Dohán Mihály: A hazugságkor Bábele – a fogalmak kiüresítése

E cikk egy 2008-as előadásom részlete, amelyet nem tettem közzé. Ez a magyarázata annak, hogy a benne hivatkozott „időszerű” események már múlttá váltak, de ez nem befolyásolja mondandóm időszerűségét, ezért fölöslegesnek tartottam átdolgozni.

Mindenki előtt ismert az a képsor, amely folyamatában ábrázolja, ahogy a fél kezével még a földre támaszkodó majom fokozatosan fölegyenesedett, szőre lekopott, bőre kivilágosodott, hogy az utolsó képen már szálegyenes, a világra barátságos leereszkedéssel mosolygó, öntudatos, fehérbőrű, indoangolszász superman-ként jelenjen meg. Valószínűleg kevesebben látták a fejlődés következő, még magasabb fokát is bemutató képet, amelyen a superman már öltönyben és nyakkendőben, vad önkívületben, ahogy mondani szokták, „belőve”, ropja a rock and rollt. Valahogy így, mint ezen a könyvborítón, csak kicsit intenzívebben és gördeszka nélkül. Sajnos, elvesztettem azt a képet.

Alul a felirat: ahol a stone age, a kőkorszak, találkozik a rock age-dzsel, a rock, azaz „rock and roll” korszakkal, vagy a szó másik jelentésében, a kő-, kavicskorszakkal. A sok kavicsot magyarul sódernek mondják. Ezzel meg is érkeztünk a témánkhoz: a sóder korszakhoz. A nyomatott és nyomtatott sóder korszakához, a professzionális hazugságok korához.

Történt pedig, hogy még az elvtársi időkben a sors úgy hozta, hogy egy jogásszal utaztam egy kocsiban. Már erősen érződött a változások szele és ennek befolyása alatt bizalmasan megvallotta nekem, hogy ő tulajdonképpen „liberális”. Tulajdonképpen! Ez lényeges! Mármint az, hogy „tulajdonképpen”.

Persze hallottam én liberálisokról, tudtam azt, hogy magyarul szabadelvűnek mondják őket, de – mint afféle szocializmusban szocializálódott szűk szemhatárú szakbarbár – nem nagyon törtem magam az utána való kutakodással. Mivel azt fiatalon megtanultam, hogy olyan hülye ember nincs a földön, akitől semmit sem lehet tanulni, szellemi éhségem kielégítésének a reményében megkértem az illetőt, hogy mondaná már meg nekem, hogy pontosan mit takar az a szó, hogy „tulajdonképpen” liberális. „Hát, öö” – hangzott a tartalmas és megvilágosító válasz, majd még egy „öö” – „a liberális olyan – hogy mondjam – hát olyan … ööö … nem tekintélytisztel…őőő”. „Szóval pimasz?” – kérdeztem. „Nem, nem, nem pimasz, nem azt mondtam.” „Jó” – mondtam nagylelkűen. „Velem lehet alkudni, mert bennem határtalan a kompromisszumkészség és emellett, mint a puha diktatúra egyik produktuma, hivatásos opportunista vagyok. Egyezzünk meg a szemtelenben.”

Ezt csak szemléltetésül mondtam el: Íme, egy egyetemet végzett ember, dr. Jogász Józsi, aki „tulajdonképpen” liberálisnak vallja magát, de fogalma sincs a szó jelentéséről. Persze biztosan ő a ritka kivétel – mondhatnánk.

Ezután sportot kezdtem űzni abból, hogy a rendszerváltás viharai között a semmiből forgalomba kerülő szavak jelentése után tudakozódjak. A próbálkozásim ritkán vezetek eredményre. A legfeledhetetlenebb élményeim a „dzsidipivel” voltak. Kismillió tárgyaláson kérdeztem meg, a hülyét tettetve a „dzsidipivel” nyelvzsonglőrködőket, hogy mit jelent a szó. Soha senki nem tudta. Soha! De mondta. Ezért nekiálltam magam kutakodni a közhasználatú szavak jelentése után. Kezdjük a legmindennaposabb szavakkal. Pl. itt van ez az únos-úntalanul használt szó, hogy politika. Mit jelent ez? Az átkosban tudtuk. A politika az volt, amit a párt csinált. Kész! A pártnak volt társadalompolitikája, iskolapolitikája, nőpolitikája, kultúrpolitikája, sportpolitikája, ifjúságpolitikája, családpolitikája és így tovább, s mindez brossúrákban volt olvasható, meg az újságokban. Nos, találtam egy „pártfüggetlen” meghatározást: „A politika az erkölcsileg legmagasabb szintű emberi tevékenység” – nehogy nevessenek, mert még nincs vége – „a köz ügyeinek az önzetlen szolgálata”. Ezt 2500 évvel ezelőtt írta le Arisztotelész. Figyeljük meg, milyen szavakat használ a politika minősítésére: erkölcs, önzetlen, szolgálat. Akkor ez volt a felsőfok, amit embertől egyáltalán elvártak. De ha ez így van, akkor miről beszélnek a mai, un. politikusok, amikor azt mondják, hogy „ne keverjük az erkölcsöt a politikába”, vagy „nem erkölcsös, de jogszerű”? Ennyit fejlődtünk 2500 év alatt? A homo moralistól a homo immoralisig? Mert ha nagy politikusunk, Lendvai Ildikó kijelenti, hogy „ne keverjük az erkölcsöt a politikába” az azzal egyenértékű, mintha azt mondaná, hogy „hagyjatok békén az erkölccsel, mert én erkölcstelen vagyok”. Ha ma megkérdeznénk valakit, hogy mi az emberiség legnagyobb értéke, vívmánya, mit válaszolna? Szerintem némi fejtörés után kikötne a tudomány és a művészet mellett. (Esetleg, ha „nem sok hajaszála hullt ki” a művészetekért, azt mondaná, hogy a tudomány és technika.) Ezután nézzünk meg egy korszerű meghatározást a politikára. Csak azt ne kérdezzék, honnan veszem, mert nem tudom. A tudatalattimból bukkant föl. Sajnos, túl jól hangzik ahhoz, hogy magamnak merném tulajdonítani, mert félek, hogy valaki leleplezné, hogy plagizálok. Tehát: „A politika a hatalom megszerzésének, megtartásának és gyakorlásának a – tudománya és művészete. Ebben már nincs szó erkölcsről. Ez már korszerű! Mainstream! Gondolom, Lendvainak és bandájának is megnyerné a tetszését. Ezek után nem kényszerülünk megállapítani, hogy a mai politikusok „tulajdonképpen” szupermanók? Tudósok és művészek egy személyben! Művészetük és tudományuk pedig nyilván a művészetek és tudományok csúcsa. Emellett már nem is hangzik olyan naivan, mint az előbbi. Nincs belekeverve sem erkölcs, sem szolgálat, sem önzetlenség, amelyek köztudottan bénítják az ember cselekvési és mozgásszabadságát, és fékezően hatnak a „teljes és maradéktalan” önmegvalósítására, vagyis minden képessége kibontakoztatására. Most már csak egy kérdésre kéne a választ megadnunk: ha azt a szót halljuk, hogy politika, melyikre gondoljunk? Én nem tudok segíteni ebben önöknek. Minden alkalommal „politikailag érett állampolgári, egyéni felelősségük” tudatában döntsék el. Mert már „az egyéni felelősségvállalás korát éljük”, nem az „állami gondoskodásét”, legfeljebb az állami megmagyarázkodásét. Nehogy azt higgyék, hogy csak Magyarországról beszélek. Bemutatok egy képet. Ráismernek, ugye? A Führer épp azt ordítja az amerikai nép fülébe, hogy

a küldetés teljesítve:

a háború béke

a szabadság rabszolgaság

a tudatlanság erő

Ugye, hogy Gyurcsány nem is olyan eredeti, mint sokan gondolják? Ő inkább a legjobb magyar tanítvány. Én emlékszem még a szellemi elődjére: Sztálin elvtárs legkedvesebb magyar tanítványát a művésznevén Rákosinak hívták. Mondják, kire illik a következő jellemzés? „Minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amit a küldetése megkíván: érzéketlenség és közöny mások szüksége iránt, a lelkiismeret teljes hiánya, korlátolt szellemi képesség, az érvelő és elemző képesség hiánya, a képtelenség a ballépései elismerésére, a kegyetlenségre való hajlam, beleértve a másoknak okozott fájdalom és szenvedés élvezetét, valamint a saját nemességének és mindenre jogosult voltának a hatalmasra dagadt érzete … . Emellett beteges hazudozó. … Ha (ő) és a mozgatói győznek …, minden olyan szociális intézményt, amely a középosztály és a szegények számára hasznos … privatizálni fognak, és profitért fognak működtetni. A nemzeti parkokat, a nemzeti erdőségeket, minden köztulajdonban lévő földterületet privatizálni fognak, és magánvállalkozók között fogják szétosztani … . A közoktatási rendszert, a köztulajdonban lévő műsorszóró hálózatokhoz hasonlóan profitot hozó vállalkozásokká teszik, hogy a nagyvállalatok érdekeit szolgálják. A gyerekeink nevelése másodlagos szempont lesz az iskolákat kezelő vállalkozások jövedelmezősége mellett. Minden közszolgáltatást átadnak a magánszektornak, hogy a közpénzekből gazdagítsák a nagyvállalatokat.” Ismerősen hangzik? Nem, nem arról szól, akire gondolnak. Ezt George Dabljú Bushról olvastam egy amerikai újságban. Önök biztosan a „legjobb magyar tanítványra” gondoltak.

Nem zseniálisan fogalmazta meg a bajt Karinthy? Nyilván ismerik a demokrata egyik rovatának a mottóját: „Új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát. Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét.” (Karinthy)

Vegyünk egy másik szót: konzervatív. Ahol megnéztem – Révai nagylexikon, Wikipédia, idegen szavak szótára, értelmező szótár – a jelentése mindig maradi, mégpedig lesújtó, elítélő mellékzöngével. Manapság mégis sokan – az un. „polgári” oldalon – méltató értelmet tulajdonítanak neki. Van ehhez bárkinek joga? Szerintem nincs, mert csak megzavarja a közbeszéd érthetőségét. Biztosan többen ismerik Kellermayer professzor nevét. A pécsi egyetemen tanít , de valószínűleg sokan olvasták az „Ami az Istenben láthatatlan” című könyvét is. A „Kairosznak” a „Miért hiszek” sorozatában jelent meg. Egyszer egy előadásában bevezetett egy új szót: értékkonzervatív. Arra a magatartásra alkalmazta, amelyik nem ellenzi a változásokat, de meggyőződéssel vallja, hogy vannak olyan örök értékek, amelyeket nem érinthet a változások szele. Kérem: egyetlen, a lényeget kifejező szó megalkotása biztosíthatja a gondolkodásunk tisztaságát, eloszlathatja a félreértések lehetőségét. Én a konzervatívságot nem vállalom fel, de az „értékkonzervatívságot” igen. Nem hiszik el, hogy ez a helytelen szóhasználat nagyon súlyos félreértéseket okozhat? Föltételezem, hogy sokan ismerik Molnár Tamás nevét. A cikkei által közvetített önbevallása szerint jobboldali, nemzeti elkötelezettségű és konzervatív. Méghozzá – művészhez illően – szenvedélyesen, és meg vagyok győződve arról, hogy őszintén. Egy cikkében írja a következőt: „Ronald Reagan, az idősebb és fiatalabb Bush, Arnold Schwarzenegger és Rudy Guiliani személyében és tetteiben megkezdődött a módszeres és tudatos rendteremtés … a hippy idők drog- és szexkultusza után. … A konzervatív rendre, erkölcsiségre és vallásosságra támaszkodó patrióta politika meghozta gyümölcsét.” Gondolják, hogy a „konzervatív rendre, erkölcsiségre és vallásosságra támaszkodó patrióta politika” vezérelte a „módszeresen és tudatosan rendteremtő” Schwarzeneggert, amikor elrendelte, hogy az állami fenntartású iskolákban meg kell szüntetni az elkülönített fiú és leány öltözőket és vécéket, és koedukáltakat kell létesíteni, és kötelezően tanítani kell a gyerekeknek a „különböző életstílusok”, azaz nemi irányultságok teljes egyenértékűségét és az ezzel egyet nem értő tanerőket ki kell rúgni? Schwarzenegger azután, hogy valami 12 millió dollárral csökkentette az iskolák költségvetési juttatását, a csökkentett összegből kötelezően írta elő az „oktatási reformjához” szükséges épület átalakításokat. „Gondolkozzunk, magyarok!” – könyörgött Fekete Gyula már évtizedekkel ezelőtt! Honnan szedte Molnár Tamás ezt a baromságot? Onnan, hogy olvasott valamit a Commentary c. zsidó lapban, vagy inkább felolvastak neki valamit, és mivel az amerikai Köztársasági Párt mindig konzervatívnak hirdeti magát, Molnár Tamás levonta a következtetést: ha konzervatív, akkor jó, és emiatt, biztosan nem szándékosan, de mégis egy gyurcsányi méretűt hazudott és durván becsapta az olvasóit. Pedig mindenki ismeri azt a 2000 éves bölcsességet, hogy ne a szavaikról, hanem „a gyümölcseikről ismerjétek meg őket”.

Vegyünk egy másik szót: baloldali. Ha bárkit megkérdek az országban, hogy ki baloldali, rögtön kész a válasz: az MSZP. Pedig Semjén Zsoltnak volt egy nagy megállapítása egy Kossuth téri beszédében: „Az MSZP legnagyobb blöffje az, hogy baloldali” – mondta. Lehet, hogy szocialistát mondott, de ez most mindegy. Tudom, hogy e honlap olvasóinak nem a kedvence Csintalan. De talán nem vitatjuk, hogy ő is mondhat igazat. Tőle hallottam a következő mondatot: „A Fidesz mindig balról előzte az MSZP-t”. Akár tetszik egyes olvasóimnak, akár nem, ez így van. A Fidesz mindig baloldalibb programmal lépett fel, mint az MSZP. Ennek a belátásához tessék végiglapozni a történelmet: akik baloldalinak mondták magukat, vagy akiket mások, akár megvetően is, balosoknak kiáltottak ki, az mindig amiatt volt, mert a munkásokat, az elnyomottakat, a munkájukból élőket képviselték. És a szó jelentése szempontjából nem számít, hogy jól vagy rosszul képviselték. Önzetlenül vagy számításból. Őszinték voltak, vagy hazudtak. Nem számít! Az orvos az, aki a beteget gyógyítja. Az orvos szó jelentése nem változik attól, hogy vannak sarlatánok, szélhámosok, bűnözők és kuruzslók is, akik orvosnak adják ki magukat. Az sem számít, ha egyesek gátlástalanul bevasalják a borravalót. Akkor is orvosok, legfeljebb nem a hivatásuk büszkeségei. Az orvos szó jelentését még az sem változtatja meg az, hogy voltak orvosok, akik gyilkoltak is.

Évekkel ezelőtt egy magánpincében jártam, ahol a hordók tartalmának az ízlelgetése közben a politikára is ráterelődött a szó. A gazda, egy „egyszerű parasztember”, kihívóan rám nézett, majd megjegyezte: „Jobb, ha tudja, hogy én baloldali vagyok.” Mondta ezt az után, hogy több dologról olyan véleménynek adott hangot, amit a mai magyar közbeszéd jobboldalinak minősített volna. Miután magyarázat iránt érdeklődtem, közölte: „azért, mert Jézus Krisztus is baloldali volt”. Amikor azt kérdeztem, hogy kikre szavazott, a válasza az volt, hogy „természetesen a FIDESZ-re”. Ez azután történt, amikor a Fidesz először került hatalomra. Ennek a józan parasztembernek sem a sajtó, sem a pártok nem tudták megzavarni az eszét. Még a Fidesz sem, amelyre szavazott! Ő tudta, miről beszél. Bár Kövér László és társai is tudnák!

Én Lovas Istvánt nagyon nagyra értékelem. De egyszer ő is bedőlt ennek a hamis szóhasználatnak. Emlékszem, Berluschoni győzelme előtt, vagy közvetlenül utána írt egy lelkendező cikket arról, hogy „mindenütt győz a jobb”. Berluschoni egy undorító, globalista, demokrácia ellenes, nagytőke párti politikus. Igazi jobboldali! Tessék tudomásul venni: Az MSZP egy szélsőjobboldali párt. Az SZDSZ távolról sem liberális. Az ő elvtársaikat az USA-ban neokonzervatívoknak mondják. Jelenleg ők uralkodnak a Fehér Házban, ők határozzák meg Bush politikáját, ők alkották meg az embereket az alkotmányos jogaiktól megfosztó állambiztonsági törvényeket. Többségükben zsidók, és egy bizonyos trockista gyökerű, ugyancsak zsidó, Leo Strauss nevű egyetemi tanár tanítványai. (Nem véletlen, hogy a mai eszdészesek nagy része maoista volt!) Egy szélsőségesen elitista és rasszista társaság, amely mélyen lenéz minden, a közbeszédben emberinek nevezett értéket. Ők vették programba a preventív atomtámadást. Ezzel a világtörténelemben elért minden gátlástalansági csúcsot magasan megdöntöttek. E tekintetben a Kuncze-Kóka páros még csak gyogyós tanítvány, bár „fejlődőképesek”. Érdekes, hogy a neokonzervatívok a gazdaságpolitikájukat neoliberálisnak nevezik.

Ezen a ponton már meg kell mondanunk, ki liberális. A már elmondott történetem után egy reggeli rádióműsorban beszélt Gyulai Endre szeged-csanádi megyéspüspök arról, hogy a kereszténység miért nem fogadhatja el a liberalizmust. A magyarázata borzasztó egyszerű és világos volt: a liberalizmus legfőbb értéke az ember személyes, egyéni szabadsága, a kereszténységé pedig az embertárs, a felebarát iránti szeretet és szolgálat. A kettő kizárja egymást. Azóta a püspök úr értelmezését megerősítette bennem John Kekes-nek, egy hajdani Kékes Jánosnak „A Liberalizmus Ellen” c. könyve. De megint csak meg kell jegyeznünk, hogy a mi liberálisaink még csak nem is liberálisok. A neoliberalizmusban csak annyi a liberalizmus, hogy az ember helyett a tőke szabadságát tekintik a legfőbb értéknek. Az EU ezt már a Római Szerződésben rögzítette. Ha bármely tagország bármely törvénye ütközik a tőke szabadságának az elvével, a törvény érvénytelen. Amerikában az igazi liberálisok egy kirekesztett, ellenzéki csoportot alkotnak. Meg kell mondanom, hogy akiknek az írásait érdemes elolvasni az amerikai – nem a sodorvonalú, hanem jobbára csak az internetes – sajtóban, azok vagy baloldalinak, vagy liberálisnak, sőt libertariánusnak, gyűjtőnéven „disszidenseknek”, másként gondolkodóknak mondják magukat. Az amerikai liberálisok keményen bírálják azt a politikát, amelyet a mi neokonzervatív álliberálisaink teljes mellszélességgel támogatnak. Sajnos ezek körében is kísért a múlt. A baloldaliak többsége nem képes levetni a marxizmus harcos ateizmusát és egyházellenességét, a humanista liberálisok pedig nem mindig képesek belátni, hogy az un. „melegjogok” és a művi abortusz szabadsága nem magától értetődő emberi szabadságjogok.

Mikor ezt előadtam néhány ismerősömnek, az volt az ellenvetésük, hogy lehet, hogy a szavak Amerikában azt jelentik, de itt nem. Én erre azt válaszolom, hogy nem vagyok hajlandó elfogadni a hatalom csúcsán ülők nyelvi, szellemi diktatúráját és az általuk keltett bábeli nyelvzavar rám kényszerítését, amit azért tesznek, hogy mi ne legyünk képesek eligazodni, hogy ne legyünk képesek az érdekeinket egyértelműen megfogalmazni, végeredményben, hogy ne tudjunk összefogni. Nem fogadom el, hogy ellenkezőjére változtassák a szavak jelentését a múlt századihoz képest, mert akkor képtelen leszek megérteni, amit akkor írtak. Mert az összefogás nem jószándék, nem lelkesedés, nem hazaszeretet, hanem egyetértés kérdése. A bábeli nyelvzavar embere nem képes egyetértésre jutni, ezért nem képes összefogni, és ezért a sorsa a szétszóratás. A múltkorában egy református lelkész – szégyellem, hogy a nevét elfelejtettem – egy nagyszerű előadásban vont párhuzamot a bábeli nyelvzavar és a Pünkösd között. Bábelben az egy nyelvet beszélő emberek kerültek abba a helyzetbe, hogy nem tudtak szót érteni egymással, mert az Úr összezavarta a nyelvüket, ezért szétszórattak. Pünkösdkor, amikor mindenkiben ugyanaz az egyetlen lélek lakozott, a különböző nyelveken beszélők is megértették egymást és az igazságot. Összefogás csak akkor lehetséges, ha ugyanaz a lélek, ugyanaz a szellem, ugyanaz a tudás lakik az emberekben, azaz egyetértés van közöttük. Egyetértésre jutni csak a dolgok megértése és egyértelmű, mindenki számára ugyanazt jelentő megfogalmazásával lehet. Ne hagyjuk, hogy a „gyalázatos hazugok” összezavarják a nyelvünket! Középiskolás koromban olvastam Babits Mihálynak a tanulmányát a középiskola feladatairól. Máig emlékszem rá. Nem szakismereteket, nem tudományt kell ott tanítani – írta – hanem beszélni és gondolkodni, hogy az ifjú ember képessé váljék a megértésre és a gondolatai kifejezésére. A szakismeretre, a tudományra ezután kerülhet sor. A „gyalázatos hazugok” azért „teszik tönkre a szavak becsületét”, hogy ebben megakadályozzanak bennünket. Föl kell vennünk a kesztyűt és lerántani a leplet a manipulációikról.

Mindezeket fontolóra véve nekiálltam egy kis szótárat összeállítani. Meg kell mondanom, hogy találtam oldalnyi hosszúságú meséket is meghatározás helyett, de azokra azt mondtam, hogy használhatatlanok. A fogalmaknak egyszerűnek kell lenniük. A fasizmust pl. nem szabad úgy meghatározni, hogy itt pl. ilyen vonásai, ott olyan vonásai jelentkeztek hangsúlyosabban. A meghatározás a közös elemet tartalmazza, a különbségeket a történelmi, vagy földrajzi megjelenések között külön lehet jellemezni. A meghatározás a sokféle változat legnagyobb közös osztója lehet. Azok a tulajdonságok, amelyek minden változatban megtalálhatók. Ezen az alapon összeállítottam az alábbi szótárat:

• Baloldali, aki a munkajövedelemből élők érdekeit képviseli.
• Jobboldali, aki a tőkejövedelemből élők érdekeit képviseli.
• Szocialista, aki a társadalmi (azaz jogi és anyagi) igazságosság igényével lép fel, és annak a biztosítása érdekében szükségesnek tartja az állami szerepvállalást.
• Kapitalista, aki tőkejövedelmet élvez, függetlenül annak a nagyságától.
• Liberális, aki az emberi értékek közül a személyes szabadságot minden más érték fölé helyezi.
• Demokrata, aki szerint a társadalom erkölcsi elvei (alkotmány) által korlátozott és tájékozott többségi népakaratnak kell érvényesülnie a politikában.
• Neoliberális, aki szerint a maximális tőkehozam biztosítja a legtöbb jót a társadalom számára, és ennek érdekében a tőke szabadságát minden más gazdasági és politikai szempont és cél fölé rendeli.
• Konzervatív, aki ellenzi a társadalmi változásokat.
• Értékkonzervatív, aki nincs a társadalmi változások ellen (akár harcol is értük, ha látja a társadalom javításának a lehetőségét), de vallja, hogy vannak időálló, vagy akár örök értékek is, és ellenzi, hogy azokat bármire hivatkozva elvessék.
• Keresztény, aki az Újszövetségi Szentírás tanítását magáénak vallja.
• Materialista, aki az anyag elsőbbségét vallja a szellemmel szemben.
• Idealista, aki a szellem elsőbbségét vallja az anyaggal szemben.
• Istenhívő az az idealista, aki hisz a világot létrehozó, megalapozó szellem tudatos és személyes jellegében.
• Ateista az a materialista, aki harcosan fellép mindenfajta idealista világnézet és vallás ellen.
• Közpolitika az „erkölcsileg legmagasabb rendű emberi tevékenységek egyike: a közjónak az önzetlen szolgálata”. (Arisztotelész)
• Hatalmi politika (hataloműzés): a „hatalom megszerzésének, megtartásának és gyakorlásának a tudománya és művészete”.
• Politika: a hataloműzés közkeletű, eufemisztikus megnevezése.
• Gyakorlati politika: a hatalmi és közpolitika valamilyen arányú keveréke.
• Politikai döntés: a hatalmi érdekek biztosítása érdekében elfogadott megalkuvás.
• Történelmi szocializmus: az a társadalmi forma, amely különféle változatokban 1949-től 1990-ig létezett Magyarországon (esetleg kiterjeszthető az un. Béketáborra).
• Kommunista, aki tagadja az embernek a magántulajdonhoz való jogát.

Tisztában vagyok azzal, hogy bőségesen találhatók olyan történelmi és bölcseleti érvek, amelyekkel a fenti meghatározások joggal bírálhatók, vagy finomíthatók, esetleg történelmi összefüggéseikben elemezhetők, azonban a következőkben kibontandó gondolatok szempontjából megfelelőek, és elegendően egyszerűek is ahhoz, hogy biztosítsák a mondanivalóm egyértelműségét, emellett nincsenek ellentétben a szavaknak a korábbi jelentésével. Egyébként ha valaki hajlandó a szótár javítására, örömmel fogadom az észrevételeit. Egyetlen kérésem van: a fogalmak meghatározása egyértelmű, érthető és rövid maradjon.

Minden érdemi változás azzal kezdődik, hogy létrehozzák a megfogalmazásához szükséges fogalomrendszert. Ha az hiányzik, beszélni sem tudunk a szándékainkról. Ha egy új, mai program nem kíván azonosulni a jelenlegi pénzuralmi, imperialista világrenddel, akkor a legelső feladat a szótárának a megalkotása, mert e nélkül nem képes kiemelkedni az uralkodó politika sodrásából. Az újbort új tömlőbe kell tölteni. Az új eszméket – még ha régi szavakat használunk is, mert nem teremthetünk új nyelvet – újonnan, tisztán és pontosan értelmezett fogalmakkal kell leírni. Hogy akarunk „összefogni”, ha meg sem értjük egymást, ha nemhogy új gondolatunk, de annak a kifejezésére egyértelműen képes szókincsünk sincs? Hány szenvedélyes vitának voltam már a tanúja, amelyeknek egyetlen oka az volt, hogy a felek a szavaknak különböző értelmet tulajdonítottak.

A rendszerváltás reményeit gyorsan felváltó kiábrándulást követő évek hosszú során próbáltam a hovatartozásomat meghatározni. A fenti fogalmak segítségével most azt mondom, hogy keresztény vagyok és ezért természetesen szocialista. Mert a keresztény szükségképp szocialista, mert a szeretetparancs nem csak megtiltja, hogy másokat kihasználjon, hanem kötelezővé teszi mások segítését, tehát a legmagasabb szinten követeli meg a társadalmi igazságosságot. A „szocialista” szükségképp baloldali, mert a tőkejövedelem kizsákmányolásból, azaz igazságtalanságból származik, ami ellen föl kell lépnie a munkajövedelemből élő kizsákmányoltak érdekében. A szocialista szükségképp demokrata, mert hogyan képviselhetné olyanoknak az érdekeit, akiknek nincs módjuk azok kimondására és képviseletére. A korábban „létező szocializmusként” emlegetett képződmény sikertelenségének és erkölcsi degeneráltságának a demokrácia hiánya, az elitizmus volt az egyik fő oka, ami a „proletárdiktatúrának” az osztályharcra alapozott jobboldali tanában fogalmazódott meg. (Nem véletlenül és nagyon találóan nevezte Bogár László „hatalmi kapitalizmusnak”. A történelmi szocializmus jobboldali rendszer volt, de baloldali célokat és jelszavakat is hirdetett.) A keresztény szükségképp baloldali, mert ismeri szent Pál szavait, hogy „aki nem akar dolgozni, ne is egyék”. Közvetve ugyan, de ez a mondása is tiltja a tőkejövedelmet, amely munka nélküli jövedelem. Jézus kamatszedési tilalma a tőkejövedelem közvetlen tilalma volt, a keresztény tehát nem lehet kapitalista. A keresztény szükségképp demokrata, mert a feladata mások szolgálata, nem pedig a fölöttük való uralkodás. A fenti fogalmakkal tehát keresztényszocialistaként tudom meghatározni a társadalmi elkötelezettségemet. Hogy miért nem kereszténydemokrataként? Azért, mert a fenti értelmezésben a demokrata kevesebb, mint a szocialista, mert a demokrata csak a politikai döntéshozásban való valamiféle részvételt kínál, míg a szocialista társadalmi igazságosságot is. A „demokrácia”, ha nem párosul a társadalmi igazságosság keresésével, azaz a szocialista, szűkebben szociális szemlélettel, könnyen válhat a kisebbség többség általi elnyomásának az eszközévé. Ezért a kereszténydemokrata is kevésbé keresztény, mint a keresztényszocialista. Hangsúlyozom, hogy csak a fogalmakról beszélek, nem a tényleges pártokról és mozgalmakról, mert a pártok neve és ideológiája sokszor nem fedi egymást. Erre a legjobb példa a Magyar Szocialista Párt, amely minden, csak nem szocialista és nem baloldali.

Még egy szót szeretnék tisztázni: a kommunistát. Felejtsük most el a történelmet és maradjunk a szó eredeti jelentésénél. (Azok számára, akik nem értenek egyet azzal, hogy a szavakat el kell tudnunk választani a történelemtől, mondom el, hogy állítólag a háború végén, vagy talán a „fordulat éve” után komolyan fölvetették, hogy a forgalomirányító lámpákon a „jó” piros szín jelentse a szabadot és a „rossz” zöld szín a tilosat. Ez a sajátos, tudathasadásos szómágia a szavakat, jelképeket teszi bűnössé. E szellemben fogant abszurd törvény teszi ma Magyarországon tiltott jelképpé a horogkeresztet, amelyet a buddhisták a nyakláncukon viselnek, és amely a templomaik kupoláját díszíti, vagy a bűvös pentagrammot, amelyet a mágia a sátán foglyul ejtésére alkalmazható leghatékonyabb eszköznek tartott.

Ennek az abszurditásnak történelmi példája volt, amikor az EU csatlakozást ellenző Szabad Magyarországért Mozgalom kinyomatta az ábrán látható plakátját, a rendőrség házkutatási parancs nélkül betört az irodájába és elkobozta a teljes készletet, majd az elnök ellen rendőrségi eljárást indítottak „tiltott jelképek használata” miatt. Természetesen az ügy elhalt, de a magánpénzből készült plakátok elrablásáért a rendőrség semmiféle kártérítést nem fizetett. A kommunista tehát nem a Szovjetunió Kommunista (Bolsevik) Pártjának, főleg pedig nem az MSZP-nek a tagja, hanem az, aki tagadja a magántulajdon jogosságát.

Akár tetszik a mai kereszténységnek és kereszténydemokráciának, akár nem, Jézusnak a gazdag ifjúhoz intézett szavai (oszd szét a vagyonodat a szegények között, akkor követhetsz engem) általános érvényűek. Az őskeresztények vagyonközössége sem „csak akkor érvényes, időszerű válasz az adott történelmi körülményekre”, hanem követelményként szolgáló magatartás. „Az egyházatyák közül többen, így Kaiszareai Baszileiosz és Aranyszájú János keleten, Milánói Ambrus pedig nyugaton, nem csak szóval, hanem tettel is hangsúlyozták a magántulajdon csupán viszonylagos jellegét, keményen vitatták a termelőeszközök örökölhető voltát, kimutatták, hogy a természeti kincsek csak Istenéi, az emberek pedig csakis mindenki javára használhatják azokat. Egyúttal Pál példájára, aki sátrakat készített, visszaállították a munka méltóságát, amelyet a pogány ókor szolgai dolognak tartott.” (Olivier Clement: Kérdések az Emberről, Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, Budapest, 2004.) Sajnos az államvallássá tett kereszténység sok vonatkozásban elárulta alapítójának a tanítását evilági, anyagias előnyök érdekében. Mivel az „evilág” anyagiassága mára olyan méreteket öltött, hogy már szó szerint pusztulással fenyegeti az emberiséget, ideje, hogy a kereszténység és a keresztény alapvetésű mozgalmak visszatérjenek a torzítatlan alapeszmékhez, annál is inkább, mert a korszerű közgazdaságtan is egyre jobban hajlik arra, hogy azok helyes voltát elfogadja. (Gesell) Mindebből levonhatjuk a következtetést, hogy a kommunista, vagy kommunista jellegű, tehát a magántulajdon korlátozását helyeslő eszmék nem felforgató és főleg nem marxista-leninista újdonságok, hanem az értékkonzervativizmus ősi, és örökérvényű eszméi. Azon természetesen lehet vita, sőt, ez a közpolitikának a legsúlyosabb, gyakorlati feladata, hogy a bolsevik szélsőség és a globalista szélsőség között megtalálja az arany középutat, amit a matematikusok optimumnak neveznek, hogy a nem mindentudó szentekből álló társadalomban milyen mértékben és milyen eszközökkel korlátozza a magántulajdont, és a köztulajdont milyen formákban működtesse. A közpolitikának erre a kérdésre minden korban és állandóan keresnie kell, és meg is kell adnia az akkori viszonyoknak legjobban megfelelő és a társadalmi jóról alkotott felfogásának megfelelő választ. Ha ez örök érvénnyel megadható volna, örök időkre fölöslegessé válna a köz ügyeivel való foglalkozás, azaz a közpolitika.

A magántulajdonnak egyik igen lényeges alapkérdése a természeti erőforrások és a föld birtoklása. Annak bizonyítására, hogy az emberek ősi tudása, hogy ezek nem lehetnek magántulajdonban. A Biblia szerint “Isten mondja népének: ne adjátok el a földet örök áron, mert a föld az enyém, és ti csak jövevények és zsellérek vagytok e földön.” A másik: 2000 évvel időszámításunk előtt a kínai „«tsing-tien» rendszerben azt hirdették, hogy az ország földje a királyé. A király jelentette az Isten gyermekét. A király nem maga intézkedik a földnek megművelése iránt, hanem … minden család kap egy bizonyos részt…” (Sós Aladár: „Szabadság és gazdaság” Göncöl Kiadó Bp. 1991. 598.old.) Megjelenik ez az elv a magyar történelmi alkotmányban is, amely szerint a föld a Szent Koronáé. Bár ez az elv sem érvényesült maradéktalanul a történelmünk során, mint ahogy minden tiszta eszme csorbát szenved az emberi önzés miatt, Andrásfalvy Bertalan személyes közlése szerint a királyi birtokadományozás nem jelentett tényleges tulajdonba adást, hanem csak adószedési jog adományozását az adott területen. Emiatt nem alakulhatott ki Magyarországon a tényleges hűbéri rendszer sem, amely magánjogi szerződéseken alapult, míg a magyar hatalmi rendszer közjogi természetű volt: a hűség nem a hűbérúrnak, hanem az országnak, és bizonyos feltételekkel (az ellenállás joga) a királynak szólt. Én hitelt adok Andrássfalvy Bertalannak, mert a szavai következetesek és egybecsengenek más forrásokból származó ismereteimmel. De ha igaza van, akkor miért tanulunk erről mást az iskolában. Sóder?

Nem érdektelen megfontolni Saral Sarkarnak, egy kiábrándult németországi zöld mozgalmárnak a véleményét, akitől a számomra eddig legmeggyőzőbb magyarázatot olvastam a szovjet tömb összeomlásáról az „Eco-socialsm or Eco-capitalism” c. könyvében (Zed Books, London, 1999.) írja: „Milton Friedman, a híres, kapitalizmus párti közgazdász mondta: ’Ha a szabad piacgazdaság nem volna a leghatékonyabb rendszer, én akkor is arra vágynék, mégpedig azok miatt az értékek miatt, amelyeket képvisel: a választás szabadsága, a kihívás, a kockázat.’ Én magam nem csak azért utasítom el az eko-kapitalizmust, mert működésképtelen, hanem főleg a kapitalizmus által képviselt értékek miatt: kizsákmányolás, elvadult versengés, a mammon imádata, és hajtóerőként a haszon és a kapzsiság. Én a szocializmus mellett vagyok, elsősorban az általa képviselt értékek miatt: egyenlőség, együttműködés, kölcsönös segítség. A szabadság és demokrácia összeegyeztethető ezekkel, még akkor is, ha a (történelmi – a ford.) szocialista rendszerekben nem léteztek, viszont a kapitalizmus értékeivel összeegyeztethetetlenek, különösen a hatalmi és vagyoni egyenlőtlenséggel.” Ez egy nagyon fontos megállapítás! A kapitalizmus, amelynek a mai magyar politikai elit még mindig a győzelmét ünnepli a „történelmi szocializmus” felett, összeegyeztethetetlen a szabadság, a demokrácia és a társadalmi igazságosság eszméivel, és emiatt a kereszténységgel is. Ezt jól mutatja a „fejlett, nyugati” államokban a szociális rendszerek leépítésére reformok címén intézett támadás – aminek hazai tükörképe a Gyurcsány és Bokros program -, és főleg a kapitalista restaurációnak és a globalizációnak a vezető államában, az Egyesült Államokban a kereszténység ellen folytatott, pluralizmusnak álcázott hadművelet. Ez ma már ott tart, hogy a karácsonyi üdvözlő lapokon tilos a karácsony lényegét, a betlehemi születést ábrázoló képeket elhelyezni, a keresztény szimbólumok ki vannak tiltva a közterületekről, középületekből és az iskolákból, de törvény biztosítja a jogot a menóra kihelyezésére. Franciaországban azért tiltották be a déli harangszót, mert az zavarja a zsidók érzékenységét. Ez nem egy kisebbség diktatúrája a többség felett? Tudomásul kell vennünk Israel Shamir megállapítását: a nyugati jóléti államok kialakulása nem a kapitalizmusnak, hanem a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak köszönhető. A nyugati országoknak az „emberi jogokért”, beleértve a vallásszabadságot is, folytatott küzdelme csak a „történelmi szocializmus” elleni propaganda hadjárat része volt. Most, hogy a rendszer összeomlott, a kapitalizmus belépett a 19. századinál is rosszabb szakaszába, amelyet Marx még csak jósolt: amikor bekövetkezik a proletároknak, azaz a mai termelési mód viszonyainak megfelelően átfogalmazva, a munkajövedelemből élőknek az abszolút és relatív elnyomorodása. Ezt most úgy nevezik, hogy sokkterápia és megszorítások, meg hogy „az állami gondoskodást váltsa fel az érett (vagy fejlett? – mint a szocializmusban?) állampolgár egyéni felelősségvállalása”. Sóder! Sóder! Hazugság!

A legriasztóbb, hogy ennek a neoliberális, neokonzervatív sódernek, hazugságnak minden formulája mellé megtalálható a párhuzamos szocialista szófordulat. Nem véletlenül állapította meg Chesterton (A józan ész nevében) már a 20-as években, hogy a monopolkapitalizmus – mai szóhasználattal a neoliberális kapitalizmus – és a marxista szocializmus pontosan ugyanazt a jövőt kínálja a munkából élő embereknek. A rendszerváltás tapasztalatai alapján sokan meggyőződéssel hozzátennék, hogy a kapitalizmus még rosszabb, mint a szocializmus. Ez ellen a tapasztalati tény ellen az egyetlen érvem, hogy nincs összehasonlítási alapunk. Ui. a „szocializmus világméretű győzelmét” nem értük meg, csak a kapitalizmusét. Nem jogtalan a feltételezés, hogy a „világméretű győzelem” esetén a szocializmus is ugyanúgy degenerálódott volna, mint a kapitalizmus, és a szocialista világrendszer akkor is ugyanúgy összeomlott volna, mint ahogy a kapitalista fog nemsokára.

Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő