KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Csak egy ember tudja, mit gyónt halála előtt Kádár János

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

kadarjanosA visszaemlékezők eddig ismeretlen részletekkel gazdagították a közelmúlt történelmét.

Úton a rendszerváltás felé címmel rendezett estet Balatonfüreden hétfőn, a Hamvas Béla Asztaltársaság; a fórumnak Németh Miklós, volt miniszterelnök, Pozsgay Imre, egykori államminiszter volt a vendége. A kérdező, beszélgető partner szerepét Szőcs Géza költő, kulturális államtitkár, a társaság tiszteletbeli elnöke töltötte be.

Németh Miklós emlékeztetett arra, hogy 1988 november végén lett miniszterelnök, de „nagyon rosszul érezte magát” abban a kormányban. Mint mondta: „minden erejével azon volt”, hogy néhány alkalmatlan embert eltávolíthasson, de kötötte a pártfegyelem…

A minisztercseréhez az MSZMP legfőbb fórumait kellett volna előbb meggyőznie és a Hazafias Népfrontot is – mondta. Németh Miklós úgy fogalmazott, hogy hónapokon keresztül győzködte Grósz Károlyt, a párt első titkárát, mire végre megszületett az a levél – Grósz Károly és Huszár István, a népfront főtitkára írta alá -, amely szerint „lemondanak a miniszterek állítása és felmentése jogáról”.A volt miniszterelnök ezt tartja a rendszerváltás egyik kulcsdátumának, mert ettől kezdve már nem az folyt a kormányban, amit a párt akart. „Bejött hét új ember a kormányba, s kifejezetten a szakmai rátermettséget tartottam döntő kritériumnak” – mondta Németh Miklós, megjegyezve: az új kormány már egymást segítő, egymást támogató „csapat volt”.

Kitért arra is, hogy egy nagyon szűk csapat „zongorázta le”, hogy mikor és miként engedik ki a nyugati határon az NDK-sokat. Megjegyezte: Horn Gyula, akkori külügyminiszter nem tartozott a „szűk csapatba.”

A volt kormányfő beszélt arról is, hogy 1981-ben valóságos csődhelyzetben pozsgayimrevolt az ország. Mint mondta: volt olyan helyzet, hogy felvetődött: „hétfőn ki tud-e nyitni a Magyar Nemzeti Bank (MNB)?”. Rámutatott: egy út maradt, felvetetni magunkat a nemzetközi pénzügyi szervezetekbe; az IMF-be és a Világbankba. Németh Miklós szerint Fekete János, akkori MNB-elnökhelyettes „dumálta tele” Kádár János fejét, s miatta duplázódott meg 1985 és 1990 között a magyar államadósság.

Ez is érdekelheti:  „Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

„Fekete János ment azzal a szöveggel, hogy Kádár elvtárs pénz van, én hozom” – emlékezett Németh Miklós, megjegyezve: pénz volt, van, meg lesz is mindig a piacon, a tőke létezik. A tervezett reformokat pedig leállították – tette hozzá. A volt kormányfő úgy fogalmazott, hogy Kádár körül „ott ültek a Raszputyinok”.

Németh Miklós hangsúlyozta azt is, hogy Grósz Károly „kizárólagos érdeme” az 1988. „májusi puccs”, azaz Kádár János félreállítása. „Azt csak Grósz tudta megcsinálni” – tette hozzá. Kitért arra is, hogy Kádár János nem szerette Gorbacsovot, a szovjet pártfőtitkárt, s Kádár „fékezett, behúzta a vitorlákat”, majd „le is épült szépen”. Kádár azt mondta, hogy „ez a Gorbacsov a rendszer sírját ássa meg” – idézte Németh Miklós az MSZMP egykori főtitkárát.

A volt miniszterelnök – miként fogalmazott – „elárul egy nagy titkot” is, mert talán 20 év után már elmondhatja. „Mariska néni” (Kádár János felesége) felhívta, s azt mondta, hogy „a férjem papot akar” – fogalmazott a volt kormányfő. Ki is ment egy pap, s Kádár gyónt neki, ám hogy mit, azt nyilván csak a pap tudja – jegyezte meg.

Pozsgay Imre emlékeztetett arra, hogy már 1981. december 3-án az MSZMP Központi Bizottságának ülésén kimondta azt, hogy az ország „besétált” az adósságcsapdába, s ebben benne van egy „államcsőd lehetősége”. Ezt követően őt egy „rozsdás vágányra tolták, rozsdás vagonban”, azaz a „döglődő és halálra ítélt” Hazafias Népfront főtitkára lett, ám ő „életre keltette” – emlékezett Pozsgay Imre.

A volt államminiszter szerint 1985-ben Berecz János, az MSZMP KB titkára és ő is kapott jelölést a politikai bizottságba, s valaki felvetette, hogy „Berecz sokat iszik”. Pozsgay Imre szerint Kádár János erre úgy reagált: Berecz lehet, hogy sokat iszik, de részegen sem mond olyanokat, mint a Pozsgay józanul.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter ma kétszer is megbuktatta a kormányt... - ja, most nem... majdan

A volt államminiszter kitért arra is, hogy Grósz Károllyal „nagyon rossz viszonyban volt”, meg is lepődött, amikor 1988 márciusában egyszer csak „beállított” hozzá a balatonfüredi nyaralójába, s azt mondta: „Elfáradt az öreg, meg kéne’ neki köszönni”. Horn Gyula viszont 1988 februárjában még azt hangoztatta a párt központi bizottságának ülésén: „vegyék tudomásul az elvtársak, hogy Kádár elvtárs nélkül nincs kibontakozás, nincs magyar jövendő” – emlékezett Pozsgay Imre.  „Ennyit a Gyula előrelátó képességéről” – jelentette ki.

A fórumon In memoriam Kulcsár Kálmán címmel beszéltek Kulcsár Kálmán jogtudósról, a Németh-kormány igazságügyi miniszteréről is. Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, Kulcsár Kálmán veje többek közt elmondta, hogy apósa nevéhez fűződik az új jogalkotási törvény 1988-as elfogadtatása, s a sztálinista alkotmány megreformálása. Réti László utalt arra: Kulcsár Kálmán „nagy vágya volt”, hogy az alkotmánybíróság elnöke lehessen. Németh Miklós a volt igazságügyi miniszterét „szerény és borzasztóan felkészült embernek nevezte”.

Forrás: HetiVálasz

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

13 thoughts on “Csak egy ember tudja, mit gyónt halála előtt Kádár János

  1. Micsoda jellemtelen seggnyalók, gerincztelen férgek vezették Magyarországot..Hogy nem sül le pofájukról a bőr azoknak akik ott tolongtak Kádár háta mögött szorosan sorba álva egy egy nyalintsért…

    Kitért arra is, hogy egy nagyon szűk csapat “zongorázta le”, hogy mikor és miként engedik ki a nyugati határon az NDK-sokat. Megjegyezte: Horn Gyula, akkori külügyminiszter nem tartozott a “szűk csapatba.”

    Ezt amig élt valahogy nem merte elmondani…:)

    Kádár nem kért papot, de hát ez most olyan jól jöna Csuhások! Térdre ! Imához ! Énekeljük el a himnuszt kántáló fidesznyikoknak…akik kivonultak az első magyarországi, parlamenti trianoni megemlékezésről…:)

    nna és pozsgai elvtárs, akit ÜLDÖZTEK! ..a szenilis vén hülye aki ezt írta felnőtt fejjel..és aki a nyelvével tört előre az MSZMP KB tagság felé….56 után:

    „Nem mindenki válogatja a barátait az MSZMP KB tagjai közül, mondta Orbán Viktor nem régen:

    Pozsgai Imre: Forradalom vagy ellenforradalom?

    És jött 1956. október 23. Lopva, alattomosan közeledett. Sunyi bábáinak száján egy percre sem halkult el a szocializmus igéje, miközben egy nyáron át járták a Petőfi-rondót ‘nemzeti sajátosságaink’ körül azzal a magasztos céllal, hogy kiküszöböljék a szocializmus építése közben elkövetett hibákat. Majdnem sikerült nekik még a szocializmust is kiküszöbölni. Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, háta mögött több úri bitanggal, megcsinálta az ‘Első Hazai Nemzeti Forradalmat. Hogy mégis nem ‘Nemzeti Szocialistának’ keresztelték vívmányukat, az talán azzal magyarázható, hogy a két szó így együtt hányingert okoz minden becsületes embernek.
    A ‘Nemzeti Forradalom’ olyan nevezetes renegátot sorolhatott v e z e t ő i közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyan csak adóvégrehajtói karrierhez szabtak, de jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban.

    (Petőfi Népe, Kecskemét, 1957. december 15.)

    Ezek közül Kádár János a négy elemijével világító toronyként emelkedett ki…a koncepciós perekben való részvétele és az 56-os megtorlás ellenére..Tovaris Zűrös azért hiányzott ebből a „bátor ” csapatból…aki a pártközpont folyosóin _ még moszkvai nagykövetként.._ ohh a Mennyei Birodalom II. szívében._.szóval ott és akkor a nem 101 %-ban egyetértőkkel hűvös és felelősségre vonó hangsúllyal ímégyen basztatta az ELVTÁRSAKAT!..:

    Nna és mit fognak szólni ehhez az ELVTÁRSAK Moszkvában ??? !!! ??? !!!

    Nézzünk pár sort a Tovaris Zűrös Összesből:
    Fispán Géza

    _”

    1. Sok igazságod van. Az egykori „szocialista erkölcs” – amin akkor mindenki csak röhögött – messze felülmúlta a mai „népnemzeti”, magyarkodó, nemzeti zászlóval takarózó csürhe erkölcsét. Ez persze nem jelenti azt, hogy az előző rendszer jó volt. Egy kalap szar volt természetesen.

      üdv. Aranyapa

      1. Gyalázatos már a fogantatása is…1945-ben a XX. században másodjára nyílt_ ha szűkített mozgás térrel is_ hogy egykicsinyt felzárkózzunk Európához, de mint annyiszor, pl ma is Ázsiához szeretnénk csatlakozni, vagy maradni a tyúkszaros Balkánon maradni a langxos lúhúgyba pancsikolva..:( A Kádárékcsinálta rezimben, legalább nem fagytak meg és ne haltak éhen a szegények, nem hirdette magát 50 000 (!) kurvának állt leendő család anya…etc.. És nem lophatták szét az állami tehát a MI vagyonunkat…szerencsétlen nemzetünk, mindik sk ássa a saját sírját….:(

        Kaldi Jozsef

        Kedves Fispán Géza (alias Káldi József – ez se jobb)!

        Attól, hogy más néven ír (ugyanarról a helyről), még nem lesz hitelesebb. (Híradmin)

  2. „1987(!) február 9-én..ezt Írta a Zűrös Összesben:

    Összességében azt mondhatom, hogy a Magyar Népköztársaság nemzetközi helyzete jó, hazánknak tekintélye van a világban. S ez nagy dolog.

    1987 (!)
    206 old Hazánk és Európa

    Napjaink kommunista mozgalmának definíciószerű tömör jellemzésétAz MSZMP XIII. kongresszusánakhatározataiból kiindulva adhatjuk meg.
    E szerint a nemzetközi kommunista mozgalom a társadalmi haladás legfontosabb, legkövetkezetesebb és legszervezetettebb ereje bla bla bla
    „…:)

    És ebből a baromból a majdnem szabad Magyarországon Köztársasági elnök lehetett….:(

    Fispán Géza

  3. A mai zsidó hatalombitorlóknál még ez a komcsi vezér is ezerszer különb ember volt. Nem lopott össze vagyont,mint a módszerváltók,nem engedte a főkomcsiknak sem,hogy vagyonokat lopjanak össze. Jöjjön a JOBBIK és tegyen rendet ebben a politikai,gazdasági,erkölcsi és etnikai fertőben!

    Székely István

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Tisztelt Székely Úr!
      Önnel értek egyet. Azokról az emberekről akik már nem tudnak érvelni ne mondjunk semmit.
      Jöjjön a JOBBIK és takarítson és ne csak mondaja tegye is meg!!!!!!!!!!!
      Szabóné

      1. Ne jöjjön, volt már nyilas patkány uralom Magyarországon…éppen elég volt egyszer. Ezek a hülyegyerekenek fogalmuk sincs mire készülődnek…( bocsánat a hülye gyerekektől)

        Kaldi Jozsef

        Kedves Fispán Géza (alias Káldi József – ez se jobb)!

        Attól, hogy más néven ír (ugyanarról a helyről), még nem lesz hitelesebb. (Híradmin)

  4. Nincs mit hozzá fűzni,mert a lényeget leírták.nagyon tetszenek ezek a mesék,mert mindent el lehet mondani.Kádár Jánosról még sok minden kiderülhet.Azt nem tudtam hogy papot hivatott …Tetszik Pozsgay elvtárs vissza emlékezése.Jó helyen van,mert védve van az egykori KISZ titkár elvtárs védelmében van.Lassan kiderül hogy Orbán Viktor volt 1989 hőse …

    valaki

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Nem csodálom, hogy nem hallott arról, hogy papot hívatott, mert nem hívatott ez is egy mese a sok közül amit s***nyalonc elvtársai híreszteltek. Ennek egyik oka az volt, hogy reformátusnak keresztelték meg…:)

      Kaldi Jozsef

      Kedves Fispán Géza (alias Káldi József – ez se jobb)!

      Attól, hogy más néven ír (ugyanarról a helyről), még nem lesz hitelesebb. (Híradmin)

  5. Ezt a mesét a gyónásról azért találták ki,hogy azt higgyük,hogy Kádár is ember volt,gyarló.Pedig dehogy!Egy büdös tanulatlan proli volt,akinek bebeszélték,hogy a 4 elemijével el tudja kormányozni az országot.Láttuk,mi lett a vége.
    Dolfi

  6. .

    Kádár csak egy tanulatlan proli volt ez igaz, mégis különb volt ennél a kis pöcsnél és a készülődő náciktól…akik viszont diplomával rendelkeznek és máris milliárdosok, Kádár korszakában _ úgy tűnik először és utoljára lakott jól a 10 millió ember Árpád Apánk óta_ a „jónép ” nagy része békében és nyugalomba élt, igaz sajtó, szólás és utazási szabadság nélkül egy levert forradalom után. A szegény emberek gyerekeiből orvosok, mérnökök lehettek, nem éheztek, volt munkájuk…Édesanyámat aki egy kis mezei bérelszámoló proli volt több alkalommal hónapokig gyógyították a TBC-jével drága külföldi gyógyszerekkel a mátraházi tüdő szanatóriumban ..ma simán megmondják a súlyos rákos betegeknek, arra a gyógyszerre amelyik valóban segítene nincs pénz. Vagy megszerzi vagy megdöglik.. Végül Kádár .egy forintot nem lopott el a köz pénzéből …és ezzel örök időkre beírta magát a magyar történelembe.

    Fispán Géza

  7. Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős fideszes képviselő hatalmas formában van. Több törvényt is módosítana, hogy mindenki megfelelően értesüljön róla, hogy mennyire fogy a rezsi.

    Például a társasházakban a közös képviselőnek ezen túl az is a feladatai közé tartozik majd, hogy tájékoztassa a lakókat a rezsicsökkentés hatásairól.

    “A közös képviselő vagy az intézőbizottság (többletdíjazás felszámítása nélkül) a rezsicsökkentések végrehajtásához kapcsolódó tájékoztatja a tulajdonostársakat (…) írásban, figyelemfelkeltő és a fogyasztók által jól látható módon elhelyezett hirdetmény útján (…) a rezsicsökkentések eredményeként a társasház tekintetében jelentkező megtakarításokról.”
    Szóval minden hónapban ki kell rakni egy papírt a közös képviselőnek, hogy mennyit spórolt a ház. Konkrétan ezt a papírt.

    rezsipapir

    De ez nem minden.

    “Ha valamely közüzemi szolgáltató az adott hónapban nem állít ki a társasház számára számlát úgy az első bekezdés szerinti tájékoztatásban e költségnem tekintetében elegendő erre a tényre utalni”
    Olyan hónap is lesz, amikor annyira lecsökken a rezsi, hogy számla sem érkezik? És erre melyik hónapban lehet majd számítani? Talán március-április? Csak tippelek, nyilván bármi lehet.

    Németh nem csak arról gondoskodik, hogy az ember a lépcsőházban se sétálhasson úgy végig, hogy ne érezze a kormány jótékony jelenlétét.

    Arra is van ideje, hogy egy kicsit foglalkozzon a közüzemi számlák küllemével. Mert minél több dolgot mikromenedzsel egy politikus, annál jobb mindenkinek.

    Például:

    “A számla első oldalán a színes mezők háttérszínenként

    villamosenergia szolgáltatás esetén #FF7F50 kódszámú (pantone 811; coral)
    földgázszolgáltatás esetén #FF8C00 kódszámú (pantone 151, dark orange)
    távhőszolgáltatás esetében #DDA0DD (pantone 215; plum)
    vízközmű-szolgáltatás esetében #00FFFF (pantone 297; aqua)
    hulladékgazdálkodási közszolgáltatás esetében #32CD32 (pantone 802; limegreen)
    kéményseprő-ipari közszolgáltatás esetében #FFFF00 (pantone 102; yellow)
    színárnyalatot kell használni”

    Aztán a betűtípus sem mindegy.

    Németh Szilárd azt szeretné, ha a szolgáltatók végre lecserélnék az elmúltnyolcévben is használt Times New Roman-t, és helyette Arial-t használnának. Illetve ezt nem csak szeretné, hanem konkrétan beleírta a törvénybe. Mert a közműcégek nyilván azért tudtak eddig extraprofitot lehúzni, mert nem Arial volt.

    Mit lehet majd még itt spórolni egy jó Comic Sans-nal vagy Windingszel.

    NÉMETH SZILÁRDrezsicswtf

    :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

    Alul múlják még magát Rákosi pajtást is…:)

    Géza Fispán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük