Czakó István: Buzifesztivál 2009 – avagy: Csak embereket vagyok hajlandó tisztelni!

2009.08.24., Nemzeti InternetFigyelő

Végre „megnyugodhatunk”, cigányok elleni támadás ide-oda, az idén is lesz buzifesztivál. Elnézést kérek érzékenyebb lelkű honfitársaimtól, még a homoszexuálisoktól is, de ezt képtelen voltam másként elővezetni. Erről szóltak ma a hírek. Minden tiltakozás ellenére az a véleményem, hogy a magyar nyelv az azonos nemű iránt vonzódó embert idegen szakszóval homoszexuálisnak vagy magyarul buzinak nevezi. Szerintem mindkettő csak abban az esetben sértő, ha valaki kötekedni akar, s valójában önmagával nincs békességben, nem tudja feldolgozni helyzetét. Mellesleg akár vizibiciklinek is nevezhetnének valakit – ha nem lenne már foglalt ez a szó – úgyis arra gondolok, akire akarok. Ha jó a véleményem, jóra és jó szívvel, ha nem, akkor pont ellenkező érzésekkel. … Éppen ezért nem az változtat meg egy megnevezés mögötti érzelmi tartalmat, hogy átkereszteljük, más szóval illetjük, hanem az, ha a negatív érzéseket sikerül kitörölni, és elnevezéstől függetlenül pozitívvá, vagy legalábbis semlegessé formálni.

Elgondolkoztam viszont azon, hogy nem lenne-e értelme tiltakozást kezdeményezni a „meleg” szó buzik általi kisajátítása miatt? Hiszen például az a cigányság belügye, hogy magukat – saját nyelvükön – romának nevezik, s most nem taglalom, hogy helyes-e az elnevezés. Mivel senki nem kényszeríthet engem arra, hogy megtanuljak cigányul, ezért magamra nézve nem tartom kötelezőnek, hogy a roma szót használjam, hiszen anyanyelvemben ennek a népcsoportnak a megnevezésére van megfelelő szó. Egyáltalán nem biztos, hogy azt a szót én vagy bárki más negatív értelemben használjuk. Ha jó tapasztalataink vannak a cigánysággal kapcsolatosan, akkor egy kedves, baráti megnevezés lehet a szemünkben, de ha negatív, akkor a roma szót is éppen így használjuk, ilyen kellemetlen érzelmekkel. Ha nem így lenne, mit kezdhetnénk Vörösmartyval („Vén cigány”), Arannyal („Nagyidai cigányok”) vagy Goethével? Talán csak nem minősülnek rasszistának? Azt azonban nehezen tűröm, hogy egyesek az én nyelvemet megszentségtelenítsék, és egy szép szavunkat szerintem gusztustalanság megjelölésére használják. Mert ugyebár a MELEG szónak egy nagyon jól meghatározott szerepe van nyelvünkben. Valaminek a fizikai vagy érzelmi hőfokát mutatja. Meleg lehet a nap által felhevített homok, otthon a téli kályha, vagy a frissen főtt leves, illetve a lázas beteg arca, homloka, de lehet egy baráti köszöntés is, érzelmi hőfoka miatt, … Azt azonban senki nem bizonyíthatja, hogy a homoszexuálisok testhőmérséklete a lázasokéval azonos; érzelmi hőfokuk sem különbözhet egy boldog, szerelmes kétnemű párétól, tehát a szó használata indokolatlan, és aljas. Elveszi ugyanis egy szép szavunk eredeti jelentését, s megszentségtelenít mindent azzal, hogy valami olyan gondolatot ébreszt, amihez közlendőnknek semmi, de semmi köze. Mert ha például kimondom a „cigány” szót, akkor egészen bizonyos, hogy arra az etnikai csoportra vagy annak tagjára, szokására, … gondolok, akiket így hív nyelvünk. Tehát ebben semmi félreértés nincs. De szégyenteljes és aljas helyzet az, amikor valaki például azt mondja: „Úgy érzem, meleg vagyok!”, s a környezete röhögésben tör ki vagy félrehúzódik tőle, mert bizonyára nem a lázas, beteg ember jelenik meg előttük. Micsoda sátáni fogás! Végy egy tisztességes magyar szót, használd valami kellemetlen elnevezésére, s hamarosan hamis indulatokat keltesz az emberek között. Megzavarhatod vele a nyugalmat. Megdöbbentő és elszomorító például, hogy egy igehirdetés kezdete előtt nem kezdheti azzal a köszöntést az igehirdető, hogy „Meleg szeretettel köszöntöm a gyülekezetet”, mert egyesek azonnal felrántják fejüket, szemöldöküket, s nem éppen kellemes az arckifejezésük, inkább megdöbbent.

Éppen itt tartottam morfondírozásomban, amikor folytatódtak a hírek, s „megnyugtattak”: a cigányok (no, természetesen a hírolvasó romákat mondott) elleni támadások ellenére meg lesz tartva az idén is a buzifesztivál (természetesen itt is mást mondtak a hírekben). Mi köze a buziknak a cigányokhoz, ezt még nem sikerült feldolgoznom, hiszen én semmiféle összefüggést nem látok közöttük. Mindegy, a buzifesztivállal kapcsolatban így fogalmaztak. Lényeg, hogy aki esetleg idegeskedne, megnyugodhat. Én azonban egyre idegesebbé válok. Egyrészt az állandó és folyamatos összemosások, csúsztatások, hamisítások miatt, másrészt azért, mert lépten-nyomon terjed a pucérkodás, a sex, s már nincs olyan gyatra film sem, amiben ne szerepelne szeretkezés, nem beszélve a káromkodásról, az otromba beszédről, de film nélkül is, szinte mindenütt ebbe ütközünk. Az senkit sem idegesít, hogy miként óvhatjuk meg gyermekeinket ezek ellen, s azzal sem törődnek, hogy netán egyes felnőtt embert is bosszantanak, megbotránkoztatnak az efféle dolgok. Nekünk, úgy tűnik, semmi jogunk nincs, nem pellengérezik ki azokat, akik szerintünk sértő dolgokat csinálnak, de bezzeg minket meg akarnak hurcolni, ha a buzit annak nevezzük, ami. Rögtön ránk sütik, hogy rasszisták, fasiszták, ilyen- meg olyanfóbok vagyunk, és nem tiszteljük a másságot!

Ezennel nyilvánosan kijelentem, A MÁSSÁGOT NEM TISZTELEM, MERT ÉN CSAK EMBEREKET TISZTELEK, A MÁSSÁGOT PEDIG TUDOMÁSUL VESZEM! Még mielőtt bárki fröcsögni kezdene, jelzem, mozgássérült vagyok, tehát nem lehetek intoleráns a fogyatékosok és egyéb „mássággal” élőkkel szemben, bár a másság kifejezés is fából vaskarika, ugyanis mindenki más! Még akkor is, ha külsőleg megszólalásig is hasonlít valakire, de lelkileg, szellemileg nyilvánvalóan más! Tehát visszatérve, azért, mert valaki például fogyatékos, nem tisztelem. Tudomásul veszem az állapotát, ha tudok és kell, képességemhez, lehetőségemhez mérten segítek, de tisztelni csak emberi mivoltában tisztelek bárkit, és csak akkor, ha szememben tiszteletre méltó. A fogyatékosságát, eltérését az átlagostól pedig igyekszem mindenféle érzelmi elfogultság nélkül tudomásul venni, és aszerint kezelni. Szerintem ez sem kevés!

Az előzőket figyelembe véve nem fogadtam éppen felhőtlen örömmel a bejelentést, hogy idén is meg akarják tartani a homoszexuálisok felvonulását. Azt tudomásul veszem – hogy mi a véleményem, azt most nem taglalom-, ha valaki saját neméből valókhoz vonzódik. Egyesek azt mondják, ez betegség, de én nem vennék rá mérget, hogy ez valóban meggyőzően bizonyított. Ez a törekvés, hogy hátha sikerülne megetetni a többségi társadalommal, hogy lám-lám, ez egy betegség, nem tehetnek róla szegények, mert akkor talán elfogadóbbak lennénk velük szemben. Csakhogy, ha betegség, akkor nem hivalkodnának vele. Ám legyen betegség, ez sem változtat sokat a véleményemen. Azzal sincsen bajom, ha egy ilyen ember van abban a társaságban, ahol vagyok, ha szerintem normálisan van felöltözve, és így is viselkedik. Azt azonban nem állíthatom, hogy hasonlóan éreznék, ha kirívó öltözékben, botránkoztatóan viselkedve jelenne meg valaki előttem. Márpedig a buzifesztiválon ezt teszik a felvonulók. Kihívóan, botránkoztatóan öltözve és viselkedve idegesítik az aggódó szülőket, az egyszerű, átlagembereket. Ez pedig provokáció a javából! Ezt kellene szerintük nekem elfogadnom. Sőt, örülnöm kellene, velük nagy egyetértésben helyeselnem, s úgy tenni, mint ha nem is zavarna. Ők úgy gondolhatják, nem csak semmi közöm a magánéletükhöz, de nekem tolerálnom kell a házasságukat, nem törődve a házasság szentségének lényegével, a kirívó viselkedést, és természetesnek kikiáltanom életvitelüket! NEM! Egyébként is, miért fontos nekik az én – egyelőre még többségi – jóváhagyásom? Ha annyira szuverének, ha bátran, sőt büszkén felvállalják „másságukat”, akkor nosza! Miért akarnak mégis normálisnak látszani? Én soha nem követeltem, hogy tekintsék állapotomat normálisnak, mert szerintem sem az. Csak azt kérem, hogy ami az épeknek is jó, kényelmes (akadálymentesítés) tegyék meg. Gondoljanak arra, hogy bárkiből lehet egy szempillantás alatt örökre sérült, fogyatékos, ezért ne gondolkozzanak bután, akik ma – és remélem életük végéig – épek. De engem, társaimmal – s itt most a többi, talán még súlyosabban fogyatékos embert is értem alatta – nem is láttak úgy tüntetni, hogy hivalkodtunk állapotunkkal, s az épek undorát akartuk volna kicsikarni. Ezzel szemben a buzik – még a keresztyéneket is külön provokálva – botrányosan vonultak végig 2007-ben is Budapesten. Nos, ez az, ami engem aggaszt.

ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT!

Czakó István