"A nácik szembeszállnak Istennel." - Az Ukrajnában letelepedett Kazár Maffia a keresztény egyház ellen támadt

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Demonstráció gazdatámadás és földmutyi miatt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

birkas-felvonulas-4

A Független Kisgazdapárt a március 27-én történt gazdatámadás és a földrablás vagy finomabban mondva földmutyi miatt hallatja a hangját. 

Mint mint ismeretes, március 27-én tettlegesen akartak bántalmazni egy hajdú-bihari gazdát, akinek két bárányát gázolta el egy személy. A gazda nem hagyta magát annak ellenére sem, hogy már nem fiatalember. A 60 éves Mavranyi Zsigmond jól elagyabugyálta a nála fiatalabb és erősebb támadót.

Ez nyílt erőszak, vélhetően megfélemlítési szándékkal, mely összefügghet az országban eluralkodott földmutyival. Csakhogy a Magyar Gazdát nem lehet megfélemlíteni.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Megtámadtak egy birkáit legeltető hajhú-bihari gazdát

2 thoughts on “Demonstráció gazdatámadás és földmutyi miatt

  1. Minden nemzeti joghoz kötödik, hogy aki 3-szor figyelmeztetnek a harmadik után veheti a sátorfáját. A másik, hogy ha valahol ismét el akar helyezkedni akkor elötte lévö céget megkérdezik. És ettöl függ a további lehetösége.

  2. Szerencsére egy agyagedény akart vitézkedni a juhásszal.
    H.B.

Várjuk véleményét itt!

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás