Dohán Mihály: „Kultúra avagy Pofók” Izraelben


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Annak idején, már nem tudom milyen meggondolásból a pregyurcsányi politikai  “elit” megszervezte a televízióban a “Ki tud többet a Szovjetunióról” c. vetélkedőt. A rendszerváltás korszakalkotó eredményeként nyilván várható, hogy előbb-utóbb – ha már a Fidesznek is a Likud a testvérpártja – lesz egy alkalom, amikor ugyanez az “elit” megszervezi a “Ki tud többet Izraelről” vetélkedőt. Ezért gondolom, hogy ez a hatvanadik születésnap (Izrael hatvanadik születésnapja – szerk.) jó alkalom arra, hogy elkezdjük a felkészülést. Ebben szeretnék a segítségükre sietni és lelkesíteni önöket a minél nagyobb arányú részvételre.

A mostani alkalommal az izraeli kultúra egy eredeti, egészen különleges, mélyen a hagyományban gyökerező színfoltjával szeretném megismertetni a t. Olvasókat, abban a reményben, hogy Önöket is el fogja bűvölni a „több ezer éves zsidó kultúra”  eme  kifinomult eleme, amelyet egyesek a „zsidó elmeirányultság” (Otto Weininger zsidó származású osztrák filozófus megfogalmazása) kvintesszenciájának tartanak.

Mindnyájan tudjuk, hogy Izrael egy derék, kis demokrácia, amely minden erejével, hősiesen terjeszti az amerikai értékeket, a demokráciát és a szabadságot az ennek a megértésére képtelen, fundamentalista muszlim népek tengerében, hogy megvalósítsa a cionizmus magasztos célkitűzését, azt, hogy Izrael “fény legyen a népek sötétségében” (light unto the nations).

Ez a feladat óriási kulturális felelősséget is jelent: hiszen a csadornak, a nők elnyomásának és a keleti despotizmusnak és fundamentalizmusnak a világába kell elvinni a felvilágosodást, az emancipációt, az emberi jogokat (amelyek egyetemes nyilatkozatát a retrográd iszlám országok hivatalosan nem fogadják el) és a magas, nyugati morált.

Ennek többféle eszköze is van, amelyek közül most a végtelenül gazdag, ősi, zsidó kultúra egyik különlegesen értékes elemét emelem ki.

Megfigyelhették a kedves olvasók, hogy írásaimban sosem idézek antiszemitákat, neonácikat, arabokat, és más hasonló, csak megvetésre érdemes férgeket, az emberiség vírusait (ezek a megfogalmazások izraeli politikusoktól származnak). Többnyire izraeli, de mindig zsidó szerzőkre támaszkodom. Most is (a múltkor már idézett) Israel Shahaknak, a Jeruzsálemi Héber Egyetem néhai, holokauszt túlélő professzorának egy írását bocsátom a rendelkezésükre, melyet az érdeklődők angol nyelven a következő címeken (és sok más helyen is) megtalálhatnak:

http://www.jerusalemites.org/crimes/crimes_against_christianity/41.htm

http://library.flawlesslogic.com/spitting.htm

Egyúttal fölhívom a figyelmüket, hogy Shahaknak a “Zsidó történelem, zsidó vallás” c. könyve már magyarul is kapható volt a Gede Testvérek kiadásában, amelyből még több izgalmas részletet tudhatnak meg a zsidó kultúra kiemelkedő értékeiről, azokról az értékekről, amelyek Izraelt szinte predesztinálják a “népek világossága” szerepkörre.

Az alábbiakban szó szerint közlöm Shahak írásának a fordítását, amelyből megtudjuk, hogy miképp lehet a köpés, köpködés a hithű és ájtatos zsidók Istennek tetsző, áhítatteli, vallásos gyakorlata, mert egy zsidónak még a köpködése is szent.

“A keresztény vallási jelképek meggyalázása a judaizmusban régi vallási kötelesség. A keresztre, különösen a feszületre köpni, és köpni, ha egy zsidó egy templom mellett halad el, kb. i.sz. 200-tól kötelező a vallásos zsidók számára. A múltban, amikor a zsidó ellenesség még valóban létezett, a vallásos zsidókat arra utasították a rabbijaik, hogy vagy úgy köpjenek, hogy a köpés oka ne derüljön ki, vagy a mellükre köpjenek, nem pedig ténylegesen a keresztre, vagy nyíltan a templom előtt. A zsidó állam növekvő ereje azt okozta, hogy ez a szokás újra leplezetlenné válik, de nem szabad szem elől téveszteni, hogy a kereszténységről a judaizmusra áttérőknek a keresztre köpés a hagyományos zsidó ájtatosság gyakorlata, amelyet most a Sa’ad Kibbutz szervez, és az izraeli kormány finanszíroz. (II. János Pál pápa ezektől a feszületre köpködő „idősebb testvérektől” kért bocsánatot,  XVI. Benedek pedig a zsinagógában  édeleg velük. Elképesztő! – a ford.) Ezért nem tekintik barbárnak, visszataszítónak és erkölcstelennek. Pedig épp ellenkező a helyzet: azért rosszabb, mert annyira hagyományos, és emiatt sokkal veszélyesebb, pont úgy, mint a nácik felelevenített antiszemitizmusa is azért volt veszélyes, mert részben a hagyományos antiszemita múltra épített.

A keresztény vallásos jelképek iránti megvetésnek és gyűlöletnek ez a barbár magatartása Izraelben növekszik. Az 1950-es években Izrael kibocsátott egy izraeli városokat bemutató bélyegsorozatot. Názáret képén volt egy templom és azon egy kereszt – majdnem láthatatlan, talán egy milliméteres. Ennek ellenére a cionista „baloldali” tömegekkel támogatott vallásos pártok olyan botrányt gerjesztettek, hogy a bélyegeket gyorsan bevonták, és kiváltották egy majdnem azonos sorozattal, de a keresztet eltávolították róla.

Ott volt továbbá a hosszú csata az elemi számtan tanításában érvényesülő keresztény befolyás miatt. A vallásos zsidók ellenezték a nemzetközi plusz jelet a kereszt alakja miatt, mert az véleményük szerint minden bizonnyal arra befolyásolja a gyerekeket, hogy térjenek át a kereszténységre. Egy másik „magyarázat” szerint így nehéz lesz úgy „nevelni” őket, hogy köpjenek a keresztre, ha a számtan tanulása közben hozzászoknak. (Úgy látszik, ez az állami, világi és vallásos nevelésnek egy nagyon fontos eleme, ezért ébereknek kell lenniük. – a ford.) A korai hetvenes évekig kétféle számtankönyv volt használatban Izraelben. Az egyik a régi (ortodox – a ford.) iskolák számára, amely egy fordított „T” jelet használt. A 70-es évek elején a vallási fanatikusok „ráébresztették” a Munkapártot a kereszt számtani használatában rejlő óriási veszélyre. Azóta valamennyi héber elemi iskolában (és ma már sok felső iskolában is) betiltották a nemzetközi pluszjelet. (Nehogy valaki félreértse! Ez nem fanatikus zsidó fundamentalizmus, hanem felvilágosult humanizmus, liberalizmus, pluralizmus, sőt multikulti. Csak az a baj, hogy a természetszerűen korlátolt intelligenciájú keresztények ezt képtelenek felfogni. – a ford.)

Hasonló változások történtek az oktatás más területein is. Az Újszövetség tanítása mindig tilos volt, de korábban lelkiismeretes tanárok rendszeresen megkerülték a tiltást úgy, hogy szemináriumokat szerveztek, vagy könyvtárba küldték a diákokat (természetesen nem iskolai könyvtárakba). Kb. 10 évvel ezelőtt nagy támadásokat kezdtek az ilyen tanárok ellen. Jeruzsálemben egyet majdnem kirúgtak, mert a tanítványainak, akik a palesztinai zsidóknak az i.sz. 30-40-es évekbeli történelmét tanulmányozták, azt tanácsolta, hogy olvassanak el néhány fejezetet az Újszövetségből, mint történelmi segédkönyvből. Akkor kapta vissza az állását, amikor alázatosan megígérte, hogy soha többé nem tesz ilyet.

Azonban az utóbbi években a keresztény ellenes indulatok valósággal robbannak Izraelben. (valamint a szórvány Izrael-imádó zsidói között), párhuzamosan a zsidó fanatizmus növekedésével minden más területen.

Az igazság igazi ellenségei e téren ugyanúgy, mint az izraeli valóság egyéb jelenségei esetében is, az USA-ban élő szocialisták, „liberálisok”, „radikálisok”, stb..

Képzeljük el, hogy az amerikai liberálisoknak és az olyan lapoknak, mint a The Nation, a New York Review of Books, a New York Times-ról nem is beszélve, mi volna a reakciója, ha valamelyik államban a kormány fedezné annak a költségét, hogy a Dávid csillagra köpjenek. De ha itt, Izraelben a keresztre köpnek, akkor megnémulnak, és mindig is némák fognak maradni. Sőt, ezen túlmenően, segítenek azt pénzelni. Az Egyesült Államok adófizetői, akik túlnyomóan keresztények, fizetik az izraeli költségvetésnek valamilyen módon legalább a felét, ez által a szervezett keresztre köpést is.”

(A 2001-ben elhunyt Israel Shahak professzor a jeruzsálemi Héber Egyetem szerves kémia tanára volt. Gyermekként volt a bergen-belseni koncentrációs tábor lakója, majd, még gyermekként, Izraelben telepedett le. Katonaként részt vett Izrael valamennyi háborújában. Ő alapította az Izraeli Emberi Jogok Ligáját.)

Tehát a „felvilágosult, szekularizált” Izraelben az összeadás nemzetközi jele tiltott jelkép, mert a látványa zavart kelthet a zsidó gyerekek identitástudatába: csökkentheti bennük a kereszténység iránti gyűlöletet. Ez megengedhetetlen.  Döbbenetes, de ezeket a keresztre köpködőket nevezte II. János Pál pápa a kereszténység „idősebb testvéreinek”.

Mióta a kezembe került Shahak fenti írása, én azóta várom, hogy mikor terjesztik elő az országgyűlésben az összeadás jelének a megváltoztatását célzó javaslatot, hogy Magyarországon egyetlen kisebbség se érezhesse kirekesztve magát. Javasolnám, hogy a plusz jel helyett vezessünk be egy egyszerűsített menórát, a szorzás jele helyett pedig egy kis Dávid csillagot. Javaslom a négypártunknak és kormányunknak, hogy ha éltanuló akar maradni, siessen, nehogy az Unió megelőzze. Tudjuk, hogy már “demokratikusan”, a szubszidiaritás elvének a “messzemenő figyelembe vételével” betiltotta az iskolákban a kereszt kiakasztását. (Tessék mondani, kik akkor a EU valódi urai?) Ezzel nem csak követnénk, hanem meg is haladhatnánk Franciaország példáját, ahol betiltották már a déli harangszót egy bizonyos kisebbség érzékenységére való tekintettel. Micsoda tapintat! Hiába, a franciák!!! Igazi kultúrnép! Ahogy egy általam valaha hallott orosz, öncsúfoló kocsmai diáknótában hangzott: Jop tvoi maty, mü kulturnüj narod. Azok kedvéért, akik nem tanultak oroszul: „B… meg anyád, mi kultúrnép vagyunk”. Igen! Ez az orosz dalocska jellemzi igazán a „fejlett és demokratikus nyugatot”. Tudják, hogy nevezik „újbeszél” nyelven a nemesi előjogokat? Ugye, tudják még mik a nemesi előjogok? Tanulták történelemből! Ha tanulták. Állítólag eltörölték őket. Szerintem önök is ebben a balhitben élnek. Döbbenjenek meg: a nemesi előjogok már vissza vannak állítva, csak úgy hívják őket az Önök megtévesztésére, hogy „a kisebbség pozitív diszkriminációja”. A nemesi előjog pontosan ezt jelentette. Ez ma működik Európában. Természetesen nálunk is. Ma is van kisnemesség, főnemesség és jobbágyság. Kisnemesség – kis pozitív diszkrimináció, ami anyagilag nem sokat jelent (egy kis „segily”), de elnézik számára, hogy a jobbággyal erőszakoskodjék. (Törvény előtti dialektikus „egyenlőség”!) Főnemesség, a mai szóhasználatban politikai, gazdasági, média- „elit” – nagy pozitív diszkrimináció folyamatos „kárpótlással”, amit régen dézsmának neveztek és megkülönböztetett, kiemelt juttatásokkal járó közéleti lehetőségekkel. Végül van a jobbágyság, amelynek a jussa a vipera és a gumilövedék, mint a deres korszerű változatai, emellett éhbérért dolgozhat, iskoláit bezárják, az ispotályait fölszámolják, a gyerekeit földönfutóvá teszik. („Akinek nem tetszik, el lehet menni!” – Igen, Qrcsány elvtárs! Neked akár Izraelbe is! Mert te rendszeresen bérmálkoztál, ugye? Ott a „magadfajtákat” várják.) Igen! Mert beleléptünk az Ajrópába és dagonyázhatunk benne! Nyakig. És szagolhatjuk! Ez az igazi „antalli örökség” és négypárti élcsapatunk kéjes álma. Nem véletlen, hogy rinyálnak a Gárda és a Jobbik miatt. Félnek, hogy véget ér a „pozitív diszkrimináció”, hogy megszűnik a számla nélkül számlálatlanul felvehető „költségtérítés” és a hasonló szuperpofátlan, már a látszatra sem adó feudális előjogok.

Annak eldöntését, hogy Shahakot „igaz embernek” tartja-e, vagy „a zsigereiben öröklötten gyűlölködő, megrögzött antiszemitának”, azt a  tisztelt, felnőtt, és Qrcsány szerint öngondoskodásra érett, öntudatos posztszocialista olvasóra bízom.

A fentieket még néhány idézettel szeretném kiegészíteni, amelyeket egy izraeli újságírónak, Israel Shamirnak az írásaiból vettem:

Marx Károly (egy rabbi unokája, rabbik hosszú sorának a leszármazottja): „A zsidó szellemiség gyakorlati uralma a keresztény világ fölött Észak-Amerikában elérte teljesen egyértelmű, tökéletes kifejeződését”. (Ebben már mi is utolértük Amerikát.)

Adin Steinzaltz (egy kiemelkedő, modern rabbi, a Talmud szerkesztője): „a kereszténység egyszerűsített judaizmus, amelyet a nem zsidók gyerekes értelméhez igazítottak”.

Marx Károly: „a kereszténység a felmagasztosult judaista gondolat, míg a judaizmus a kereszténység mocskos, haszonleső alkalmazása”.

A Marx idézetek egyébként Marxnak “A zsidó kérdésről” c. tanulmányából származnak ( http://www.abbc2.com/marx/marxen.htm ).

Végezetül egy hosszabb idézet Israel Shamirnak a “Zsidók Krisztus ellen” c. esszéjéből (Our Lady of Sorrow c. kötetből):

“Hosszú éveken keresztül, felvilágosodott szülők gyermekeként, nem voltam képes rávenni magam, hogy belépjek egy templomba. Nem köptem, amikor egy templomot megláttam, ahogy a dédapám tette, de arra tanítottak, hogy lenézzem a kereszténységet, mint egy „ostoba előítéletet”. A zsidó hitet a köreinkben sosem tekintették előítéletnek. Ezért egy fiatal zsidó szórakozhatott a buddhizmussal, imádkozhatott az ashramban, vagy táncolhatott a szufikkal, de a kereszténység túl volt a határon, egy tökéletesen tilos dolog. Ez az oka, hogy J. Salinger napjainak a zsidói a lelkiséget az idegen buddhizmusban keresték: a valóság az, hogy nem merték elfogadni Krisztust. Az ember ehet disznóhúst, még egy shikszát (héber eredetű jiddis szó a nem zsidó nők jelölésére. Eredeti jelentése: visszataszító, undorító dolog, gyűlölet tárgya – a ford.) is feleségül vehet, ami egy kicsit kisebb bűn, de mi az anyatejjel szívtuk magunkba a kereszténység ellenséges elutasítását.

A zsidóknak a keresztényekről alkotott véleménye teljességgel érdektelen volna, ha a Holdon élnének. Elviselhetőbb volna, ha a zsidók cipőtisztítók, vagy gyapotszedők volnának. Túlélhetőbb volna, ha a zsidókat látványosan megkülönböztetné a ruházatuk és a viselkedésük, mint a középkorban. De mióta a zsidók az amerikai elit fontos részévé váltak, az ő túlsúlyos jelenlétük aláásta a társadalom és a lelkiség kényes szövetét.

Ez halálosan veszélyes, mert a mi háromrészes ökumenénk (a nyugati kereszténység, a keleti ortodox és az iszlám világ) Krisztusra épül. Róma, Assisi, Chartres, Köln és Canterbury katedrálisai, Damascus, Baghdad és Jeruzsálem mecsetjei, Botticelli, Andrej Rubljov és Blake festményei, Rumi és Elliott nagyszerű költészete, Block és Brodski ebből a sziklából fakadnak. Ez annyira alapvető a civilizációnk számára, mint a víz és a föld. Még a kereszténységgel vitatkozó könyvek, mint Rabelais és Voltaire, Majakovszkij és Marx is rajta alapulnak. Krisztus kiiktatása olyan biztosan megöli a nyugati civilizációt, mint a levegőjének a megmérgezése. Az emberi lények nem fognak meghalni, de a civilizáció össze fog omlani, ha megszentelt egysége elmúlik. Az USA elrémisztő jelene ennek az összeomlásnak az eredménye. A milliárdosoknak és éhező gyermekeknek ez a neofasiszta állama, amely szemétre veti az emberi jogokat, amely kínvallatásnak veti alá a guantanamoi bebörtönzötteket, amely a nemzetközi jog minden követelményét megszegi, és agressziót tervez a független Irak ellen közvetlen azután, hogy pusztulást hozott Afganisztánra, nem más, mint egy erkölcsi perverzitás, amely az aláaknázott kereszténységre épül.

Egy barátom, egy jelentős amerikai iszlámista tudós, Maria Husszein írta: „A kereszténység nagyon gyenge az Egyesült Államokban. Ann Arborban, ahol én felnőttem, mindenki tudta, hogy az embernek Jézus nevét csak tréfából volt szabad kiejtenie, és az ember nyilvánosan nem ismerhette be, hogy hisz a kereszténységben, hacsak nem akarta, hogy a kortársai elkerüljék.”

Azt hiszem, ez az idézet egyértelművé teszi, hogy többek között mire gondolt Marx, amikor megállapította, hogy: “A zsidó szellemiség gyakorlati uralma a keresztény világ fölött Észak-Amerikában elérte teljesen egyértelmű, tökéletes kifejeződését.” Mi pedig talán azt is megértjük, hogy miért volt tilos megemlíteni a kereszténységet az EU alkotmányban. “Hogy a múltat végképp eltörüljük?” Vagy, hogy “ne sértsük egy bizonyos kisebbség felfokozott érzékenységét”? Vagy mindkettő? Tessék demokratikusan választani, mint felnőtt és Qrcsány szerint öngondoskodásra érett, öntudatos posztszocialista polgárok!

Természetes, hogy e fentebb tárgyalt kulturális normáknak meg kell jelennie az élet mindennapjaiban is. Meg is jelennek. Hogy miképp? Azt majd legközelebb mondom el – bocsánat: idézem másoktól -, ha addig az emberi jogok, a szólásszabadság és a demokrácia „védelmében” tiltott nézetek terjesztése miatt nem visz el a Magyarországi EU-konform Forradalmi Gondolatrendőrség.

Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “Dohán Mihály: „Kultúra avagy Pofók” Izraelben” bejegyzéshez

  1. Elképesztő, megdöbbentő írás.
    Ha nem szedjük össze magunkat, katasztrofális vége lesz civilizációnknak, kereszténységünknek/keresztyénségünknek.
    Mellesleg civilizációnk végét más jelek is előrevetítik. A homoszexualitás, a szabadosság, a deviancia, a bűnözés rohamos terjedése, elhatalmasodása ennek előszele.
    A (szándékosan) félreértelmezett “demokrácia”, “szabadság”, “tolerancia” mind-mind a hanyatlás jelei.
    Egyben bízhatunk csupán, hogy a Szentírás említi ugyan a Gonosz elhatalmasodását, de végül eljön a BÉKE (harc nélkül). De nekünk, keresztyén embereknek meg kell őriznünk a HITET!
    ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT!

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Gilad Atzmon: Larry David védelmében
Ami a Hír Tv-ből kimaradt (videó)
A nő, aki szembeszállt az ördöggel – lengyel H1N1 ellenanyag (videó)
Close