KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Csallóközben jártak a nemzet jogvédői

Dr. Morvai Krisztina és Dr. Gaudi-Nagy Tamás számos más jogvédővel együtt felvidéki körútra indultak, hogy feltérképezzék a helyi magyarságot nap mint nap érő jogsértéseket.

Három napos útjuk első két napját Csallóközben töltötték, ahol elsősorban a magyar nyelv használatát vették górcső alá. Meglátogattak számos közintézményt, ahol siralmas állapotban találták a nyelvtörvény betartását. A legtöbb intézményben a törvény ellenére mellőzik a magyar nyelvű feliratok és formanyomtatványok használatát mondván „eddig senki sem kérte”. Dunaszerdahelyen és Komáromban tartott előadásaikon legfőképpen ezen helyzet változtatására hívták fel a figyelmet. Ha mi nem kérjük és követeljük, hogy élhessünk azzal a kevés jogunkkal, amit a szlovák törvények nyújtanak, akkor hogyan álmodozhatunk autonómiáról? Felszólították a hallgatóságot, hogy bátran írjanak kérvényeket az adott közintézmények vezetőinek, ehhez nem szükséges semmilyen jogi ismeret.

A két napos tapasztalatszerzés legsokkolóbb állomása a komáromi vasútállomás volt, ahol a pénztáros többszöri felszólítás után sem volt hajlandó magyarul kiszolgálni a jegyet váltani akaró utasokat, majd miután ezt számon kérték rajta, nemes egyszerűséggel bezárta (az egyetlen működő) pénztárat. Az állomásfőnöktől az érdeklődők megtudhatták, hogy „ez már száz éve szlovák föld, szokjanak hozzá”, de hogy a mondandójuknak súlyt is adjanak 3 rendőrautót is kivezényeltettek. A jogtiprók sorába beállt az a Gulyás Magdaléna is, aki a legutóbbi önkormányzati választásokon még nem ódzkodott a magyar szavazatokra hajtani, csak hogy polgármesterré válasszák. Az általa vezetett büfében egyetlen magyar feliratot sem sikerült találni, de a szégyenkezés helyett inkább kidobta a magyar jogvédőket. Természetesen  Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás nem először találkozott agresszív jogsértőkkel, egy jottányit sem engedtek igazukból, így az állomásfőnöknek előbb-utóbb muszáj volt kihoznia a panaszkönyvet, melybe veretes magyar szavakkal került bejegyzésre a jogos panasz.

hvim_felvidek_nemzeti_jogvedelem_eloadas_2Este tartott előadásaikat nagy érdeklődés övezte mindkét városban. Dunaszerdahelyen kb. 40, Komáromban 50 ember hallgatta az üres beszédek helyett gyakorlati tanácsokkal megtöltött tömör előadásokat. A hallgatóság sorai közt ott volt a felvidéki magyar civil szféra, így A Magyar Megmaradásért PT, a Magyar Polgári Kör PT, a Jobbik Felvidék, az Egy Jobb Komáromért PT és a Hatvannégy Vármegye ifjúsági Mozgalom képviselői. Utóbbi felvidéki elnökét, Dobay Gergelyt Gaudi-Nagy Tamás fel is kérte, hogy mutassa be a mozgalom kétnyelvűséggel kapcsolatos tevékenységét.

Ez is érdekelheti:  Foghatja a fejét Magyar Péter: rekordnézettséget hozott a Vogel-interjú

A HVIM képviselői mindkét helyszínen tanácskoztak a nemzeti jogvédőkkel, akik további támogatásukról biztosították őket, így a vármegyések ígéretet tettek, hogy a 2017-es évben leporolják mind a CBA-s bojkott, mind pedig a kétnyelvű matricakampány ügyét.

Morvai Krisztina és Fehér István a kitelepítettek dunaszerdahelyi emlékművénél
Morvai Krisztina és Fehér István a kitelepítettek dunaszerdahelyi emlékművénél

https://hvim-felvidek.hu

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Csallóközben jártak a nemzet jogvédői

  1. Hát mondhatni -nem semmi– közel száz év elteltével , rájönni ,hogy mi is a valóság ezekkel a kint rekedt magyarokkal – azért érthetetlen a tót nemzet részéről , hogy miért tartják foggal, körömmel a gyűlöletet ennyire fontosnak , nem beszélve a románokról , ajjaj ?-(pedig náluk is 2016-ot írnak, avagy nem ?)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük