztett emberi jogok.

A harmadik részben azt próbáltam szemléltetni, hogy amit annak idején a szovjet gyakorlatban ítéltünk, alantasnak tartottunk, az most átköltözött az USA-ba. Ezt a megállapításomat némileg módosítanom kell: az ávós és KGB-s módszerek mindig alkalmazásban voltak Amerikában, hiszen Trockijt és társait meghatározott küldetéssel az USA-ból indították el Oroszországba. A KGB-s módszereket, amelyek, mint látni fogjuk, természetesek mai napig Amerikában, ők onnan vitték magukkal Oroszországba.

Lássuk tehát a nagy-britanniai forrást:

Kínzóművek: Amerika embertelen börtönei

Kutyákkal rettenteni, villamos marhaterelő botokkal megcsapatni, mérgező vegyszerekkel maratni – megmagyarázza az USA börtöneinek ez a barbár gyakorlata azokat a szörnyűségeket, amelyeket Irakban elkövettünk?

Írta Deborah Davis

http://www.informationclearinghouse.info/article8451.htm

Amit mi felfedtünk a BBC 4. csatornája számára végzett négy hónapos vizsgálataink során, az az USA börtönrendszerében működő nagyüzemi kínzásnak csupán néhány áldozata. A videofelvételek némelyikét végignézni is szörnyű és közben rájönni, hogy nem csak a kínzás műveletét látja az ember, hanem a legszélsőségesebb esetekben fiatal embereket lát meghalni.

A börtönőrök villamos marhaterelő botokkal, villanyfegyverekkel és kutyákkal állnak a foglyaik felett. Sok rabnak megparancsolják, hogy vetkőzzék mezítelenre. Az őrök sértéseket ordítoznak rájuk, elrendelik, hogy a földön feküdjenek és kússzanak, „Kússz, anyab…ó, kússz!”

Ha a fogoly nem veti magát elég gyorsan a földre, az őr belé rúg, vagy rátapos a hátára. Hirtelen egy éles kiáltás hangzik fel, mert egy eb belemerítette a fogát egy ember alsó lábszárába.

Egy másik rabnak el van törve a bokája. Nem tud elég gyorsan kúszni, ezért az őr beledöfi a villanyfegyverét a hátsó felébe. Az áramütés megrázza a testét és a nemi szervét. Még órák múltán is egész testében reszket.

Emberek sorokban csúszkálnak egy cellacsoport padlóján, miközben az őrök felettük ordítoznak, döfködik és rugdossák őket.

A megaláztatásuk minden másodpercét rögzíti videófelvevőn az egyik őr.

A bántalmazás és brutalitás képei, amelyeket rögzít, elborzasztóan ismerősek. Ezek ugyanolyan képek, mint amelyek a bagdadi Abu Ghraib börtönből kerültek ki és egy évvel ezelőtt képesztették el a világot.

Az iraki foglyok elleni brutalitásoknak a képeihez is hasonlítanak, amelyek e héten három brit katona elítéléséhez vezettek.

Azért van egy különbség. Ezeket a foglyokat nem harci övezetben fogták el. Ezek amerikaiak és a videó egy texasi börtönben készült.

Csak az USA börtöneiben végzett nagyüzemi kínzás néhány áldozatáról van szó, akiket mi a BBC 4. csatorna számára végzett négy hónapos kutakodás során fedeztünk fel, és amelyet majd a jövő héten fognak bemutatni.

Ami találtunk, annak nem suttogás vagy gyanakvás volt az alapja. Szilárdul megbízható értesüléseken alapszik, többnyire videofelvételeken, amelyeket USA-szerte gyűjtöttünk össze.

Sok amerikai államban a börtönszabályzatok megkövetelik, hogy az „erőszakos műveletekről”, mint pl. a drogok keresése a cellákban, felvételt kell készíteniük az őröknek.

A felfogás az, hogy a felvételek bizonyítani fogják, hogy megfelelően jártak el és nem alkalmaztak túlzott erőszakot. A valóságban nagyon sok éppen az ellenkezőjét rögzíti.

Mindegyik felvétel megdöbbentő bepillantást nyújt az amerikai börtönrendszer belső életébe. Egy olyan valóságba, amely nagyon kényelmetlenül egyeztethető össze Bush elnöknek a zsarnokság és az elnyomás erőivel szemben a szabadságért és a demokráciáért folytatott harcával.

Tény, hogy a fentebb vázolt texasi eset 1996-ban történt, amikor Bush volt az állam kormányzója.

Fank Carlson az egyike volt azoknak az ügyvédeknek, akik jóvátételért harcoltak az áldozatok képviseletében. Megkérdeztem, hogy miképp fogadta az Abu ghraibi botrány tavalyi kitörésekor, hogy az amerikai politikusok rohantak, hogy kifejezzék a megdöbbenésüket és ellenérzésüket amiatt, hogy ilyen események megtörténhetnek az amerikai őrök keze között.

Arra gondoltam, hogy micsoda képmutatás” – mondta Carlson. „Mert ők tudják, hogy mit teszünk mi nap, mint nap.”

Valamennyi ügyvéd, akivel a kutakodásunk alatt beszéltem osztotta Carlsonnak azt a nézetét, hogy Abu Ghraib messze nem néhány romlott egyén műve volt, hanem csak a hazai börtönrendszerben állandóan alkalmazott legrosszabb gyakorlat exportja. Megmutatták nekem az íróasztalaikon, a padlón, az irodáik folyosóin felhalmozott papírhegyeket – Amerika saját börtöneiben folyó, elrémítő, szadista bánásmód végtelen történeteit.

Az összegyűjtött szalagok némelyike már néhány éves. Ennek az oka, hogy csak akkor bukkannak elő, ha elszánt ügyvédek elnyúló jogi eljárások eredményeként kicsikarják az ellenkező állami börtönhatóságtól.

De mindegyik begyűjtött „történelmi” szalaggal együtt mindig találtunk egy-egy időszerűbb esetet. Amit a szalagokra fölvettek, az ma is, naponta megesik.

Szörnyű némelyiket végignézni, amikor az ember nem csak a lezajló kínzásokat látja, hanem annak is tanúja, amint fiatal emberek életüket vesztik.

Egy szörnyű jelentben egy mezítelen, teljesen közönyös, üres tekintetű embert vezetnek ki az őrök a cellájából. Belekötözik egy középkori megjelenésű, un. „kényszerszékbe”. A kezeit és a lábait megbilincselik, a mellén keresztben van egy heveder, a feje előre bukik. Halottnak tűnik, de nem az. Még nem.

Büntetésből tették a székbe, mert az őrök látták, hogy egy párnahuzat volt a fején és nem akarta levenni. Ez az ember hosszú ideje skizofrén. Két óra múlva megölte egy vérrög, amelyet a kegyetlen bánásmód idézett elő.

A szalag Utahból származik – de vannak mások is Connecticutból, Floridából, Texasból Arizonából, és minden bizonnyal sokkal több is. Több, mint 20 esetet találtunk, amikor az elmúlt néhány év alatt a rabok meghaltak, miután kényszerszékben tartották őket.

Két általunk vizsgált haláleset ugyanabban a megyei börtönben, az arizonai Phoenixben történt meg, amelyet az az ember igazgat, aki élvezi, hogy „Amerika legkeményebb seriffjének” nevezik.

A neve Joe Arpaio. Pozitívan üdvözli a Tv-s csapatot és megígéri a „kötetlen” hozzáférést. Ez megnyugtató kifejezés volt s számunkra, mert ugyan ki akarna „megkötve” lenni Joe seriff börtönében.

Felfedeztünk az ellenőrző kamerák készítette két videoszalagot, amelyek azt mutatták, hogy ez a kemény hozzáállás miként végződhet tragédiával.

A 2001-ből származó első szalag egy Charles Agster nevű embert mutat, akit a rendőrség a csuklójánál és a bokájánál megbilincselve vonszolt be. Agster elmebeteg és kábítószeres. Azért tartóztatták le, mert felfordulást okozott egy késő éjszaka nyitva tartó élelmiszer boltban. A rendőrség átadta őt a seriff képviselőinek a börtönben. Agster törékeny testalkatú ember, de küzd.

A felvétel kilenc börtönőrt mutat, akik durván betuszkolják a kényszerszékbe. Egyikük rátérdel Agster gyomrára előre hajtva a fejét a térdéhez és hátrahúzva a kezeit, hogy a csuklóját a székhez kötözzék.

Valakit hosszabb ideig kétrét görbíteni veszélyes. A kényszerszék használati utasítása felhívja a figyelmet a „testhelyet okozta fulladás” veszélyére.

15 perccel később egy gondozónő észreveszi, hogy Agster eszméletlen. A kamerák mutatják a kétségbeesett erőfeszítéseket a felélesztésére, de már beállt az agyhalál. Három nap múlva egy kórházban halt meg. Agster családja jelenleg perli Arizona megyét.

Az anyja, Carol, sírva fakadt amikor mesélte: „Ha ez nem kínzás, akkor nem tudom, mi az.” Charles apja, Chuck, csendben hallgatott, amikor a beszélgetést felvettük, de olykor-olykor kiballagott a szobából, hogy a konyhában nyugodtan kisírja magát. A másik öt évvel korábbi felvétel Scott Norberget mutatja, amint hasonló halált halt ugyanabban a börtönben. Norberget súlyosan bántalmazták az őrök. 19-szer kábították el Taser puskával (Taser gyártmányú, elektromos áramlökést távolból, vezetéket maga után húzó lövedékkel okozó eszköz – a ford.) és beerőszakolták a kényszerszékbe, ahol Agsterhez hasonlóan megfulladt.

A megye biztosítói bíróságon kívüli megegyezéssel 4 millió Ł-ot fizettek Norberg családjának, de a seriffet haragra gerjesztette az alku. „Az én tisztviselőim ártatlanok” – mondta. „A biztosító megijedt attól, hogy a bíróság elé álljon.”

Most el van szánva arra, hogy az Angster ügyét végigverekszi a bíróságon. Lehet, hogy ma éjjel is belekötöznek valakit a székbe.

Nem minden felvételt az őrök maguk készítettek. Linda Evans becsempészett egy kamerát a kórházba, hogy felvegye a fiát, Briant. Alig látható az arca a rengeteg cső miatt, és mást nem is hallani, csak a szellőztető ütemes fúvását.

Ő Joe seriff egy másik bennlakója volt. A börtönőrökkel folytatott vitája után elmesélte a börtönorvosnak, hogy azok megverték őt. Hat nappal később eszméletlenül találták a cellája padlóján, törött nyakkal, lábujjakkal és belső sérülésekkel.

Egy hónapnyi kóma után vérmérgezésben meghalt.

Arpaio úr a felelős ezért” – mondta nekem Linda Evans, küszködve a könnyeivel, hogy beszélni tudjon. „Úgy látszik, boldoggá teszi a kegyetlensége és az a felfogása, hogy ezek az emberek senkik.”

Néhány felvételen nem csak a látvány, de a hangok is elviselhetetlenek. Van egy floridai felvételem, amelyet tucatszor láttam, de még most is összerándul tőle a gyomrom.

Ez egy „hivatalos” erőszakos művelet, tehát az őr felveszi a történteket. Taserezni készülnek egy rabot, mert nem engedelmeskedett.

A felvétel a börtön kórház vizsgáló asztalán fekvő rabot mutat. Az őrök arra utasítják, hogy másszon le egy kerekes székbe. „Nem tudok! Nem tudok” – kiáltja egyre kétségbe esettebben. „Fáj”.

Egy őr akkor mindkét csípőjén megtaserezi. Az ember összerándul, amikor az áramütés éri és jajgat, de nem megy le a kerekes székbe.

Az őrök megragadják és beleejtik. Amikor megkísérlik, hogy ráhajlítsák a lábát a lábtartóra, jajgat fájdalmában. Az ügyvédje mesélte, hogy nagyon korlátozottak a szellemi képességei. Azt mondja, hogy sérült a háta és ezért nem tud járni sem a lábait behajlítani erős fájdalmak nélkül.

A felvétel még gyötrelmesebb lesz. Az őrök megpróbálják felállítani a rabot, hogy járókeretben tartsa magát. Leesik a földre és sír kínjában. Újra megtaserezik. Elhagyja az ereje és a lélegzete, hogy sírni tudjon. Csak fekszik és nyöszörög.

Az egyik legfrissebb felvétel a múlt év januárjában készült egy fiatalkorúak intézetében. Egy ellenőrző kamera rögzít egy vitát a személyzet két tagja és egy „nevelt” között. Nem raboknak nevezik őket.

A fiatalok egyike arcul ütötte a személyzet egy tagját. Az padlóra küldi a neveltet, lovaglóülésben ráül és és veri, és veri, és veri a fejét.

A felvételt figyelve az ember szinte érez minden ütést. A másik fiúnak is verik és rugdalják a fejét, még azután is, hogy megbilincselték. A személyzet többi tagja csak áll és bámulja.

Begyűjtöttünk néhány igazán elrettentő fényképet. Floridában néhány évvel ezelőtt a nagy biztonságú állami börtön új igazgatója betiltotta az „erőszakot alkalmazó műveletek” felvételét, ezért arról nincsenek felvételeink, hogy az őrök bors permettel büntetik rabokat.

Azonban rendelkezünk a periratokkal, amelyek leírják, hogy áztatták el az embereket bors permettel és hagyták őket főni a vegyszer égető ködében. Az ügyvédeik által készített felvételeken az egyik ember csípőjén hatalmas friss bőrfolt látható. A másik nyakát, hátát és a karjait gyulladt kiütések borítják. A harmadiknak a farán vannak mély beégések.

Rendszerint poroltó méretű bors permet tartályokat használnak” – mondja Christopher Jones, egy ügyvéd. „Találkoztunk olyan rabokkal, akiknek az egész testét másodfokú égések borították.”

Az árulkodó jel az, ha kikapcsolják a szellőztetőket az egységben. A rabok arról is beszámoltak, hogy kartonpapírt dugtak az ajtórésekbe, hogy légzáróbbá tegyék.

És miért szórták be őket?
A hivatalos börtönjelentés szerint a szabálysértéseik között volt, hogy dörömböltek az ajtón, vagy visszautasították a gyógyszert. Ugyanebből a floridai börtönből van néhány fényképünk Frank Valdesről. Boncolási felvételek. Neki ténylegesen nagyon csekély esélye volt arra, hogy valaha is élve kikerüljön a börtönből. Rajta volt a halál-listán egy börtön alkalmazott megölése miatt. Volt ideje, hogy megbékéljen a villamosszékkel – de arra nem számított, hogy halálra verik.

Valdes nekilátott írogatni a helyi, floridai lapoknak, hogy bemutassa a börtön alkalmazottak korruptságát és kegyetlenségét. Ezért egy csapat őr beviharzott a cellájába, hogy elhallgattassák. Majdnem minden bordáját eltörték, megszúrták a tüdejét, szétverték a lépét és otthagyták meghalni.

Néhány őrt később megvádoltak gyilkossággal, de az ítélethozatal ugyanabban a kis városban történt, ahol szinte mindenki vagy a város körbefogó öt börtönnek dolgozik, vagy kapcsolatban áll vele. A bíróság elnöke korábban börtöntisztviselő volt. Valamennyi őrt felmentették.

Ezalatt azt az igazgatót, aki a gyilkosság idején hivatalban volt – ugyanazt, aki megváltoztatta a felvételkészítés rendjét – előléptették. Ma ő alá tartozik valamennyi floridai börtön.

Hogyan tudja bárki mentegetni – még inkább elnézni – az efféle viselkedést? Az a néhány börtönőr, aki hajlandó volt beszélni nekünk, ostrom szemléletű volt. Kisebbségnek érzik magukat, körülvéve veszélyes, erőszakos búnőzőkkel, ezért támogatják egymást, bármiről legyen is szó.

Megkérdeztem egy szolgálatban lévő tisztet, hogy mi történik, ha a társai vernek egy rabot. „Elleplezzük. Mert mi jó fiúk vagyunk.”

Senki se kételkedjék abban, hogy a amerikai börtöntisztviselők túlnyomó többsége tisztességes ember, aki a nehéz körülmények között a legjobbat igyekszik nyújtani. De ha ezek a szörnyű visszaélések jelentés és kivizsgálás nélkül megtörténhetnek, az a többségben az általános elfogadás légkörét állandósítja.

Ezzel egyidejűleg a mai Amerikában minden téren durvuló magatartásformák azt eredményezik, hogy a rehabilitáció fogalma gyakorlatilag elveszett. A figyelem kizárólag a büntetésre összpontosul. Még a szabadságvesztést sem tekintik elégséges büntetésnek. Kellenek nekik a kényszerítő eszközök és a vegyi permetek.

Mióta befejeztük a műsor számára a felvételek készítését még kapcsolatban maradtam különféle rabjogi csoportokkal és több áldozat családjával. Nincs olyan nap, hogy ne jönnének újabb E-mailek, telve a legújabb rémtörténetekkel. A múlt héten megint meghalt két rab, Alabamában, ill. Ohióban. Az egyiket borspermettel kezelték, a másikat taserezték.

Három héttel ezelőtt került elő egy 20 órás videó anyag Guantanamóból, amely levetkőztetett rabokat mutat, akiket borspermettel szórtak be és vertek. Az egyik érintett Omar Deghayes volt, a hét, még mindig ott tartott brit állampolgár egyike.

Az ügyvédje azt mondja, hogy Deghayes már végérvényesen megvakult az egyik szemére. Az amerikai katonai felderítők átnézték a szalagokat és megállapították, hogy „semmi jele a módszeres visszaélésnek”.

Ezzel kapcsolatban mondta egy börtönreformer, akivel az USA-ban végzett utazásaink során összekerültünk: „Mi már érzéketlenek vagyunk a visszaélésekkel szemben. A kegyetlenkedés megszokottá vált.”

Mindeddig az USA kormánya elzárkózott attól, hogy kiadja a guantanamoi felvételeket. Ha valaha nyilvánosságra kerülnek, vagy kiszivárogtatják őket, az a gyanúm, hogy a képek nagyon ismerősek lesznek.

Abu Ghraib, Guantanamo – vagy éppen Texas. A rabok és őrök változhatnak, de a visszaélések nagyon megszokottak. A lényeg, hogy Amerika saját hátsó udvarában történnek.

Mit szólnak hozzá? Transzatlanti kultúra? Vagy barbár transzatlanti horda? KGB-s módszerek? Amerikai ÁVÓ? Bauer, Pethő és Eörsi apuka amerikai megfelelői? Igen! A judeomammonita Amerika! A „bátrak és szabadok” hazája. „Mi hiszünk Istenben” – mondta Reagan Hruscsovnak. Láttam a híradóban. Egyet nem tett hozzá: „A pénz, a Mammon az istenünk.” A szabadság a tőke szabadsága. A jog a tőke mindenek feletti joga. Marx írta gúnyosan Mózes könyvének a megfogalmazását idézve: „Izrael (hozzátenném még: és a judeomammonita angoszász világ) féltékeny Istene, amelynek színe előtt más Isten nem létezhet, a PÉNZ!” Irak, Nicaragua, Chile, Afganisztán, Palesztina a Mammonnak, az istenüknek bemutatott, ószöveségi stílusú véres áldozatok, a régi leírás szerint, amikor a Templom padlója iszamos volt az áldozati barmok, most palesztinok, arabok, afgánok, latin-amerikaiak kiontott vérétől. És ezek állítják magukról, hogy ők terjesztik a „demokráciát” és a „szabadságot” a világon, ők védelmezik az „emberi jogokat” és mindenkit pimaszul kioktatnak e tekintetben, mint Brinkerné a magyar(?) akadémikusokat. Ez kérem a judeomammonita Amerika. Az az Amerika, ahol Marx szerint a zsidó szellemiség teljes győzelmet aratott a keresztény felett. Babits Mihály írta a Világirodalom Történetében, hogy vallás nélkül kultúra nem létezik. Ezért nem beszélhetnk már nyugati kultúráról, mert az gyakorlatilag már nem létezik, legfeljebb a társadalom perifériáján. Ami maradt, az a fentebb leírt barbár elvadultság. Putyin viszont azt hírdette meg, amit Babitstól idéztem, csak még szigorúbban: „Az ember nem tud választóvonalat húzni a kultúra és az Egyház közé.” Kedves nemzetiek! Mindezeket s még sok más szempontot is mérlegelve én eljutottam oda, hogy ma, ha választani lehetne, inkább Putyin Oroszországát választanám, mint az USA-nak is nevezett barbár, judeomammonita Bushisztánt.

Folytatjuk…

Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Read previous post:
Kaslik Péter: Piszkos Fred sakkot ad – A Benes-dekrétumok tegnap és ma
A kommunista és kommunistaellenes bűnök megítélése
Jó, ha nem feledjük (7. rész): Szabó Dezső: Antiszemitizmus
Close