Csalódás – avagy ma már mesterséges intelligenciával irányítják a gyilkoló eszközöket
Körültekintőn, különös óvatossággal kell mozognunk világunkban, ha nem akarunk lépten-nyomon elbotolni valami csúf csalódásban.
Most nem az ellenzék és szolgálói lehangoló húgyagyúságáról van szó, hanem felsülésemről, melyre a Demokratába lapozva döbbentem rá.
Egyetlen lépésnyire voltam már csak egy valóban korszakalkotó idea megvalósításától, de rá kellett döbbenem, hogy oda a népek megmentője cím, a Nobel békedíj, díszdoktorságok és becsületrendek. Megint megelőzött –ha az utolsó pillanatban is, de megelőzött a Gonosz. Rájöttem ugyanis, hogy a legtökéletesebb haditechnika is holt acél csupán, ha nincs hozzá kezelő személyzet. Itt jön képbe az én találmányom, mely pont olyan egyszerű, mint bármi zsenialitás – vegyük példának a kerék feltalálását. Ahogy elhangzik valami támadási parancs, s a katonák elfoglalnák helyüket tankban, repülőgépben, rakétakilövőnél, abban a minutumban iszonyú hascsikarás, hányás, nyavalyatörés teríti le őket. Mindenhol – az egész világon. Egy Kalasnyikovot nem tudnak kézbe venni, mert a hideglelés összerántja a gyilkolni indulót. Sem háborús áldozatok, sem hősi halottak nem lennének, mert az ölési szándék elmúltával újra egészségesek lesznek a katonák.
S íme, a nagy mű küszöbén innen olvasom, hogy ma már mesterséges intelligenciával irányítják a gyilkoló eszközöket, emberiből csak a szándék dolgozik bennük, s így sokkal gyorsabban, pontosabban és nagyobb variabilitással működnek, mintha közvetlen emberi irányítás alatt lennének.
Új tanulmányokba kezdek tehát, hogy megtaláljam: hogyan tudnék hascsikarást okozni a mesterséges intelligenciának, ha ölési szándékkal mozdul – de legalább az emberi szándéknak, gyilkos indulatnak?
Mayer Gábor