KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Csákyék Fico szintjére süllyedtek: "A Magyar Gárda nem kívánatos" – exkluzív barikád.hu beszámoló

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Levonultak a dunaszerdahelyi tüntetésről az Új Magyar Gárda, valamint a Jobbik szimpatizánsai, akik jelentős számban vettek részt a ma tartott dunaszerdahelyi szlovák nyelvtörvény elleni demonstráción. Szerkesztőségünk telefonon érte utol Kiss Róbertet az Új Magyar Gárda főkapitányát.

A tüntetés több ezer résztvevővel zajlik, azonban szemmel láthatóan megosztottak. A demonstráció szervezése a szlovákiai magyar pártvezetők holdudvarához kötődik, akikről azonban nincs egyöntetűen jó vélemény a demonstráción összegyűlt különböző magyar érdekvédelmi csoportok és szervezetek körében. A „Vesszen Trianon” jelszavakat és hasonló skandálásokat a mikrofonok gazdái rendre lecsitítják, illetve olyan megengedő és behízelgő kijelentések is elhangzanak, amelyek a közönség általános nemtetszését váltják ki (zúgolódás).

Tudósítónk sem a rendezvény előtt, sem alatt nem hallotta a Magyar Himnuszt, hogy bejátszották volna. A jelentős létszámban részt vevő Új Magyar Gárda tagjai kérték, hogy jelenlétüket mondják be a támogató szervezetek között. Ezt azonban megtagadták. Ennek kapcsán Csáky Pál a következőket mondta: Nem mondják be a Gárdát, mert be van tiltva, és szélsőséges, különben is nem kívánatos Szlovákiában.

Szerkesztőségünk kérdésére Kiss Róbert elmondta: hazamennek a tüntetésről és álságosnak tartják a rendezvény szervezőinek felhívását, amely az összefogás jegyében hívott Dunaszerdahelyre mindenkit. A rendezvényen elhangzottakkal kapcsolatban kijelentette: „Ne csodálkozzanak a felszólalók és a Csáky Pál-féle magyar vezetők, ha itt a Felvidéken harminc év múlva szlovákul beszélnek csak a gyermekeik. Ilyen lagymatagon sehol nem lehet képviselni a nemzeti identitást.”

barikád.hu

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Csákyék Fico szintjére süllyedtek: "A Magyar Gárda nem kívánatos" – exkluzív barikád.hu beszámoló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük