KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dohán Mihály: Néhány gondolat egy interjú kapcsán

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A barikád.hu hírportál beszélgetést folytatott Vona Gáborral (http://barikad.hu/node/44098 ). Vona, mielőtt a Jobbik megalakult volna egy polgári körben volt Orbán Viktorral. A barikád kérdésére, hogy azóta milyen vele a viszonya, a következőt mondta:

„Semmilyen. Azóta nem találkoztunk. Sajnálom őt, mert amit megismertem belőle, az pozitív volt. Nagyon tehetséges politikus, és azt érzem, hogy a szíve mélyén a szándékai is tiszták. Az ő tragédiája, hogy a rendszerváltozáskor egy olyan háttércsoport építette fel őt nagy politikussá, amelyből, még ha szeretne, sem tudna már szabadulni. Olyan, mint egy kitűnő futó, akinek viszont egy zsák van a hátán, tele mázsás kövekkel. Az elmúlt húsz év kövei. Tragikus szereplője a magyar közéletnek, aki talán jót akar, de már nem tud tenni semmit. Így maradnak neki a szép szavak.”

Hogy is írta az izraeli Uri Avnery? „A politikában nincs ártatlan ajándékozás. Így, vagy úgy, az adakozó meg fogja kapni a viszonzást – a többszörösével megtetézve. Ez érvényes az USA-ban, Olaszországban és Izraelben is. Ha az ajándékozó kijelenti, hogy neki nincsenek üzleti érdekei Izraelben, az csak annyi jelent, hogy mélyebbre kell ásni.” Fiatal demokratáinkat éveken át az „önzetlen filantróp”, Soros pénzelte. Azt vissza kell fizetni. A zsarolhatóság pókhálójában vergődő politikus pedig már nem azt teszi, amit szeretne, hanem amit előírnak neki. Szegény Orbán hányszor kimondta óvatlanul, hogy mit szeretne, hogy mit akar, aztán tette az ellenkezőjét, leégetve, lejáratva magát ország-világ előtt. Ez a magyarázata annak, amit Medgyessy fogalmazott meg a TV-ben: „Igaz, hogy vannak köztünk ellentétek, de az ország szempontjából igazán fontos ügyekben, mint NATO-, EU-csatlakozás, teljes volt közöttünk az egyetértés.” Én, a magam részéről ezeket az ország igazán tragikus ügyeinek minősítem. Ahogy a beszélgetés során Vona fölidézi: „Miért vette ki a népszavazási kérdések közül a magyar földet? Miért szavazta meg a román EU-csatlakozást feltétel nélkül? Miért írta alá olvasatlanul a lisszaboni szerződést? Miért vonta vissza a kettős állampolgárságot, amit néhány nappal előtte éppen ő nyújtott be az Országgyűlés elé? Miért tartja a Jobbikot szélsőségesnek? És még sorolhatnám. A másik pedig, mindenki nézze meg, hogy az elmúlt három évben ki vállalt tényleges küzdelmet az MSZP-vel, és ki az, aki csak lapult. Én nem találkoztam a Fidesz vezetőivel az elmúlt években, azokban a kritikus pillanatokban, amikor az emberek utcára vonultak. Nem Orbán Viktort vagy Kövér Lászlót akarják börtönbe zárni, hanem Kiss Róbert Gárda-főkapitányt és engem. És hát vannak, akik már börtönben is vannak. Ők sem a Fidesz tagjai.” Így van. Egyetlen mocskos rendszer sem bántja a hozzá igazodókat.

Én még hozzá tenném, hogy ki mert lemenni Sajóbábonyba? Nem a Gárdát két pofonnal helyre tenni akaró „kemény” Orbán. Tudomásul kell vennünk, hogy Orbán már a napnál világosabban bemutatta, hogy tőle semmi nem várható, ami Magyarországnak valóban fontos. Én valamikor nagyon bíztam Orbánban. Egyszer 1600 km-t utaztam, hogy rá szavazzak. Ma, ha ő volna az egyetlen nemzetinek mondott alternatíva, azt a fáradságot sem venném, hogy elsétáljak a szavazó helyiségig.

Ha az ember felidézi a Jobbik és a Gárda ellen az összes országgyűlési párt által „teljes egyetértésben és nézetazonosságban” folytatott hecckampányt, Fekete Gyula bölcs megállapítása jut az eszébe: „Minden mocskos rendszer tudja, hogy a Krisztusokat latrok közé kell felfeszíteni.” Aki számára „két pofon” politikai megoldás, attól a megostorozás sem idegen.

Szerencsére van már alternatíva. Ajánlom mindenki figyelmébe a Barikád fenti párbeszédét.

Dohán Mihály, Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

14 thoughts on “Dohán Mihály: Néhány gondolat egy interjú kapcsán

  1. Nagyon köszönöm „Misi bácsi”,mert megint a szivemből beszélt,és minden szavával egyetértek!!!Készüljön fel a támadásra,mert már ezen az oldalon is megjelentek az előfutárok!!!!Még majd ezután jönnek igazából,és a támadásaikat ne is vegye figyelmbe,mert mindig azt támadják,aki megmondja az igazságot.Ezért kérem,hogy ne hagyja,hogy provokálják!!!Nagyon jó egészséget,és a Szebb Jövő reményében Boldogabb Újesztendőt kivánok sok szeretettel Önnek és a velünk együtt gondolkodó Honfitársaimnak baráti üdvözlettel:D.Éva

  2. Sajnálatos módon, de ebben Vona Gáborral egyet kell érteni. Valóban, a lelke mélyén Orbán Úr lehet, hogy jót akar, azonban az elvtelen megalkuvásnak ezernyi jelét és formáját kellett megtapasztalni ténykedése során. Számomra a legnagyobb csalódás az volt, amikor „eljátszották/eljátszotta”, hogy az államháztartás valós adatait Nekik, parlamenti pártnak az őszödi beszédből kellett megtudni. Bárki, aki olvasta a vezető európai gazdasági lapokat, erre számos adattal rendelkezett. De ilyen álságos volt a „mondjon” le hullám. Igenis lett volna arra parlamenti keretek között lehetőség, hogy felálljon egy választott és választói bizalmat élvező kormány 2009 őszén és ne „hagyjunk elveszni” 10-12 hónapot. Egyértelmű, hogy mind a parlamentben ülők és mind a kormánypárt az új választás utáni „saját egzisztencia” építéssel van elfoglalva. De az is álságos volt a Fidesztől, hogy konkrét javaslattal soha nem álltak elő, csak ködösítéssel. Végezetül, nekünk választóknak miért is ne lenne érdekünk, hogy egy zömében 30-as korosztályból kikerülő „jobbik Magyarországért” párt legyen parlamenti párt? Én igenis kíváncsi vagyok rájuk , jóllehet velük sem fogok mindenben egyetérteni.Sajnálom, hogy a Fidesz nem ezt mondja!

    1. Kedves Évaanyu és Cseh Borbála!
      Mindkettőjük hozzászólását őszinte örömmel fogadtam. Tudják, ha az ember már a hetvenedik felé közelít, kissé másképp látja a világot, mint fiatalon. A valóságot én egy nagy hegyhez hasonlítom, amelyet mindannyian más irányból nézünk. Ezért mindnyájan másnak látjuk, pedig ugyanazon hegyről van szó. Ez az oka annak, hogy az emberek között sosem lehet – ez egy kommunista világban divatos kifejezés volt – „100%-os nézetazonosság”. Ez nem baj. Győzködjük egymást, vitatkozunk egymással, de nem ez a lényeg. A lényeg a közös jóakarat. Ha megvan. A vita az igazság teljesebb feltárását segíti, ha nem fajul személyeskedéssé. Én sem értek mindenben egyet a Jobbikkal. Miért is értenék? A lényeg az, hogy az irányvonal, amit képviselnek, megegyezik azzal, amit én is vallok. A nézeteltérések a részletekben vannak, amelyekben lehet, hogy nekem, de az is lehet, hogy nekik van igazuk. Mert más-más oldalról látjuk a hegyet. Ezek a fiúk olyan józanok és bátrak, hogy remélem, hogy a kisebb-nagyobb nézeteltéréseink a tisztító vitákban meg fognak oldódni. És tudják, még minek örülök? Hogy fiatalok. Hogy életük tudatos részét már ebben a világban, nem pedig a kádárizmusban élték le. Ezért lehet, hogy sok mindent jobban látnak, mint mi, „régi öregek”.
      Sok szeretettel,
      Misi bácsi

  3. A mostani politikusok között sajnos nagyon kevés van , aki a magyarság valódi érdekeit figyelembe venné, ne adj Isten képviselné . A parlamenten kívülieknek pedig az én szememben van egy nagy hibájuk . Nevezetesen az , hogy egy bukott rendszerbe tagozódnak be . Tudom , erre azt mondják , hogy ez van . De nem ez lesz , már a közeljövőben sem . Nagy hiba ebben az úgymond parlamentális áldemokráciában rendezett választásokban részt venni . Ez teljesen a mai hatalmasok játékszabályai szerint zajlik , itt nem lehet nyerni , csak veszíteni . Főleg hitelességet , de mást is . Egyébként a pártokat azért találták ki , hogy vezetőiket megvásárolják , vagy bármi módon , akár a média segítségével sakkban tartsák . Így bármelyik is nyer ŐK maradnak hatalmon .
    PLusz összeugrassák az embereket pártalapon , félelmet keltve a másik oldalon . A magyarságnak mindig is a pártoskodás volt a rákfenéje . Ennek kéne már véget vetni egy szeretetre épülő , csak a magyarságban gondolkodó toleráns összefogásban .

  4. Kedves Kerion! Nagyon igazat irt,mert valóban csak a magyarságban gondolkodó toleráns összefogás hozhatja meg a várt változást-ez a Magyarok Szövetségének mottója,és nagyon egyetérek vele,-de jelen pillanatnban úgy,ahogy a Jobbikot,Őket is „elhallgatják”.Nagyon hasonló a két szervezet elképzelése,csak az egyik pártban,a másik a civil összefogásban gondolkodik.De ma még egyenlőre pártban lehet csak tenni valamit azért,hogy változás történjen.Az hogy ne menjünk el szavazni,nem túl jó ötlet,mert akkor marad minden a régiben,és maradnak azok,akik kiárúsitották,eladták a Hazánkat,és nyomorba taszitották a Népet (tudatosan nem irom,hogy Nemzetet,mert ez már sajnos nem az!!) .Én bizom abban,mint ahogy Misi bácsi is,hogy a Jobbik „nem fog lefeküdni”,és radikálisan ki fog állni az elképzelései mellett.Ők is,mint ahogy a MSZ. a Szent Korona Tanon alapuló alkotányban gondolkodnak,a visszahivhatóságon stb.,de ehhez nagyszámban be kell jutni a Parlamentbe,és ez az,amit meg szeretnének akadályozni.Már elkezdődött a sárbadöngölés,az egymásnak ugrasztás,mert tudják,hogy csak igy menekülhetnek meg a „rendszerváltás óta” történt hazaárulásuk miatti elszámoltatástól. A jelenlegi törvények,és az Alkotmány pártokban ad lehetőséget bármilyen változtatásra.A Magyarok Szövetségének mély tiszteletem,és elismerésem azért a hatalmas munkáért,amit végeznek,és további sikerekben gazdag épitkezést kivánok,de én biztosan el fogok menni szavazni,mert változást szeretnék családommal és barátaimmal,ismerőseimmel együtt.És kérem az Istent,hogy ehhez adjon nekünk erőt,és ami a legfontosabb egészséget,és tiszta fejet,hogy a gondolatot tett kövesse!!!Különben mi Magyarok elveszünk!!!!

  5. Drága Misi bácsi! Mint ahogy eddig is, most is egyetértek minden szavával, és a bölcsességét (amit korának tulajdonit) mélyen tisztelem.
    És magam is az Ön által leírtakat vallom.
    Annak idején -a „rendszerváltás” óta- mindig a FIDESZ-ben bíztam, -pontosan a fiatalságuk miatt-, és abban, hogy Ők „tiszták”, de elveszítettem a reményem velük szemben a tetteik miatt. Igaz, hogy 4 évig kormányoztak, és csodálatos maradandó dolgokat hoztak létre, de hagyták, hogy a pénz által befolyásolják őket, és olyan tanácsadók mint a Boross Péter -és sajnos lehetne még sorolni- „segítsék” a munkájukat. Meg is lett az „eredménye”.
    Most itt az Új Erő, mutassák meg, hogy lehet ezt másképpen- Hazában, Nemzetben gondolkodva- is csinálni. (Na ezért félnek Tőlük, és próbálják meg „elhallgattatni” Őket)
    Ha nem adjuk meg az esélyt sem, akkor megérdemeljük a sorsunkat.
    A Szebb Jövő reményében üdvözlöm: D.Éva

  6. Kedves Kerion!
    Az Európa Parlament nagyobb sóhivatal, mint a hazai. Ennek ellenére nagyon is sok eredménnyel jár a jobbikos képviselők ottani szereplése. Az érvelése kissé olyan, mintha annak idején a 48-as reformnemzedéknek valaki azt mondta volna, hogyha részt vesztek a pozsonyi országgyűlésen, akkor betagozódtok a meglévő rendbe és ezért sosem fogtok tudni változtatni rajta. A Jobbik ebben a világpolitikai helyzetben egyelőre nem fog tudni komoly változásokat elérni, de felkészülhet a változásokra, hogy akkor ne egy Antall együgyű tudatlanságával vegye a kezébe a hatalmat. Antall szerette magukat a 48-s reformnemzedékhez hasonlítani. Semmi sem állt távolabb az igazságtól, mint ez a buta hencegés. A negyvennyolcas kormány tagjainak évtizedes politikai gyakorlata és részletes helyzet és rendszerismerete volt. Antall, aki egy Orvostörténeti Intézetben dolgozott, a legcsekélyebb szervezési, igazgatási és gazdasági ismeretekkel sem rendelkezett. Én valaha dolgoztam egy minisztériumban. Egy olyan minisztert, miniszterelnököt, mint pl. Orbánt, akinek semmi vezetői gyakorlata és politikai tapasztalata nincs, az apparátus az orránál fogva tud vezetni. Meg is tették szegénnyel. Milliószor tette nevetségessé magát, de ezeket az eseteket a sajtó nem részletezte, mert az minisztériumok tényleges intézkedései az akkori ellenzéket segítették. Persze, hogy nem leplezték le. Orbán pedig sosem tudta meg, hogy mit műveltek a nevében, hogyan siklatták ki a kormánydöntéseket.
    Nem tudom, látta-e azt a több évvel ezelőtt a TV-ben vetített angol filmsorozatot, amelynek a főszereplője egy miniszter volt és azt szemléltette, hogy az új minisztert hányszor húzzák be a csőbe a bürokraták és szinte sosem tudta végrehajtatni az akaratát. Nem emlékszem már a címére, de vígjáték volta ellenére nagyon tanulságos volt.
    És még egyet ne felejtsen el! A 13 aradi vértanú mindegyike a császárra fölesküdött magas rangú tiszt volt. Ha nem tanulták volna meg a hadvezetést a „rendszerbe betagozódva”, akkor a 48-as kormánynak nem lett volna hadserege.
    Minden jót kíván
    Misi bácsi

  7. Kedves Évaanyu , Mihály . Az mind igaz , amit leírtatok , de az a kérdés , hogy mennyi ideje van a magyarságnak erre , az úgymond fontolgatva haladásra . Beépülve a jelenlegi rendszerekbe apró lépésekkel tenni valamicskét . A magyarság eleget szenvedett , s miután a szenvedésnek az ÚR jóvoltából remélhetőleg vége , merjünk már végre NAGYOK lenni . Mint amilyenek mindig is voltunk . Most nem a közelmúltra gondolok . Javítsatok ki , ha nem jól látom . A bolygó állapota kritikán aluli , a különbség ember és ember élete közt az egekig nőtt , a jelenlegi hatalmi rendszerek recsegnek ropognak . A pénzügyi és a gazdasági válság nem csökken . Ebben a környezetben ha valaki engem meg tud győzni arról , hogy a magyarság ki tud lábalni a bajokból , úgy , hogy közben kifizeti a 100 milliárd dolláros külföldi adósságot , és közben szószerint kihúzzák a lába alól a talajt , elveszti víz és ásványkincseit , miközben folyamatosan csökken a létszáma , az maga Harry Potter.

  8. Kedves Kerion!
    Mondja meg, mit kéne tenni, álljon az élére és én követem. Örülnék, ha megmutatná, hogy miképp kell merni nagynak lenni. Én nem tudom. Hogy a Jobbikosok nem totojáznak, hanem a lényegre tapintanak, azt az bizonyítja, hogy félnek tőlük. Tehát jól teszik a dolgukat. A Fidesztől nem félnek a libsibolsik. Én nem tartom helyesnek, ha valaki eredményes munkáját leszóljuk olyan címen, hogy eredményesebb is lehetne. Hasonlítsa össze a tevékenységüket az összes létező szervezettel, akkor meg kell állapítania, hogy messze ők a legeredményesebbek és politikailag a legkoncepciózusabbak. Egyet lásson be: itt az érdemi változtatáshoz nem elegendő, hogy a jelenlegi hatalmi rendszerek „recsegnek-ropognak”. Sajnos, arra van szükség, hogy megroppanjanak. A világ és az ország helyzetéről adott néhány szavas összefoglalójával pedig teljesen egyetértek.
    Misi bácsi

  9. Kedves Mihály . A félelmet le kell küzdeni , mert az az egyik legrosszabb . Ha már nem félünk nyugodtnak türelmesnek kell lenni . Megbocsátónak és szeretettel telítettnek . Ezt kell mindenfelé kisugározni . Aztán az álmainkat , vágyainkat rendszerezni kell a tudatunkban , hogy megteremthessük , megvalósíthassuk . Az én egyik álmom a magyarság felemelése , önbizalmának visszaadása . Egész Magyarország utolsó négyzetméterének is a visszaállítása . Csak a felemelkedett , tudását visszanyert magyarság tudja vállalt küldetését elvégezni a Földön . Sok sok ember ezt várja tőlünk Tibettől Írországig , Brazíliától Ujgúriáig . Sokak szerint most tavasszal várható a Megújulás , de nem a választásoktól . De addig sem kell tétlenkednünk , növelnünk kell az önbizalmat önmagunkban és másokban is . A Dalai Láma , a Nepáli Fehér Templom Főpapja már régóta tűkön ül , alig várja , hogy végre felemelkedjünk . Én azon vagyok , hogy ne okozzunk Nekik csalódást , és a többi jószándékú embernek sem szerte a világon . A magyarság szenvedéseinek , keresztrefeszíttetésének vége , jön a Megváltás a Feltámadás . És az a csodálatos benne , hogy mindez békésen fog végbemenni . Egyszerűen állva marad a MÚLT .

  10. Kedves Kerion!
    Lehet,hogy „alulképzett vagyok”,de nem értem,mit jelent: „egyszerűen állva marad a MÚLT”.
    Azt gondoltam,hogy vannak komoly érvei,de a válaszai alapján a következtetésem tévesnek bizonyult. Bennem semmiféle félelem nincs,és büszke vagyok a Magyarságomra,de abba a szellemi közegbe még nem jutottam el,ahol (az irásai alapján) Ön „tartózkodik”.Várom a „felemelkedésem szellemileg is”,de ha megengedi addig is a földön járok,és megteszek mindent azért,hogy minnél több honfitársam szemét kinyissam.Álmodozni majd ráérek azután is,ha már békésen végbement a változás.De azért „szépen elbeszélgettünk”,igaz hogy még nincs április 1.
    Tiszta szivemből kivánom,hogy az Ön által leirtak úgy teljesüljenek,ahogy irta,de ajánlom,hogy az ébredése érdekében emelje ki kezeit az éjjeliedényből.Ez ma Magyarország (még eyenlőre!!!- igy hivják) 2010.január 8-án. Ha megbántottam,akkor elnézését kérem,de sajnos én már nem hiszek a mesékben,ahhoz már túl koros vagyok.
    Üdv:D.Éva

  11. Kedves Évaanyu , D . Éva márpedig észre kell venni a csodát a tündérmesében , mert aki észreveszi azé a jövő . De most már azé is , aki nem vette észre , így Öné is . Elmesélek egy abszolute de nem véletlen csodát , amit Ön is megnézhet a moziban .
    Magyar Avatar
    A Pandóra nevű bolygó , azaz a Föld valamikor teljes egészében a bennszülöttek birtokában volt . De miután idegenek szállták meg a bolygót , egyre kisebb területre szorultak vissza , még a saját eredeti hazájukon belül is . Az idegenek azonban még erre a kicsiny maradék őshazájukra is szemet vetettek és megindultak bulldózereikkel , modern robotfegyvereikkel , hogy felszámolják a bennszülöttek utolsó szent helyeit is és ha lehet a bennszülötteket is .
    Mindezt azért , mert itt volt az őslakosok titozatos energiát termelő Dobogó Köve és Szív Csakrája . Azt persze nem tudták , hogy ezeket az energiákat 100 % – osan csak a bennszülöttek tudják hasznosítani . Az őslakosok 4 m magas , hosszú hegyes fülű , kék színű magyar emberek voltak . Nagyon jól bántak az íjjal , pontosan nyilaztak . Ragyogóan ülték meg a lovat , sőt hatalmas Turul madarak nyakába kapaszkodva repültek is .
    De mindez kevés lett volna , hogy ellent tudjanak állni a hódítóknak . Ezért a csillagokban élő egyik ősük a 4 m 70 cm magas Ozirisz elküldte hozzájuk 4 m magas fiát Hóruszt , aki reinkarnálódott egyikükben . A csillagokhoz szokott ős először béna kacsaként téblábolt köztük . Mindent újra meg kellett tanulnia , ami sikerült is mert volt önbizalma és esze . Ezenkívül voltak álmai és vágyai , segítségére volt a bennszülöttek Istene és a szépséges bennszülött Pandóra hercegnő is .
    Így már nem csoda , hogy amikor eljött az idő , azaz kinyílt Pandóra szelencéje , a szabadjára engedett remény segítségével különleges és csodálatos dolgokat tudott véghezvinni . Legyőzte a hódítókat , megmentette népét és az egész Pandóra bolygót , a Földet . Majd mindenkivel békét kötve egy csodás új világot teremtett .
    Szeretettel Kerion

  12. Kedves Kerion!
    Köszönöm válaszát,és mindannyiunk számára kivánom hogy úgy legyen! Én is tudok Dobogókőről,és a föld szivcsakrájáról.Nemhiába akarnak az idegenek most welness komplexumot épiteni pontosan oda,de bizom benne,hogy ez nem fog sikerülni nekik.
    Üdvözlettel:D.Éva

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük