Dohán Mihály: Az a nagy zsidó humanizmus I. rész
Ugye, hányszor hallottunk róla! Hogy ezeket a mindenütt ártatlanul üldözött, jó és igaz embereket bántották a nácifasiszta és horthysta hóhérok. A gonosz, embertelen, bőgatyás, génjeikben nyilas és antiszemita magyarok. Meg mindenki: az oroszok, a spanyolok, a németek, egy szóval a keresztények.
Szeretem a zsidó lapokat olvasni. Izgalmasan szórakoztatók. Nem mindennapi dolgokról olvashat ott az ember. Nemrég pl. a Jerusalem Postban olvastam egy Mordechai Eliyahu nevű rabbiról, a korábbi szefárd főrabbiról, aki a palesztin kérdés végső megoldására levélben tett javaslatot Ehud Olmertnek, a világ másik, nagy, humanista filantrópjának. A levelet egy zsinagógákban terjesztett lapocskában, az „Olam Katanban” (Kis Világ) is közzé tette. Hogy a nagy rabbi tanítása vizuálisan is kapcsolódjék valamihez, bemutatom a képét is, ezt az emberszeretettől, békeszeretettől, toleranciától, igazságosságtól sugárzó főpapi arcot, amint főpapi minőségében, teljes főpapi díszben, a főpapi pulpitusáról a világ legnemesebb erkölcsére, a zsidó erkölcsre oktatja a tanítványait. Hogy alantas goy létemre nehogy pontatlanul adjam vissza a száját elhagyó bölcs igéket, szóról szóra fordítom a Jerusalem Post szövegét: „Eliyahu lerögzítette, hogy semmiféle erkölcsi tilalom nem létezik, amely tiltaná a civilek megkülönböztetés nélküli gyilkolását a gázai rakétázás megszüntetésére indított esetleges nagy erejű katonai támadás során.” Mindezt a leghatásosabb, bizonyító erejű adatokkal támasztotta alá az Ószövetségből és a hatalmas zsidó bölcsnek és tudósnak, Maimonidesznek a könyvéből vett idézetekkel. Itt mese nincs, a vita bezárva, mert ezek a szövegek jelentik az emberiség számára a végső, isteni igazságot, nem holmi goycsinálta Genfi Konvenciók. Mondanám, kedves feleim, hogy olvassuk Maimonideszt és a Talmudot, ha nem tudnám, hogy a Talmud szerint minden goyt, aki a Talmudot olvasni meri, meg kell ölni. Meg kell ölni! Mert a Talmudot csak zsidóknak szabad olvasni, nehogy más is a zsidó tudás ismeretére jusson. Megvallom, én ezért jobban félek a Mazsihisztől, mint Vásárhelyi Mária attól, hogy lámpaernyőt készítenek a bőréből. Ő ugyanis tudja, tudja, hogy a lámpaernyő mese egy mocskos hazugság volt, a talmudi törvény viszont él. Ahogy Kook rabbi, a csodálatos tudós, az arabokkal való megbékélést hirdető (legalábbis a Wikipédia nevű internetes zsidó szócső szerint), ma már szentként tisztelt rabbi, Izrael első főrabbija tanította az emberiséget, a földön háromféle lélek létezik: zsidó lélek, nem zsidó lélek és a barmok lelke. Állítása szerint a zsidó lélek és a nem-zsidó (goy) lélek között a különbség sokkal nagyobb, mint a goyok lelke és a barmok lelke között. Ebből logikusan következik, hogy egy zsidónak több joga van megölni engem, mint nekem egy barmot, hiszen ő magasabban áll fölöttem, mint én egy barom fölött. Ezek után miért csodálkozunk azokon az őrjöngő, gyilkos orgiákon, amiket rendeznek, akár két éve Libanonban, akár most Gazában, akár a 60-éves történetük bármelyik népirtó művelete során, de ide sorolhatnám a zsidó KGB-t és a zsidó ÁVÓ-t is. (Ha ez az utóbbi állításom sértené valakinek az „érzékenységét”, kérem olvassa el az izraeli Sever Plockernek a cikkét. Ebből az általa ki nem mondott premisszából kiindulva könnyedén megérthetők Eliyahu rabbi alábbi megállapításai.
„A zsidó hadi erkölcs szerint az egész város közösen viseli a felelősséget az egyének erkölcstelen viselkedéséért. Gazában az egész lakosság felelős, mert nem tesznek semmit a Kassam rakétatűz megszüntetéséért.” Tehát: „Méltók a halálra”. „Keresztre velük! Mindnyájukkal! Kivétel nélkül!” Kíváncsi vagyok, hogyan fog Eliyáhu rabbi és a nemzetközi „zsidó közösség” ajvékolni, amikor majd elérkezik annak az ideje, hogy az arabok a zsidókat éppen ezen elvek alapján, kollektíven fogják felelőssé tenni Izrael rémtetteiért.
Azt is kijelentette, hogy tilos a sderoti zsidókat és az izraeli katonákat veszélyeztetni annak elkerülésére, hogy nem harcoló gázaiakat sebesítsenek vagy öljenek meg.
Eliyahu fia, Shmuel Eliyahu, Safed főrabbija hozzátette, hogy az apja ellenezte katonák Gazába küldését, mert az veszélybe sodorhatja a katonákat. Helyette a terület szőnyegbombázását ajánlotta tekintet nélkül a palesztin életek feláldozására.
„Ha nem hagyják abba, amikor már százat megöltünk, akkor ezret kell megölnünk. Ha ezer után sem hagyják abba, meg kell ölnünk tízezret. Ha még akkor sem hagyják abba, meg kell ölnünk százezret, akár egy milliót. Annyit, ahányat csak kell, hogy megállítsuk őket.” – mondta Shmuel Eliyahu.
A levelében Eliyahu a zsoltárt idézte: „Üldözni fogom az ellenségeimet, elfogom és nem adom fel, amíg ki nem irtottam őket.” Egy istenfélő zsidó pedig nem tehet mást, minthogy követi az Írás szavait. Mert ha nem engedelmeskedik Jehovának, őt fogja a Jehovája kénköves esővel kiirtani, mint a bűnös Szodomát és Gomorát.
Még hozzá tette: „Ez az üzenet a zsidó nép minden vezetőjének szól, hogy ne legyen bennük együttérzés azok iránt, akik a saját házukban tartózkodó civilekre lőnek.” Ez bizony nem valami nyálas, keresztény szenvelgés. Ilyesmit hallván mindig a szadeszos Haraszti jut az eszembe: biztos ilyenek a „tökös zsidógyerekek”. (Ezt ő mondta magáról!) Ez nem afféle szentferenci, madaraknak és halaknak prédikáló, dekadens szentimentalizmus. Ez „tökös”, zsidó tartás.
Persze, a civilek alatt nyilván csak zsidókat értett. Mert fordítva szabad, sőt Istennek tetsző, nem csak lőni, hanem szőnyeg-bombázni is.
Hogy jobban megértsék az eliyahuk lelkivilágát, hadd idézzem – most az ugyancsak izraeli Haaretz alapján – Shmuel Eliyahunak egy másik nyilatkozatát, aki nem kevesebbre, mint „államilag szentesített bosszúra” szólította fel a kormányt a zsidó elrettentés tekintélyének a helyreállítására.
A Haaretz az „Eretz Israel Shelanu” c. lapból idézte Shmuel Eliyahu rabbi szavait: „Itt az ideje, hogy a gyereket a nevén nevezzük: Bosszú, bosszú, bosszú! Mi nem felejthetünk. Szörnyű bosszút kell állnunk a Mercaz Harav yeshiva elleni merényletért.”
Az arab merénylőnek az Izraelben mindenütt általános, szuper minőségi biztonsági rendszer ellenére sikerült behatolnia a vallási iskolába és ott agyonlőtt nyolc tanulót, majd utána őt is szitává lőtték a természetesen fegyveres diákok. A szent rabbi tehát most, hogy a tettesen már nem tud, ártatlanokon akar „szörnyű” bosszút állni, mert a bosszú, természetesen a „szörnyű” bosszú, vagy az angolszász újbeszélt nyelv eufemizmusával az „aránytalan visszacsapás”, kötelező. A szent rabbit az sem zavarja, hogy 1994-ben egy zsidó telepes, Baruch Goldstein bement a hebroni Ibrahimiya mecsetben és ott hátulról agyonlőtt 24 imádkozó palesztint, míg végül agyon tudták verni. Az eset miatt háborgó fegyvertelen palesztinok közül még 30-at lelőtt a zsidó katonaság. Ennek a zsidó terroristának Hebronban díszsírhelye van és szentként tisztelik. Fiatal házasok járnak ki a sírjához és imádkoznak a segítségéért. Tehát egy ilyen merénylet csak akkor bűn, ha zsidók ellen követik el. Ha arabok ellen, akkor Jahvénak tetsző, kedves áldozat, amely megszenteli az elkövetőt. Gondolom a zsidó és a palesztin lélek minőségi különbsége miatt. Tégy a gyűlölet ellen! Zsidó módra! Igaz?
„Nem egyes emberekről beszélek” – folytatta Eliyahu – „hanem az államról. Az ő dolga, hogy annyi szenvedést okozzon nekik, míg azt nem üvöltik, hogy elég, egészen addig, míg vízszintesen nem fekszenek arccal lefelé és nem üvöltik, hogy segítség. Nem a bosszú iránti igény kielégítésére, hanem az elrettentés érdekében.” Ilyen az aktív, nem pedig a „nyálas, kispolgári” (Lenin elvtárs szóhasználata) humánum. A vallásos zsidó humánum.
Folytatjuk…
Nemzeti InternetFigyelő