KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Csontvázak a történelemtanításban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Főleg azoknak szánom ezt a tényekre épülő gondolatsort, akik a Habsburgokat tekintik még ma is a törvényes királyi házunknak. Ugyanis a történelemhamisítás oka és kezdete hazánkban velük erősödött be leginkább, mert nem tudták elviselni, hogy egy alkotmányhoz ragaszkodó nemzet állama vagyunk, és nem tehetnek azt velünk, amit csak akarnak.

Ám sajnos ez a hazugságáradat nem velük kezdődött el, de nem is velük végződött, mert még ma is folyik! Pedig nagyon-nagyon kellene figyelnünk arra, hogy a gyermekeink, unokáink mit tanulnak, milyen deheroizáláson, sőt agyfertőzésen esnek át azért, hogy ne elkötelezett (kuruc) magyarok, hanem inkább (labanc) európai, hazugság-elfogadók legyenek. Még a mai kormányzat is pátyolgatja a Habsburgokat, holott pl. Ottó lett annak a Páneurópai Mozgalomnak a vezetője, amelynek alapítója Kalergi gróf volt, aki kitalálta számunkra a migráció által kevert fajú népesség óriási előnyeit! Nézzetek csak utána nyugodtan!

Most csak párat említenék meg az „ügyesen” itt maradt hamisításokból:

1/ Szent István felnégyelte Koppányt? Abban a korban még nem ismerték ezt a kivégzési módot, s jóval később egy idegen királynak lett ez a gyakorlata Zách Feliciánnal szemben, s Aczél György a kommunista kultúrpápa ezért is engedélyezte anno az István a király – című rockoperát, hiszen segítette a nemzetünk újabb megosztást. (Nézzetek csak utána!)

2/ Mátyást királyunkat minden jel szerint az itáliai felesége mérgezte meg, hiszen arrafelé volt évszázados divat az ilyen módszer, ráadásul női hiúságában eljutott oda is, hogy uralkodni akart rajtunk a szerencsétlen, meddő, erkölcstelen előéletű olasz.  (Nézzetek csak utána!)

3/ A Dózsa-féle parasztfelkelés igazi okait is Rómában kell keresni, ahol egy bankárivadék lett pápa Bakócz Tamás helyett.  Mert mit írt a történetíró Brutus, aki egyébként Leó pápát kitűnő színésznek és nagy képmutatónak nevezte? Íme: „A szavaival egyre csak azt hajtogatta, hogyan lehetne a megbékéltetett fejedelmekkel a törököt Európából kihajtani; de voltakép untalan azon volt, hogy pápai pénzen meggazdagítsa a Medicieket.” S ha a búcsúcédulák szerepét helyesen értékeljük, akkor igaza is volt a történetírónak!                                   (Nézzetek csak utána!)

Ez is érdekelheti:  Nagypéntek: a nap, amikor Jézus meghalt érettünk

4/ 1505-ben a rákosi végzésben arról döntött az Országgyűlés, hogy csak magyar etnikumút lehet királlyá koronázni hazánkban. Ennek ellenére Szapolyai törvényes megválasztása és megkoronázása után (1526) Habsburg Ferdinándot is megkoronáztatta néhány magyar(?) főnemes. Ám ezt nem járja körbe a történelem tanításunk, hanem átlépnek felette! (Nézzetek csak utána!)

5/ Ahogy az 1687-es országgyűlésünk megzsarolása felett is, amikor a kivérzett magyar nemességre kényszerítették, hogy mondjon le a szabad-királyválasztás jogáról és az ellenállásról is. Vajon miért nem lehet az igazat tanítani ma már a gyermekeinknek, hogy a Habsburgok törvénytelenül jártak el velünk szemben szinte minden esetben? Sőt Kollonich Lipót az alkotmányosságunk ellen tört! (Nézzetek csak utána!)

6/ A kalapos király nem király volt, hiszen nem koronázták meg II. Józsefet! Normális esetben biztosan trónbitorlónak nevezné őt minden tisztességes történelemkönyv, hiszen nem felelt meg egyetlen királyt beiktató szokásunknak sem! Miért nevezik akkor királynak? (Nézzetek csak utána!)

7/Minden szabadságharcunk az alkotmányosságunk védelmében folyt és nem lázadók, forradalmárok voltunk, hanem alkotmányvédők! Vagyis pl. 1848-nem forradalom volt, mert a király kinevezte Battyányt, Kossuthot és az egész kormányt. Vagyis nálunk bevezették a „törvényes forradalom” nem létező kategóriáját a Habsburg történészek, s mi nem tudunk tőle megszabadulni?

Végül itt van, amit kaptam Marjai László tollából!

Magyarjárás a mongoloknak?

Nagyjából egy évvel ezelőtt a barátnőm egyik összejövetelén
beszélgettem egy középkorú jól szituált férfival, aki hosszú éveket
töltött Közép-Ázsiában, többek között Mongóliában.

Egy rövid mondattal elintézte a mongol beszámolóját, amely így hangzott:
A mongol iskolákban a gyerekeknek azt tanítják, hogy az Aranyhorda
a magyaroktól kapott ki.

Amit mondott, az szöget ütött a fejembe! Éreztem, hogy valami nincs
rendjén. Nem értettem az egészet. Egy éven keresztül nem hagyott nyugodni ez az egyetlen egy mondat.
Utánajártam: A mongolok igenis jól tanítják!

Ez is érdekelheti:  Dr. Téglásy Imre: Z, a zsidó dzsihádista?

Egyet azért biztosra vettem: 1241 április 11-én nem vertük meg a
mongol hadakat Muhinál, ám nem is mértek ránk megsemmisítő csapást,
mint ahogy azt tanultuk.

Az iskolában valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a
tatárjárást, ha nem is pontosan így tanultuk, de ez volt a sugallata:
„Dzsingisz Kán unokája Batu kán 1241-ben Muhinál megsemmisítette a
magyar haderőt, majd pusztított és kiirtotta a magyar lakosságot, majd
a betelepülő szlávok, germánok, románok megtanultak latinul, hogy pár
száz évvel később magyarul beszélhessenek.
Kivonulásuk a tanultak szerint: Majd egy félév múlva otthon meghalt
Dzsingisz Kán, Batu kán nagyapja, így az országból viharos
gyorsasággal kivonultak!”

Kivonulásuknak valós okai a következők:
1./ Igen sok harcosuk odaveszett a magyarországi hadjárataikban.
2./ Nem tudták megsemmisíteni a magyar haderőt, erre bizonyíték az is,
hogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után, már több külföldi hadjárat
élén visszafoglalta a tőle korábban kizsarolt nyugati megyéket. (Nem kellene elfelejteni, hogy már akkor is hátba támadtak minket nyugatról, bár amikor Frigyes herceg ismét IV. Béla magyar király ellen vonult 1246-ban, ott halt meg a Lajta folyónál zajlott csatában.)
3./ Közel 160 magyar várat nem sikerült bevenniük (Pl.: Fehérvár,
Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár,
Újhely, Zala,Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek, stb.) 4./ A
magyarországi háborús állapotokban a mongol hadsereg élelmezése is
nehézséget okozott.

Most jön a lényeg, ha időben előre csúszunk 44 évet, akkor valóban
Mongóliában tanítanak helyesen, mert Magyarországon elfelejtették
tanítani azt a röpke tényt, hogy:
Nogaj kán 1285-ben, az addigi legerősebb seregével – az Aranyhordával
– indult a magyarok ellen (a 2.tatárjárás). A magyarok Pestnél, a IV.
Lászlóhoz csatlakozott kunokkal hülyére verték a nagy túlerővel
rendelkező mongol sereget, majd a Keleti-Kárpátok szorosain át kiűzték
őket.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Nagypéntek - 2024...

Torockónál pedig a Székelyek segítségével győztek, és az utolsó túlélő
mongolt is kiűzték az országból, de még Vizsolynál Baksa György, majd
Borsa Lóránd is elzavarta őket.

Ezt a Mongolok „Magyar járásnak” hívják.

Van egy másik megjegyzésük is:

– ha egy mongolt megkérdezel, hogy miért van akkora országuk a
népességükhöz képest, akkor a válasz a  következő: Visszavárjuk a hős
Magyarokat!

Marjai László, Budapest

Bevallom nem tudok Marjai László cikkéhez már hozzátenni semmit! Legfeljebb egy idézetet Caius Suetonius-tól: „Jaj annak a népnek, amelynek történetét az ellenségei írják!” 

dr. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük