KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Devizahitel károsultakért tartott figyelemfelkeltő akció miatt ítélték el nem jogerősen Póka Lászlót és társát (Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Még 2013 decemberében hat szigetszentmiklósi bankfióknál egy-egy téglaszínű papírba csomagolt fahasáb került elhelyezésre, amelyre azt írták fel: „Elég volt a kifosztásból”, illetve „Fordíts!”. A csomag túloldalán Petőfi Sándor: Feltámadott a tenger c. verse volt olvasható, illetve az a felhívás, hogy ezt a költeményt másnap olvassák fel az érintett bankfiókban. A biztonságiak, a bankok, a rendőrség és az ügyészség túlreagálták az ügyet, s végül közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt vádat emeltek Póka László, a Nem adom a házamat Mozgalom vezetője és Fehér Nándor, a Nem adom a házamat Mozgalom aktivistája ellen, akik védelmét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látja el.

A videón a vádlottak és a védő elemzik az eljárás tanulságait még az ítélet előtt:

A Ráckevei Járásbíróság – közel két évvel a bírósági szakasz megkezdése után, harmadik eljáró bíró, dr. Krizsán Ágnes útján- 2017. február 21-én hozott első fokú ítéletében hat rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntettében bűnösnek találta és személyenként 300 óra fizikai munkakörben teljesítendő közérdekű munkára kötelezte a tisztességes megoldásért küzdő hitelkárosultakat. A bíróság szerint az elhelyezés körülményei és a bizonyítékok alátámasztják azt, hogy legalább eshetőleges szándékkal megvalósult a bűncselekmény.

Az ügyészség a döntés tudomásul vette, a vádlottak és a védelem felmentésért fellebbezést jelentette be, így az ítélet nem jogerős. Póka László az ítélethirdetésen nem lehetett jelen, miután két napja őrizetbe vették a Csányi Sándor vonatkozásában elrendelt távoltartási végzés tévesen állított „megszegése” miatt és most az ügyészség lakhelyelhagyási tilalmat javasolt ellene: itt holnap hoz döntést a bíróság.

A védelem szerint senki nem keltett jelen esetben olyan látszatot, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, miután ehhez a törvény közvetlen, konkrét és reális veszéllyel járó magatartást követel meg (pl. bombarobbantással való fenyegetés telefonon, nyilvánvalóan robbanóanyagnak látszó tárgy elhelyezése stb.). A perben meghallgatott rendőrségi tanúk is megerősítették, hogy nem látszottak bombának az elhelyezett üzenetek és maguk sem vették komolyan az ügyet. Egyértelmű, hogy a becsapott devizahitel károsult mozgalmának vélemény-nyilvánítási szabadság körébe tartozó, üzenetet hordozó, figyelemfelkeltő akciójáról van szó, amelyet a bankok túlreagáltak és magukkal rántották ebbe a képtelen eljárásba a bűnüldözés és igazságszolgáltatás szerveit is. Sajnálatos, hogy a bíróság nem tudott gátat szabni törvényes ítélettel ennek a törekvésnek, reméljük a másodfok azonban ezen változtat. Póka László ellen markáns kijelentései miatt terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt is folyt koncepciós jellegű eljárás, amelyben végül jogerősen felmentették.

Ez is érdekelheti:  Ez nem jött össze Magyar Péternek, ma sem lesz kormánybuktatás

A devizakárosultak ügyében a „forintosítás” nem adott megoldást, sőt terheik növekedését eredményezte, az árfolyam-különbözet tisztességtelen profitját a bankoknál hagyta a törvényhozás. A mozgalmárok célja a tisztességes megoldás: felvételkori árfolyamon történő forintosítás, kártérítés a szenvedésekért, illetve a felelősük elszámoltatása. A hatalom az igazi megoldás helyett továbbra is a megtorlás eszközét választja. De az igazság előtt-utóbb győzni fog!

Budapest, 2017. február 21.

 

Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu)

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Devizahitel károsultakért tartott figyelemfelkeltő akció miatt ítélték el nem jogerősen Póka Lászlót és társát (Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye)

  1. Minden bíró felelni fog tettéért és nincs kimagyarázás a hivatással való visszaélés és nemzetárulás a devizakárusultakkal szemben !!!
    Ketyek az idő mocskos maffia kormányok ,bírok,ügyészek,polt peti ,matolcsy ,és az összes mocsok megy a süllyestőbe vagyonelkobzássál ,hogy legyen a kártalanítási alapba amit a Jobbik javasolt és a mindenkori mocskok leszavaztak ,na meg a felvételkori áron való forintosítást annak idelyén ezek a férgek mindent meggátoltak és jogfosztások sorozatába űldözték az émbereket több 700 öngyilkos ,családok ezerszámra szétesve, megbolondúlt hite vesztett nyomorúlt emberek tömkelege ,kűlföldre üldözöttek százezerei ,életek megnyomorítása népírtása !!!!
    Letartóztatni mindet aki felelős !!!
    Csak a Jobbik vállalható !!!
    Szebb jövőt !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük