KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Demonstráció sorozatot indít a Mi Hazánk Mozgalom

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Utcai demonstrációk sorozatával tiltakozik a Mi Hazánk Mozgalom az ellen, hogy a kormány és a miniszterelnök egyetlen javaslatukat sem támogatta eddig az Országgyűlésben.

Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László pártelnök, frakcióvezető elmondta: október 24-én kezdik meg flashmobjaikat, performanszaikat és félpályás útlezárásaikat. Közlése szerint addig tart ez a sorozat, amíg nem tapasztalnak pozitív elmozdulást a kormányzat részéről.

A politikus elfogadhatatlannak nevezte a miniszterelnök azon magyarázatát, hogy átfogó tulajdoni kataszter hiányában nem hajlandóak vagyonadót kivetni a száz leggazdagabb magyarra, hozzátéve, eközben „a népszámlálás ürügyén egészen elképesztő információkat kérnek” az emberektől javaikról.

A kormány továbbra is védi az oligarchákat, továbbra is védi a multikat – fogalmazott a Mi Hazánk politikusa, a nemzetközi cégek helyett a hazai kis- és középvállalkozások támogatását sürgetve.

Hozzátette, nem hajlandóak elfogadni azt, „hogy a mesterséges krízis haszonélvezői továbbra is megússzák a közteherviselést”, ahogy azt sem, hogy a kormányzat a döntései meghozatalát követően rendezzen nemzeti konzultációt adott ügyekben.

Ez is érdekelheti:  Veri az USA-t a Jóisten: Összeomlott egy híd Baltimore-ban, autók zuhantak a vízbe (videó - frissítés)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük