KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Csaknem ezernégyszáz határsértőt tartóztattak fel Csongrád megyében

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

migránsok Csongrádban

Harminchat csoportban 1399 illegális bevándorlóval – köztük 288 gyermekkel – szemben intézkedtek a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén csütörtökön – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.

Szenti Szabolcs elmondta: a legnagyobb, csaknem kétszáz fős csoportot este fél kilenckor Röszke külterületén fogták el a rendőrök. Ott 173 szír, 6 afgán és 2 pakisztáni állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt.

A Készenléti Rendőrség járőrei valamivel éjfél után Röszke külterületén állítottak meg egy 25 éves román állampolgár által vezetett ponyvás teherautót, amelynek sofőrje 10 szír illegális bevándorlót szállított.

Németország lett volna az úti célja annak a 27 éves román férfinak, akit szintén valamivel éjfél után fogtak el a rendőrök Mórahalmon. Az általa vezetett gépkocsiban 30 szír illegális bevándorló utazott. Elfogták a rendőrök a román sofőr társát is, aki egy személyautóval vezette fel a kisteherautót. Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Röszke közelében hajnalban intézkedtek a rendőrök 38 illegális bevándorlóval szemben. A rendőrök a velük lévő 29 éves román „sétáltatót” is elfogták, ellene és a sofőrökkel szemben embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Öt büntetőeljárást indított a Szegedi Rendőrkapitányság olyan személyek ellen csütörtökön, akik pénzért akartak a fővárosba vinni illegális bevándorlókat.

Éjjel 2 órakor Röszkén érték tetten a rendőrök a 21 éves hódmezővásárhelyi F. Bencét, aki 12 illegális bevándorlóval egyezkedett abban, hogy fejenként 300 euróért társával elviszik őket Budapestre. Hajnali 4 órakor Szegeden fogták el a 32 éves B. Józsefet, aki taxijában szállított 4 szír illegális bevándorlót. Délután két órakor Szegeden állították elő a 30 éves kétegyházi Cs. Ferencet és apját, akik autójukban három szír illegális bevándorlót szállítottak fejenként 300 euróért a főváros irányába. Este 11 óra előtt szintén Szegeden állítottak meg egy személyautót, amelyben négy szír állampolgár utazott, akik illegálisan léptek be az országba. Az autót a 27 éves szegedi K. József vezette, akit a rendőrök őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Végül éjfél előtt Röszkén fogták el a 60 éves T. Józsefet, aki autójába 6 szír illegális bevándorlót zsúfolt be.

Ez is érdekelheti:  Magyar Pétert ismét feljelentették, most az Alkotmányvédelmi Hivatalnál

A sofőrök és segítőik ellen a Szegedi Rendőrkapitányság jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrök a bűncselekmények elkövetéséhez eszközül használt járműveket lefoglalták – tette hozzá a szóvivő.

MTI

 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük