KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Cigány munkatársakat a Klubrádióba!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

klubradio-300x200Szinte nincs nap, hogy a Klubrádió ne támadná „a magyarokat” azzal, hogy kirekesztik a romákat/cigányokat lakóhelyeikről, iskoláikból és – persze – hátrányosan megkülönböztetik őket az élet minden területén, beleértve a munkahelyeket.

Eljött az ideje, hogy e rádió interaktív műsora, a Bolgár-féle Megbeszéljük felhívásával (06-1-387-8452) arra buzdítsuk a rádiót, hogy járjanak elő példával és alkalmazzanak cigány munkatársakat. Kapcsolás után megkérdezhetjük azt is, van-e cigány munkatársuk.

A bejelentkezéskor mondjuk azt, hogy az éppen aktuális valamelyik témáról akarunk beszélni.

Lovas István

http://lovasistvan.hu/

Ez is érdekelheti:  Kirill Budanov kijelölt célpontja lett az oroszoknak

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Cigány munkatársakat a Klubrádióba!

  1. SZERINTEM VAN OTT ROMA !! AKIK OTT DOLGOZNAK ROSZABBAK A CIGÁNYOKNÁL IS !!

  2. Remek ötlet! Gratulálok L. I.-nak. Az adófizetők támogatása helyett tarhálják, ügyeskedjék össze maguknak a pénzikét, mint ahogy a „drága bolgár úr” tette, hogy (együtt)működjenek a fenntartásukért. Majd betanítja őket. (A képen látható vicsek ferike bár már nincs ott, nem kár érte.)

  3. „Cigány munkatársakat a Klubrádióba!”
    Attól semmilyen változás nem lesz, ugyanis a cigányok is zsidók csak más-más zsidó törzsek.
    H.B.
    „A törzsbeliek pöffeszkednek, fölényeskednek, gyűlölködnek, ócsárolnak, gúnyolódnak a házigazdákon. És ami ennél sokkal lényegesebb, saját érdekükben, külhoni fajtestvéreik érdekében, vagy egyszerűen csak a talmudi gyűlölködés által késztetve, rendszeresen a befogadó nemzet érdekei, létérdekei ellen cselekszenek.
    Mindez, így együtt, sok. Messze túllép az elviselhetőség, az általuk annyiszor hangoztatott tolerancia, határain. Azért is, mert nem egyszerűen adott állapotokról (status quo) hanem folytonosan romló helyzetről van szó.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük