KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Magyar Szociális Fórum, Civil Nemzeti Csúcs összehívását kezdeményezi

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szervezői nevében kezdeményezem a Civil Nemzeti Csúcs összehívását azzal a céllal, hogy a társadalom beleszólást követeljen magának az alkotmányozásba,

ne hagyja, hogy az új alkotmány megalkotását kisajátíthassa magának egy szűk politikai elit, a társadalom megkerülésével. A Civil Nemzeti Csúcsot március második felében egy hétvégén javasoljuk megtartani. Azt szeretnénk, hogy minden olyan szervezet képviselője szót kapjon, amelyiknek konkrét terve van az alkotmányról, illetve javaslatot dolgozott ki rá, de hivatalos fórumon nem tartottak igényt a véleményére! Kezdeményezésünktől nem tántoríthat el minket, hogy várhatóan sokféle vélemény hangzik majd el, sokféle megközelítésben, esetleg egymásnak ellentmondóan is. Azt tartjuk lényegesnek, hogy elhangozzék, megismerjük egymás javaslatait, elképzeléseit, véleményét. Azt akarjuk elérni, hogy olyan alkotmány szülessen, amelyet a társadalommal előzetesen egyeztettek, és amelyikre a társadalom igent mond. Tiltakozni akarunk az ellen, hogy a társadalmat kirekesztik az alkotmányozásból. Javasoljuk, hogy a CNCS kezdeményezze az alkotmány jóváhagyásának elhalasztását, ameddig nem konzultált érdemben a társadalommal, és ezzel kerülje el, hogy az alkotmány ingoványos talajra épüljön, mert a nemzet, az emberek nem vallják a magukénak. Célunk: az alkotmányozás társadalmi-nemzeti alapokra helyezése.

Kérjük Önt/Önöket, hogy mielőbb jelezzék, egyetértenek-e a kezdeményezéssel, és támogatják-e a Civil Nemzeti Csúcs összehívását! Válaszukat az alábbi e-mail címre küldjék:

szocialisforum@gmail.com

Simó Endre

Magyar Szociális Fórum

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!