KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Cigány integráció – a népszámlálás kapcsán

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Magyar Főnix Mozgalom

1988 óta kísérem, az akkor még friss diplomás orvos férjemet, dr. Kávássy Pált, eleinte pszichológus hallgatóként, majd pszichológusként a Szabolcs Szatmár- Bereg, Hadú-Bihar, jelenleg Nógrád megyei cigány lakta településeken. 2005-től Budapesten az Országos Kríziskezelő Központban, 2010-től egy Pest megyei Gyermekjóléti Szolgálatnál dolgozom. Meggyőződésem, hogy a roma kérdésről nem lehet terepismeret nélkül beszélni.

Éppen ezért döbbenten olvastam az október 1-én kezdődő népszámlálásról szóló honlapon, hogy az etnikai hovatartozás kérdése szenzitív kérdésnek számít, azaz, senkinek nem kötelező bevallania az etnikai hovatartozását. A jelenlegi statisztikák szerint Európában 8 vagy 10 millió cigány él, hazánk területi mutatóit figyelembe véve, arányában Magyarországon élnek a legtöbben. Felszínes kutatások szerint, minden ötödik első osztályos gyermek cigány, de maga Balog Zoltán Felzárkóztatásért Felelős Államtitkár Úr is 500 ezer-1 millió magyarországi romáról beszélt a Roma Koordinációs Tanáccsal kapcsolatos, vele készült interjúkban, – innen is látszik, hogy az adataink csak becsült számadatok… Már maguk az európai adatok, – 8 vagy 10 millió – sem tekinthetőek pontosaknak, hiszen mindannyian tudjuk, hogy többen vannak, de már maga ez a bevallott 2 milliós bizonytalanság is félrevezetheti a cigányokkal kapcsolatos egészségügyi, szociológiai, szociálpszichológiai, vagy bűnügyi kutatásokat.

Ezúton szólítjuk fel a cigány lakosságot, legyenek ők oláh, beás, vagy romungro-k, beszéljenek lovári és/ vagy magyar nyelven, hogy bár a kérdés, a népszámlálás során szenzitívnek minősül, vallják be őszintén a származásukat és az anyanyelvüket, mert 23 év terepen töltött tapasztalatom szerint a huszonnegyedik órában vagyunk a roma kérdés megoldását illetően. A különböző kormányok eddig milliárdokat fordítottak a cigányok felzárkóztatásra, a romák helyzete, valamint a magyar lakosság cigányokkal, valamint cigányok magyarokkal való viszonya ennek ellenére nemhogy nem javult, hanem romlott. Kimondhatom, hogy jelenleg az etnikai feszültségek miatt polgárháborús helyzet alakult ki Magyarországon.

Miért van szükség pontos számadatokra?

  1. Bíber József Tibor elnök úr, aki évekkel ezelőtt világossá tette a cigánybűnözés, mint a büntetőjogászok, kriminológusok által is elfogadott fogalom értelmezését, elmondja, hogy csak világos börtönstatisztikákkal tudjuk, a kimondottan cigányokra jellemző elkövetési magatartásokat értelmezni. A Magyar Főnix Mozgalom álláspontja, hogy van cigánybűnözés Magyarországon, ennek tagadása, maga a probléma elfedése, amely nem vezet a cigánybűnözés felszámolásához. Egyetértenénk a hazai csendőrség felállításával, de tisztába vagyunk a realitásokkal. Ezért a megújulóban lévő magyar rendőrségnek kell úgy működnie, mint a hajdani csendőrségnek, azaz a magyar rendőrnek vissza kell szereznie a szocializmus idején, majd a 2006-os őszi tömeges rendőri brutalitás következtében végképpen elvesztett tekintélyét, – a tüntetések szétverése helyett a bűnmegelőzésre és a bűnüldözésre kell összpontosítania, valamint igen alapos helyi ismerttel kell rendelkeznie.
  2. A roma társadalom kultúrája és a magyar mélyszegénység semmiképpen nem mosható össze. Tudomásul kell vennünk, hogy még a cigány kultúrán belül is nagy a megosztottság, a cigány társadalom kizárólag a maga sokszínű kultúráján belül értelmezhető. Családgondozóként nap, mint nap tapasztalom, hogy maga a roma szülő kéri a cigány osztályok visszaállítását, mert pontosan tudja, hogy gyermeke speciális bánásmódot igényel. Javaslom ezzel kapcsolatban, hogy mivel a legtöbb probléma a cigány gyermekek idegállapotával és/vagy figyelmével van, ezt szakemberek mérjék fel, és ne tűnjön kirekesztésnek, ha a kiskorú tanköteles olyan osztályba kerül, ahol rövidített órák, felzárkóztatás, ugyanakkor speciális cigány tehetséggondozás, mint pl. zene, tánc, kézművesség működik.
  3. Érzékeny kérdés a cigány társadalom egészségügyi és pszichés állapota. Orvosi, valamint oktatással és kultúrával foglalkozó hetilapok, ideggyógyászati szemlék támasztják alá a romák rokonházasságaiból, vérfertőző kapcsolataikból származó kb. húszféle genetikai betegség létezést. Ennek leküzdésére egyetlen lehetőség: a kendőzetlen feltárás, mert sok, ezek közül, főleg az idegrendszert érintő betegségek, kihatnak a tanulásra, munkavállalásra is. Megoldás: a segélyezési rendszer megváltoztatásával csökkenteni a megélhetési szülések számát, valamint felvilágosító előadásokkal megpróbálni felszámolni, ha másképp nem megy, tágabban, tehát az unokatestvérek házasságára értendően is értelmezni és alkalmazni, majd szigorúan büntetni a vérfertőző kapcsolatokat. 2 -20 %-ra tehető a statisztikán belül a cigányságon belül a vérségi nemi kapcsolatok száma. A számadat önmagában riasztó, de még inkább elgondolkodó a 18 %-os eltérés, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mindez 2, vagy akár 10, 20 %, vagy a soha ki nem derülő párkapcsolatokból adódóan, akár ennél lényegesen több.
  4. A hazai cigányság nagy része az integrációs törekvéseket kényszer integrációnak éli meg. Nagyrészt tőlük indul az az elképzelés, hogy a saját adottságaiknak megfelelő szakmákat szeretnék művelni, mint pl. az építőipar, földművesség, kézművesség, zene, tánc stb.

Minden olyan törekvés, amely a hazai cigányság kultúráját, lelkialkatát, egészségügyi , szociológiai és bűnügyi mutatóit figyelmen kívül hagyja,- zsákutcához vezet.

Ezúton szólítom fel újra a magyarországi cigány lakosságot, hogy az ő érdekük is a népszámláláskor való a pontos adatszolgáltatás, mert pontos számadatok nélkül a problémájuk orvosolhatatlan.

Ma, Magyarországon, a roma integráció hamis, – jóhiszeműen fogalmazva – becsült statisztikai adatokkal, a magyarok és cigányok közt feszülő kulturális különbségekből adódó problémák őszinte feltárása, majd orvoslása nélkül megvalósíthatatlan.

dr. Szöőr Anna

alenök

2011. szeptember 30.

(Nemzeti InternetFigyelő)

 
 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “Cigány integráció – a népszámlálás kapcsán

  1. „Akit Isten el akar pusztítani, annak eszét veszi el!” Minket nagyon el akar! A társadalom pénzén neveltetik fel a társadalmi selejtet! Fő a tömegtermelés! nincs épeszű ember aki ez ellen szólni mer!

  2. No. Most majd minden egy csapásra megváltozik,
    Szerintem célravezetőbb lenne minden cigány bevallásért 500 Ft-ot ígérni/adni. Sokkal pontosabb képet kapnánk. Nem beszélve arról, hogy sokkal többet költöttem már erre a témára.
    1-1.5 milliárdból megúsznánk, amit egy egy top 100-as föúrunk a szivarzsebéből kifizethetne.

  3. A kultúrákat míndíg a barbárok pusztították el csak a vandálokat, hunokat, népvándorlás népeit nem ők tenyésztették! Egészséges immunrendszer elpusztítja a kór okozókat, miénk nem az, mi termeljük!

  4. Az oktatásban úgy képzelték az integrációt, hogy minket butítanak le az ő szintjükre.Igaz, akkor sem fogunk kilógni a sorból.Most látszik, hova vezet a politikai érdek által vezérelt hazug pozitív diszkrimináció.

  5. Valakik nagyon futtatják ezt az elvtársnőt! Nagyon érdekükben áll a Jobbik gyengítése! A cigányokat több száz év alatt se tudta egyetlen európai ország se integrálni, miért most sikerülne bárkinek is? Egyetlen megoldás van éspedig vissza a feladónak azaz Indiába; szerintem erre nem sajnálná senki az adó forintokat ellentétben a „felzárkóztatási” programokra magyarul a tenyésztésükre!

  6. A saját adottságaiknak megfelelő? Földművesség?
    Na ne tévesszük össze a kubikolást a veteményezéssel.
    A mai világban még egy szorgalmas ember sem válogathat a munkák között.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük