KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Csak erős idegzetűeknek: Mesterházy megírta hol lakik a rasszizmus (frissítve a Jobbik közleményével)

A rasszizmus elleni világnapra

2013.03.21. 07:30
http://mszp.hu/hirek/a_rasszizmus_elleni_vilagnapra

Ma, a rasszizmus elleni világnapon emlékeznünk kell. Emlékeznünk mindazokra, akik a gyűlölködő eszméknek és embertelen tetteknek estek áldozatul a világon és Magyarországon.

Ma azonban nem elég az emlékezés. És főképp nem elég egy udvariaskodó közlemény. Ma már figyelmeztetnünk kell, mert nagy és növekvő a veszély. Nap mint nap sérül a joga több százezer honfitársunknak a származása miatt.

A rasszizmus körülöttünk, terjed és erősödik.

A rasszizmus ott van a turulban, az árpádsávos zászlóban, ami mind a szélsőjobb szimbóluma.

A rasszizmus ott van az egyetemeken és főiskolákon, ahol a szélsőjobboldaliak vélt vagy valós származás alapján listázzák a diákokat. A rasszizmus ott van a színházban, amit a szélsőjobb izgat és igazgat. A rasszizmus ott van a szélsőjobboldali újságok lapjain, amelyek nap mint nap támadják és fenyegetik a kisebbségeket. A rasszizmus ott van a tévés újságíró fejében, aki évek óta rendszeresen kirekesztő, cigánygyűlölő, zsidóellenes kirohanásokat tehet, és nemhogy büntetést, de kitüntetést kap mindezért. A rasszizmus ott van az újságíró tollában, aki a cigányok és zsidók ellenségeként gyűlöletet szít.

A rasszizmus ott van a diákokra uszított szélsőjobbos futballdrukkerek ökölrázásában. A rasszizmus ott van a nyilas parlament tagjának, a fasiszta kormány feltétlen hívének rehabilitálásában, és a magyar fasiszták bűneinek relativizálásában. A rasszizmus ott van a parlamentben: a zsidó politikusok listázása mögött, vagy a vállaltan antiszemita Prohászka Ottokár, a hungarizmus és a zsidóellenes törvények szülőatyjának emléke mögött.

Tény, nem fenyegetés: a rasszizmus körülöttünk, terjed és erősödik. Meg kell állítanunk, vissza kell szorítanunk! Minden alkalommal nemet kell mondanunk a rasszizmusra: zéró toleranciára van szükség a szélsőjobboldali eszmékkel, szavakkal és tettekkel szemben. Ezért a rasszizmus ellen szakadatlanul küzdenie kell mindenkinek, akinek fontos a szabadság, a demokrácia, az igazságosság és a jogegyenlőség: a humanizmus.

Van remény, mert többen vannak azok, akik őszintén vallják, hogy minden ember egyenlőnek születik. Akik azt az elvet képviselik, hogy senkit nem érhet negatív megkülönböztetés, hátrány, fenyegetés vagy jogsértés a származása miatt.

Ez is érdekelheti:  Büntetőfeljelentést tett a jegybank új vezetése

Ennek a küzdelemnek a fontosságára kell figyelmeztetni ma. És ennek a meggyőződésnek kell maradéktalanul érvényesülnie a köztereken és a közéletben ma, holnap, és minden nap ezután.

Mesterházy Attila,

elnök-frakcióvezető

Nif megjegyzés:

Mesterházy azon mondatában, miszerint a rasszizmus körülöttünk terjed és erősödik bizony igazság van. Ezt a rasszizmust cigány-rasszizmusnak és cionista-rasszizmusnak hívjuk. A teljes írása pedig uszítás a magyar nemzet ellen. És még egy apróság: Magyarországon sosem volt fasizmus, ezt történelmi tanulmányai alapján tudnia kellene. Magyarországon hungarizmus volt, amelyet képviselő Nyilaskeresztes Pártot a Magyarországot megszálló III. Birodalom ültette a hatalomba. Na, ezt hívják ténynek.

A Jobbik közleménye a rasszisták világnapjára és a patkánylázadás évfordulójára

A Jobbik úgy véli, hogy Mesterházy Attila az úgynevezett „rasszizmus elleni világnap” apropójából kiadott mai sajtóközleményével végleg kiiratkozott a magyar emberek sorából.

A magyar nemzet elleni vádiratként is felfogható iromány egésze egy provokáció a jó érzésű magyar emberekkel szemben, de annak a turulra és az Árpád-sávra vonatkozó sorai több mint felháborítóak. Mesterházy szerint a „rasszizmus ott van a turulban, az árpádsávos zászlóban”. Határozott álláspontunk, hogy épp Mesterházy közleménye rasszista és magyargyűlölő, ősi nemzeti jelképeink megbélyegzése nemzeti történelmünk megtagadásával és meggyalázásával ér fel, a magyar nemzeti közösségből való önkéntes távozással egyenlő. Az ilyen és ehhez hasonló kijelentések miatt nyújtotta be Vona Gábor, a Jobbik elnöke és a Jobbik több más országgyűlési képviselője az Alaptörvény módosításáról szóló javaslatát, amely nemzeti jelképeink alkotmányos védelmét rögzítené. A javaslat különös védelemben részesítené többek között a koronázási ékszereket, a turult, az Árpád-sávot, a Szent Jobbot és a Szent Koronát.

Tájékoztatjuk a félművelt elnök urat arról, hogy a turulmadár a magyarság több ezer éves jelképe. Nem csupán a nemzeti önazonosságunkat megtestesítő mitikus állat, hanem az államalapító, Árpád-házi uralkodói dinasztia eredeti megnevezése is. Az Árpád-sáv a közép- és kora-újkori szuverén magyar államnak az egyik legfontosabb szimbóluma. Kijelentésével a szocialista pártelnök rasszistának bélyegezte többek között a honfoglaló Árpád fejedelmet, az államalapító Szent István királyt, a középkori lovagi kultusz vezéralakját, Szent László királyt és a magyar történelemnek még megannyi nagy alakját.

Ez is érdekelheti:  Odesszát mindenképpen meg fogják szállni az orosz csapatok

A baloldal által nagy becsben tartott internacionalizmus jegyében nemzetközi példákkal is illusztrálnánk a leírtak súlyosságát. Az önjelölt baloldali megváltó szerepében tetszelgő, karrierje kezdetén még a Fideszbe ácsingózó Mesterházy szavait vajon, hogy fogadták volna Franciaországban, ha a gall kakast, Oroszországban, ha az orosz medvét vagy Németországban, ha a sast nevezi rasszistának? A Magyarországi Szocialista Párt figyelmét inkább a mai szomorú évfordulóra szeretnénk felhívni, melynek kapcsán még mindig várat magára a vezeklés. 94 évvel ezelőtt vette át a hatalmat az MSZP elődpártja, a Magyarországi Kommunista Párt és kezdte meg terrorját a magyar emberek ellen. A baloldali terrorállamnak több tízezer áldozata volt. Nyugodjanak békében, soha többé kommunizmust!

Murányi Levente országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

23 thoughts on “Csak erős idegzetűeknek: Mesterházy megírta hol lakik a rasszizmus (frissítve a Jobbik közleményével)

  1. Mesterházy nyilvánvalóan nem ismeri a magyarság őstörténetét, mert ha ismerné, nem hordott volna össze ennyi ostobaságot a turulról, az árpádházi zászlóról és egyebekről. Persze az is érthető, hogy ez a szánalmas figura most már kampányol és mindent bedob, hogy választói majd az ő nevéhez, pártjához húzzák az x-et. Ki kell ábrándítanom, mert egyre több ember szeme nyílik ki, és fordul el a szociktól öltözzenek bármilyen ártatlan báránynak…

    Lenhardt Ibolya

    1. Mesterházyt egyedül csak a politikai ambíciói fűtik.
      Mindent megtesz, hogy legyen „valaki”, Viszont az ilyen ember nem lesz csak egy hazátlan „senki”.

      Nándori Ottó

  2. A igazi vilàgnap  ma van a trisomie 21 betegségben szenvedo emberek gyermekek vilàgnapja!! erre érdemes odafigyelni, és tenni értuk! Magyarorszàgon is!

    UDV Mme Heddad Anne Marie

    > Message du 21/03/13 14:15 > De : „”Nemzeti InternetFigyelő”” > A : nanni.heddad@orange.fr > Copie à : > Objet : [Új bejegyzés] Csak erős idegzetűeknek: Mesterházy megírta hol lakik a rasszizmus > >WordPress.com

    Nifadmin posted: „A rasszizmus elleni világnapra 2013.03.21. 07:30 http://mszp.hu/hirek/a_rasszizmus_elleni_vilagnapra Ma, a rasszizmus elleni világnapon emlékeznünk kell. Emlékeznünk mindazokra, akik a gyűlölködő eszméknek és embertelen tetteknek estek áldozatul a „

  3. Idézem a fenti írásból: „Van remény, mert többen vannak azok, akik őszintén vallják, hogy minden ember egyenlőnek születik. Akik azt az elvet képviselik, hogy senkit nem érhet negatív megkülönböztetés, hátrány, fenyegetés vagy jogsértés a származása miatt”.

    Ez eddig igaz is lehet. De akkor maradjon mindeki a fenekén, ahopl napvilágra jött, és ne akarjon mások élőhelyét erőszakkal elfoglalni.
    A rasszizmus mások élősködése ellen hat. T. István.

  4. »Tisztelt Mindenki! Elszomorító, ami ebben az országban, de a Világban is megy! Annyira hétköznapivá vált az egymásra k.pködés, hogy már szinte annak is fáj, akire nem is k.ptek! Jó ez!? Kell ez?
    Az emberek annyira önmagukkal vannak elfoglalva, hogy észre sem veszik a körülöttük zajló eseményeket! A történelem! Voltak drámák SAJNOS, de még lesznek is! Amennyiben az emberiség nem tér észhez, hamarabb, mint hinnék! Ahhoz, hogy egymást elfogadjuk bizonyos alapszabályokat (törvényeket) mindenkinek el kell fogadnia és BE KELL TARTANI! Szomorú, hogy megtörtént a Holokauszt, de miért hallgatnak a kommunista áldozatokról? Emlékezetem nem csak 100 M áldozatot követelt! Vagy Ők másod polgárok!? Nem tartják visszataszítónak!? Jó lenne észhez térni, jó lenne nem gyűlölködni, jó lenne egymás gondolatait tiszteletben tartani, jó lenne nem a hatalomra áhítozni, jó lenne nem gátlástalanul harácsolni, mikor van a Földnek oly pontja, ahol nap, mint nap gyermekek, emberek halnak éhen! Szégyen a jobb módúakra nézve! Sokan elfelejtik, hogy meztelenül jöttünk a Világra és úgy is megyünk el (!), ha csak valaki fel nem öltöztet!
    Tehát! Béke, szeretet és egymásra figyelés! (T&ۼ)

    Ray

    1. Jól látod a helyzetet Ray!!!
      Itt kezdődnek és végződnek a problémáink! Nincs kellő odafigyelés egymásra és a valóságra!!! Tisztelet a kivételeknek! Akik csak a szabályt erősítik!
      -PAÁ-

    2. Kedves Ray!

      Azt azért ne kívánd, hogy ennek a tetűnek a „gondolatait” is tiszteletben tartsam! Figyelni viszont tényleg kell rá, mert alattomos, gátlástalan parazita fajta, és ha nem figyelünk, újra a nyakunkra ülnek! Béke és Szeretet csak azoknak jár, akik viszonozni is akarják, és tudják. Ezek egyikre sem képesek. Emlékezz csak a „dicső” 133 napos rémuralmukra, és szemernyi kétséged se legyen, hogy újra megtennék, ha elég erősek lennének hozzá.
      Jó lenne ez meg az! Persze, hogy jó lenne. De főként jó lenne nem áhítozni, hanem helyesen gondolkodni, és aszerint cselekedni. Nemzeti parlamentet és kormányt választani, és alsó és felső parazitáinktól megszabadulni. Jó lenne!!!

      Patmosz

    3. Sajnos a LEGJOBB akaratom ellenéresem tudok kibékülni ezzel a Holokauszttal! Melyik, milyen holokausztról zeng naponta ez a „holo-hazugság zsoltár”? Arról ami sosem történt meg, vagy arról a háborús propagandáról amit nürenbergi perek szentesítettek? Sosem hidtem ebben a „holokauszt”-ban, s miután pár éve rászántammagam tánulmányozására, szilárd meggyôzôdésem: A birka keresztények számara kitalált huszadik század új vallása, új hite, mely leple alatt MI, a kiválasztottak, korlátlanul gyülölhetünk, tetszésünk szerint, gyakorolhatjuk a terrorizmus mindeféle változatát és formáját. Aki ezt kritizálni merészkedik, az csak is egy rasszista, egy gyûlölködô lehet.
      Magában a holokauszt az egy intérményesített gyûlölködés, amire a cionisták tartják fenn az ekszkluziv jogot.

      Corvinus.

    4. Ilyen szépen fogalmazni még a kalkutai Mater Terézia sem tudott volna a szeretetrôl.A naïve keresztény szeretet prédikálasa a kereszténység aláknázása a legfelsôbb fokon. A kereszténység nagy átka a szerénység, mindíg önmmagában keresi és találja mindazokat a hibákat melyekért szenved. Sokan megvannak gyôzôdve arról, hogy az emberek nem látnak az orruknál tovább, mert önmagukkal vannak elfoglalva. Ez egy nagyon hajánálragadt megállapítás, konklúzió. Az emberek tömege azért képtelen az orránál tovább látni, egyrészt mert közömbös, másrészt mert a végtelenségig elbutította a vad propaganda, és harmadrésst azért, mert képteln önmagától gondolkodni. A II.vh. óta ez a tünet mégjobban mélyült a keresztény társadalomban.

      Olvassuk csak mit írt, 1918-ban, a zsidó Gróf Mensdorf, ausztria nagykövet Angliában:

      „Israel won the war, we made it, thrived on it, profited from it. It was our supreme revenge on Christianity.”
      („Izrael megneyerte a háborút (I.vh.), mi csináltuk, felvirágoztunk rajta,hasznot húztunk belőle. Ez volt a mi legfőbb bosszúállásunk a kereszténységen.”)

      Az I.vh.-ban ez befejezetlen maradt, majd csak a II.vh.-val lett befejezve.
      Aki ezt képtelen látni, —– egyszerûen nem tudom hogyan kvalifikálni.

      Corvinus

  5. Szarhazy!
    Mi van a cion rasszizmussal?Ok az elsok–mindenki folott?Mirol frecsegsz te senkihazi?

    A Hun

  6. Kedves Attila! Te vagy rasszista,aki megtagadta,megalázta,lerománozta,az Erdélyi Magyarságot.Te-Ti adtok kitüntetést,olyan embernek,aki moslékzabálóknak,genetikai hulladéknak nevezi a Magyarokat,természetesen,te nem tartozol ebbe a táborba.

    Szűcs Isván

  7. Csak azt nem értem, hogy hol vannak a „nemzeti” jogászok? Miért nem perlik be ezt a férget rasszizmusért? A morvai elvtársnő és gaudi elvtárs miért nem ültetik bíróság elé ezt a szörnyet? Talán golyószóróval kellene a szarházinak irtani a Magyar népet, hogy fellépjenek ellene? Messze kimeríti a gyűlölet keltés fogalmát ez a tetű!

    kató rudi

  8. Mesterhzý’Attila – „Emlékeznünk mindazokra, akik a gyűlölködő eszméknek és embertelen tetteknek estek áldozatul a világon és Magyarországon”

    Igaza van, kezdjük el összegyűjteni az embertelen tetteket világon:

    Don- i katasztrófa
    Vörös terror Magyarországon (Gulág, Recsk, 56′ , AVH rémtettei, csengőfrász stb.)

    Vietnámi háború, Irak – háború, Afganisztán – i háború, Quantanamo Börtön, Pakisztán- népírtás, Egyiptom-i tavasz , Líbiai vérengzések, Szíria-i belviszály, csak így nagy hirtelen de.javaslom folytassuk a sort !

    éber

  9. Nem szép amit írok, de Szarházy szavaira nem lehet szép szavakkal reagálni. Remélem, hogy neki, és minden kommunista, cigány és zsidópárti, magyarnak titulált féregnek, hamarosan a torkán akad a zsidófasz, és a saját vérükben fürödve fognak könyörögni az életben maradásért. De bízom benne, hogy ezt a könyörületet, ebben az országban, már nem fogják megkapni

    Egy rasszistának titulált hazaszerető

  10. Aki egyszer elkezd hazudni, annak végül mindig hazudnia kell. Éppen ezért minden hazugság végső soron zsákutcába vezet. Népünk minél többet tanul, minél többet mozog a világban, annál inkább anakronizmus lesz a hazugságokra épülő nacionalizmus. Ezer évig meg lehetett élni úgy, hogy a hatalom igényeihez szabták a történelmet, a jövőben ez már nem fog menni.

    békés gábor

  11. „…minden ember egyenlőnek születik….”

    Hunnéin a repedtsarkú K… annyábaúl meríthette ezt az információt? Ez a „gyeök má akkor is tudálékos lehetett, mikó kibújt az annya Pics…búl.
    Csak hát, aki százmilliókat érő villákban látja meg a napvilágot, nem lehet egy napon emlegetni azzal, aki nyomorban, kilátástalanságban jön a világra. Ha valaki a fenti kijelentést komolyan gondolja, azt már a születése pillanatában falhoz kellett volna ba…szni.
    oiproks

  12. amit nem tud nagyeszű pártelnök!
    . Csak a pártvezérek által szocialistának nevezett társadalomban élő átlagemberről beszélhettünk, aki a „reálszoc” kevés előnyeit élvezte és rengeteg hátrányától szenvedett. Ezt az embert ugyanis a „szocialista családban” kellett volna „előállítani”, amely szintén csak ideológusok elképzelése volt. Ugyanezt mondhatjuk a szovjet emberről a „homo sovieticusról” is. A gyakorlati marxista családszociológia megkísérelte a szocialista család típusát kidolgozni (Loránd, 1976) azonban ez nem sikerült. „A rendszerváltás bebizonyította, hogy a család ideológiai sémákba szorítása a létező szocialista társadalmakban hiábavaló kísérlet volt” (Bangó 1999, 14). A rendszerváltás után amerikai politológusok egy pár évig „posztkommunista” rendszerről, politikáról írtak a középkelet-európai országokkal kapcsolatban. Szerintünk ez a reagani hidegháborús antikommunista mentalitás utórezgésének tekinthető. Ha mindenképpen címkézni akarnánk azt az alig több mint egy évtizedet, amely ezekben az országokban a rendszerváltástól az Európai Unióba történt felvételükig eltelt, akkor nem posztkommunista, hanem a poszt reálszocialista rendszert kellett volna írniuk. Ennek ideáltípusa a „homo postsocialisticus”, a szabadságát visszanyerő, autonóm, felelősséget viselő, bizakodó és hazugságoktól megszabadított ember.

    békés gábor

  13. Kedves Mesterházy Úr és kedves elvtársai. Ezzel a szöveggel választást nyerni bizton nem fognak, mert a nép már annyira nem hülye mint 100 éve. Mert amikor egy kisebbség akaratát rákényszerítjük a többségre az kommunizmus, de ez nem más mint kedvező táptalaj a gazdasági kartell számára, mert minden versenytárs kivan zárva a további verseny lehetőségéből, itt csak egyetlen embert kell megfizetni és mehet az üzlet.Ma is ez történik, csak nem szovjetuniónak hívják hanem európai uniónak.Önök és kebel barátaik ezeket az időket sírják vissza mikor mindenkinek kuss volt a neve.Azon a lenini úton haladnának tovább mely ártatlan emberek millióinak holttestével van tele.Hiszen ha eltűnik az ember, vele együtt a probléma is, beszélek itt kádár és társairól akik 10 éven át évente 50 embert akasztott fel , köztük 18 éves gyerekeket. Ha önök nem azonosulnának ezekkel az ember és ISTEN elleni cselekedetekkel, kitörölnék a szótárukból, hogy kommunista, szocialista, demagóg beidegződéseket, és mindenféle elvközösség látszatát is kerülnék.De éppen a maguk pártja verette szét a saját népét 2006-ban,és pár év távlatából ismét megkoronáztatnák magukat.Azzal az úri közönséggel akikkel önök kormányoztak, még egy farm vezetését sem bíznám, még ha olyan kiváló pásztoruk lenne mint bajnai úr.Abba az iskolába ahol önök és narancsos barátaik koptatták a padokat és jókat melegedtek,vajmi ragadt,vagy ha ragadt az olyan is.Semmi másra nem törekednek, hogy a Magyar minél rosszabbul érezze magát ebben az országban.” Mert a hatalom úgy tudja fent tartani a látszatot,hogy szükség van rá, ha folyamatosan rettegésbe tart.”A gazdasághoz annyi szakértelmük van, hogy az embereknek csak annyi maradjon,hogy éhen ne haljanak,a pénzt „csinálni” kell és nem keresni.Mert fogalmuk sincs, hogyan kell megdolgozni a napi betevőért,mert az iskola padból a parlamenti székekre estek,s mint szofisták elkápráztassák az egyszerű többséget.Az uszítás nem,hogy gusztustalan,aljas is.Ez MAGYAR ország a neve is mutatja, a vezére gyf. szerint akinek nem tetszik ellehet menni. tóth ferenc.

  14. „1884-ben az antiszemita kátéban le van írva, vagyis definiálva mi is az antiszemitizmus. Nem más, mint a zsidókkal történő üzletelések beszüntetése, bojkottálása. Ugyanis a zsidónak ha nincs profitja tovább áll mert egyébként hontalanok, és azt a népet rombolják, szipolyozzák a vagyonát ahol épp profitot talál. Erre hivatott létre jönni az antiszemita káté hogy ezt elhíresztelje. Le van benne írva hogy az is, hogy erőszakkal nem lehet velük mit kezdeni, ráadásul az csak nekik kedvez. Akkor ugyanis kártérítést követelnek. 1884-ben íródott! Nem aktuális ez véletlenül most is? Nem volt véletlenül azóta egy világháború aminek a levét még mindig innunk kell? Ekkora előrelátással bírt a magyar már akkor. Most meg az orrukig sem látnak sokan.” (idézet) Istóczi Csucsu Győző

Itt várjuk hozzászólását!