Csak ennyi?


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

– őu*. 1318. nap –

A Jobbik Magyarországért Mozgalom most elnyert parlamenti mandátumainak száma 47.

Kesereghetünk, lehetne több is, de hát nem lenne magyar az ember, ha megelégedne ennyivel.

Bár köztársasági elnököt – támogatott pártunk – egyedül nem jelölhet, mégis meg kell barátkoznunk a vívmánnyal: a radikális Jobbik parlamenti párttá lett, amit az európai országok hasonlóan markáns politikát folytató szerveződései megirigyelhetnek.

Az mszp-s K.L. (aki nem érdemli a neve teljes kiírását), tehát vele ellentétben merjünk csak nagyok lenni! – hiszen a Jobbik, mint a sokak által támogatott mozgalom a meghirdetett programjával egyenes úton, egyenletes sebességgel halad. Ez utóbbi, a fizikából elcsent kifejezés híven bizonyítja azt a töretlen akaratot, amit nem egyedül, a kampány részeként, hanem a mozgalom megalakulásától kezdődően hosszú éveken át magáénak vallott.

Azért, hogy a haladás sebessége ne csökkenjen, a szavazataikkal támogatók mindegyikének további kitartása, mondhatni hűsége szükséges.

2010. májusától az újkori demokráciák sorában olyan kurzus következik, amely példa nélküli, s amely egy sokak által nem óhajtott jobboldali, egypárti parlamenti diktatúrát eredményez, ennek ellenzékeként a Jobbik mutatkozik, s ez utóbbinak pedig ott lesz a 2006-tól folyamatosan demonstráló (a baloldali kormány által használt kifejezéssel élve) szélsőséges-zavargó-csőcselék, mint élő lelkiismeret, elsődleges kontrollként.

Az országunk „Kossuth tereit”, azaz a szekszárdi Garay teret is magában foglaló kormányellenes tüntetéssorozat véget ért.

Csak hinnénk, hogy véget ért.

A java most jön.

Az említett, nem csak a baloldali médiában, csőcselékként aposztrofált tömeg nem pihenhet meg a tegnapi választási eredmények láttán. A hurrá optimizmus ködén át kell látnunk, és a győztes párt minden egyes cselekedetét hideg realitással kell elemeznünk, mégpedig egyetlen feltétel szerint: a magyar nemzet érdekeinek megfelel-e, vagy nem?

A „Für Lajos megható  gondolatai Magyarországról és a hazaszeretetről” című videón elhangzottakat kiegészíteni igen nehéz.

Éppen ezért kiemelem a talán legfontosabb kijelentését:

„Igenis föl kell készülnünk, mindenre, mindenkinek arra is, hogy ami a miénk volt több,  int ezer éven át, ezeregyszáz éven át, mert mi teremtettünk itt államot a honfoglalás után a Kárpát-medencében,.. arról nem szabad egy pillanatra sem lemondanunk, ha most nem, tudom nem de igenis eljöhet egy pillanat a történelemben, amikor megnyílik a lehetőség, igenis revíziós mozgalmat kell indítani, de nem egy pártnak, mert azt kitiltanák a politikában, hanem az országnak ahhoz, hogy valamilyen módon megmaradjunk!”

A magát túlnyert párt vezetői sűrűn hangoztatják a választóktól eredő, nagyarányú felhatalmazást, aminek révén most bizonyos értelemben azt csinálhatnak, amit akarnak.

De az utca kétirányú! Számolniuk kell ugyanezen tömeggel, a népfölséggel akkor is, amikor választott pártjuktól az ígéretek beváltását követelik majdan.

És az nem száz nap múlva lesz, hanem jóval korábban.

A budapesti Kossuth tériek üdvözletét hozom, és tolmácsolom.

Függesszük fel a tüntetéseinket, de ne hagyjuk abba!

Szemléljük kritikusan a gyorsuló  szekérre kapaszkodott nagypártot, legyünk konstruktív ellenzéke minden cselekedetének! – azaz tartsuk szárazon a puskaport.

Egy dologra nagyon kell vigyáznunk: demonstrációink folytatása esetén óhatatlanul a sorainkba férkőzhetnek a velünk éppen akkor egyetértő magukfajták, például a mai szocialisták.

Figyeljünk, és ne tévesszük szem elől egymást!

Szekszárd, 2010. április 26.
* őszöd után
Somlai László Arthur
Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

0 hozzászólás a(z) “Csak ennyi?” bejegyzéshez

  1. Magyarország jövőjét biztosító kormányprogram, a Jobbik programja egy az egyben. Meg lett mondva, hogy akik a húsz év alatt tevékenyen vettek részt az ország tönkretételében, azokat el kell egytől-egyig takarítani. Ennek kell lennie a vezérelvnek, nem a médiák hazudozásainak. A választás volt egy esély ennek kivitelezésére, de most már csak sok hazafi véráldozatával tudjuk elsöpörni likud Viktor készülő diktatúráját. Ám erre vagyunk vagy négymilliónyian. Szerintem időben átadja a stafétabotot a Jobbiknak, és elhúz a retkesbe.

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
„Kegyelmi idő” – az MVSZ nyílt levele a Fidesz elnöke részére
Szabadságot Budaházy Györgynek! – Nyílt levél Orbán Viktornak és a Fidesznek
A választásokon ön dönt! (Kánaáni üveggyöngyök, népbutítás, vagy reálpolitika?)
Close