KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Csúsztatások Trump ellen 2020 őszén

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

Igaz, már nem túlzottan aktuális ez a cikkem, de mégis érdemes elolvasni, mert ebből is látszódni fog, hogy mennyire aljas és gátlástalan volt az őszi kampány és milyen manipulatív volt a teljes média.

Most még 10 nap van addig, hogy a hatalomátadás megtörténjen akkor, ha Trump elnök nem vezet be rendkívüli állapotot jogosan és arra hivatkozva, hogy külföldi (pl. kínai) beavatkozás is történt a választásokon.

Tisztában vagyok azzal, hogy kicsi az esély arra, hogy az elnök valóban megkísérelje a deep state meghekkelését, a mocsár lecsapolását. Ám ha megtörténik, akkor a világ helyzete alapvetően változik meg, kifejezetten jó irányba. Nem tagadom azt sem, hogy ez nem fog menni egyszerűen, mert valószínű, hogy véres polgárháborút robbantanak ki azok, akik 2020-ban kialakították az ismert káoszt Amerikában. Azonban remélem az a polgárháború kisebb ár lesz a világ jó irányú változásáért, mintha mindez ugyanígy folytatódna tovább, akár az emberiség teljes kiirtásáig!

Amikor ugyanis elolvastam tavaly ősszel Mother Jones Daily hírlevelében szereplő csúsztatásokat, akkor kezdem érteni, honnan van muníciója a hazai szivárvány-liberális szerencsétleneknek. Az alábbi írás tehát nem új, tavaly októberben született, de a tanulságok bőven levonhatók belőle!


Valóban kevesebb, mint két hét van csak hátra a választások előtt, s Donald Trump elnök sok közvélemény-kutató szerint le van maradva Joe Biden volt alelnök mögött. Ám Trump nem tétlenkedik. Beszédeket tart, legtöbbször társadalmi szempontból valóban nagyon vegyes szavazóbázisának tagjai előtt. Számomra azonban éppen ez a biztató jel, hiszen nem a középosztály, vagy csak attól le vagy fel, hanem a teljes társadalom számára mondja el fontos gondolatait. Záró érvelése szinte mindenütt azonosnak tűnik: ő volt az első olyan elnök, aki szakított a pártokra való teljes támaszkodással, pedig ilyet előtte még nem látott Amerika. Meghirdetett ígéreteit csak azért nem tudta teljes mértékben teljesíteni, mert nem támogatta őt sem a média, sem a teljes kongresszus (sokszor a republikánusok sem), s a szenátorok közül sem elegen.

Nézzük azonban mit ír a Mother Jones Daily hírlevél?

Trump sokat hibázott, különösen a koronavírus-járvány kezelésében, hiszen a halálos áldozatok száma olyan szintet ért el, amelyeket elképzelhetetlennek tartottak régebben. (BG: Ezt persze semmilyen statisztika nem támasztja alá, de nagyon hatásos lehet azoknál, akiknek a média általi agyfertőzése komoly.)

Trump elnöki posztjáról annyi mindenre emlékeznek majd – a tomboló korrupcióról, a közintézményeink lebontásáról –, de semmi sem halálosabb, mint a világjárványra adott katasztrofális válasza. Függetlenül attól, hogy vereséget szenved-e, a választások utáni időszak különösen halálos lesz – és nemcsak a COVID-19-es esetek várható emelkedése miatt. (BG: A hazugság és a gátlástalanság „anyja” azonban nem elégszik meg ennyivel, hanem még a Trump kormányzat valóban előremutató jogalkotási sikerét is igyekszik jól lejáratni azzal, hogy a szokásos ál-érzékenyítést próbálja tovább sulykolni!)

A Trump-adminisztráció 2019-ben jelentette be, hogy a szövetségi kormány folytatja a kivégzéseket. Ezen a nyáron, miközben a járvány még mindig tombolt és emberek milliói kényszerültek a megváltozott életük megőrzésére, a DOJ (BG: Vagyis az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma = Department of Justice)  2003 óta először hajtatott végre bűnözői kivégzést. Pontosabban eddig 7 emberen hajtott végre kivégzést! Azonban az indiánai Terre Haute szövetségi börtön a múlt héten a DOJ utasítására még két kivégzést hirdetett meg, amelyeket még az idén végre is hajtanak.  Ez a választások és az új elnök beiktatása közötti időszakban végrehajtott kivégzések teljes számát háromra fogja növelni. (BG: Fontos tudni, hogy egyes USA államokban fennmaradt a halálbüntetés, másokban pedig megszüntették. Íme egy példa: Lisa Montgomery-t Bobbi Jo Stinnett 2004-es meggyilkolása és Stinnett csecsemőjének elrablása miatt ítélték el. Montgomery az interneten összebarátkozott Sinnettel, aki nyolc hónapos terhes volt. Ezután látogatta meg otthonában az állapotos nőt azzal az ürüggyel, hogy megnézi a Sinnett által tenyésztett kölyökkutyákat. Montgomery a látogatás közben kiderítette, hogy a nő egyedül van otthon és megfojtotta áldozatát, majd kinyitotta a méhét, és elvitte a babát, hogy az övé legyen. Gyermekkorában Montgomery mostohaapja részéről szexuális bántalmazás áldozata lett, ezért a védelem szerint számos mentális betegségben szenved. „Lisa Montgomery régóta teljes felelősséget vállal bűncselekményéért, és soha nem hagyja el a börtönt” – mondta Kelley Henry a szövetségi ügyész a közleményében. Ám az esküdtszék bűnösnek mondta ki és így a helyi törvények szerint be fog következni a kivégzés!)

Egy 2018-as Gallup-felmérés szerint az amerikaiak 60 százaléka úgy véli, hogy a börtönélet a megfelelőbb megtorlás a gyilkosságért, nem a halálbüntetés, amely bizonyítottan rasszista, önkényes, drága, igazságtalan és nem visszatartó ereje a bűnözésnek. (BGValójában nincs ilyen tudományos kutatás, miszerint a börtönnek lenne visszatartó ereje, hiszen főleg a liberális nyugaton olyan börtönök vannak, amelyek hazánkban luxuslakosztálynak is megfelelhet, vagyis szerintem egy visszaeső gyilkosnak, egy gátlástalanul és főleg védtelenekkel szemben elkövetett gyilkos esetén nem elég a börtön.)

De Trump mindig is rajongott a halálbüntetésért. Az egyik első politikai nyilvános cselekedete során a New York-i lapokban olyan hirdetéseket fizetett, amelyek halálbüntetést szorgalmaztak annak az öt fekete és barna tinédzsernek, akiket hamisan vádoltak az 1980-as években a Central Parkban történt és a média által erősen közzétett nemi erőszakkal. Bár azóta már felmentették őket, Trump továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy bűnösek legyenek 2016-ban. (BG: Sajnos nem ismerem a konkrét ügyet, de az elnöknek nincs arra lehetősége, hogy a felmentetteket bírósági ítélet nélkül kivégezzék. Ez egy olyan szintű ordas hazugság, ami jellemző az USA-ra.)

Amikor Trump – már elnökként – meghallotta, hogy Szingapúr fontolgatja a kábítószer-kereskedők halálbüntetését, javasolta, hogy az Egyesült Államok fogadja el ugyanezt a politikát. Ez egyike azon kevés területeknek, ahol kiemelkedően következetes volt. (BG: Valójában csak ezzel lehetne az USA területén visszaszorítani a kábítószer-kereskedelmet, így ez logikus is lenne! Egyébként az USA 37. elnöke, Richard Nixon hivatalosan is harcot indított a kábítószerek ellen, és 1973-ban megalapította a Kábítószer-ellenes Hivatalt (Drug Enforcement Administration, DEA) amelynek szerintem éppen azért nincs komoly eredménye a kábítószer elleni harcban, mert annak a megállítására szerintem csak is a halálbüntetés lenne valóban alkalmas.)

Ha Trump szerint a konföderációs szobrokat lebontó tüntetők tíz év börtönt érdemelnek, akkor logikus, hogy a gyilkosság bűncselekményét halállal kell büntetni. Hacsak nem valaki az elnök közvetlen haveri köréből, vagy nem egy fehér fegyveres 17 éves fiatalember követné el a faji igazságszolgáltatás tüntetőivel szembeni haraggal a gyilkosságot. (BG: Ismét egy szokásosan bugyuta szöveg, hiszen ilyen törvényjavaslatot nem lehetne átvinni, s nem lehet a javaslatokban semmiféle megkülönböztetést alkalmazni sem a fehérek, sem a feketék kapcsán. Így az „anya”, vagyis a Mother Jones Daily ezzel a szöveggel is azt bizonyítja, hogy még ilyen átlátszóan hazudni is képes azért, hogy a gyűlölt Trump második ciklusát mindenképpen megakadályozza!)

Három embert novemberben és decemberben végeznek ki. A november 19-én kivégzendő Orlando Hall-t már nagyon régen, 1995-ben ítélték el Lisa Rene elrablása, megerőszakolása és meggyilkolása miatt. Hall-t, aki fekete ember, egy teljesen fehér zsűri ítélte halálra. (BGIsmét egy szédületesen hamis csúsztatás, hiszen tehetett-e Trump arról, hogy 1995-ben egy esküdtszéket úgy állítottak össze, hogy abban csak fehérek legyenek? Ráadásul nem hiszem, hogy azért ítélték volna el az „ártatlan feketét”, mert az esküdtszék tagjai nem feketék voltak. Néha azt érzem, hogy a négereket akarja az „anya” az elnökválasztáson mindenféle aljas hazugsággal Trump ellen hangolni!)

A COVID mélyen érintette a büntető igazságszolgáltatási rendszert, különösen azokban a börtönökben, ahol számos járvány kitört a fogvatartottak haláláért. A javítóintézetek – a zsúfolt, egészségtelen életkörülmények miatt – tökéletes táptalajok a fertőző vírus számára. A szövetségi kormány többi tagjához hasonlóan az USA Börtönügyi Irodája és a szövetségi fogvatartottakért felelős ügynökség nem megfelelő munkát végzett a személyzet és a fogvatartottak biztonságáért. A legtöbb állam szüneteltette a kivégzéseket, amikor a járvány elkezdődött, de a szövetségi kormány kivétel volt, és a kivégzések gyors üteme koronavírus-járványhoz vezethetett. (BG: Ugye ez teljesen világos mindannyiunk számára? A kivégzések gyors üteme vezetett a koronavírus-járványhoz? Szerintem ennyi ízelítő elég is a jelenlegi USA egyik tudatipari hamisságát tökéletesen megértsük. Az amerikai agyfertőzöttségről írtam már az év elején, s próbáltam megérteni, hogy vajon miért raknak ki a házaikra hatalmas ötágú vörös csillagokat Kent falu lakói, de nem sikerült megértenem a motivációikat. Ahogy az elnökválasztás közeleg, úgy lesz egyre és egyre durvább ez a hazugság-ipar. Én azonban reménykedem, hogy az elnököt Donald Trumpnak fogják hívni, aki tanult JFK hibáiból és nem hagyja magát az ellenségei által uralt titkosszolgálatok hallgatólagos beleegyezésével megölni! A karaktergyilkosságok azonban láthatóan folyamatosak lesznek egyészen a választásokig, de remélem a szavazók nagy többsége veszi majd a lapot!)

Annak ellenére, hogy Trump egyenesen hazudik,(sic) miszerint a vírus terjedése lelassul, és egy vakcina van kilátásban, a közegészségügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az elkövetkező néhány hónap a pandémia legnehezebb szakasza lesz. Az Egyesült Államok már látja (ismét) az esetek növekedését, Wisconsin helyszíni kórházat hozott létre az egyre szaporodó koronavírusos betegek számára, az állam egészségügyi dolgozói pedig arra figyelmeztettek, hogy kórházaik hamarosan megtelhetnek. (BG: Álláspontom szerint ahogy Trump megnyeri a választásokat, szépen elkezd a „pandémia visszavonulni”, sőt egyenesen meg is majd fog szűnni, ha Bill Gates és a vírushisztériában érdekelt pénzembereket sikerül az elnöknek vád alá helyeztetnie! A pénz és tudatipar, ill. a média tulajdonosai vagy megszeppennek, vagy ők is erre a sorsra juthatnak!)

De míg a szakértők zord telet jósolnak, a republikánusok, akik a közvélemény-kutatások során vereséget szenvednek, úgy döntöttek, hogy egyszerűbb, ha az emberek milliói szenvednek. Végül is a megtizedelt gazdaság remek problémát jelentene a Biden-adminisztráció számára az első száz nap alatt. (BG: Persze nem szabad elfelejteni, hogy a közvéleménykutatók is annak a pénzhatalomnak a pénzpórázán lógnak, amely a pénzpiacok mellett a tudatipart és a pártpolitikát is manipulálják. Vagyis nem szabad hinni a közvéleménykutatóknak, ahogy pl. a Mother Jones Daily és a többi hamishír-gyártó ilyen és hasonló cikkeinek sem!)

Előrejelzés szerint az év végére a halálesetek száma elérheti a 400 ezret. Ha Joe Biden novemberben megveri a választásokon, akkor megfelelő lenne Trump végső cselekedete, amely a pandémia kellős közepén azonnali kivégzéseket rendelne el: Egy népszerűtlen elnök népszerűtlen büntetést követelne, egy eddig elképzelhetetlen halálos áldozat lenne tehát a bűnbak. (BG: Az USA évi rendes halálozási száma milliókkal a 400 ezer fölött van. A British Medical Journal című brit orvosi folyóiratban megjelent elemzés szerint a szívbetegségek és a rák után orvosi hiba miatt halnak meg a legtöbben az Egyesült Államokban. Vagyis naponta közel egy ezer ember halálát nem az a betegség vagy sérülés okozta, amely miatt kórházba került, hanem egy megelőzhető orvosi hiba. Ez a szám meghaladja a szélütésben és az Alzheimer-kórban elhunytak együttes számát. Szívbetegség és rák következtében 600-600 ezren halnak meg évente az USA-ban. Az emberek nem halnak meg csak úgy egy baktérium/vírus miatt vagy szívérelzáródásban: kommunikációs problémák, az egészségügyi ellátás széttöredezettsége, téves diagnózis és túladagolás miatt halnak meg” – mondta Martin Makary, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem professzora, aki szerint ez a jelentésekben legkevésbé megjelenő halálok a világ egészségügyi rendszerében. Egy korábbi tanulmány évente 250-440 ezer körülire becsülte az orvosi hiba miatt elhunytak számát. „Nehéz nyílt és őszinte beszélgetést folytatni arról a problémáról, hogy emberek halnak meg a kezeléstől, amit kaptak” – fogalmazott Makary. További vezető halálokok voltak az Egyesült Állomokban 2013-ban az országos egészségügyi statisztikai központ adatai szerint a balesetek (133 ezer elhunyt), a diabétesz (76 500 fő), az influenza vagy a tüdőgyulladás (55 ezer fő) és az öngyilkosság (43 ezer fő). Vagyis átlagosan, évente 2-3 millió ember hal meg az USA-ban, s egy másik statisztikai adat alapján naponta legalább 1000 ember hal meg gyógyszermellékhatás okán. Tetszenek érteni, az testvérek között is évi 365 ezer amerikai. Vagyis az összes COVID haláleset, még ha el is érné a 400 ezret az év végére, lényegesen kisebb, mint a gyógyszermellékhatásban meghaltak száma! S ha ehhez az orvosi hibák okán történteket is hozzáadjuk, akkor az a 400 ezernek már a többszöröse! Nem ezen kellene rugóznia az összes amerikai tudatformáló megmondóembernek?)

Dr. Bene Gábor

(A szerző közjogász és a NEEM egyik önkéntes szóvivője)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Ez is érdekelheti:

Ma éjféltől az USA-ban a gondolatszabadság is megszűnt – Már nem elérhető a Parlel, az Amazon megszüntette a szolgáltatást

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük