KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Cseberből vederbe! – avagy: Felháborító botrány a Nemzetiben!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

f1Visszatért a Nemzetibe az álló fallosz! 

Vidnyánszky színpadra vitte, ahogy egy kisfiú heréket fogdos.

A nemzet felháborodása kísérte az Alföldi igazgatása alatt az álló fallosszal jelképezett Nemzeti Színház „működését”. Az előadásokon trágárság, meztelenkedés, kisfiúk pedofilgyanús szerepeltetése, afféle posványfürdő zajlott. Telt házzal, mert az igényes törzsközönséget leváltotta egy speciális kör, amelynek ez kellett. Magam is alig vártam, hogy a nemzeti oldal szerint tehetségtelen, és csak megbotránkoztatásban jeleskedő Alföldi a színház éléről kiröpítsék.

Áldottuk a napot, amelyen bekopogott utódja, a magyar színjátszás mentőangyala, Vidnyánszky Attila. A kárpátaljai Vidnyánszky konzervatív színházat ígért, amely visszatér a tisztességes magyar értékekhez. Ez kellett nekünk, hogy a Nemzeti ismét a Nemzet Színháza legyen! Ráadásul egy önfeláldozó igazgató-rendező keze alatt, aki céljairól ekképpen vall: „A szeretet nevében feláldozni magad egy közösségért, egy nemzetért, egy országért, egy hazáért, annak mindenekfelett valósága, Isten nevében, az ő akaratában fölszabadulni, szabaddá válni és tenni.”

Aztán eltelt néhány hónap, és mit látnak hitetlenkedő szemeink? Vidnyánszky színpadán is feltűnik az álló fallosz, és „különös szerepben” megjelennek a kisfiúk…

A Bolha a fülben előadása megbotránkoztatta a nézők sokaságát, de még azon is túltett a Johanna a máglyán című darab. A színpadon az egyik kisfiú egy disznójelmezes férfi hímtagját érinti, a másik gyermek pedig egy meredező falloszú szamáron lovagol. Puff neki! Megkaptuk, csak most már „Isten nevében”! Hát te is fiam, Brutus?

Félmeztelen matróna Vidnyánszky színpadán.
Félmeztelen matróna Vidnyánszky színpadán.
A kisfiú herét érint. Pedofilgyanús jelenet nélkül ma már nincs Nemzeti Színház?
A kisfiú herét érint. Pedofilgyanús jelenet nélkül ma már nincs Nemzeti Színház?
Kisfiú álló falloszú szamáron lovagol. Mennyiben marad el Alföldi "művészetétől"?
Kisfiú álló falloszú szamáron lovagol. Mennyiben marad el Alföldi „művészetétől”?

A nemzeti oldal jogos felháborodása – csakúgy, mint Alföldi idejében – most is heves. Elvégre az ország pénzén (vagyis a mi pénzünkön) kisérletezik ki ezek a jómadarak a hányásküszöbünket. A világhálón felháborodott kommenteket olvashatunk, amelyek közül a legdurvábbakat mellőzöm, s a szelídekkeben a trágár kifejezéseket kipontozom:

„A művészet megcsúfolásával, egy iszonyú pimasz koncepcióval, gyalázattal találtam magam szemben. És ezt lehet Szt. Johannával manapság csinálni? Nem értem a rendező perverz elképzeléseit, a kosztümök jó ízlést meghaladó és engem nagyon felháborító merészségét és gusztustalanságát, és persze a már-már pedofilnek mondható jeleneteket!”

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

„Csöcs és (szamár) f.sz a Nemzeti Színházban! Interpellációt akarok! Botrány van!”

„Álló f..ú szamáron kisfiú? Mi ez a mocsok! Azonnal vizsgálatot ellenük!”

„Most akkor hogy is van ez? Szamár álló p.ccsel, a nyakában gyerekkel a felszentelt házban? Még szerencse, hogy vége a fertőnek.”

„Egy kisfiú fogja egy felnőtt bácsi heréjét? Azt a megveszekedett pedofil mindenségit!”

Cseberből vederbe? Egyáltalán volt értelme Alföldit elkergetni a búsba? Csalódtunk Vidnyánszkyban.  Mást  ígért nekünk! A Nemzeti ódon falai között igazgatókat fertőző vírus lappang tán, hogy színművet álló hímtag és pedofilgyanús jelenet nélkül színpadra nem vihetnek? (Lelki)szegény ember vízzel főz? Ha ló nincs, szamár is jó? Annak idején Alföldinek egy nagy lóf…t kívántam. Vidnyánszkynak meg a szamárét!

Ámen!

2013.12.09. 12:46

Forrás: Magyar Irodalmi Lap, deres.tv

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

12 thoughts on “Cseberből vederbe! – avagy: Felháborító botrány a Nemzetiben!

  1. A sunyi határon kívüli,szegény üldözött magyar Vidnyánszki mihelyst megmelegedett a székében,megmutatja az igazi arcát!Az a helyzet,hogy várható volt,mert az ilyen jöttmentek olyanok ,mint a kaméleon.És sajnos egyre több van belőlük,csak jönnek,csak jönnek mert a Fidesznek a legjobb szolgái belőlük lesznek,mivel semmit sem szégyellnek.
    Dolfi

    1. :))))) Íme egy újabb fasz..Jöhet Dörner..:)!

      Kovács József
      p.s.
      Dolfi a neved Adolf lenne? Szégyelled?..:)

  2. Ez már tényleg a vég kezdete. A teljes kultúránkat idegen eszmék tapodják.
    A minap olvastam nagy megrőkönyödésel, hogy Horn Gyula is zsidó felmenőkkel rendelkezett. Most meg ez a gyalázat! T. István

  3. De ez most már nemzeti fallosz. Biztos volt rajta kokárda, vagy nemzetiszín masni is.

    Egyébként vicc ez az egész téma. A színházi világ egy belterjes zárvány, maga a színház meg egy idejétmúlt talajt vesztett dolog. Száz éve még szinte csak ez volt az egyetlen szórakozási lehetőség, de ma? Kit érdekel már ez a nemzeti vs. urbánus ripacskodás, ami már húsz éve is világvicce volt. Legfeljebb néhány marhát, aki azért megy el ezekre a szarokra, hogy megmutassa, ő mennyire nemzeti, vagy liberális kultúrlény.

    A fallosszal meg a pinával – és a nemiséggel – meg különösebb gond nincs. Minden ősi kultúra, civilizáció teljes természetességgel áll ehhez a témához. Csak a degenerált, életigenlés elutasító, állandóan a halálra készülő, bűntudatra nevelő kereszténység nevelte az emberekbe, hogy a szex bűn, a nemi szervek bemutatása istentelen dolgok. Dögrováson is van az egész keresztény Európa, az Indiaiak, afrikaiak meg szaporodnak, mint a nyulak.
    Úgyhogy nincs itt semmi gond az álló fasszal. Addig jó, míg áll. Az persze gond, hogy a „népnemzeti” színigazgató nem a káma szutrát vitte színre, hanem egy szamár álló faszát birizgáltatja egy fiúgyermekkel. De ez már valószínűleg az agysorvasztó zsidókeresztény neveltetésének a következménye.

    üdv. Aranyapa

    1. Hmm. „Sekély e kéj”….

      Próbálná ezeket a gondolatait a muszlimoknál terjeszteni! (Zsidó)-kereszténységellenességük dacára megbillentenék egy kicsit ott hátul.Vagy „nem is kicsit, de nagyon”.

      Más műveltségi körök és vallások sem engedélyeznek effajta „teljes természetességet”…

      Mert nagyon igaz, még akkor is, ha ők nem tanulták vagy velük nem taníttatták ezt a luciferi gondolatot: „mindenre kérlek, soha ne feledd,szerelmed amilyen múlattató kettesben, oly ízetlen harmadiknak…”

      (És akkor még nem beszéltünk a gyermekkorúak neveléséről, a jövő nemzedékéről… de ez ugyebár fölösleges dolog, menjen minden az ösztönök által irányítottan, szabályozatlanul! Milyen szép világ is alakul majd így ki…)

      A Telekiek

      1. A muszlimok is egy folyamatos eldegenerálódáson mentek keresztül, míg az „Illatos Kert”-től eljutottak idáig. A magyar kereszténységgel szintúgy ez a helyzet. Ma már egy degenerál zsidó szekta, régen azonban még jóval emberibb volt. Álljon itt Janus Pannonius (1434-1473) pécsi püspök verseiből néhány:

        „EGY FEHÉRMÁJÚRA

        Hashoz a has, ha tapad, comb combhoz, száj meg a szájhoz,
        és ha tövig becsuszott már a punádba botom,
        nincsen olyan lány több, aki ily remekül herebélne:
        bármit is óhajtok, megteszed egyszeriben.
        Repkény így nem ölel, kagyló így nem tapad egybe,
        szorgos a markod, a szád, friss a farod, kicsikém.
        Ám, amikor kielégültél már, s únod a hajtást,
        egyszeriben: „Ne tovább!” – így nyekeregsz – „Ne tovább!”
        Mért ne csinálnánk hát? Mit iparkodsz úgy befejezni?
        Lúcia, várj addig, míg nekem is sikerül.”

        „MÉG MINDIG ORSOLYA MINDZSÓJÁRÓL

        Édes a húsod, a szád kedves, bűbájos az arcod,
        s míg nem kezdjük, egész lényed imádnivaló.
        Ám, ha csináljuk már, oly könnyen csusszan az öcskös,
        mintha nem is mindzsó volna, amit döfigél.
        Nem leli oldalait, végét, s úgy véli az árva:
        légben inog valahol, vagy folyadékba esett.
        S mert a szegény ily bő lyukban tüsténkedik, izzad,
        célját érni bizony nem sikerül sehogyan.
        Nem használ sem a far-játék, sem a mellet-a-mellhez,
        az se, ha vállmagasig rándul a comb, meg a térd.
        Meghiusul minden küzdés, meddő az igyekvés,
        céltalanul lihegünk, fájnak a csontok, az öl.
        Vagy ne eresszen rád soha senkit az Ég szeretőnek,
        Orsolya, vagy csak olyan kant, aki győzi veled”

        Jó 500 éve még ilyen egészséges, telivér püspökeink voltak, szerették a pinát, a mohácsi síkon pedig az élen mentek a háborúba, és halatk meg a hazáért. A mai degenerált söpredék meg nyilvánosan keresztet hány, ha szexről beszélnek neki, titkon meg kisfiúkat zaklat. Harcolni meg végképp nem akar, mert ugye „tiltja a vallása”. A hajszálát nem adná a hazáéért, nemhogy az életét.
        Nehogy már ezek a mai korcsok legyenek a mércék egy egészséges ember számára!

        üdv. Aranyapa

  4. Ki volt az az ÁLLAT???? Aki ezt a gyütt ment, alföldi buzi utánzatot javasolta és tette oda????? Szar helyébe, fost gratulálok ez most melyik kúltúra? zsidó magyar ? Vagy magyar zsidó új kúltúra.

    adorján imre

  5. „Szó, szó, szó….” – ennyit a V.-féle nyilatkozathoz. Tetszettek volna előbb megérdeklődni a debreceni színházlátogatók véleményét….
    🙂
    A Telekiek

  6. Íme a nácik színi kritikája..:)

    Kovács József

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. RE: kovács jocó 🙂
      jozsikám, nem vagy eltévedve?
      rabbi létedre tudhatnád, hogy nem otthon vagy, és ha egy MAGYAR ember elmondja a véleményét a nemzeti színházában történő dolgokról, akkor annak a parazitának aki csak elvesz a nemzet asztaláról és oda csak ilyen és hasonló „műveket ” tesz az legjobb esetben is hallgat.
      De ha már bele vartyogsz az emberek társalgásába legalább azt tud, hogy miről beszélsz.
      A náci szót legalább tud értelmezni, te parazita, és ha nem sikerül legalább olvas utána.
      Arról már nem is beszélve, hogy a zsidonál nácibb fajt még nem hordott a föld a hátán. Menachem mondja: „Ti izraeliták, emberek vagytok, de a többi népek nem emberek,”
      Idáig egyetlen német náci törvény sem ment el! Ezt csak a zsidok sátánista törvénye engedi meg egy parazita népnek!
      Különben egyetlen államban, israel rabló államában vannak még mindig életbe a német náci törvényekhez hasonló de szigorúbb törvények. És erre még nagyon büszkék is vagytok, ha nekem nem hiszel a talmudon kívül próbálj meg mást is olvasni. Apropó a Mein Kampf esti mese gyerekeknek a ti talmudotokhoz képest.
      Ha már nacizol legalább tud, hogy mit vartyogsz!
      jozsikám jozsikám mindig elszomorítasz!
      Mond a többi rabbi is ilyen ostoba mint te vagy?
      És, mikor legközelebb klaviatúra után nyúlsz jusson eszedbe, hogy minden MAGYAR számára ez vagy te :
      http://www.mon.hu/2010/11/news-20101103-10360401-266936593.jpg

  7. Visszatért a Nemzetibe az álló fallosz! A nézők képében..az előadásról magáról is..vagy csak díszlet munkások juthatnak szóhoz?..:)

    _Vendel

    utóirat:

    Vidnyánszky mellé állt a nemzeti színű magát nemzetinek nevező oldal..a szél jobbtól a fidesznyikokig..Íme az eredmény.

    Az, hogy mit is játszottak nem tudjuk meg?

  8. Hasonlóan trágár módon rendezett itt, Beregszászban is. Az itteni népnek mindegy volt, csak lásson valami „kultúrát”. És higgyétek el, amikor művelt társaságban kifogásaimat emlegettem, egyetlen egy személy sem merte kifejezni egyetértését, csupán azért, mert az itteni népnek fogalma sincs a jóízlésről, bevesz minden hülye maszlagot, és azt hitte, ha Vidnyánszky Kijevben végzett, akkor a baj csak a ” művészetet nem értő” nézőben keresendő. Undorító volt már itt, Beregszászban is több rendezése. Az egyik előadásra jóhiszeműen a gyerekemet is elvittem, de 20 perc múlva fel kellett állnunk és hazamennünk.

    Egy honfitárs

    Kedves „honfitárs”! Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük