KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Cionista imám uszít a magyarság ellen

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A cionista „Ahmed imám”, aki a magyarság, a kereszténység és az iszlám ellensége egyaránt

Egy ideje a zsidóságnak a szabadkőművességgel összefonódott sátáni szövetsége az iszlámot és a muszlimokat kívánja az emberiség legfőbb ellenségének beállítani. Nem meglepő ez számunkra, hiszen az eredeti, meg nem hamisított iszlámban olyan értékek vannak, melyek alapján elismert tradícióként tartható számon. A maga földrajzi területén – a Közel-Keleten – kívánatosnak is tartjuk az igazi iszlám működését.

Miután a sötét háttérhatalomnak a kereszténységet, és ezen belül legfőképpen a katolicizmust sikerült önnön ellentétébe fordítani, az iszlámot kezdte felforgatni. Démonian mesteri ecsetvonásokkal megalkották a degeneráltabbnál degeneráltabb irányzatokat és azok vezetőit, valamint, mintegy ezeket kiegészítve, létrehozták a különböző cionista érdekű terrorszervezeteket. Jelen pillanatban ezek közül a legismertebb, és a média által legfelkapottabb „Iszlám Állam”, melynek sem az iszlámhoz, sem az államiságnak még a legapróbb csíráihoz sincs köze. Érdemes inkább ellen-iszlám–ellen-államként számon tartani ezt a szemét csürhét. No és ezekhez a becsesnek csak a legnagyobb tévedéssel nevezhető körökhöz sorolandók a cionista imámok, akik liberálisabbak a liberálisoknál, cionistábbak a cionistáknál, és legfőbb ismertetőjelük a bajkeverés, a gusztustalan provokáció.

A minap egy ilyen cionista imám nyitotta ki Pesten rút pofáját. Bár ne tette volna. Az egykoron a zsidó Rózsa-Flores Eduardót is soraiban tudó „Magyar Iszlám Közösség” nevű ellen-vallási csoport imámja (vagy inkább rabbija), Kovács Miklós „Ahmed” hangot adott elképesztő sületlenségeinek a magyar közélet legégetőbb kérdésével, a bevándorlással, valamint az ezt szerinte rosszul kezelő jobboldallal kapcsolatban.

Megszólalásából kihallható, hogy egy igazi nyomorulttal állunk szemben, akinek fogalma sincs a világ dolgairól, az iszlám mibenlétéről, csak hát butasága miatt még saját – feltehetőleg zsidó – közössége is kitagadta, ezért egyenes út vezetett oda, ahol egyébként semmi keresnivalója nincs. Tipikusan zsidó vonásokat visel magán a prédikáció, ahol a muszlimokat úgy sajnáltatja, mint ahogy a zsidók szokták magukat sajnáltatni. Szerinte Magyarországon üldözik a muszlimokat. Szerintünk a muszlimok senkit sem érdekelnek. Az „imám”, vagyis inkább félhülye rabbi – elemezve a magyar helyzetet – az alábbiakat okádta össze az egybegyűltek előtt:

„Mer’ ebbe’ nagyon-nagy politikai haszon van! Nagyon-nagy pénzek vannak ebbe’! Hogy maj’ muszlimokkal riogatják a magyarokat. Olyanokat, akik vidéken vannak, még muszlimot se láttak, de lehet félemlíteni azzal, hogy maj’ jönnek a muszlimok, jönnek a zarabok, jönnek a törökök, meg jönnek még a menekültek, meg ki tudja, még mi.”

https://youtu.be/PWs5_j01qL4

Ez a sehonnai bitang kretén mer a szájára venni bármit, ami szent? Ez a személy egy értelmes beszédre, épelméjű gondolkozásra, fogalmazásra képtelen idióta.

A cionista imám a Jobbikon túl szépen odaüzen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak, és a Betyárseregnek is. A magyar hazafiakat – akik ellen szerinte gázspray-vel is kell védekezni – „kopasz parasztok”-ként aposztrofálja a cionista disznó Kovács.

A bevándorlók inváziójának elítélését iszlám-ellenességnek mondja az idióta Kovács, aki valójában ezzel bizonyította be, hogy az igazi iszlám ellensége. Ha ez még nem lenne elég bizonyíték, az „imám” elmondja, hogy hisz az egyenlőségben, szerinte muszlimoknak ugyanolyan „jogaik vannak” Magyarországon, mint pl. a római katolikusoknak. (Ellenben határozottan uszít a keresztények ellen.) Ez olyan, mintha mi hívő keresztényekként elkezdenénk kardoskodni, mondjuk Teheránban vagy Rijádban, hogy ugyanannyi jogunk van mindenhez, mint a helyi muszlimoknak, ráadásul még uszítanánk is ellenük. Ezért minket ott rövid úton kivégeznének, és ők tennék jól, mert ez így van rendjén! Ott rend van, és a rút pofájú Kovácsot is hamar elhallgattatnák, belső ellenségként szépen őt is kivégeznék. Micsoda szép rendje ez a dolgoknak, nemde?

Mi magunk – leszögezzük – nem szorgalmazzuk az iszlám magyarországi terjesztését-terjeszkedését. Voltaképpen nincs is ilyen terv muszlim részről. Ha van ilyen terv, az a cionistáké, és a cél az iszlám megutáltatása, és hát, legyünk őszinték, Kovács Miklós „Ahmed” ebben igencsak éltanuló. Az iszlámot a Közel-Keleten tudjuk csak elképzelni. Tudni kell azonban, Közel-Keleten vannak az iszlám legnagyobb belső ellenségei, úgymint a magát „Ibrahim Kalifának” kikiáltó, Moszad által kiképzett Abu Bakr Al-Bagdadi, az „Iszlám Állam” nevű horda főgonosza. Ellenben az antijudeokrata-szabadkőműves-ellenes, tiszta iszlámot nagyra becsüljük – ismételjük: a maga földrajzi egységében, a Közel-Keleten, de ott maradéktalanul! Az igazi iszlámra nagyon jó példa a katonai harcoló alakulatokkal rendelkező, és azokkal jó eredményeket elérő libanoni síita Hezbollah, mely nemrég megnyitotta kapuit a keresztények előtt is. A Hezbollah-ról azt is tudni kell, hogy Szíria keresztény falvainak ostromakor a keresztény lakosokkal vállt vállnak vetve védték a területeket a terrorista ál-muszlim kannibáloktól.

Nem tűzdeltük – tájékozottságunk és elmélyült ismereteink világgá kürtöléséül – tele Korán-idézetekkel mondandónkat, noha azt (is) jobban ismerjük, mint a degenerált Kovács. Ezek nélkül is el tudjuk ítélni ezt a férget, az élők és a holtak rendjének megrontóját, akivel nem az a baj, hogy muszlim (bár valójában nem az), és hogy hitét Magyarországon gyakorolja. A legnagyobb gond az imám-rabbival az, hogy degenerált, és hogy minden tradíció – mind az iszlám, mind a kereszténység – ellensége.

Kovács Miklós „Ahmed” az al-Dadzsál – az Antikrisztus – előhírnöke!

Egerszegi Gyula – NemzetiArcvonal.net

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Cionista imám uszít a magyarság ellen

  1. Elképzelhetetlen ha találkozna a földön JÉZUS, KRISNA,MOHAMED, BUDDHA, MAHÁVIRA, vagy LAO-CE,hogy összevesznének,vagy különbözne a nézetük valamiben is. Ugyan azt az IGAZSÁGOT mondta mindegyikük, a saját nyelvezetének megfelelően,az akkori érthetőségi szinten, vagy példa beszédekben. Csak az alul művelt „beteg ember képes arra,hogy alantas érdekeit, a saját nyomorúságát felhasználva, ellenségeskedést,viszályt szüljön vallások, és emberek között. ” aki képtelen az igazságra és a tisztességre, nem érdemli meg az életet.” / ZEUSZ /.

  2. Sajnos a sátán hadserege gyarapodik az utóbbi időben,, nem sokat tehet a magunkfajta csendes ember ezek ellen , a jóslatok a vallásháborút hirdetik napjainkban

  3. „Sajnos a sátán hadserege gyarapodik az utóbbi időben,, nem sokat tehet a magunkfajta csendes ember ezek ellen …”
    Dehogy nem Kedves szekelyse50 !
    Csendben össze kell fogni és felsorakozni velük szemben amíg nem késő.
    H.B.

    „A legutóbbi 26.500 éves világciklusunk legsötétebb óráiban vagyunk, a végső megmérettetésünk előtt. Ebből a hatalmas időből csak az utolsó száz évre tudta az emberiség pestise magához ragadni, koncentrálni a hatalmat, aminek előkészítéséhez közel ezer évre volt szüksége.
    Most ezt öröknek hiszi, de ne felejtsük életünk legnehezebb perceiben sem, hogy mindig a hajnal előtt van a legnagyobb sötétség… – és aki ennek jegyében megmérettetik és megfelel, annak a jutalma a hajnal, a FÉNY ÉRKEZÉSE!”

  4. Meg kell tisztítani sorainkat az árulóktól.
    Egy kicsi de lelkes sereg eséllyel veheti fel a harcot a sátán csapatával – ugyanis azok csak addig harcolnak amíg pénzt kapnak az igazság melletti harchoz pedig szív és lélek kell nem pénz.
    H.B.

    „Mi Isten kezéből vettük a magyarságot, mint eleve elrendelést, sorsot, tehát kiváltságot, elveszíthetetlen minőséget és végeláthatatlan feladatokat.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük