KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Cenzúráért könyörög Donáth Anna – azaz meg kell fékeznie Brüsszelnek a Fideszt a Facebookon

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Donáth Annának is van ám pofája. Nem kicsi! Egyik közösségi bejegyzésében éppen azért siránkozik, mert úgy látja túl sok a Fidesz szereplése a közösségi médiában. Sőt ő azt is tudja, hogy közpénzmilliárdokat költ erre a kormánypárt. Mert mint tudjuk Anna mindent tud és ért. 

Azt azonban nem érti, hogy miért nem fékezte már meg eddig Brüsszel a Fideszt. Mert ugye az mégsem járható, hogy a neoliberálbolsi ellenzéken kívül a normalitáspárti nemzetiek is teret kapjanak ezeken a felületeken. Szóval tegyen már valamit az EU, vagyis hallgattassa el a Fideszt végre a Facebookon.

Ezt hazudja bejegyzésében például Annácska:

Orbán Viktor nemrég még cenzúrázni akarta a Facebookon megjelenő tartalmakat, de mivel cenzúrázni nem tudta, úgy döntött, hogy inkább saját propagandájával árasztja el az óriásplatformokat.

Nem tudni, honnan vette az idézet első részében foglalt orbitális hazugságot a hölgy, de talán nem is érdekes. A hightech óriások tartalomkorlátozó magatartásával sem akarok most különösebben foglalkozni, hiszen jól láthattuk, hogy az hogyan működött például az amerikai elnökválasztás esetében 2020-ban.

Azt persze nem lehet tudni, hogy a folytatásban a magyarországi választások közeledtével a közösségi platformok mennyire élnek majd a nemzeti oldal korlátozásával. Ami a fizetett tartalmakat illeti, amennyiben azok valóban nem ütköznek semmiféle erkölcsi, személyiségi és egyéb vétségbe, bizony nagyon durva lenne, ha korlátoznák őket. Persze erre is volt már példa, csakhogy most éppen nem ez történik, ami Donáth Annának nagyon fáj. Ő ugyanis megszokta, hogy az ő homokozójában mindig az ő kezében van a kislapát és azzal más nem játszhat.

Ha ezt kivetítjük a történelmi múltra, akkor találunk jócskán párhuzamot. Hiszen a hazánkat évtizedeken keresztül uraló nemzetellenes erők mindig külső segédlettel kerülhettek és maradhattak hatalmon. Donát Anna az ő örökösük és nem csupán eszmei, de genetikai vonalon is. Ne várjunk tehát tőle mást, mint nemzetárulást és unfair politikai hadviselést.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Szépe Áron

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük