Csikkantás…

Tengerentúli családi látogatásra indulva Amszterdamban várakozom az ujjlenyomat vételére. Hosszú a sor. (Milyen tájékozatlan is vagyok, eddig azt hittem, csak bűnözőktől vesznek lenyomatot. Egyszer már otthon is levették az ujjaim rajzát, most meg itt is, de tiszta igazuk van, lehet, útközben kicseréltem az ujjaimat, soha nem lehet tudni.)

A sor rendezett, elől a gyermekkel utazók várnak. Ekkor egy markáns vallási közösséghez tartozó család érkezik, papa, mama két fiúcskával. Papa fején kerek fejfedő, a fiúkén szintén, ezek aprócskábbak. Csigaházak. Mellettük baktat a csigapapa. Egy óra telik el, a sor csak nem halad, és a gyermekek, miként a világon mindenütt, itt is türelmetlenek. Lábukon stoplis edzőcipő, és mintha összebeszéltek volna, a tükörfényes kövezeten elkezdenek „csikkantani”. Tudják, ez az a hang, amit ezeknek a gumitalpú cipőknek hirtelen a kövezetre való csúsztatásával lehet elővarázsolni.

Csigapapát ez nem zavarja, ő a Tórát olvassa figyelmesen, miközben szakállát nyalogatja. Olvasás alatt csöndben mozog a szája… Ráháb arcú anyuka egy darabig tűri a csikkantásokat, de türelme láthatóan apad. Végül hirtelen egyre hangosabban többször is rendre utasítja a kereksapkás lurkókat. De a nebulók csak azért sem hagyják abba!

A világ úgy van berendezve, hogy mindenütt a gyermekek pártján áll. A várófolyosó közönsége dermedt csendben lesi, mire megy ki a dolog, mert az anyuka harcias mozdulatot vesz fel, szinte én is értem, mintha azt mondaná: Idehallgass, büdös kölyök, ha még egyszer…én olyan két pofont…és csakugyan fenyegetően közeledik hozzájuk.

És ekkor…ekkor megtörik a jég, a helyzetet három arab (talán palesztin?) hasonló korú gyerek oldja fel. Ugyanis a dermedt csöndben ők is elkezdenek „csikkantani”, még pedig jó hangosan, mintegy tüntetően közölve az anyukával, lám, ők is ezt csinálják! A jég csakugyan megtörik, az anyuka körülnéz, aztán jobbnak látja, hogy ő is elmosolyodjon, mint a közelben álló felnőttek. A várakozók közönsége szélesen mosolyog, van aki hangosan nevet az eseten.

Lámcsak, két ellenséges nemzet kisgyermekei szolidárisak voltak egymáshoz.

Kedves sábeszes gyerekek!

Szeretettel kérlek titeket, majd 10 év múlva amikor a háború lövészárkában szembenéztek talán éppen ezekkel az arab gyermekekből akkorra már felnőtté vált hazafiakkal, jusson eszetekbe ez az apró eset: ők már egyszer megmentettek titeket!

(Czékus Jób, Lelkiismeret 88 csoport)

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!