KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Czakó István: Vélemény egy nyílt levéllel kapcsolatban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Engedjék meg, hogy véleményt mondjak Dr. Papp Lajos professzor úr nyílt levelével kapcsolatban, melyet a Magyar Püspöki Konferencia Főméltóságainak címzett. Igaz, a nyílt levelet nem nekem írta szerzője, de hívő emberként engedjék meg, hogy néhány észrevételt tegyek. Jómagam protestáns vagyok, de őszintén megragadott a katolikus konferencia zárásaként kiadott körlevél. Számosan bírálták, támadták e levelet, mondván: a nemzeti érzület ellen van, de ez felületes és téves megállapítás. Ha valaki újjászületett hívő emberként őszinte figyelemmel olvassa el, csak egyetérthet vele.

Szó sincs ebben a nemzeti hagyományok támadásáról. Csupán azokat a ferde, ám csábító tévtanokat ellenzi, melyek éppen az igaz útról akarnak eltéríteni, valami nemzeti maszlaggal való belekeverés segítségével. Természetesen szíve joga kinek-kinek, hogy miben hisz. De az tisztességtelen, ha a nagyobb népszerűség érdekében felhasználja az emberek Isten iránti vágyát. A professzor úr – nem kétlem, hogy jó szándéktól vezérelve – két tévedést is ejtett.

1. Formailag szerintem a magyar nemzetet nem kellene nagybetűvel írni (vagy pedig csupa nagybetűvel), mert így az újságra asszociálhatnak róla. Nemzetünk nagy kezdőbetű nélkül is NAGY!

2. Tartalmilag, mint hívő protestáns igehirdető csak azt mondhatom, az EGYHÁZ (s most felekezetek nélkül értem ezt) nem alkudhat meg. Amit a püspöki konferencia megállapított, olyan rendkívüli súlyú, hogy protestánsként is csak üdvözölni tudom. Meg kell állapítanom, hogy az EGYHÁZ (minden felekezetet beleértve) nem lehet tekintettel az emberek, szervezetek tetszésére vagy éppen felháborodására, ha ilyen – az üdvösség szempontjából döntő jelentőségű – kérdésben foglal állást. Az EGYHÁZ nem alkudozhat a Sátánnal, tehát nem lehet tekintettel a bizonytalankodók nemtetszésére. A bűn, bűn, s ezt ki kell mondani. Az embereket az igazság felmutatásával – mint tükörrel – kell szembesíteni azzal, milyen veszélyes az, amit tesznek. Az Istent elismerő, és a megtért, újjászületett hívő emberek között óriási különbség van:

„Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek.” (Jak 2:19)

Ahhoz, hogy kritizálják a körlevelet, talán olyan alapvető kérdéseket kellene megérteni, hogy bűn, ennek felismerése, megvallása, újjászületés, kegyelem, megigazulás, hit, üdvösség, megváltás, pokol, mennyország, örökélet… Ezek nélkül érthetetlen a levél, hiszen akkor csak a vallásosság szemüvegén át láthatjuk, megtérés, újjászületés és üdvösség nélkül.

A nemzeti érzés a hitbeli kérdésektől független (ateista is lehet igaz magyar ember), de a pogányság és a keresztyén hit (nemzeti érzelmektől függetlenül) összeegyezhetetlen. Elég nagy baj – erről beszél a körlevél -, hogy egyesek keverik a nemzeti érzelmeket, hagyományokat az Istenbe vetett hittel. Így a pogány szokásokat valamiféle ősistenhitként akarják feltüntetni. Ha ez alatt pogány bálványistent értenek, semmi gondom, de az egy igaz Istentől ez távol van. Jézus Krisztus pedig nem egy legbűntelenebb ember volt, hanem egy személyben Isten és ember, az egyetlen bűntelen! Származástól függetlenül.

Akit pedig az említett körlevél eltántorít az EGYHÁZ-tól, hittől, az magára vessen. Az üdvösség nem kötelező, de még elfogadható, mert még tart a kegyelmi idő, amit egyedül az Isten szab meg.

A hitélet nem pozitív élmények gyűjtéséről szól, nem valamiféle kalandjárat, hanem hit, sokszor próbatétel, küzdelem bűnös természetünkkel, önmérséklet és bűnbánat. Ajándéka a megtérés, újjászületés, kegyelem.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.

Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.” (Jn 3:16-18)

Az evangélium (örömhír) pedig két szóban: „Gyere haza!”. Erre kér Isten.

(Czakó István, Nemzeti InternetFigyelő)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Czakó István: Vélemény egy nyílt levéllel kapcsolatban

  1. Ez valami leírhatatlanul szánalmas.
    Czakó koma, te milyen tévtanokról beszélsz? Kik hirdették, hogy a föld lapos, mikor évezredekkel azelőtt is tudták, hogy gömbölyű? Tüzesvaspróba, vízpróba, máglyahalál a csúnya pogány csillagászokra, orvosokra… Ja, hogy akkor tévedtek, de most már nem… aha, értem!
    Na meg a csúnya „pogány bálványisten”, ami ellentétben áll a szép EGYHÁZ(ad) által futtatott istennel. Igaz én nem ismerek a magyar mitológiában semmiféle „bálványistent”, mert a magyarok mindig is a Teremtőben hittek, aki a világot létrehozta. Úgy mint a türk népek Tengri-ben.
    Ellentétben ismerek olyan ostoba vallást, ami Istent egy nagyszakállú vén fószernak ábrázolja, aki a felhőkön üldögél és nem mellesleg még fia is van neki, na meg kiválasztott népe, akit a többinél jobban szeret. Beszélni is lehet vele (persze csak egyeseknek). Ha épp nem égő bokor formában múlatja az időt akkor az égből osztja az igét. Ha meg úgy tartja kedve, kőtáblára írogat törvényeket.
    Milyen vicces, bálványimádó vallás is lehet az ilyen, igaz Czakó koma?
    Vagy nem arról van-e szó, hogy elfogytak a „halak a tóból”, üresek a templomok és ezt is a csúnya pogányokra akarjátok kenni valahogy? Mert miattuk van minden! Őmiattuk nem hisznek már az emberek ebben a tökéletes vallásban…
    Bárcsak nem léteznének, akkor minden szebb lenne! Na meg létezne még az egyházi tized, hogy azért zsozsóban se legyen hiány! Na meg jó volna egy-két dandár perzekútor, aki kiverné az adót a parasztból, ha esetleg nem szeretne fizetni. Meg azért a szent inkvizíció is hasznos volt, mert befogta a pofáját a pogány tévtanokat hirdetőknek! Hiszen azóta van szarban az EGYHÁZ, mióta megszűnt. Azóta hőbörögnek a Galileik, Keplerek és mindenféle istentelen pogány…
    Régi szép idők, Czakó koma! De ez már a múlt. Mint ahogyan az EGYHÁZ-ad is. Álmában még csönget egy kicsit… aztán végleg elhallgat. Végül oda kerül, ahová való. Thot Ízisz, Apollón Dionüszosz mellé a történelemkönyvekbe. De attól még a teremtés folytatódik, mert az örök és mindentől független. Ellentétben az emberek által kiagyalt idióta egyházakkal és hitekkel.

  2. Kedves Zéé koma!
    Meg van a véleményem az olyan kritikai támadásról, ahol a támadó névtelenségbe burkolózik, míg a megtámadott vállalja nevét. No, de nem vagyunk egyformák,… hála Istennek!
    Nem tudom, mit akar a lapos Földdel (mert ugye, írásában nem a mező földjéről beszél, hanem bolygónkról, amit ilyenkor nagy kezdőbetűvel – Föld – illik írni?), de a témához bizonyosan semmi köze. Igaz, nem tegeződtünk össze, hiszen azt sem tudom, kicsoda Ön, de attól, hogy letegez, higgye el, nem lesz igaza.
    Én nem az én egyházamról írtam, hanem általánosan a hívők közösségét ábrázoló, képviselő EGYHÁZról, mint gyülekezetről, ami – Önnek is illene tudni, ha beleszól a témába -, Krisztus teste (1Kor 12:12 kk)
    Nem hiszem, hogy egyetlen mondattal is támadtam volna a magyarság őshitét, s ebből kialakult kultikus hagyományait, de a magyarság istenhitében számos bálványelem is volt, ez tagadhatatlan, ami semmit nem von le őseink értékéből! Nagyon is tisztelem ősi kultúránkat és hagyományainkat, de az nem jelenti azt, hogy nem tehetek ezzel kapcsolatban észrevételt (mint teszi Ön ezt bátran a keresztyénséggel kapcsolatban). Hogy Önnek milyen kapcsolata van valami „nagyszakállú vén fószerral”, nem tudom, de annak nincs is köze írásomhoz, hiszen én ilyenről nem beszéltem. Próbálja meg fékezni indulatait, s ha ez alatt a lény alatt a Mindenhatót érti, kérem, viselkedjék nagyobb tisztelettel. Megéri, higgye el. Ön ezt írja: „ismerek olyan ostoba vallást, ami Istent egy nagyszakállú vén fószernak ábrázolja, aki a felhőkön üldögél és nem mellesleg még fia is van neki, na meg kiválasztott népe, akit a többinél jobban szeret. Beszélni is lehet vele (persze csak egyeseknek). Ha épp nem égő bokor formában múlatja az időt akkor az égből osztja az igét. Ha meg úgy tartja kedve, kőtáblára írogat törvényeket.” Kár. Végtelenül nagy szamárságokat beszél, ami csak a maga zavart elméjében létezik, s nem hisz Isten erejében és igazságos ítéletében. Mint tudjuk, valaha a Titanic farára is rápingálták egyes elbizakodott, nagyképű, ostoba emberek, hogy még Isten sem süllyesztheti el. Tudjuk mi történt. Nem jó ezzel játszani. De lelke rajta. Mellesleg a nagyszakállú vén fószer valószínűleg a Télapó, de abban már rég nem hiszek. Önnek van vele valami problémája?
    Amiket ezután ír, már olyan zagyvaság, hogy nem is érdemes vele foglalkozni, illetve egy agyturkásznak talán csemege lehet.
    Szóval kedves Zéé koma – ha már így összehaverkodtunk – ideje lenne rendet raknia az agyában,… meg a lelkében. Az írásomban leírtakat pedig változatlanul fenntartom!
    Felebaráti üdvözlettel: Czakó István

  3. Tisztelt Czakó István!
    Köszönöm tiszta, világos szavait, amelyeket Papp Lajos levelére írt. Nagy érték manapság a tiszta szó. Ma, amikor az értékes, az értéktelen, a jó és a rossz annyira összekeveredik.
    Frivaldszky Gáspár

  4. Tisztelt Czakó István!
    Hálásan köszönöm világos szavait és csatlakozom az előttem szólóhoz. Nagy érték ma a tiszta szó, a világos beszéd.
    Úgy vélem csak a Szentlélek adhat tisztánlátást azoknak, akik Istent keresik és nem a tömeg tetszését. Kimondhatalan öröm az is, hogy Jézus Krisztus egy testének tagjai vagyunk.
    Tudom, hogy nehéz szólni akkor, amikor úgy tűnik csak egyedül vagyunk KRISZTUSBA vetett hitünkkel a körülöttünk lévő világban. Magam is megtapasztaltam ezt a héten, amikor egy „Kommunikációs” oktatásra küldött a munkaadóm. Isten megadta hozzá a bátorságot, hogy szóljak az ő létét támadó előadó és nevető tömeg előtt és megvalljam belé vetett hitemet és végtelen bizalmamat!
    Isten áldását kérem Önre és imádkozzunk, éljük meg küldetésünket megtéved honfitársainkért.
    Fehér Attila

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük