Dallasban tüntetés volt?
Döbbenettel látom a hírt az interneten. Tehát nem csak a Wall street ellen tüntetnek már Amerikában az emberek, hanem a rendőri erőszak ellen is? Ráadásul e híreket finoman tompítja vagy elhallgatja előlünk a hazai média? Dallasban ugyanis már csütörtök este, öt rendőr meghalt, hat megsebesült, s erről nincs hír itthon? Megnézem az MTI anyagát, s ott meglepődve olvasom a következőket:
„Három feltételezett elkövetőt – két férfit és egy nőt – letartóztattak, a negyedik pedig, miután tárgyalásokba bocsátkozott a rendőrökkel, majd lőni kezdett rájuk, meghalt.
Nem tudni, hogy utóbbi öngyilkos lett-e, vagy a rendőrök lövéseinek egyike okozta a halálát. Dallasban pénteken hajnalban még nem állt helyre a nyugalom. A Szövetségi Légügyi Hatóság átmeneti repülési korlátozása érvényben maradt, vagyis Dallas felett nem repülhetnek át utasszállító gépek. A város felett helikopterek cirkálnak, a belvárost lezárták, s Mike Rawlings polgármester arra kérte a lakókat, hogy pénteken maradjanak távol a belvárostól. Fokozottan ellenőrzik a Dallasból kivezető utakat is.” (Forrás: MTI)
Vagyis a felfegyverkezett amerikai nép szépen lassan, de felemeli a fejét, s nem hajlandó eltűrni a rendőri erőszakot? Vagy csak arról van szó, amit a kievi Majdanon tettek a Gládió mesterlövészei? Tehát szeretnék a jenkik közül is kiszedegetni azokat, akik végre megelégelték a bankárkaszti diktatúrát? Pedig az USA nagyon más helyzetben van, mint mi itt a Kárpát-medencénkben. Nálunk ugyanis az állam és a bankárkaszt közösen fosztogatja a népet a „devizahitel” néven elhíresült csalással. Ezzel szemben az USA viszont az egész világot fosztogatja azért, hogy legyen elég bevétele az amerikai nép jólétének a biztosítására. Vagyis azért, hogy fegyveres népnek ne kelljen elégedetlenkedni, ne kelljen fegyvert fognia a kifosztóik ellen. Olvasom tovább az MTI jelentést: „A káosz csütörtökön este, helyi idő szerint kilenc óra körül uralkodott el. Több ezernyi ember tüntetett békésen, amikor eldördültek az első lövések. Szemtanúk szerint – akik közül néhányan, lélekjelen-létüket meg-őrizve, mobiltelefonon rögzítették az eseményeket – legalább ötven-hatvan lövés dördült.
A támadók személyazonosságáról nem közöltek részleteket, csak annyit tudni, hogy a letartóztatottak egyike fekete bőrű férfi.
Maga a tüntetés békés volt, az emberek azért vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak az elmúlt napokban elkövetett rendőri túlkapások ellen. Csütörtökön más amerikai nagyvárosokban is tüntettek a túlkapások ellen. Így például St. Paulban, Chicagóban, New Yorkban, Washingtonban, Baton Rouge-ban, Portlandben.Washingtonban a Fehér Ház előtt gyülekező tüntetők átvonultak a Capitoliumhoz, be is akartak hatolni a törvényhozás épületébe, de a rendőrség megakadályozta az akciót.
Az elnök is megszólalt: “Minden amerikainak van oka aggódni, mert ezek az incidensek nem elszigeteltek, hanem szimptómái a bűnügyi igazságszolgáltatásban jelen lévő megkülönböztetésnek és tágabb értelemben a faji egyenlőtlenségeknek”. Obama elnök Varsóba utazván az elnöki gépen, tartott sajtótájékoztatóján sürgette az igazságszolgáltatás reformját. Szerinte: fel kell számolni a részrehajlást az igazságszolgáltatási rendszerben.”
Eddig olvastam a jelentést, amikor felcsillant a szemem: talán eljön az idő, amikor a magyarnak nevezett – vagy inkább csak csúfolt – hazai igazságszolgáltatási rendszerből is ki akarja az államfőnk a részrehajlást űzni?
S akkor felébredtem.
Dr. Bene Gábor
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
,,Az elnök is megszólalt: “Minden amerikainak van oka aggódni, mert ezek az incidensek nem elszigeteltek, hanem szimptómái a bűnügyi igazságszolgáltatásban jelen lévő megkülönböztetésnek és tágabb értelemben a faji egyenlőtlenségeknek”. Obama elnök Varsóba utazván az elnöki gépen, tartott sajtótájékoztatóján sürgette az igazságszolgáltatás reformját. Szerinte: fel kell számolni a részrehajlást az igazságszolgáltatási rendszerben.””
Úgy tűnik, megakarják felemlíteni a rendőröket. ha Obama szóba hozta a fajgyűlöletet, akkor azt azért, hogy a feketéket bátorítsa, illetve a rendőröket előre vádolja fajgyűlölettel. Következménye az lesz, hogy a feketék megérezve a hátszelet, gátlástalanabbá válnak és még inkább az erőszak lesz az úr az utcákon. De hát ez is láthatóan a cél.
Csatlakozni vagyok bátor az előttem szólóhoz, bár 2006 október 23-án a kommunista pretoriánusok ütötték-verték-lőtték az utca békés megemlékezőit, miközben a jelenlegi nemzetvezető gyorsan elillant az Astoriától.