KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„Csalódást keltő, frusztráló, szar” – így kesereg a német sajtó a hazánk elleni vereség után

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Úgy tűnik, a németek nagyon a szívükre vették a Magyarország elleni vereséget. Német lapszemlénk!

Mint ismeretes, péntek este a magyar válogatott 1-0 arányban legyőzte a német válogatottat, a győzelmet Szalai Ádám csodálatos „sarkas gólja” hozta el a magyar csapat számára. Miután a tizenhetedik percben megszereztük a vezetést, a német csapat hiába próbálkozott, nem tudtak mit kezdeni velünk. Ami a német sajtó szerint egyenesen

kiábrándító”.

A történelmi győzelem után szétnéztünk a németeknél; kíváncsiak voltunk, mik voltak az első reakciók a a vereségre. Nos… Beindult a gyászmunka:

FAZ: „Német frusztráció a Nemzetek Ligájában”

A Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy látja, egész egyszerűen nem működik a német szövetségi kapitány terve. Mint írták, ez volt az első veresége a mostani szövetségi kapitánynak, s

amit csapata Lipcsében mutatott, az inkább hasonlított a hibernációra, mint a téli világbajnokságra”,

utalva arra, hogy Németország nagy reményekkel megy majd ki idén decemberben a katari VB-re. Hiába szólt be a csapatnak, azért a FAZ újságírója próbálta menteni a menthetőt: szerinte nem vitás, hogy a világbajnokságon a magasabb színvonal nem jelent majd problémát Hansi Flick kapitány és csapata számára. Hozzátette, „aki német reakcióban reménykedett, annak most tovább kellett gyakorolnia a türelmességet, a tempó és a mélység idegen szavak voltak ezen az estén, a középpályán nem volt átjárás […] A németeknek a 39. percig kellett várniuk, hogy, Müller fejesével, egyáltalán a magyar kapu közelébe kerülhessenek”.

Megemlékezett a szerző Szoboszlai megdobálásáról is: „a német szurkolók sokáig kínos csendben voltak, valamint a sarokrúgásnál rengeteg papírlabdát és papírrepülőt zúdítottak a magyarokra, majd finoman fütyültek, amikor Süle és Rüdiger ismét az időt húzta a játéképítés helyett.”

Mindenesetre a megcélzott csoportelsőség már a múlté – Magyarország négy ponttal előz minket” 

– szögezte le a FAZ szerzője.

Die Welt: „Németország csalódást keltő teljesítmény után veszít Magyarország ellen”

A Die Welt sem volt sokkal jobb hangulatú: ők is kiemelték, hogy ez volt a német szövetségi kapitány első veresége. „Hansi Flick kiábrándultan és dühösen állt a pálya szélén az első vereség alkalmával, amelyet szövetségi kapitányként szenvedett el. Pontosan két hónappal a világbajnokság első, Japán elleni csoportmérkőzése előtt a német válogatott nemcsak a Nemzetek Ligája-csoportgyőzelmet játszotta el a listavezető Magyarország elleni 1-0 (0-1) vereséggel, hanem

egy rendkívül gyenge lipcsei szerepléssel a katari tornára vonatkozó reményeit is szertefoszlatta.

A szünet utáni visszatérés is elmaradt” – írták. A német csapattal kapcsolatban a Welt két jelzőt használt gyakran: „fantáziátlan” és „veszélytelen”.

Ez is érdekelheti:  Cáfolják Washingtont az oroszok

Bild: „Hansi, ez így nem fog menni!”

A Bild véleménycikket közölt, melynek szerzője alaposan megfeddte a szövetségi kapitányt: „Csoportgyőzelem oda, VB-félelem ide” – olvassuk. Felhánytorgatták az edzőnek azt, hogy a meccs előtt a ZDF-ben így nyilatkozott:

Elvárom tőlük, hogy teljesítsenek, amikor teljesíteniük kell. És ez ma van!”

„De csak a magyarok teljesítenek, azok, akik nem mennek ki a világbajnokságra, de a legnagyobb esélyük van a csoportgyőzelemre!” – írták a a Bild munkatársai a nyilatkozatra reflektálva. A lap mellesleg közölte a német edző meccs utáni nyilatkozatát is:

„Nem, nem aggódom. Ilyen mérkőzések előfordulnak. Jobb most, mint novemberben, amikor kezdődik a világbajnokság. Még mindig lehet bátran és meggyőződéssel játszani.”

A Bild azt is felsorolta, hogy – úgymond – melyik csapatnak mije van: „A magyar csapatkapitány a 85. válogatott mérkőzésén megszerezte a 26. gólját. A hétfői, Olaszország elleni meccsel pedig befejezi válogatottbeli pályafutását. És Németország? A DFB-válogatott Neuer, Goretzka (mindkettő koronás) és Brandt (megfázott) nélkül maradt.

És ötletek és tempó nélkül! Ehelyett van hihetetlenül sok rossz passzunk és alig néhány gólhelyzetünk…”

Felemlegették az egyik német labdarúgó, Jonas Hofmann meccs utáni nyilatkozatát is: „Az első félidő nagyon szar volt! Ez kell hogy legyen a mai nap tanulsága számunkra.”

Mandiner

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük