KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Csikós Sándor: Liberalizmus és az ő fasizmusa

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Csikós Sándor egy-egy olvasó által megírt kérdésre válaszol ebben a sorozatban. A mai alkalommal a liberalizmus és a fasizmus kérdéskörét járja körül.

A FELVETÉS:

Sándor Csikós két ellentétes oldalt raksz össze. Vagy liberális vagy fasiszta
Ez két végpont és a politikai rendszerek egy része e kettő között van. Az egyik az abszolút szabadság a másik a totális diktatúra. Nem sorolható ide a teokratikus rendszer. Sok van belőlük. De az érték alapúak sem. Szép napot.

A VÁLASZOM:

Pont az az „érdekes” benne (amit, eszerint, nem tetszett észrevenni), hogy A LIBERALIZMUS ÖNMAGA TOTÁLIS ELLENTÉTÉBE- LIBERÁLFASIZMUSBA – FORDULT.

Tette ezt, mégpedig, saját elmélete alapján. DOGMATIKUSAN KEZELVE, ABSZOLUTIZÁLVA AZ EGYÉN SZABADSÁGÁT. Holott szoktuk mondani: AZ EGYÉN SZABADSÁGA OTT VÉGZŐDIK, AHOL SÉRTENI KEZDI EGY MÁSIK EMBER SZABADSÁGÁT. Mert ha nem ez történik, akkor – az általános káosz és zűrzavar közepette – MINDINKÁBB AZ ERŐSEBB KUTYA TÖRVÉNYE LÉP ÉLETBE.

MÁRPEDIG MAI VILÁGUNKBAN ÉPPEN ENNEK VAGYUNK TANÚI. Egy erőszakos kisebbség tukmálja rá önmagát A NORMALITÁS TÖBBSÉGI TÁRSADALMÁRA. Egy mai liberálfasiszta szemében a degenerált hóbortok felülírják A TERMÉSZET TÖRVÉNYEIRE ÉPÜLŐ NORMALITÁST. AMI ÉVEZREDEK ÓTA AZ EMBERI EGYÜTTÉLÉST SZABÁLYOZZA.

Egy liberálfasisztának lételeme a káosz. Ő csak akkor szabad, ha körös-körül tombol a káosz. Akkor őt senki és semmi sem korlátozza abban, hogy maradéktalanul kiélhesse azt, amit ő ÖNMAGA ELIDEGENÍTHETETLEN EMBERI JOGÁNAK VÉL. Annak tart, akként hirdet, akként próbálja másokkal elfogadtatni azt, ami annak a másiknak sérti olykor a legelemibb jogait. KIALAKUL, ÉRVÉNYRE JUT AZ ERŐSEBB KUTYA TÖRVÉNYE.

Hallott Zbigniew Brzezinskirol? Leghíresebb/hírhedtebb elméletéről, AZ IRÁNYÍTOTT KÁOSZRÓL. Az előbb írtam, hogy az általános káosz közepette jut érvényre AZ ERŐSEBB KUTYA TÖRVÉNYE. De ha ezt a káoszt még irányítják is… Vajon ki irányítja? Miért irányíthatja (netán azért, mert ő az erősebb kutya)? Merre, milyen célból irányítja?

Ez is érdekelheti:  Nagypéntek: a nap, amikor Jézus meghalt érettünk

MAI VILÁGUNK ÁLTALÁNOS – véres konfliktusokba torkolló – káosza… VAJON KI, MIÉRT, HOVÁ, MILYEN CÉLOK ÉRDEKÉBEN IRÁNYÍTJA EZT A KÁOSZT?

De ha egy káoszt irányítanak – és aki irányítja azt egy sötét rejtekhelyről – akkor HOL VANNAK AZ EGYÉN, AZ INDIVIDUUM JOGAI, SZABADSÁGAI? NEM ÉPPEN AZOKAT VÉDELMEZI A LIBERALIZMUS? HOL VAN ILYENKOR A LIBERALIZMUS?

Sajnos, már sehol. Nincs, eltűnt. FASIZMUS LETT BELŐLE. ANNAK IS A LEGKÖRMÖNFONTABB, LEGTOTALITÁRIUSABB FAJTÁJA.

Hölgyeim és uraim, megérkeztünk. Végállomás, kiszállás! Köszönjük, hogy velünk utaztak! Úgy tízezer évig.

Átszállhatnak a közösségi társadalom felé induló járatra.

 

Kiemelt kép: Liberális fasizmus – Az amerikai baloldal titkos története, Mussolinitől a változás politikájáig c. könyv borítója (szerző: Jonah Goldberg / The Secret History of the American Left, From Mussolini to the Politics of Change)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük