KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Czakó István: Tébolyult félelem! Jön a valódi rendszerváltás?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

2009.08.23., Nemzeti InternetFigyelő

Láttak már tébolyult embert? Néztek már ilyennek a szemébe? Ha még nem, elegendő, ha a mai miniszterek, balliberális pártvezetők, és az ezeket csahos kutyaként kiszolgáló rendészeti és más hatalmi szervek vezetőinek mélyen a szemébe néznek. Nem mondom, hogy egyszerű feladat, mert azok minden tekintetet kerülnek. De ha mégis sikerül elkapni, a páni félelmet láthatják benne. A rémületet, hogy mi lesz velük, ha végkép vége szakad hatalmuknak, kiesnek a mézesbödönből, vagy ahogy népiesen mondják: „kiesik a csecs a szájukból”? Reszket a kormány és pártja. Az arcokon látható kaján vigyor senkit ne tévesszen meg. Ez a tébolyultak vicsorgása, ami inkább vigyornak, grimasznak nevezhető. Mint a Draskovicsé, a hazug rendészeti miniszteré, vagy volt nemrég még Gyurcsányé… A mosoly általában a kedvesség, a boldogság vagy a vidámság jele, de előidézhető önkéntelenül is, rémülettel, ekkor grimasznak nevezzük. A vigyor, grimasz többnyire a félelem kifejezése az emberi metakommunikációban. Az állatok között a fogak kimutatása gyakran az alárendeltség vagy a fenyegetés jele lehet. A csimpánzoknál jelezheti a félelmet is. Ez azt jelenti, hogy a „mosolygó” támadástól tart, s megadóan viselkedik (ne feledjük azonban, hogy jelen esetben emberkinézetűekről van szó – nem biztos, hogy tényleg emberek). Különösen sokat árul el az illető lelkiállapotáról, ha az arca mosolyog, de a szemében ridegség, netán indulat vagy rémület tükröződik – bár az ember őrült gonoszsága esetén is képes vigyorogni, meg minden egyéb aljasságra. A jelenleg regnálók torz vigyorgása (nézzék meg pl. Bajnai vagy Lendvai arcát is) éppen ilyen. Hiába akarják leplezni (már csak ezt az egyet, a többire nem is ügyelnek), az arckifejezés és a tekintet disszonanciája mindent elárul. Félnek.

Bizony, van is mitől tartaniuk. Sorba kerülnek napvilágra legotrombább aljasságaik, csalások, lopások; derülnek ki egyre gátlástalanabb gaztettek. Ezzel egyszer el kell számolniuk! Hogy mikor? Kinek? Nem gondolom, hogy a várhatóan hatalomra kerülő mai parlamenti ellenzék fogja elszámoltatni, számon kérni őket, mert ez az ellenzék már erre alkalmatlan és hiteltelen is. Ők azok, akik közel húsz éven át hagyták, hogy az elbutított, szellemileg, lelkileg, erkölcsileg eltompított, megnyomorított, félre vezetett nép ostoba döntéseket hozzon, és miközben saját zsebeiket buzgón bélelgették, a nép meg egyre gatyásodott lefelé. Tény, hogy a mai ellenzék soha nem viselkedett olyan arcátlanul, mint az MSZP-SZDSZ maffia, soha nem volt olyan mértékű, és annyira pofátlan rablás, mint a bolsevik-liberálisok idején, de tény, hogy magunkra hagytak. Márpedig aki küldetésre elhívott, akit – ahogy már hallottuk – a Gondviselés állított a helyére, az mindent, (még a lehetetlent is próbálva) mindent megtesz, csak hogy elhívásának eleget tegyen. Ezzel szemben egyesek még cinikusan a szerencsétlen becsapottak, megvezetettek képébe is vágták, hogy „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Ugyan, mit tehetett volna a tudatlan nép? Nem vagyok egy jövőbe látó (legalábbis szerintem nem), de még a ’90-es évek elején elmondtam egy baráti beszélgetésben, hogy szerintem 4-5 választásnak meg kell lennie, mire megtanuljuk, mi a helyes döntés, kik azok, akik tényleg a javunkat, s nem csak a pénzünket akarják. Ez bejött (sajnos).

Közben előszeretettel beszélnek az okosok, a vezetők „rendszerváltásról”, pedig az nem az volt. Csak annak hazudták. Egy kis pályamódosítás volt csupán. Hogy a landolás tökéletes legyen. S lám, sikerült! A volt elvtársak – „csiribí-csiribá” – szempillantás alatt változtak át szocialista-kommunista elvtársakból (na, nem komolyan, csak úgy „játszásiból”) skatulyából kilépő kapitalista gyárosokká, földbirtokosokká, erdőbirtokosokká, menedzserré. Ez volt ám a „metamorfózis”! Sőt, ez már egyenesen szublimációs átalakulás volt (amikor egy anyag szilárdból, cseppfolyósodás nélkül légneművé válik – szerk. megj.). Mint a közvagyon! Huss, eltűnt, elillant. „Látja? Nem látja? Na látja!” Szóval a rendszerváltozásnak nevezett pályamódosítás sikerült. Közben bennünket etettek, hogy lám-lám, átalakult az intézményrendszer, meg a jogrendszer, meg megszülettek a független testületek, demokratizálódott az irányítási rendszer, szétváltak a hatalmi ágak, … bla, … bla, … bla, … szóval ez volt (szerintük) a rendszerváltás. NOS, ITT A NAGY TÉVEDÉS!

Az igazi rendszerváltás még ezután jön. RENSSZERVÁLTÁS! Gyönyörű a mi nyelvünk. Mert például ebben a szóban is sok-sok minden van egyszerre jelen. Először ott van a REND. Ez az alapja a RENDSZERNEK, és az egész folyamatnak, a váltásnak. Míg a szocialista-kommunista időkben a rendet a diktátor pártvezetés (vagy vezető) szabta meg, s felülről mondták meg, mit tekintenek rendnek, addig egy valódi demokráciában közmegegyezésben határozzák meg, mi is a társadalom rendje. Mik az alapok, mi az értékrend, mi az erkölcsi alap, … A közmegegyezés pedig társadalmi viták, civil szervezetek véleményei, lakossági fórumok megbeszélései során alakul ki. Éppen ezért nem volt valódi rendszerváltozás. Ugyanis soha nem voltak széleskörű társadalmi viták, nem volt igazi közmegegyezés, hanem – ha látszólag ki is kérte a véleményünket a hatalom – sebtében összeszedett, egy-két általuk kiválasztott haveri csoport szolgalelkű jóváhagyását kiáltották ki társadalmi vitaként, s hazudták közmegegyezésnek. Eközben az igazi többség nem is sejtette, mit döntöttek a háta mögött. Nonszensz az például, hogy létfontosságú kérdésekben a parlament dönthessen. Vannak olyan súlyú kérdések, ami országunk létét évtizedekre, vagy akár véglegesen is befolyásolhatja. Ebben nem szabadna a parlamenti képviselőknek dönteniük, hiszen a gyakorlat az, hogy ezek az emberek a négy éves megbízatásuk alatt nem kérdezik ki választóik tömeges véleményét. Erre nincs is semmiféle intézményesített forma, gyakorlat, lehetőség. Tehát ezért csak látszólagos a demokrácia, s látszólagos volt a rendszerváltás. Az még csak ezután következik. S el is jön, mégpedig hamarosan. Lehet, hogy „előrehozott rendszerváltás” lesz, azaz, még a választások előtt dönt a nép, s másba veti bizalmát, mint a jelenlegi parlamenti pártok valamelyike.

Bontakozik a nemzet önvédelmi törekvése, s ezért a kormány és talpnyalói köre félelmében támad. Rátámad a társadalomra. Annak minden olyan lépésére hisztérikusan reagál (s ennek során megszeg minden alapvető normát), ami az önszerveződésre, a nemzeti tudat erősödésére utal. Hiszen a hatalom tudja, érzi, hogy a társadalmi összefogás a nemzet bajáért felelősek számonkérésének, elszámoltatásának és megbüntetésének idejét vészesen és végérvényesen közelebb hozza. Végre látszik, hogy egyre többen értékelik helyesen a mai állapotokat, egyre kevesebben dőlnek be a hazudozásoknak, a félrevezetéseknek, s a jelenlegi helyzetben már felismerhetők gazdasági és politikai elitnek nevezett maffiózók. Ez pedig elvezet az önvédelemhez, s a valódi rendszerváltáshoz.

ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT!

Czakó István

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Czakó István: Tébolyult félelem! Jön a valódi rendszerváltás?

  1. 2 mondat 89-ből: „ha nem lenne minden szétrohadva, ezek ki nem adnák a hatalmat a kezükből, és üres spejznak, bolond a gazdasszonya” Antall, mégis felvette a fakanalat, hogy ők is kaparjanak össze valamit, a kondér alján, és mit ad Isten, sikerült!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük