KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Büntetlenül – Vérlázító Gyurcsány blogbejegyzése

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ez az írás Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, aljasságát mutatja be, Nem mintha nem ismertük volna, de nem elég egyszer-kétszer beszélni róla,  újra és újra fel kell idézni, mert a kollektív amnézia veszedelmes dolog, s éppen ezt használják ki a balliberális gazemberek.

Sok bűnöző úszta már meg vagy megúszni látszik a büntetést, mert addig maszatoltak ügyükkel, addig húzták/húzzák az időt, amíg majdcsak elfelejtik az emberek, mit is tett a gazember. S akkor tiszta lappal visszatérhet a közéletbe az, akit ki kellene rekeszteni a társadalomból, de legalábbis a politikai-gazdasági vezető elitből, ill. annak holdudvarából. Olvassák és forgassák szívükben, hogy ne feledjük, kik tettek földönfutóvá minket! (NIF szerkesztők)

„Vajon mi mozgatja a jobboldal politika és média kampányát? A múlt feltárásának őszinte vágya? Ugyan dehogy. Ha így lenne, akkor a jobboldal hangosan követelné a teljes, tételes, törvényben garantált és kikényszerített múltfeltárást. De nem ezt teszik, éppen ellenkezőleg, sunnyognak. Ha morális kérdés lenne a jobboldalnak a múlt, akkor legalább egy tucat embert nem tűrne meg a Fidesz vezetésében, a kormányban, az Alkotmány körül bábáskodó testületben. De velük nincs semmi bajuk. A jól ismert szöveg szerint „az ő kommunistájuk jó kommunista. (…) Ha valakit tönkretettek, akkor sincs megállás, akkor jön majd a következő ellenfél. És addig folytatják, amíg van még valaki, aki meg mer szólalni.(…)” (Idézet Gyurcsány blogjából: Ügynökök, listák, nyilvánosság – kapcsolat.hu)

Nagyon úgy néz ki, Gyurcsány mindent megtehet – büntetlenül.

Szervezheti a demokratikus kurvaanyázós táborát, írogathatja az ostobaságait szerte az interneten, nyilatkozgathat ennél is nagyobb baromságokat a televíziókban. Mert megteheti. Gyurcsány Ferenc megteheti. Akit azért nem vett csak elő az „igazságszolgáltatás”, mert amit elkövetett már elévült. Egyébként kőkemény bűncselekmény, de elévült.

Jelenleg Gyurcsány Ferenc a következmények nélküli, öntörvényű ember, akinek úgy tűnik, a regnáló kormány is csak jelenthet. Nem tudom meddig elviselhető és meddig undorító, amit ez az ember művel. De mit ne mondjak – valami igaza van Gyurcsánynak. Én tudom, hogy nincs rá idejük „odafenn”, de arra sem, hogy kirúgják a zsigerkomcsikat a jól fizető munkahelyekről. Egy most felnőtt generáció a minap még a Kossuth téren toporgott, mint demokratikus ellenzék, most meg az utcákon, mint munkanélküli.

Meddig kell még ennyire kiszolgáltatottan élni, ennyi megaláztatást eltűrni. Mert amit Gyurcsány csinál, az a megalázás magasiskolája. És csak pofázik folyamatosan, támadja a polgári oldalt. Én tudom, hogy a legjobb védekezés a támadás, de meddig hagyjuk még támadni?

Tisztában vagyok vele, hogy demokráciában élünk, és azzal is, hogy ez megköti az igazságszolgáltatás kezét, de hadd ne én tegyek javaslatot – mert tudnék – egy vagy több lehetséges megoldásra. Hiszen csak ezen a weboldalon található számos „gyurcsányügy”, dokumentum, ami bűncselekményt feltételez, nem „évült el” és börtön jár érte. A Fidesz és a kormány berkeiben és közelében jól képzett jogászok serege dolgozik. Nem létezik, hogy nem tudják a megoldást. Ha tudják, akkor most nagyon szomorú vagyok, ha meg nem, akkor kár ott szenvedniük, adják át helyüket a fentebb emlegetett generácó tagjainak. Majd ők tudják a megoldást. A jogász urak meg írhatnak egy kib.szott jó könyvet a modern demokratikus Magyarországról. A’la Gyurcsány Feri.

Mi éjt nappá téve dolgoztunk ezért a kormányért, a polgári Magyarországért. Tudom, hogy ezek nagy szavaknak tűnnek, de nekünk lassan „rámegy az életünk és a vérünk”. Tudom, hogy nem megy egyik napról a másikra, de az idő szalad – a karaván halad. Halad, és ez nem a mi karavánunk. Nem a mi jövőnk, és nem a mi jelenünk.

Tavasszal azt mondtuk: Itt az idő, ősszel azt mondtuk: Itt az idő, most azt érezzük: Fogy az idő.

Ne adjuk meg a lehetőségét annak, hogy az idő elfogyjon – számunkra.

 

Szentannai József

forrás: Hol a határ


Nemzeti InternetFigyelő

 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Büntetlenül – Vérlázító Gyurcsány blogbejegyzése

  1. „A kelet-közép-európai államok politikai sorsa, és a lakosság civilizációs színvonala, szorosan összefügg!” Fejtő ferenc 1953 Magyarul: a saját bunkóságunk szenvedjük el! PL barmok választása útján!

  2. Nahát, mind többen csalatkoznak a FIDESz-ben?!
    Valszínű a következő választásokon az MSzP fog elsöprő győzelmet, mondjuk 80%-osat, aratni. Ilyenné lett átalakítva a magyar nép! Arra szavaz, aki többet, szebbet, nagyobbat hazudik neki a választásokon!
    S akinek nem tetszik, elmehet (Gyurcsány javaslat), pl. Afrikába, mert ott mindig jó meleg van, rohadnak rád a banánok és a kokuszdió bármerre mész, ügyelj, nehogy a fejedre pottyanjon.

  3. Előrebocsájtom, hogy nagyon utálom Gyurcsányt, de írásában van némi igazság azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz kommunistáit úgy állítják be, mint a rendszerváltó „jó kommunistákat”. Gyurcsányt és hasonszőrű társait ezért jobban lehetne „tisztelni”, mivel ők legalább megmaradtak az MSZMP utódpártjában nem úgy, mint a Fidesz nagy „demokratái”. Amíg a közéletet ilyen emberek irányítják nem kell semmi jóra számítani. Az összesnek le kellett volna ülnie a „rendszerváltás” után a megérdemelt 10-15 évét és a Cseh törvényhez hasonló törvénnyel biztosítani, hogy ők és utódaik a közéletben ne vállalhassanak semmiféle beosztást.

  4. A „nép” jó része csak az esti híradóból, a Ma reggel-ből vagy a mokká-ból tájékozódik. Nem is csoda, hogy mindannyian tudnak számolni. Egészen kettőig. Vagy a zemeszpét vagy a fideszet ikszelik be. De van aki azért szavaz a fideszre mert „megszokta, hogy a fideszre” szavaz. Mint a lottóban, „Én ezekkel a számokkal játszom már 30 éve”

  5. Ha nem tudtok érveket felsorakoztatni, akkor beszéltek a bunkó, harácsoló igazságtalane személyről. Bárki is legyen aza a fő, hogy baloldali. Saját oldalaitokon nem látjátok a szemét, ügynök, exkomunista megélhetési szennyet, akit jobboldali politikusnam mertek nevezni?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük