Czeglédi Andrea: A kommunizmus kísértete járja be Magyarországot – is…
A mai kor embere jól él, és mégis elégedetlen. Engedtessék meg – annak ellenére, hogy kampány van, választás előtt állunk – mellőzve a politikát, eltűnődjünk kicsit a civilizáció mai állapotán.
Amint az első mondatban az már elhangzott tömören és tényként, az emberek elégedetlenek. Ha a hajdani Nyugatot nézzük, érthető is volna az elégedetlenség, hiszen nyugodt jómódjukat felváltotta a káosz, mára megszállt területté váltak. Csakhogy ők nem a régi, jól bevált értékrendet vágyják, hanem egy számukra új, általuk ismeretlen őrület kerítette őket hatalmába, amint azt láthattuk Németországban is, ahol Lenin-szobrot állítottak. Igen, a kommunizmus lett a Nyugat legújabb vágyálma, olyannyira, hogy az eszme még a Vatikán ódon falai közé is begyűrűzött, a felszabadítás – Bergoglio által vallott –, marxista teológiája okán.
Mondhatnánk, hogy ez nálunk, és a többi, kommunizmust tapasztalt államban ez nem lehetséges, hiszen mi a bőrünkön tapasztaltuk. Mondhatnánk, hogy Magyarországon pár kivénhedt pártkatonán, munkásőrön és néhány kommunista utódon kívül ezt a rendszert senki sem vágyhatja vissza. Hiszen mi valóban láttuk, éreztük, tapasztaltuk, sőt, tapasztaljuk ma is azt a rombolást, amit ez az erkölcstelen, embertelen és istentelen rendszer és eszme okozott. Szinte porig rombolta társadalmunkat, önbecsülésünket, nemzeti öntudatunkat, egészségügyi és tanügyi rendszerünket, erkölcseinket és hitünket. Ezek után jogosan gondolhatnánk, hogy soha többé, senki sem kívánja a kommunizmust.
Aztán, hirtelen, szinte a semmiből, olyan kijelentéseket hallunk, amelyek furcsán ismerősnek tűnnek.
Önrendelkezés – mi is az önrendelkezés? Önmagában üresen puffogtatott, populista frázis, hiszen, olyan, hogy egyéni önrendelkezés nincs. Egy államnak lehet önrendelkezése – szuverenitása –, de ez az Unióban egyre kevésbé megvalósítható, amint azt naponta tapasztaljuk. Az ENSZ-re hivatkozva meg kész paradoxon, a józan ember csak mosolyog rajta…
A következő, ami már gyanúsabb, az a kijelentés, hogy nem kellenek pártok, csak egy vezető. Ha jobban belegondolunk, ez évszázadokon át jól működött…, ám, a szónok gyorsan lehűti az embert: „…nem kell király, nem kell nemesség”. Hirtelen felgyúl az a bizonyos lámpa az agyban. Népuralom, egy vezér… Rákosi (Rosenfeld)! Na, azt már nem! Hogyan jutottunk ide?!
A válasz egyszerű: a nép elégedetlen. Miért elégedetlen? Hiszen dolgozik, pénze van, tulajdona, iskolája, nyaralása, szavazati joga, szabadsága. Régi képek sorakoznak most elénk, a nagyszülők, dédszülők elbeszéléseiből. Valaha volt háborúkban, betegségekben, megszállásokban, halálban és nyomorúságban volt része eleinknek. És mégis…, éltek, szerelmesek voltak, szültek, ünnepeltek, boldogok voltak „öltek, öleltek, tették, ami kell”…. Az életüknek, a hétköznapjaiknak ugyanúgy része volt halál. Hogyan tudtak ennek ellenére boldogok lenni? Úgy, hogy hittel éltek. A hit nem csupán üres frázis volt, nem a „kultúra” része, hanem valóban megélték azt.
A mai ember bármit tesz, bárhogyan próbál boldogságot találni, venni, teremteni, üres az élete, mert valami hiányzik… hát, elégedetlen. Nem hisz, ezért mindent bizonytalannak érez, legfőképpen a holnapot. Szerencsétlennek érzi magát, mert nem mehet oda nyaralni, ahová a celebek, nem lehet olyan autója, mint a főnökének, nem olyan a gyereke, mint amilyenre vágyik, stb.
Miközben folyton másra vágyik, nem veszi észre a teremtett világ csodáját, nem boldogítja a napfelkelte, nem veszi észre, mennyit nő a fű egyik napról a másikra és sorolhatnánk, a szinte már közhelynek tűnő egyszerű csodákat.
Csakhogy, nem felsorolni kell, hanem megélni naponta, kicsi, apró kortyokban inni, akár a gyógyszert. A gyógyszert, ami a lelket táplálja, amit Isten adott. A ma embere azt véli magáról – mert elhitetik vele –, hogy okosabb, tudósabb, mint a régmúltban élő ősei, pedig, egyszerre vak, süket és hitetlen. Elfelejtette, honnan jött, inkább tartozna a torz erkölcsű, romlott Európához. Elfelejtette a gyógyítást és minden mást is, amit Istentől kapott.
Mi van hát, helyette? Az interneten innen-onnan összeszedett, tudásnak vélt valami, amiből a kommunizmus Marx és cinkosai által idealizált, torz képe dereng elő. És a hitehagyott, elégedetlen nép hajlik rá, szimpatizál vele, ahogyan sokan tették 1919-ben is. A vörös rém újra a torz agyakban kísért. Egy új generációt célzott meg, amely kora okán, tudatlanságból újra gyújtaná a máglyát. Máglyát, amelyen könyv és ember egyaránt áldozattá válik… ismét, és ugyanannak a torz és gyilkos eszmének az áldozatává. Mert hirdethetik ezt az eszmét a Szent Péter tér ódon falai között, Brüsszelben, a Szemlőhegyen… vagy a Városligetben egy autó tetejéről, nemzeti színekbe csavarva… az eszme épp oly korcs, gyilkos és sátáni marad…
Kapcsolódó cikkek:
LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű
