Dániel Péter meggyalázta Horthy szobrát
Meddig csinálhatja még büntetlenül felforgató tevékenységét ez a nemzetellenes zsidó?
Néhány évvel ezelőtt még nem merte volna megtenni egyik cionliberális patkány sem ezt az aljas provokációt.
Borítékolható, hogy a hatóságok gyakorlatilag semmit sem fognak tenni az ügyben, a maximum egy pénzbírság amire számíthat ez a vízfejű bibsi…
Így aztán itt az alkalom, hogy a nemzeti oldal megmutassa, hogy nem csupán egy megfáradt internetes közösség, és néhány parlamenti képviselő alkotja.
Hazafiak!
Jöjjenek Prónay Pál kései utódai akik megállítják és megtorolják a vörös terrort!
Képek a facebook-ról:
[slideshow]
Forrás: Deres.Tv
Nemzeti InternetFigyelő
Meddig csinálhatja még büntetlenül felforgató tevékenységet?
Jobbról, balról ezt teszik, uniós zászlót égetnek,épületeket foglalnak, lázítanak, uszítanak jobbról épp úgy mint balról, sőt még falvakat is terrorba tartanak úgy mint patát és más településeket.
Kimenekítik a romákat politikai érdekből.
Ilyenek a MAGYAR HAZAFIAK!!!
Ezek mindenek, csak nem magyarok és nem hazafiak! (Híradmin)
CSIK ÚR ÉS ÖN MI? A HAZÁJÁT SZERETŐ EMBEREKNEK ELEGÜK VAN AZ UNIÓBÓL, ÉS AZ ILYEN TUDATLAN EMBEREKBŐL, MINT ÖN IS, CSAK ITT VERI A NYÁLÁT! ?ÖN MAGYAR: NEM! HORTHY NEM KOMMUNISTA VOLT, Ő EGY HAZA SZERETŐ EMBER, ÉS SOKAT TETT A NÉPÉRT ÉS ORSZÁGÁÉRT! NEM MINT AZ ÖN ÉS A RÁKOSI FÉLE HAZAÁRULÓK, ÖN HOZZÁJUK TARTOZIK!
Csík Ferenc!
Neked semmi keresnivalód nincs ezen a fórumon te féreg.
Ez a tetrapédus /csak azért mondom így, hogy ne sértsem meg az állatokat/ Csík hány marihuanna cigit szívott el,hogy ily „bölcs” hozzászólást volt képes megfogalmazni?
Ez egy igazi büdös mocskos zsidó patkány. De ostobák azok a zsidók is, akik előtérbe tolják a dániel pétereiket, adják alájuk a lovat, kiállnak mellettük, pedig a nemzeti jelképeink, és nagyjaink gyalázása nem valami jó diplomácia a befogadó nép irányába… „ettől nem fog senki szeretni titeket, haver”
Azért Horthy Miklós igazi magyar hazafi volt, miért ez a barbárság?
Abban az időben nagyon veszélyes dolgok történtek.
Csík Ferenc-nek: Az elsô hozzászólasa után csak anyit tudnék a másodikhoz hozzáfûzni:Sajnos, TÚLSÁGOSAN hazafivolt, az Ön ás az Önhöz hasonlók nagy szerencsére, és a magyarok szerencsétlenségére.
Kár, hogy nem az volt, amit a szobrára írtatok paraziták!!!!
Most nem lenne aki ilyet csinálna a szobrával!!!!
És, hogy idézzek egy közületek való parazitát,(hátha az ő szavait megértitek a csökött agyatokkal)
Ha valami nem tetszik ami ebben az országban folyik: itt lehet bennünket hagyni, el lehet menni innen kérem szépen!
Lehet menni a rablóállamba, hátha megkapjátok a Perzsáktól a hőn áhított és folyton emlegetett 6 millió égő áldozatot.(csak nehogy eggyel is kevesebb legyen!!!) és akkor majd meglátjuk ki fog ajvékolni.
Mint a Bolíviában meggyilkolt barátom Eduardo Rozsa Florez mondta:
TESSÉK, NYITVA ÁLLA A KAPU ELÔTTETEK.
Ez a féreg úgy gondolja a vélemény nyilvánítás szabadságába beletartozik egy szobornak festékkel való leöntése, vagy nagymama-korú nők lekurvázása, stb. Történelem tudása is hiányos: Horthyt a szövetséges hatalmak nem tekintették háborús bűnösnek, mert Nürnbergben csak tanúként hallgatták meg.
Csik úr!Miről is beszél?????Mit mond???mert így ez zagyvaság,,nézzen nyitott szemmel és lásson is vele…./nem a jobboldal tartja rettegésbe a falvakat,és nem lázít,csak felszeretné nyitni a zárt szemeket,hogy tisztán lássanak végre az agyhalott honfitársaim,a baloldalnak mondott magyargyűlölő cionista barmok,kik az országot eladták és szétlopták,azok a felforgatók……
Ez a beképzelt alak nem tudja, hogy az általuk felállított bíróság sem itélte el a Kormányzót abban a bizonyos perben.Kitől kapott ez diplomát? Csak nem szőlészetből és borászatból írta ő is a szakdolgozatát…?
„megalázta”???
talán meggyaláztá-t akart írni ….
hát , nem mindegy…
Igen, teljesen igaza van, javítottam. (Híradmin)
szemi53, on 2012/05/16 at 13:07 said:
Baloldalon se mindenki zsidó.A jobbiknak azért kéne menetelni, hogy a romáknak legyenek jogaik, mindig a kötelezettségre hivatkoznak, közben minden munkától elvonjuk,szegregáljuk őket.A Jobbiknak ne csak roma-zsidó ellenes programjai legyenek, mert a magyar zsidók között is és a cigányok között is van aki sokat tett ezért a hazáért..
Nehéz sanyarú sorsa van az országnak, Jobbikos barátaim mind a haza érdekében akarnak a hatalomra jutni, hogy végre mindannyiunknak jobb élete legyen és a magyar földek magyar földek legyenek és ne haljon éhen és ne fagyjon halálra egy magyar se.
Először is ! Ez Magyarország,tehát nem zsidó,nem cigány,nem tót,nem sváb stb.Elvileg minden kisebbség a magyar után következne – ha nem került volna zsidók kezébe a hatalom – ami úgy is lesz,ha kutya kutyát eszik akkor is.Egyébként pedig nem hallom,hogy azok a zsidók akik állítólag sokat tettek ezért a hazáért felemelnék szavukat ennek az aljas zsidónak a tette miatt.
Kedves Csík Ferenc! Remélem, nemcsak a világba beszél, hanem felsorolja azokat a romákat és zsidókat akik valóban sokat tettek/tesznek a Magyar Hazáért! Biztosan vannak ilyenek, de én eddig nem sokat láttam közülük…Olyanokat azonban, akik ellenünk tevékenykednek, sajnos túl sokat…
Horváth Bertalan, on 2012/05/16 at 15:42 said:
Nem zsidók és nem cigányok és nem rokkantak, hajléktalanok tették tönkre ezt az országot.csak egy példát említenénk a több ezer közül romát aki többet segített a magyarok sorsán, mint az összes magyar együttvéve. Nem hiszem,hogy nem hallott Mága Zoltánról aki adományaival segít a rászorult magyarságnak,sok orvos, mérnök roma van ebben az országban aki nem meri vállalni romaságát a rasszista eszmék miatt, mert azonnal tönkre tennék hivatásában.Nyitott szemmel kell járni és láthatja, hogy egyetlen egy roma nincs és nem is volt és nem is lesz aki ellenünk tevékenykedne. Viszont magyar-magyar ellen a hatalom vágy miatt mindenre képes.
Csík úr, ne védje már a magyar nyelvet ennyire, hogy belekékül!
És miközben védi nem létező szavakat használ.
Olyan szó nincs, hogy roma. Olyan van, hogy Róma. Nagy betűvel és hosszú Ó-val.
Az a szó, amit maga keres, az a „cigány”. EZ a magyar kifejezés, amit rühell kimondani.
Ezek szerint Mága nem roma és nem is cigány, hanem muzsikus-cigány..
Az emlegetett cigány orvosokat és mérnököket meg a Hófehérke és a hét törpe című mese után vagy előtt keressük?
Ha annyi van, miért csak a maguk által túlszeretett késelős erőszakosokkal találkozik MINDENKI.
Nehogy megmagyarázza már, hogy mitől megy a villamos. Szánalmas!
Rájöttem, magát szétoffolni küldték. Honnan is? A DK-tól vagy melyik szektától? A HGY-től? Húzzon már el! Ha már én nem tudom elviselni, akkor maga tuti balmoral.
Csík úr, fejezze már be! Egyszerűen szánalmas, amit művel. Erőlködik, mint hangya a kaszával – ahogy nagyapán mondta.
Olyan mély gödörből kiabál kifelé, hogy nem hallatszik semmi, csak egy ostoba és szánalmas ballibnerális, munkásőrök baráti társasága kocsmaszöveg.
Menjen inkább örömködni az Amerika Népszavára. Valaki nagyon megtéveszthette magát – a valódi hazafiak azokon az álkérdéseken már régen túl vannak, amiket ön és a fajtája évtizedek óta próbál újra és újra sulykolni.
Tоварищи конец!
A cikk szerkesztői kommentjével értek egyet maximálisan: vége a bájolgás időszakának. A Dániel-félek fejezték fejeztették be a bájcsevejt. Nincs kivel és nincs miről fecsegni. Elvek vannak, amiket be KELL tartani. Punktum!
Prónay, Héjjas, Ostenburg-Morawek, Franczia-Kiss – egy nemzet várja a visszatérteket. Munka van; lakberendező kívántatna újra némely szerkesztőségbe.
Csík úr: Tudja e mit? Mindazokon a nyelveken, melyeket ismerek, ami biztos jóval meghaladja az Önét, ROMA, az a dichôséges római (nem cigány) birodalom fôvárosa volt, mely kulturális mûvébôl nagyon-nagyon kjeveset örökölhetett. Minden nyelven, melyeket ismerek, C-I-G-Á-N-Y nak hívják, és mégha nem is hiszi, MAGYARUL IS.
Tisztelt Csí úr, hogyan is van ez a dolog, hogy „Nem zsidók és nem cigányok és nem rokkantak, hajléktalanok tették tönkre ezt az országot”? Nézze, teljesen egyetértek a felsoroltak vád terhealól kimentésével, EGY KIVÉTELLEL. Soha nem vallottam magam antijudaistának (antiszemita az egy nagyon tág fogalom), de mindig szerettem az igazságot, … de HA valakiket vádakkal kell terhelnem, azok nem mások, mint a ZSIDÓK. Persze nem lehet álltalánosítani, mert köztük is vannak jobb magyarok, (hozzászólásai után itélvén, mint ÖN).
Az állításom kedvéért, adok két címet ahol MÁS véleménnyel vannak a zsidókról.
George Soros — One Evil Human
http://message.snopes.com/showthread.php?t=79410
http://www.sodahead.com/united-states/is-george-soros-one-evil-evil-human/question-1788075/
Látom teljes elszántsággal tör lándzsát a CIGÁNYOK mellett. A mai cigány kérdés Magyarországon, emlékeztet az 1960-s években az E.Á.-ban a feketék eggyenjugúságáért sarkalt mozgalomra. Összetéveszthetetlen párhuzamot látok azzal és a mai cigánykérdéssel. Úgy ott, mint ma Magyarországon,a zsidók szorgalmaskodtak az „emberijogokért”. ÔK mindig szorgalmasak, mindaddig, míg nem ütközik az Ô jogaikkal, illetve érdekeikkel. Klasszikus példa: Palesztina.
Mondja, Csík úr, Önnek nem fáj a baromságai?
A magyar törvényhozás egy nagy nulla. Milyen állam az, ahol a hazaárulókat nem kaszlizzák be pár ezer évre? Érthetetlen, megfoghatatlan!!!!!!!! Ezért mennek a dolgok így hazámban,mert rettenetesen sok a barom, félkegyelmű, analfabéta „ember”. Nincs a Földön, de valószínűleg a világmindenségben sem, ilyen ország, ahol büntetlenül lehet gyalázni az államalkotó nemzetet. Barátaim! Gondolkodjatok el ezen állításomon. És utána cselekedjünk. Tegyük azt, amit ilyen esetekben tennünk kell!
Ez a Csík egy hülye. Csak szórakozik. Nem kell komolyan venni. Magyarul is alig tud… Bolond likból bolond szél fú…
Balassy Gyula, on 2012/05/16 at 15:31 said:
Önnek igaza van, Horthy Miklós szobrát leönteni vörös festékkel gyalázatos és bűncselekmény. Az ilyen bűnözőknek persze mindent lehet ,jobbról is és balról is, mert parlamenti képviseletük van.
Hát ez gyalázatos tett volt, remélem lesz jogi következménye! Csík úr! Ön melyik országban él? Netán süket és vak?
A Horthy Miklós szobrát meggyalázó Dániel Péter figyelmébe (is).
EMLÉKEZTETŐ
A „Múlt és Jövő” című zsidó lap 1944 márciusáig, tehát a német megszállás pillanatáig megjelenhetett a sokat szapult Horthy Miklós regnálása idején, Magyarországon.
Az akkori, Németek uralta Európában ez sehol máshol nem történt meg. Nürnbergben Horthy Miklóst tanúként hallgatták ki és nem vádlottként kezelték. 1945 után zsidó emberek is segítettek neki és családjának.
Amit talán Cs´ñik úr nem tud, a hitleri németországban, ha nem tévedem, 1941-ig megjelent, nagy számban, a cionista újság!!! ës vajon miért? Mert együttmûködtek azokkal a „piskos” nácikkal.
Kedves, régnem látott honfitársaim, AZ IGNORANTIA ÉS A GYÛLÖLET MI MÁST SZÜLHET, MIT BOSSZÚT ÉS HÁLÁTLANSÁGOT.
A Föld minden országában élnek feltűnési viszketegségben élő emberek. Zsidók is. Az azonban, hogy az ilyen tettekre nem reagálnak a hittársaik, akik Magyarországra kígyót-békát üvöltöttek nemrég az Európa Parlamentben, ez már több a soknál. Kilóg a lóláb! Azt hiszik, hogy nekik mindent lehet és szabad. Ki kell söpörni ezt a mocskot a magyar közéletből, addig amíg nem lesz késő. Mi a szart csinál a nemzetbiztonsági szolgálat, mi a fenéért kapják ott a „besúgók” a fizut? Miért nem szűrik ki a magyarellenes elemeket a hivatalokból, a művelődésből, a sportból, a politikából? Nem tanulta meg még mindig a magyar, hogy ezek teljesen megbízhatatlan, magyarellenes elemek? Elképesztő az a butaság, ami körülvesz bennünket! Katasztrófa!
A zsidó ember szereti elfelejteni ha jót tettek vele,mert a JÓ nagyon távol áll tőle nem tud vele mit kezdeni.
Csak el kell olvasni a Tórát!Mindenre megkapod a választ!Mi csak gójok vagyunk! A gój nem ember hanem állat és uralkodni kell felette!Hát ezt akarják!
Kedves Farkas Mihály! A Tórához még hozzá tenném a Talmud-ot,a Cion bölcseinek jegyzőkönyveit és a Sulhán Áruk című emberellenes förmedvényeket is.
Csak Magyarországról az 1349, 1360, 1582 és 1744-es években kergettek el „nyakunkra ülepedett” zsidókat, míg a világban 250-ben Karthágótól kezdődően több, mint száz helyről (!) zavarták el őket, ha élni akartak, és úgy látom ez a nép élni akar,
minden ellentétes híreszteléssel szemben és nem pedig a zsidók szennyesét mosni egész életében!
REMÉLEM,HOGY HAMAROSAN ELKÖVETKEZIK A XXI.SZÁZADI EXODUS (KIVONULÁS) IS.
A „Tórát” minden templomjáró, gyakorló keresztény ismeri, nem titok: Mózes első 5 – ilyen-olyan nevekkel nevezett – könyvét nevezik Tórának. [Egyes csoportok az 5-t már nem tekintik a Tóra részének. A Tóra főnév, egyébként „törvényt” jelent.]
Szerintem ön a Talmudra gondolt, de ha már felveti, tisztázni szükséges, hogy melyikre: a babilonira, vagy a jeruzsálemire?
S ha valóban kíváncsi rá, semmiképpen ne egy fordítás fordításának fordítását olvassa, hanem egy az eredetiből direktben fordítottat. A kivonatokat meg kerülje, mert nem látja át a rendszert.
„Meddig csinálhatja még büntetlenül felforgató tevékenységét ez a nemzetellenes zsidó?” VÁLASZ: MINDADDIG, MÍG MEGNEM ISMERTETIK VELÜK A MAGYAROK ISTENÉT úgy, hogy 2-3 hónapot nyaraljon a kórházban!!!
Ez nem judeofóbia, hanem a cionisták politikája mintájara, TERRORIZMUS ELLEN VÉDEKEZÉS, azon egyszerû oknál fogván, hogy a cselekedet magában egy TERRORIZMUS!!!
“Meddig csinálhatja még büntetlenül felforgató tevékenységét ez a nemzetellenes zsidó?” (Teszem hozzá: … meg a többi pióca?)
Tuza Józseffel egyetértve: Amíg hagyjuk!
„Móres”-re kell tanítani az ilyeneket! Nincs Pesten néhány kajak magyar legény, akik megvárják valahol és „hazakísérjék”? (Én menjek fel Baranyából a hatvanöt évemmel — és az ingyen jegyemmel — kideríteni hol lakik?)
Amíg ilyen teszetoszák vagyunk, addig a fejünkre is sz@rhatnak, — és meg is érdemeljük!!!
Bezzeg a PSZÁF elnökét meg tudták veretni úgy, hogy a tettesek a mai napig röhögnek a markukba.
Eddig úgy tapasztaltam, hogy itt a Stoffán írja a legnagyobb blődliket, de most Csík átvette a vezetést. Mága díszcigánnyal példálózni az ostobaság teteje. Ennek az agyonfuttatott bájgúnárnak az „orrba-szájba”-(szembe) nyomatott gigasója jóízlésű ember számára nézhetetlen, szirupos giccsparádé. Fásymulató a köbön. A tragédia ebben az, hogy igény van rá. Sőt, ERRE VAN IGÉNY! Sajnálatos, hogy mindkét Duna csatorna is kiszolgálja ezt az igényt, és ennedszer ismételve pocsékolja a drága műsoridőt erre a …
Nem jó nekik Horthy,pedig a zsidók az ő védelme alatt tanyáztak Magyarországon,miközben az összes környező országban összefogdosták,és munkatáborba vitték őket.Horthy védelme alatt,és állami kenyéren élt itt a sok menekült zsidó,némelyek,leginkább a lengyelek dolgoztak,de a többség kegyelemkenyéren élt a magyarok nyakán.Inkább hálásnak kellene lenniük,mint ahogyan az iparmágnás zsidók is ,akiket kimenekített Horthy,apanázs adtak össze a Horthy családnak,amikor Portugáliában éltek.
A 80-as években egy vállati meghívásra Bécsben jártam. A bécsi parner városnéző útra vitt bennünket, és akkor voltam először külföldön. A városnéző busz egyszer csak megállt velünk és tárgyilagosan bemutatták azt a házat, aminek a fakán ott volt Sztálin mellszombra. Kikerekedő szemmel bámultunk, hiszen akkor már „Sztálint nem kellett szeretni”. A csoportból valaki azt tudakolta: még hogy nevezetességként be is mutaják, na de miért nem távolítják el! A válasz az volt: Sztálin akár így, akár úgy a történelem része. És mint ilyen, igenis kijár neki az emlékezés.
A Horthy emlékmű kapcsán- és nehogy valaki félreértse és azt vegye ki, hogy a két személy között párhuzamot vonok- sokat jut eszembe ez a momentum. Horthy így vagy úgy , akár tetszik, akár nem, a történelem része. Nemcsak a magyar, hanem az európai. Senkinek nincs joga, meggátolni másokat abban, ha emlékezni akar rá- és senkit nem szabad meggátolni abban, hogy ő másként emlékezzen rá. Ő adja azt át az unokáonak. De barbár módon a szobron bosszut állni? Ezzel az erővel az illető besompolyoghat a könyvtárakba és kiollózhat ja minden olyan történelmi személy nevét, fotóját aki ízlésének, személyes történelem felfogásának nem felel meg.
Azonban amit itt elmondtam igaz ez minden történelmi szereplőre, és annak szobrára.
Álságos, képmutató, kétszínű és hazug a bécsiek álláspontja. Nem csoda, hiszen szociáldemokratává vert ideológiát hallhattunk – de ez maga a tömény hazugság.
Mert fordítsuk már meg a választ!
»Adolf Hitler akár így, akár úgy a történelem része. És mint ilyen, igenis kijár neki az emlékezés.«
Ehhez a véleményhez vajon mit szólt volna a jól képzett szoci idegenvezető? Valószínűleg infarktust kapott volna.
Egyébként egyszerűbb oka van a szobor ottmaradásának: az 1955. májusi Államszerződés, amelyben kötelezettséget vállalt az osztrák állam a szovjet kultuszhelyek megőrzésére.
Ezért nem bontják le az „aranykatonát” sem… csak raktak elé egy akkora szökőkutat, hogy ha bekapcsolják, a legmagasabb vízsugarak eltakarják a gyalázatos szimbólumot.
Ceterum censeo: Ausztria nem Magyarország . Ott nem uralkodtak 45 évig a kommunisták… És náluk más a megítélés, mint nálunk, akik testközelből láttuk e népboldogítókat és érezhettük áporodott hónaljszagukat.
Szóval – bár értem -, eltévesztett dimenziójú a hasonlata Borcser uram.
Nagyon is helytálló Per Spegulo úr hipotétikus meállapítása Hitlerrôl, mint történelmi alak.
„»Adolf Hitler akár így, akár úgy a történelem része. És mint ilyen, igenis kijár neki az emlékezés.«”
Kiindulóként idézem Winston Churchill közvetlen a háború befejezése utáni szavait: „We did kill the wrong pig” (A rossz disznót –Hitler-t– öltük meg). Kik ölték meg? Tanulmányos olvasni az alábbi címen találhatókat:
Uneasy Allies
Three Allies, Three Sets of Objective
http://www.pbs.org/behindcloseddoors/in-depth/uneasy-allies.htmls
[http://www.fff.org/comment/com0302c.asp]
Nincs szándékomban az akkori szereplôk szerecsenmozsdatása, hanem a történelem helyretevése.Ha már úgy vesszük a dolgokat, Hitler nem volt rosszabb mint akármelyikük. Az külömbség enyi:Hitler lett a vesztes.
A cionist hazug háborús propagandi hogyan adtta és adja el a történelmet, az egy dolog, és hogyan történtek a dolgok, az más. A másik oldalról megvilágított történelem más képet fest.Nézzük csak meg itt:
WHO STARTED THE SECOND WORLD WAR? http://www.fff.org/freedom/1191d.asp
The German White Paper
http://tmh.floonet.net/articles/germanwhitepaper.html
The Forced War
When Peaceful Revision Failed
http://www.jrbooksonline.com/HTML-docs/David%20Hoggan-The%20Forced%20War.htm
Göring to Churchill http://www.stormfront.org/forum/t200880/
F.D.Roosevelt: The Warmonger http://www.churchoftrueisrael.com/nsforum/ns48.html
A fenti hozzászólásomhoz ezt szeretném még hozzáfûzni Napoleon bölcsmondását:
„The world suffers a lot. Not because of the violence of bad people, but because of the silence of good people!” –
Sokat szenved a világ. Nem a rossz emberek erôszakossága miatt, hanem a jó emberek halgatása miatt.
Aki nem halgat, az rossz ember. A liberális nagy demokráciák vívmánya.